Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1887 (13. évfolyam, 3-52. szám)
1887-09-11 / 37. szám
XIII. évi oly am. 1887. &7~fk szám. Veszprém, szeptember 11. • ■ ■ ..............................................■ ----------=*=3----------------—------------- -------------------- " ■- —.............. . i Me gjelenik e lan * „HIVATALOS EBTESITÖ"-vel együtt minden vasarnap reggel. Rendkívüli egetekben kfi. lön lap adatik ki. — Előfizetés! ir mindkét lapra t negyedévre 1 (rt 50 kr.; félévre 3 írt; égé*» évre 6 frt. Egye* néidá- ovok ára 15 kr. — Hirdetések dijai egy baeábog petitaor tere 6 kr.; uyilttérben 20 kr.; minden beigtatáeért külön 30 kr. állami bélyegilleték fizetendő. Kiadóhivatal: Kraus A. Fia könyvkereskedése Vesznrém- ben. Ide küldendő mindéit eiő- fisetés, hirdetés, melléklet s rectamátió. VESZPRÉM közgazdasági-, társadalmi-, helyi- s általános érdekli MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. .-■v Magánvltákcak s személyes jellegű támadásoknak a lap keretében hely nem adatik. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Névtelen köslemények csak akkor vétethetnek figyelembe, ba valódiságuk iránt bizonyíték szereztetett be. — Bémentetlen leveleket a szerkesztőség csak ismert munkatársaktól fogad el. Szerkesztőségi iroda: Jeruzsálem-utoza 872. se. a. Ide czimzendö a lap szellemi részét illető minden közlemény. Fölhívás Veszprém vármegye összes lakosaihoz! Veszprémet, vármegyénk székvárosát f. hó 4-én rendkívüli csapás érte. Délután 4 órakor a vészharangok tüzet jeleztek, s a nagy szárazság s a szél által élesztett bősz elem rövid egy óra lefolyása alatt 107 házat, az összes mellék- épülettel s a betakarított terménynyel együtt elhamvasztott. Még súlyosabbá teszi a csapást az, hogy a szerencsétlenség a városunk leginkább földmivelő gazdák által lakott szegényebb részét érte, hol az épületek kevésbbé szilárdan épülvén, — kivétel nélkül beégtek. A szerencsétlenek összes bútora s házi fölszerelése szintén a tűz martaléka lett. Lesújtva a szerencsétlenség közvetlen szemlélése által s ismerve a szerencsétlenül jártak amúgy is szorult anyagi viszonyait, melyek azok épületeinek újból építését, sőt közelgő téli megélhetésüket is kétségessé teszik, ismételve kénytelen vagyok Veszprém vármegye közönségétiek könyörületé- hez s áldozatkészségéhez fordulni s kérni, hogy a tűz által öszszes vagyonukat elvesztett szerencsétlenek fölsegéléséhez bármi csekély adománynyal járulni szíveskedjenek. Azon biztos tudatban, hogy szerencsétlen polgártársaink érdekében kifejezett ezen kérelhiem a vármegye nagylelkű lakosainál meghallgatásra fog találni, még megjegyzem, miként a beérkezendő adományokat, melyek hozzám lesznek beküldendők, hir- lapilag nyugtázni fogom. Veszprém, 1887. szeptember 5. Veghely Dezső, kir. tanácsos, alispán. Segítség! A vörös kakas iszonyú pusztításai, melyek rémületbe ejték az egész haza lakosságát, megszaporodtak azzal a tűzvész- szel, mely ma egy bete városunkat, városunknak egy jelentékeny részét elpusztítá. Láttuk az elégett utczasorok kormos falait, hallottuk a kétségbeesett nép szivszag- gató jajveszékelését s láttuk a nyomort, melybe néhány óra borzalmas pusztítása sodorta polgártársaink jelentékeny részét és a rémület és tompa fájdalom érzelmeiA „Veszprém“ tárczája. Hulló csillag. 1. A szivemet összetörted, Lett belőle sötét fölleg, S világtalan éjszakában Bolyong lelkem egymagában. Hulló csillag fönt az égen, Jól tudom, mit jelent nékem, — Hulló csillag hideg fénye: Boldog idők bús emléke. ' II. Hulló csillag egyre fut még, Bár nyomában szállni tudnék! Véghetetlen messzeségbe, Ismeretlen semmiségbe .... Oh de megköt, szállni nem hág' Ez a másik földi csillag, S bár sugára nem ragyog rám, Odahagyni mégse’ tudnám! M. uek elvonulása után van-e szív, melynek legérzőbb húrjait más érzelem rezgetné meg, mint a könyörület magasztos érzete t A könyörület! Ez a szivet nemesítő és a lelket istenhez felemelő érzet, mely a tátongó sebeket a jótékonyság balzsamával behegeszti, — mely fölkeresi a szegénység és alázatosság fátyola mögé rejtőző nyomort, hogy letörölje a fájdalom szülte keserves könnyeket és a szeretet melege által nyújtott segélylyel enyhítse a kétségbeeső és éhező szerencsétlenek Ínségét! Városunk és vármegyénk a mily lelkes és nemes ép oly jószivü közönségéhez fordulunk esdő szavainkkal, midőn adakozásra szólítjuk fel szegény tüzkárosultjaink javára. Midőn az ország más, sokunk előtt ismeretlen részei lettek az elemek martalékává, nem siettünk-e könyör adományainkkal segélyökre? És ne tennők ezt most, midőn saját kis körünk, saját vármegyénk, saját székvárosunk egy része küzd a leg- iszonyato8abb nyomorral, a hajléktalanság, az éhség és az Ínség ezer más szörnyetegével ? Segítsünk saját véreinken! A ki csak teheti áldozzék tehetsége szerint, a gazdag áldozzék sokat, a szegény áldozzék filléreket; a jótékonyság istene nem az összegre, hanem a szívre tekint, a szív jó indulatára, a lélek buzgó áldozatkészségére. Minden áldozat kedves az Urnák és minden áldozat jóleső nyomorultjainknak. Adjunk pénzt, élelmi szereket, építő anyagot, vagy akármi egyebet, hisz annak a nyomorult népnek, melyet pár órai pusztulás mindenétől megfosztott, mindenre szüksége van, minden jól esik neki. Szerkesztőségünk emberbaráti legszentebb kötelességének tesz eleget, midőn 5 forinttal a gyűjtést tüzkárosultjaink javára ezeunel a maga részéről is megindítja. Kö- nyöradományokat a legszívesebben- elfogadunk és azonnal rendeltetése helyére juttatunk. Vármegyénk népei! Polgártársak ! Magyarok ! Áldozzunk a szeretet oltárán s velünk lesz az erényeket jutalmazó örök istenség véghetetlen kegyelme! A bolond úr. — Elbeszélés. — Irta: Udvardy Cserna Vincze. Pár éve a dunántúli megyék egyikében utaztam. Egy este egész napi kocsizástól eltikkasztva közeledtem aznapi utazásom kitűzött czélja felé; az utiBzekér messzeterjedő lapályos sikföldön vitt keresztül, melynek csak nyugati részén emelkedtek kisded halmok, miken oly jól esett a szemnek megpihenni, miután szinte belefáradt az ellenkező oldalon elterülő elláthatlau rónaföld egyhangú látképének szemlélésébe. A nap heves sugarai lassankéut kezdék erejűket veszteni, a légben kellemes hűvös szellő emelkedett, s a pusztai cseud egyhangúságába távol gulyák kolompjaiuak cseugéso, majd egy falusi torony harangjának melancholikus kongása vegyült bele. A mint a csöndes harangkongás nesze fülemig hatott, önkénytelen ütöttem föl elmerülve lehajtott fejemet, s e pillanatban szemembe tűnt a kisded falu, melynek szerény házikói egyikében, egy barátságos család vendégszeretete várakozott reám. Fuvarosom lovai tán a légről megérezve az otthon közeledtét, egyszerre gyorsabban kezdtek ügetni, s gazdájok, ki irántami figyelmét minél gyakoribb kérdezőskődések által igyekezett kimutatni, meg nem állhatta, hogy hátra ne szóljon: Mindjárt helyen leszünk uram! — de azért még egy jó negyedóra belekerült, mig a falu szélső házainak közelébe jutottunk. Kissé fölemelkedtem ülésemben, mintegy ismerkedni a tájjal, hova utam most először vezetett, s bizonnyára észrevétlenül haladt volna el mellettem a tisztes ősz alak, ki a poros utón velem Ki lesz a veszprémi püspök? A Makón megjelenő „Maros“, az „Uj* Vidék“ czimü lap nyomán azon az egész alföldön kellemes meglepetést okozó újdonságot közli, hogy veszprémi püspökké — budapesti értesülés szerint — a hírneves szegedi prépost Oltványi Pál pápai kamarás fog legközelebb kineveztetni, kit nemcsak kiváló buzgó lelkipásztori működése, de széles tudománya s nagy műveltsége képesítenek a veszprémi püspöki székre, mely a királyné kanczellárságával vau összekötve. Ha ott az alföldön kellemes meglepetést okozott e hir, minket veszprémieket még közelebbről érdekel az, hogy ki fogja az elhunyt püspök helyét elfoglalni? Kötelességünknek tartottuk tehát a fent tisztelt püspök-jelölt személye iránt bővebb tájékozást szerezni, és őszinte örömmel be kell vallanunk, hogy a több oldalról nyert értesítések oly annyira kedvezők, miszerint a veszprémi elárvult püspöki megye nyereménynek tarthatná, ha ő cs. k. apostoli felségének kegye Oltványi Pállal boldogítaná megyénket, kinek neve a magyar irodalmi téren is ismeretes, mert 40 éves papi pályáján 10 —15 kötetre menő munkákkal gazdagította már azt; több egyházi, történelmi és jogi kérdéseket tárgyalt; azon felül még a szövevényes káosz-szerű pénzügyi törvényeket fejtegette e czim alatt „Tájékozás a mindennemű adókivetés tárgyalása s föllebezése iránt.11 E munka egy évtized előtt kiadva eddig már három kiadást ért és német fordításban is megjelent, úgy, hogy őt fináucz- kapaczitásnak tartják honunkban paptársai, kik hir szerint most is még hozzá fordulnak előforduló esetekben útbaigazító tanácsért 8 fölvilágosításért. A tudományok iránti előszeretetének más utón is kívánta bizonyságát adni az által, hogy a magyar tudományos akadémiának 1200 frtos örök alapítványt adott át egyháztörténelmi pályakérdések jutalmazására. O 8 évig Temesváron a püspöki hivatalánál mint titkár és iroda-igazgató, utóbb 17 évig Földeákon Csanádmegyében mint lelkész működött, 1871. évben a Csanádmegye főpásztorának engedélye s szemben jött, ha a beszédes fuvaros titokteljes intéssel nem figyelmeztetett volna. — Ne sajnálja ezt az embert jól megnézni! Önkénytelen támadt fejemben a gondolat, hogy ez az ember bizonnyára valami szerencsétlen, s igyekeztem a kocsiban úgy elhelyezkedni, hogy én őt jól láthassam, de 0 ne vegye észre, hogy vizsga pillantásaim rajta kémkedve nyugszanak. Hozzá értünk. Jól ránéztem. Középtermetű, erős, zömök testalkatú agg volt, korára nézve meglehet, nem, de kinézését tekintve valóban az. Hosszú, szürke haja, ősz szakálla és bajusza összekuszálva folyták körül beesett arczát s a magas barázdált homlokot, s mig egész lényén csöndes búskomorság látszott elömleni, nem kerülhette el figyelmemet a zavart bizonytalanság, mely nagy fekete, sötét szemeinek tekintetéből feléin sugárzott. Ar- czának megfelelő volt öltözéke is. Rozzant, esőtől százszor megvert kalap fődé fejét; a felöltő, melyen egykor tán fővárosi szabó keze remekelt, elkopva, portól lepve, idomtalan bugygyanásokat vetve csüngött vállairól alá; ócska fekete nadrág, foltozott lábbeli egészíték ki ruházatát, s ennyi lom között, mi rajta volt, méltán tűnt szemembe a nagy görcsös botot emelő jobb kezének középujján ragyogó czimeres aranygyűrű. Kezem öukénytelen emelkedék fövegem után, s ajkaim bonadályos készséggel mormogtak egy ,jó estéti* — s a mint annyira tovabaladánk, hogy az idegen már szavamat nem hallhatá: mohó kiváncsisággal fordultam bőbeszédű fuvarosomhoz, ki most az egyszer pontos következetességgel, mélyen hallgatott, és suttogva kérdém: — Ki volt ez az ember? A fuvaros rám nézett, mintha gondolkodnék, hogy válaszoljon-e ingyen, azután pipáját kivette utasítása mellett Szeged városába tette át lakását, hogy ott nagy bátyja, Oltványi István prépost által hagyományozott apácza leányneveidét felállíthassa és igazgathassa, melyből kiszorulván a szegény leányok, ezek számára is saját költségén négy osztályú népiskolát emelt a szomszédtól megvett telken és most ott működik, mint a leánynevelde s népiskola igazgatója. Földeák volt parachiájának híveit is akarván boldogítani apáczákkal, a községet tetemes összeggel segítette eme czél elérésében, és úgy itt, mint Szegeden is az eme iskolákat látogató szegény tanuló leányok ruházá- sára, tankönyvek beszerzésére nevezetes összegű szép alapítványokat tett, úgy hogy közel negyven ezer forintra rúg föl ama összeg, mit Oltványi Pál prépost eddig egyházi és kath. népnevelési czélokra kiadott ; oly annyira szereti a szegedi apácza- iskolánál viselt igazgatói hivatalát, hogy noha megyés püspöke ismételve akará öt káptalanéba bevinni, de ő kérelmezte mindig szegedi hivatalának meghagyatását, mint ezt az 1884. évi értesítőben közlött főpásztori elismerő levél is igazolja. A római pápa Oltványi Pált érdemeinek jutalmául pápai kamarásai koszorújába bevette és néhány év előtt a „Jeruzsálemi bz. sírról“ nevezett lovagrendnek középkeresztjével díszítette őt fel a jeruzsálemi patriarcha a Szent Atya megbízásából. O cs. k .apostoli Felsége is 1876-ban a Ferencz József-rend lovag keresztjét adományozta neki; 1880. évben pedig a Szt. Eustachról nevezett Csuthi prépostság czimével jutalmazta meg, a nevelés terén kifejtett tevékeny működéséért és áldozataiért. Biztos kézből nyervén ezen adatokat, melyeknek valóságát s hitelességét más megkérdezettek is igazolják, őszinte szívből óhajtjuk s kívánjuk, hogy ama fentebb közlött hir mielőbb valósuljon. Az előzmények után ítélve, Veszprém szerencsés és boldog leend ily főpap kormányzata alatt, ki a püspökség jövedelméből fokozott mérvben folytathatja majd eddig is páratlan buzgalommal tanúsított jótékony tevékenységét és áldozatkészségét, — mire valljuk be őszintén — Veszprémben lesz elég tere s alkalma. Egyébiránt Oltványi Pál prépostot a r———————— szájából, meg betette s végre nagy fontosságú áb- rázattal válaszolt; — Hm! Hát ez — a bolond úr! Furcsán hangzott fülemben ez a szó! Koldusúr, paraszt-úr, zs‘dó-úr-féle elnevezéseket hallottam már a köznéptől nem egyet, de ilyent még soha; bolondot is láttam már sokfélét: egyiknek a pörlekedés volt a mániája, eljárt megyéről megyére, levéltárról levéltárra, mindenhol okiratokat keresve tömérdek költséggel, melyeknél fogva ez, vagy amaz jószághoz igényt akart szerezni, — ügyvédet fogadott, pert kezdett, s a pernek rendszerint az szokott a vége lenni, hogy a roppant költségen kivűl még perpatvarkodási taksában is elmarasztaltatott: az ilyenen nem csodálkozom, ha megbolondul; — másik erővel a bölcsek kövét akarta feltalálni — ezért sem nagyobb kár amannál 1 — de hányán vannak, kiket öuvétkük nélkül, egy ádáz pillanatban fosztott meg a sors elméjük világától, hányán vannak, kiknek fényes lelkét őrültté tette egy eszme, melynek magasságát utól- érni még az ő magasztos lelkűknek sem adatott! ? A sok közül melyik már most ez a szerencsétlen, kit az én emberem oly könnyed fitymá- lással bolond úrnak nevezett? Tűnődni kezdtem. Szinte rosszul esett, hogy a szekér megállt, s merengéseimből ismerőseimnek máskor oly édes, hangos üdvözlete fölriasztott. * * $ Nem útleírás czélja soraimnak, egy-két tollvonás úti élményeimből, egy kiszakasztott lap az élet könyvéből, ez az, a mit szives olvasóim elé terjesztek jelen alkalommal. Az első órákban, a mint M ... be megérkeztem, tán az illem sem engedte volna mindjárt az ismeretlenről tudakozódnom, de a napból még
