Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1887 (13. évfolyam, 3-52. szám)

1887-01-16 / 3. szám

XIII. évfolyam. 1§§T.

Megjelenik e nip a „HIVATALOS EETESÍTŐ“-rel

együtt minden vasárnap reggel. Rendkívüli ssetefcben kft.

lönlap adatik ki. — Előfizetési

ár mindkét lapra : negyedévre 1 frt 50 kr. ; félévre 3 frt; egéav, évre 6 frt. Egyes példányok ára 15 kr. — Hirdetések dija: egy hasábos petitsor tere 6 kr.; nyilttérhea 20 kr.; minden heigtatásért külön 30 kr. állami bélyegilleték fizetendő.

Kiadóhivatal: Kraus A. Fia könyvkereskedése Veszprém ben. Ide küldendő minden előfizetés, hirdetés, melléklet g reclamátió.

:M1í ützáiii.

Veszprém, január 1G«

köztrazdiisátri*. társadalmi-. helyi- s általános ónlekil

MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY.

líagdnvítáknak s személyes jellegű támadásoknak a lap keretében hely nem adatik.

Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Névtelen közlemények csak akkor vétethetnek figyelembe, ha valódiságuk iránt bizonyíték szereztetett be. — Bérmentetlen leveleket a szerkesztőség csak ismert munkatársaktól fogadéi.

Szerkesztőségi iroda:

Jeruzsálem utcza 872. sz. a.

Ide cziuizeudö a lap szellemi részét illető minden közlemény.

Az ifjúság testi képzése.

Ki vonhatja kétségbe azon ősrégi tétel igazságát, hogy a testi nevelés egyenrangú a szellemi neveléssel? Már az ókor népei, a görögök és rómaiak is alkalmazták nevelési rendszerükben a testi erő és ügyesség fejlesztését, s már az ókorban belátták, hogy a szellemi túlerőltetés csakis a testi egészség és erő rovására történhetik.

Nálunk is eleget hangoztatják az erő fejlesztésének szükségességét s a magyar nemzet ifjúságában elég nagy bajiam mutatkozik a testképző foglalkozásra 5 csakhogy tornászat! rendszerünk viszonyainkhoz képest egyoldalú s kivált a szülők előtt igen népszerűtlen. A Spiesz-Eisellen- féle toruarendszert különösen az aesthetika szempontja jellemzi, a menuyiben czélja : az ifjúnak helyes testtartását elősegíteni, a test arányosságát előmozdítani, a mozdulatokat aesthetikailag széppé nevelni és csakis a felnőtteknél hagyjuk a szépészetet figyelmen kívül s gondolunk az edzésre és erőkifejtésre.

A frauczia ifjúság testi nevelésénél a rómaiak mintájára a czél: az ifjút a majdani harczost edzeni, erősíteni, fáradalmak elviselésére szoktatni, a taktikai mozdulatok ügyes és gyors kivitelére képesíteni. Tagadhatatlan, hogy a testképzés e módja is egyoldalú, s nálunk talán kivihetetlen is.

De a ki ismeri a franczia köztársaság revanche eszméit, csakhamar beláthatja: mi czélja a köztársaságnak e katonai tornarendszerrel.

Pedig mi is háborúra készülő nemzet vagyunk. Nekünk az ifjúságot a bekövetkezhető oroszok elleni háború esetére harcz- képessé, ügyessé, bátorrá kell nevelni, hadd jöjjön tudatára annak, hogy nemsokára eljön azon óra, melyben a haza sorsa az ő karjai erejére lesz bizva.

Nekünk okvetlen a cselekvés terére

A „Veszprém“ tárczája.

Vigasztalódás.

— Qáuerhammer Jerenc\ barátomnak. —

Napról napra kopunk és kallódunk folyton,

Mint a viselt ruha, s pusztulunk, barátom. Nehezebben lépünk, kevesebbet látunk,

Kákicséigetünk, és meggubbad a hátunk.

Társaságban most már hallgatagok lettünk,

Alig hogy vontatva valamit felelünk ;

Sétát a szabadba már keveset teszünk,

Ekkor is gyakorta megállunk, pihenünk.

Bizony úyy beváltunk öreg embereknek,

Hogy a kik bennünket jelenben szemlélnek,

Azt vélik, hogy mindig ily öregek voltunk,

Mindig fúldokoltunk, és rogyott a lábunk.

Bedig nem úgy volt az egykor. Teringette.

Miénk volt a világ, még csak nem régente —

Még akkor mi voltunk az a fiatalság,

Mely tudott küzdeni, és birta á munkát.

Tudtunk lelkesedni a hon szent ügyéért,

Áldozatot hozni magasztos czélokért,

A csaták mezején, a cselekvés terén,

És szenvedni némán a balsors idején.

Ámde az esztendők gyorsan elrepültek,

Ifjúság, férfikor, mint álom eltűntek l He a pálya végén van vigasztalásunk t Hazánk jövőjében még van bízni okunk.

Itt van, mely nyomunkba lép, az új nemzedék, Herék fiatalság, erő és tehetség,

Szereti a hazát fenkölt szellemével,

Nagy eszmékért hévül keble melegével.

Munkáiban kitartó, törekszik sikerre,

S megpihenés nélkül küzd, mint hős előre, Lelkesülten látjuk szép törekvéseit, ijerekabbak lesznek, mint voltak apáik.

Karácson János

kell lépnünk. Túlkiadásos kormányunktól e tekintetben semmit sem várhatunk, e helyett a városok, intézetek és egyletek elöljáróihoz, a tornaügy híveihez, a torna- tanítókhoz, s végül a szülőkhöz intézzük szavainkat.

Működjenek a tornatam'tók oly irányban, hogy az ifjúság testi képzésénél ne- csak az aesthetikailag szép és kerek mozdulatokat neveljék, hanem nyáron hosszabb kirándulások által az ifjúság menetképességét fokozzák, különösen pedig a katonai rendgyakorlatok iránt nagyobb figyelmet tanúsítsanak.

Létesítsünk lövöldét, hol az ifjúság, ha nem is díjmentesen, legalább csekély fizetésért gyakorolhassa magát a czéllövészet- ben.

Ezelőtt 15—16 évvel, midőn e sorok Írója a helybeli gimnázium növendéke volt, az V. és VI. osztálybeli növendékek, a helybeli honvédparancsnokság által rendelkezésre bocsátott fegyverekkel vállaikon, katonai szakaszokba beosztva, dobszó mellett vonultak ki helenkint egyszer a katonai lövöldébe czéllövészetre. Miért ne lehetne ezt újból életbe léptetni; annál is inkább, mert ezen intézmény a mellett1 hogy nem nagy áldozatokat igényel, az ifjúságra erkölcsi és fizikai szempontból véghetetlen jó hatást gyakorolna, a menynyiben kellemes szórakozást nyújt, s elvonná őket a titokban való korcsmázástól és kártyázástól.

Az intézetek, iskolák elöljárói pedig komolyan vegyék fontolóra a tornászat jelentőségét, s a mennyire lehet, működjenek oly irányban, hogy hetenként ne 2 órát, tornázzék az ifjúság, hanem naponta 1 órát. Mert hisz a nevetséggel határos, hogy az ifjú heti két órai tornázás után testileg gyarapodjék és erősbödjék.

A szülők pedig ne mentsék fel gyermekeiket a legcsekélyebb okok miatt a tornázás alól, fajunk úgyis satnyúl, s e sat- nyúlás ellen a gyógyszert csakis a testElőitéletböl.

— Elbeszélés.

Irta: Dominkovich Mária.

(Vége.)

V.

Négy év folyt le ez esemény óta. Alice asz- szony s már anya is volt. Földi hírneves, fölkapott orvos, elfogadott ember a lőrangu körökben, melynek nem egy tagja köszöné neki élete megmentését Szívesen látott vendége volt minden előkelő háznak a mágnás-világban; az volt szerencsés, ki a corzón karöltve sétálhatott vele. Házasították jobbra-balra, a legjobb s legelőkelőbb partbiekat ajánlva neki. Mindez nem hozta ki egykedvűségéből s nem volt képes elűzni azt a sajátságos, fájdalmas kifejezést, mi halvány arczári mutatkozott. Került minden társaságot, csupán a tudománynak s a szenvedő emberiségnek élt. Azt tartották róla, hogy nem képes szeretni, miután egyetlen nőhöz sem közeledett. Mások pedig azt pengették, hogy egy eszménykép él keblében s azért vonul annyira vissza. Itt-ott hírek kezdtek felmerülni Réthalmy hűtlenségéről, neje iránti közönyösségéről, sőt elhanyugoltatásról, melyben e kedves teremtést részelteti s ama nagy

összegről, mit az öreg gróf vejéért kifizetett.

* *

*

— Hűvös borongó» őszi nap volt és csípős szél fújt. Alice beteges gyermekével — kit bálványozott — még falun időzött. Megismerve férje jellemét, látva keserű csalódását, a szeretetlenséget, hidegséget, melylyel Réthalmy vele bánik, s arra a tudatra jutva, hogy egyedül arra szolgált eszközül, hogy férje anyagi jóléthez jusson általa: oly bánatos s levert volt, hogy nem kívánkozott a főváros zajos körébe.

Éppen lakályos, elegáns szalonjában Ült atyjával, ki látogatására jött.

— Hol van tulajdonképpen férjed? — kérdé a gróf, mintegy az elobbeni beszélgetést folytatva.

—- Bécsbe ment a futtatásokra, — viszouzá Alice kellemetlenül érintve.

— Midőn gyermeke komolyan, aggasztólag beteg 1 Szegény asszony, rád is sok keserűséget mért

gyakorlásban, a tornázásban találhatjuk. A tornázás alól való fölmeutés czéljából kért, orvosi bizonyítványok kiadásánál orvosaink is nagyobb szigorral járhatnának el, mint a hogy eljárnak.

Társmunkásainkat pedig fölkérjük, szíveskedjenek ezen eszme életrevalóságáról lapunk hasábjain nyilatkozni, netáni módosításokat indítványozni, mely nyilatkozatokat a legnagyobb készséggel tesz- 8zük közzé.

Trefort körrendeleté.

Alább közöljük Trefort Ágoston vallás és közoktatási m. kir. miniszter urnák a honi ipar érdekében kibocsájtott körrendeletét egész terjedelmében. Teszszük pedig ezt az ügy kiváló fontosságára való tekintetből s azon meggyőződésben, hogy ha Trefort nemes inteutioit úgy egyesek valamint hatóságok és testületek a maguk körében felfogják és hazafias kötelességüket megteszik, hazánk pangó iparát felsegíthetjük és virágzóvá tehetjük.

Másolat. A vallás és közoktatásügyi m. kir. minisztertől. 16 ein. sz. Legfontosabb kulturális érdekeink előmozdítása, vagyontalanságunkon szeu- ved hajótörést. Első feladataink egyike tehát az, hogy a vagyonosodás minden lehető utón előmozdításával közgazdasági viszonyainkat javítsuk, s minthogy a világ jelenlegi kereskedelmi conjunkturái között nyers termeléssel, ezt többé alig érhetjük el, mivel abban a tengeren túli államok annyira túlszárnyalnak, hogy a kivitelünkbe helyzeti bizalomra építeni többé nem lehet, oda kell törekedni, hatni, munkálni teljes erélylyel, hogy az itthon termelt anyagokat itthon ne csak feldolgozzuk, hanem itthon tel is Használjuk és általa a vagyonosodás egy hatalmas emeltyűjét, az ipart megteremtsük. Nem az első eset, hogy ez irányban a közszellemre hatni törekszem. És hogy most újra reá mutatok e tényezőre, teszem ezt azon meggyőződéstői vezéreltetve, hogy ez az egyetlen út, a mely a cultu-alis téren elért szerény eredményünket, melynek ez idő szerint tovább fejlesztésétől pénzügyi viszonyaink sajnosán visszatartanak — a pangás veszélyétől megóvjuk. A közel jövő egyik feladata tehát egyfelől a létezőnek fentartása lesz, másfelől pedig módok keresése azon irányban, hogy az állam meg- terheltetése nélkül a tovább fejlődés lehetőségének útját feltaláljuk. Ennek egyik kőeszközét én abban látom, hogy fejleszszük a bennünk rejlő erőt. Hogy van mit fejleszteni, hogy a mag jó földben nyuga sors. Szívtelen, könnyelmű ember! ki hitte volna azt?

— Ne vádold, atyám, ily keményen; ő férfi s ennek szórakozás, mulatság kell, nem úgy, mint a nőnek, kinek egész világa, boldogsága a családi kör — viszonzá Alice megadólag.

— Ne szépítsd hibáit, hiszen te is jól ismered azokat s fájdalom! nagyon szenvedsz miattuk. Mily becsületesnek, jellemesnek, szilárdnak mutatta ez ember magát. Istenem, mennyire csal a külsziu ! — sóhajtott tel a gróf meghatva.

— Nem nyujt-e kárpótlást mindenért kis Olgám vidám mosolya, szeretete ? — mond a fiatal anya föléledve.

Igaz, el is feledtem mondani neked, hogy beszéltem tegnapelőtt Arthurral s fölkértem, hogy nézze meg szegény kisbetegünket; ma este itt lesz, azt Ígérte.

— Arthur ide jő? — kérdé Alice elhalványodva.

— Igen; és miért lep meg ez ennyire? én ez embert nem szeretem, mert büszke s mindenkivel egyeujogunak tartja magát, de tudománya előtt meghajtok s miután a főváros összes orvosai oly régen gyógyítják s nem bírnak gyermekeden segíteni, tehát azért szólítottam fel, hogy nézze meg kis Olgánkat. A kertész azt mondta tegnap, hogy a növény, mit legutóbb Erlurtból hozattunk, kiviritott; elmegyek meguózni, mert nagyon kiváncsi vagyok rá. Adieu! mindjárt vissza jövök — szólt a gróf s kiment.

Tehát Arthur, kivel ő oly szívtelenül bánt, ide jő, s majd látni fogja az ő szemrehányó tekintetét, halvány, bus arczát, mely színét az ő miatti bánatában veszté el; hallani fogja lágy, panaszos hangját, mi tőrezuráskiut fogja érinteni szivét, Ily gondolatok gyötrék egész estig, mig egyszerre megérkezett a doktor, elegáns fogatán.

Nem minden izgatottság s fülhevülés nélkül lépett Földi a gyermek-szobába, hol Alice ott ült gyermeke mellett, ki egy balzakon feküdt.

Alice szive is remegett, midőn belépett az, ki annyira szerette s kinek ő oly mély, örök fájdalmat okozott.

— Legyen üdvözölve nálam, Arthur, rebegé Alice, elébe lépve s mindkét kezét nyújtva az érkezettnek,

szik, annak igen örvendetes tanúsága a tavaszi kiállítás. E végre azonban közszellem kell, a szükség átérzett tudata a közös czél munkálására, fel kell ismerni az eszközt, a mely feléje visz, a mely az orvosi szert szolgáltatja, fel kell ismerni azt, hogy nálunk létkérdés a minden áron vagyonosodás. Nekem erős meggyőződésem, hogy ha az ügy fontosságát kiki a maga körében felfogja és megteszi kötelességét a lehetőség határai között, mi czélt fogunk érni és megteremtjük az ipart, a mi nem keletkezett önmagától, nem keletkezett közszellem nélkül, semmiféle országban. — Én tehát megkívánom azt, hogy a tárczám ügykörébe vágó mindennemű iparczikk, a mely itthon czélnak megfelelőig készíttetik : itthon szereztessék be kivétel nélkül minden tanintézetre nézve épp úgy mint a tárczám ügykörébe tartozó összes közalapítványi uradalmak gazdasági felszereléseit szükségleteit illetőleg. És megkívánom különösen, hogy az ösz- szes elemi közép- és felső iskolai, valamint a gazdasági építkezéseknél kizárólag hazai vállalkozók és kizárólag itt készült szerelvények vétessenek figyelembe. Ezeket tartottam szükségesnek a taufelügyelőség figyelmébe ajánlani szoros mihez tartásul. Budapesten 1887. január hó 5-én. Trefort s. k.

CSALÁD ÉS ISKOLA.

A nevelés útvesztője.

Mi módon lehet a gyermekek szivében az emberszeretetet elfojtani ?

2. Úgy bánj cselédeiddel, mint a rabszolgákkal.

— Nézze csak anyám, a Kati nem akarja megkeresni a labdámat! így sikoltozott torokszakadva Gy -ék kis Gézája.

— Fogd rá az ostorodat arra a lusta teremtésre, csapj rá jó nagyot, ha még azt a csekély dolgot is restelli. Ne sajnáld azt a haszontalan naplopót, egész nap egyebet sem tesz, mint eszik és ácsorog, még egy falat kenyeret sem érdemel meg. A kis Gézának sem kellett kétszer parancsolni, akkorát húzott arra a szegény leányra, hogy azonnal a vér boritá el arczát.

Nem csoda tehát ha Gy.-éknél annyi cseléd fordult meg egy év alatt, a hány nap van egy esztendőben. Gy.-nének szójárása volt, hogy a cseléd nem ember.

Nem is hallott a cseléd tőle még egy jó szót sem. Mikor gyermekei — egy fiú és két leány — fölnevelkedtek, eszébe jút Gy.-nénak, hogy a Kissék Lajosa, a ki csak annyi idős, mint az ő Gézája, olyan szépen beszól francziául, hogy szinte öröm

Alice érezte, mennyire remeg e komoly férfi hideg keze, mig egy pillanatra az övében nyugodott.

— A gróf parancsolt velem — viszonzá Arthur magához térve.

— Kértük önt, édes barátom. E gyermek minden boldogságom s nagyon beteg. Fölfoghatja, hogy mit tesz ez !

— Legyen nyugodt, grófnő; a mit emberi hatalom tehet, megteszem; harczra kelek a halállal s elragadom zsákmányát, hogy ön boldog legyen — szólt Arthur lázasan, egyszerre fölébredve keblében a régi rajongás.

Az orvos megvizsgálta a gyermeket, rendelvényt irt számára és egészen más életrendet szabott ki részére. Megnyugtató, biztató szavai balzsamként hatottak az aggódó, háborgó anyai szívre.

— Ez ember gondossága, részvéte, gyöngédsége — kivel oly méltatlanul bánt — kényekre indíták Alicet.

A gyermek napról-uapra javult; az orvos gyakori látogatója lett a háznak, hol a hálás anya, mint gyermeke megmeutöjét imádta. Alice csodálta nemes jellemét, szive tisztaságát, jóságát, magas műveltségét, mély tudományát s finom modorát. Az öreg gróf is engesztelődön iránta s azt vette észre, hogy megszerette e fcsoda-doktort‘-t — mint nevezni szokta.

— A kis Olga bálványozta s még „kis mamájánál* is jobban ragaszkodott a doktor bácsihoz.

Arthur egészen megváltozott 5 a jégkéreg, mely lelkét boritá, fölolvadt ennyi melegségre { kedélyes, vidám, elégült s boldog volt; rohant s engedte magát sodorni az örvény felé; hiszen oly virágos volt anuak útja 1

Gondolkozik-e az ember, ha szeret? Nem, hanem engedi magát a hullám által ringatni.

Egy napon, mintegy három heti távollété után, épen midőn az orvos is ott volt s a kis család, az öreg gróf, Alice s a gyermek a kandalló előtt kedélyesen csevegtek, haza érkezett Réthalmy, Nem látszott Ínyére lenni, hogy az orvost itt találta. Hidegen köszönté nejét, mitsem törődött