Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1886 (12. évfolyam, 7-52. szám)
1886-08-29 / 35. szám
XII. évfolyam. 1886. S54k izám. Veszprém, augusztus SO. A szegény-ügy. Az új közigazgatási törvény feladatává teszi a községeknek a többi között a szegény-ügy rendezését. Minden községnek el kell látnia szegényeit, úgy, hogy a betevő falatot senki se legyen kénytelen nélkülözni, habár vagyontalan és munkaképtelen. A mióta emberi társadalom vau, mely a tulajdonjogot szülte, mindig volt gazdag és mindig volt szegény. A régiek történetét lapozgatva, úgy találjuk, hogy az ókorbeli zsidóknál egy különös, erősen akczentuált állást foglalt el a törvény a szegény-ügyei szemben, mely a Talmudban konszekvens kifejezést nyert. A zsidó állam theokratikus karakteréhez híven minden tulajdon első sorban az Isten tulajdona volt, és így a szegény is birt bizonyos földdel és annak terményével. A szegényeké volt a gazdag ember földjének bizonyos szöglete, melyet a gazdag ember bevetett, de melyet csak a szegénynek volt szabad learatnia. A szegényeké volt még ezenkívül az úgynevezett „tarlózás“, s minden harmadik esztendőben az összes termés tizedrésze. A törvény ezenkívül még előszabta mindazon követelményeket, a melyeket a szegény a gazdag iránt támaszthatott. — Az izlámban, melyben a polgári és vallási régime szinte egyesítve van, s melynek alapját nagyrészben a zsidótörvények képezik, ugyan- ily rendszabályokat ir elő a Korán, csak az a különbség, hogy itt az elnevezés más; nem mondatik, hogy a tulajdon az Istené, s azért kell a szegényeknek is juttatni belőle, hanem a könyöradományt az elkövetett bűnökért való kiengesztelésnek tartja. — A görögöknél és rómaiaknál az állam a rabszolgaságon nyugodott, de ha szabad polgár elszegényedett, az újabban hódított területek földjei osztattak ki neki. Hát a félebaráti szeretet vallása nem tekinti-e Isten előtt kedves cselekedetnek a szegények és Ugyefogyottak gyámolitását, segélyezését? Ha a kereszténység történetét is kutatni akaruók ez irányban, nem lapok, de könyvek telnének be, melyek mind azt bizonyítanák, hogy az egyháznak egyik főfeladata volt mindenha a szegények és ügyefogyottak gyámolítása. A „Veszprém“ tárczája. Merengés. \ Ha földi pályámat sok küzdelem után, Valamikor majdan egészen megfutám, És visszatekintek búsan, megtörötten, Bi{ony sivár út fog állani mögöttem ! Hej, eddig se volt ám valami szép útam, Durva göröngyével alig boldogúltam; Gázoltam tövisét fáradtan, betegen, S nyögve kötözgetém sok vérező sebem. f S ha ilyen volt útam, ezután se lesz jobb! Jól tudom, tövise ezután is megfog; Jól tudom, tovább is az én osztályrészem Kevés öröm, de sok szomorúság lészen. Kik eddig gyűlöltek, kik eddig bántottak, Tudom, ezután is csak bántani fognak; 1 Kik meg nem értették telkemet idáig, Tudom, meg nem értik koporsóm zártáig. így f°g hajtani már tovább is a végzet, Lankadó lépteim mig oda nem érnek, Hol bús keresztek, mint útjelzők mutatják Utam jobb hazába hajló fordulatját. Nagyon természetes azonban, hogy a szegénység fogalmát határozottan körvona- lozni kell; például nem szegény az. kinek oly tehetős rokonai vannak, kiket a törvény hozzátartozóik feutartására kötelezhet, és az oly szegényekhez, kik munkaképesek, tehát munka által kenyerüket is megkereshetik, a szegény-ügynek semmi köze sincs. Tehát a tulajdonképeni munkaképtelen és vagyontalan nyomorék ellátásáról lehet csak szó; s a többiről, például azokról, kik akár a munkától való iszony, dologkerülés, akár kicsapongó, rendetlen életmódjuknál fogva tartózkodnak a kenyérkeresettől, s e helyett inkább a koldulás könnyű módját választják szükségleteik megszerzésére, a törvény e pontja nem intézkedik. Veszprém városában már évek óta részesittetnek a szegények 35—80 kr. heti segélyezésben; de mindnyájan tudjuk, hogy daczára az általunk fizetett szegény-pótléknak, daczára az évenkinti áldozatoknak, melyeket a szegények gyámolitását zászlójára irt nőegyletnek hozunk — mintha semmit sem tettünk volna! — a szegények egész raja lepi el házainkat, s így volta- képen háromszorosan vagyunk megadóztatva, a nélkül, hogy a szegények nyomorán enyhítve volna. Mert azt határozottan állíthatjuk, hogy a kiosztott heti segélyezések inkább a pálinka fogyasztásnak adnak erős lendületet, hogysem a nyomort enyhítenék. S ha tekintetbe veszszük, hogy e czimen évente közel hat ezer forint lesz elpocsékolva, lehetetlen, hogy a szegény- ház-épités évek óta húzódó ügyét szőnyegre ne hozzuk A sajtónak nemes feladatai közé tartozik a függő, megoldatlan kérdések szellőztetése, s eszmecsere felidézése által azok minél helyesebb megoldásának előmozdítása. Ez okból leghelyesebbnek tartottuk a szegényház létesítésének ügyét nyilvános megbeszélés tárgyává tenni, hadd szóljon hozzá minden polgára a városnak, ki magát erre hivatottnak érzi. Henrik franczia királynak jószívűségét és tenkölt szellemét mi sem jellemzé jobban, mint ama mondása, vajha minden alattvalójának fazekában vasárnaponként egy-egy tyuk fűlne, más szóval, hogy az Ott majd az emberek, kik síromhoz jőnek, Fölvesznek széléről egy maroknyi földet, És megdobálnak még egyszer lenn a mélyben, — De legalább aztán nyugszom békességben! Miért szenvedett Sörét István ? — A hajdú senkit ne ereszszen be, csönd legyen a folyosón; káplár, vezesse vissza a gyerektolvajokat, a zsebelő czigányasszonynyal is később végezünk, a magán-panaszosok is várjanak. Az Írnok úr szóról szóra vissza adja a biró rendelkezését, aztán behúzza maga előtt az ajtót és odakuporodik a helyére. Miért ez a nagy csöndesség? Egy magas, zsinóros, magyarruhás alak áll a biró előtt. Egy kissé meg van görbedve. Az arcz csontos, sárgásbarna, a fekete szemek mély gödrökben, a bajsza hegyesre lenve, s egy kissé tarka az is, mint a szelíden fésült hosszú haj, a fehér szálaktól. Kora lehet 35 éves, s barna, csontos kezében mégis mintha az öregség remegésétől zörögne az iromány, a mit a biró felé nyújt. — Itt van az irás, a mit adtak! Rekedt, gyöuge a hangja s mintha ezzel a néháuy szóval egy darab kiszakadt volna tüdejéből, száraz fuldokló köhögés rázza meg, s a mellbetegség láza kiül az arczára. — Illavárról jöttem. Azt mondta az igazgató úr, jelentsem itt a ténsurakuál. A biró átfutja az Illaváról jött ember szabadságlevelét. — Maga az a Sörét István ? Csodálkozik mindenki, hogy ez a szelíd arczu általános jólét minél inkább elterjedjen s minél kevesebb legyen azok száma, kik nélkülözést szenvedni kénytelenek. Humanitásáról hírhedt korunk bár e téren már számtalan szép eredményt ért el, s azzal a korral, melyben a jó Henrik király élt, emberiségi szempontból össze sem hasonlítható, — mégis, sajnos, még igen sok a tenni való, hogy azou embertársainkat, kik önhibájukon kívül kénytelenek éhezni, fázni és szenvedni, — ettől megmentsük. És ezen czélt másképen elérni nem fogjuk, mint ha egy szegényházat létesítünk, melyben 100—150 szegény nyerhessen ellátást. Tanulmányozás tárgyává tettük e kérdést s arra az eredményre jutottunk, hogy 100—150 szegénynek reggelivel, ebéddel, vacsorával és ruházattal való tisztességes ellátása évenként 8—10 ezer forintból kikerülne. Igaz, hogy a pálinka fogyasztás nagy mértékben csökkenni fogna városunkban, de ez csak nem képezheti akadály, vagy aggodalom tárgyát ! ? Hogy honnét kerülne ki az a 8—10 ezer forint, arra is megfelelünk. A város a szegények pálinka szükségletének fedezésére áldoz jelenleg évenkiut hat ezer forintot ; teljes ellátásukra — bizton hisz- szük — szívesen áldozna nyolcz ezer forintot, a 100—150 szegény pedig, erejükhöz mért könnyű munkával, megkeresne évenkint 1—2 ezer forintot s így megvolna a 8—10 ezer forint. Venio nunc ad fortissimum ............... Ho vá helyeznők el azt a 100—150 szegényt. Egy kis jóakarat s ez a nehéz kérdés is meg vau oldva. Egy a czélnak megfelelő épület (nem palota!) létesítése bele kerülne legkevesebb 40 ezer forintba, melynek fedezésére a városi szegényalap s egyéb rendelkezésre álló jótékony fundácziók fölhasználásával sem volna ugyan több 15 ezer forintunknál, de azt nem szabad felednünk, hogy a veszprémi püspökök és a veszprémi káptalan mindig megmutatták bőkezű jótékonyságukat ott, hol a nyomor enyhítéséről volt szó; mennyivel inkább megmutatnák akkor, midőn azon munkálkodunk, hogy városunk szegényeinek nyomora necsak enyhittessék, hanem végleg meg legyen szüntetve. Ha * S ember Illaváról jött. Sokat szenvedhetett, a bör- töu féreg beleette magát a tüdejébe s attól köhög. Az Írnok úr már fölcsapta a gonosztevők lajstromának könyvét, hogy bejegyezze a legújabb rovatba Sőrét István kiszabadulását. Szükség van erre. A ki egyszer Illaváról jő: azt miudig szemmel kell a csendőrségnek tartani. Egyszerre csak föláll a biró s izgatott hangon szól: — Uraim, ez igen érdekes eset. Ilyen elbo- csájtó levél még nem került a kezembe, Írnok ur, írja! Meg lehetett hallani a legyek vergődő kopogását az ablakokon, olyan nesztelenség uralkodók, midőn a biró diktálni kezdte: — Sörét Istváu gyilkosság vádja miatt 20 évre elitéit fegyeucz 5 évet töltött a fegyházban, honnan f. hó 10-éu szabadon bocsájtatott, mert kiderült ártatlansága. Rabságában példás, szelíd magaviseletü volt. Szabó mesterséget tanult Izgatottan sziszszen fel a hallgatóság. (A biztos urak, s „vizitelő írnok* úr, a kiuek mindig kevés dolga van, a pápaszemes felügyelő stb.) — Ismét egy ártatlanul elitéit. Az illavai fegyencz védelmére kel az igazságszolgáltatásnak : — Magam voltam az oka ! S e védelem alatt fényesebb lesz a szeme egy pár könycsepptől. — Hej, tekintetes urak, furcsa história volt az. A biró megkéri, hogy mondaná el. Valami megszorítja a szegény ember mellét, odakap a kezével, hosszút talált lélegzeni, s mintha a levegő megmarná a tüdejét köhögni kezd. — Hát elmondhatom, bizony csak kicsibe múlt, hogy ott nem veszek. Úgy történt ............... vé gig nézünk városunk közintézetein, látni fogjuk, hogy egyes főpapjaink nem 25 ezer forintot, hanem százezereket áldoztak, s határozottan tagadjuk, hogy jelenlegi püspökünknek és főpapjanknak ne volna épen olyan melegen érző jó szivük, mint nagy nevű elődeiknek s erősen hiszsztik, hogy nemes szivük sugallatát követni a mint nem haboztak a múltban, nem fognak habozni a jövőben sem. Ezek a mi nézeteink; óhajtjuk, hogy a szegényház létesítése ügyében évek óta fávadhatatlanúl működő bizottság, — melynek élén a veszprémi főtisztelendő káptalan egyik oszlopa Kemenes Ferencz kanonok úr ő nagysága és választókerületünk közkedveltségtí s buzgó országgyűlési képviselője Bezerédj Viktor dr. állanak, — megszívlelje az általunk itt elmondottakat, 8 óhajtjuk, hogy ezen kérdés tisztázásához- mások, avatottabbak szintén hozzászóljanak. Megyei közgyűlés. Meghívó. Fennálló szabályrendeleteink alapján hivatalos tisztelettel felkérem a t. törvényhatósági bizottság, az állandó választmány és a m. számonkérő szék tagjait, hogy az 1886. évi szeptember hó 6-án és a következő napokon d. e. 9 órakor tartandó törvényhatósági bizottsági, ezt megelőzőleg szeptember hó 4-én d. u. 3 órakor és szeptember hó 5-én d. e. 9 órakor tartandó állandó választmányi üléseken megjelenni szíveskedjenek. Az ülés első tárgya a megye 1887. évi költségvetésének megállapítása és az 1887. évre szükséges m. pótadó megszavazása leend. Veszprém, 1886. évi augusztus hó 18-án. Véghely Dezső, kir. tanácsos alispán. Tárgysorozat. 1. A vármegye 1887. évi költségvetési előirányzatának megállapítása és ezzel kapcsolatbau a m. székház építési kölcsön 1887. évi kamat és tőke törlesztési hányadának fedezésére szükséges pótadó megszavazása. 2. A m. kir. belügyminisztériumnak, a községekről szóló 1886 : XXII. t. ez. végrehajtása tárgyában kibocsátott rendelete. 3. A m. kir. belügyminisztériumnak a községi szegény alapokra vonatkozó leirata. 4. A m. kir. belügyminisztériumnak, a tüzhogy is csak? A tatarczi réten megölték 6 esztendővel előtte Kádár Annát. Anna szép leány volt a falunkban, de a milyen szép volt az areza, olyan rossz volt a lelke. A szeretőm volt egykor, s megcsalt. De ón hát föl sem vettem, mert igazán úgy se tudtam volna szeretni rossz lelke miatt. Hej, de megátkoztam a lábamat, hogy utána járt, a szememet, hogy reá nézett, a nyelvemet, hogy szóltam is valaha hozzá! Megárt a betegnek a düh, köhögés fogja el, alig hallatszik a hangja. — Hát megölték, aztán harmadnapra az én kezemet szorította a vas a tömlöczben Kádár Anna haláláért. Azt mondták, éu voltam a szeretője, a kit elhagyott, azt mondták, hogy fenyegettem vala azt a leányt, s elítéltek. — Miért nem védte magát? A fegyencz lehorgasztja fejét s a láz verítékét letörli arczáról. — Nem lehetett! —• Miért? — Azt kellett volna akkor mondanom, hogy hol voltam a gyilkosság idején. — Hát miért nem mondta azt meg? — Mert nem volt szabad. — Ki tiltotta meg? — Én magam! A szikár alak büszkén kiegyenesedik, végig simogatja haját és hozzáteszi: — Nem is mondtam ki eddig soha! — Hát hogy derült ki mégis az ártatlansága ? — Egy napon uj társat kaptunk a falumból, Gáji János rablógyilkosságért került közénk. Ez mentett meg. A tekintetes igazgató úr főihivatott s azt mondta, újból megvizsgálják az ügyemet, mert
