Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1886 (12. évfolyam, 7-52. szám)
1886-10-31 / 44. szám
XII. évfolyam, 1§§6. 44-ik izám. Veszprém, október 31.--------------------------- "■ ...... ■ ....... ^----------------------TTT^- .......----------------------------------— 11 ........... Megjelenik e lap a „HIVATALOS ÉBTESÍTŐ"-vel együtt minden vasárnap reggel. Rendkívüli esetekben külonlap adatik ki. — Előfizetési ér mindkét lapra : negyedévre 1 írt f)0 kr. ; félévre 3 frí; égésé évre 6 frt. Kgves példányok ára )5 kr. — Hirdetések dija: egy hasábot! petitsor tere 6 kr.; nvilttérbeii 20 kr.; minden beigtatásért külön 30 kr. állami bélyegilleték fizetendő. Kiadóhivatal: Kraus A. Fia köny vkereskedése Vesznrém- ben. Ide küldendő minden előfizetés, hirdetés, melléklet » reclamátió. 1 — ff — VESZPRÉM közgazdasági-, társadalmi-, helyi- s általános érdekű MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Maginvitáknak « személyes jellegű támadásoknak a lap keretében hely nem adatik. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Névtelen közlemények csak akkor vétethetnek figyelembe, ha valódiságuk iránt bizonyíték szereztetett be. — Bérmentetlen leveleket a szerkesztőség csak ismert munkatársaktól fogad el. Szerkesztőségi iroda: Jeruzsálem-utcza 872. sz. a. Ide czimzendö a lap szellemi részét illető minden közlemény. Irodalmi viszonyaink. Egész Magyarországon nagy a panasz arra nézve, hogy kedvezőtlenek az irodalmi viszonyok. Nem ok nélkül. Az a lelkes irodalom-pártolás, mely az ötvenes és hatvanas évek idejét az Írókra nézve oly kedvezővé tette, ma már nincs meg. Szinte bámulatra méltó, hogy ily körülmények között mégis akad szerencsétlen furulyás, a ki tollat, vesz kezébe. Ma roppant nagy és valódi hivatottság kell ahhoz, hogy valaki költői munkát Írjon. Az ördögnek sem kell az. Megírhatja az iró, azután elolvashatja maga; gyönyörködhetik benne maga, s el is temetheti maga az Íróasztal fiókjába. Ez kerül legkevesebbe, ez jár legkevesebb rizikóval. Mert manapság egy Vajda János költői idealizmusánál többet ér a Zola-for- dítás. Az írónak, a költőnek, ha divatossá akar lenni, ha azt akarja, hogy munkáiból (t. i. az újságok által honoráltakból) legalább tengődhessék, meg kell alkudni a realizmussal s betakarni vele lelkének zo- raánczát, ragyogó himporát,: a költészetet. A költészetnek és realizmusnak szerencsésebb testvéresítője jelenleg a hírnévre kapott írók között nincsen: Mikszáthnál. Ebből magyarázható csak meg, hogy ő jelenleg fölkapottabb iró, mint nagy Jókaink, a valódi költő. Es mégis nem egy „modern“ gondolkozásu olvasójától hallottam, hogy p. a „Loliinai fű“ czimíí beszélyét csak azért érdemes elolvasni, mert egy „pompás“ jelenet vau benne; a mikor a beszély hősnője felugrik az asztalra és térdig fölkapja a szoknyáját. Ez jellemzi most az olvasóközönség Ítéletét; ez kell most a publikumnak! Csoda-e, ha ily körülmények között a reális irány túlkapásokra ragadta a toll forgatóit? Nem a közönség oka-e minden irodalmi fattyúhajtásnak; az erkölcsöket veszélyeztető irány kifejlődésének. Lehetetlen képzelni irót, ki eszményiség nélkül fogna tollat. Tele van mindenik idealizmussal s ir valódi költői becsesei biró munkákat; a rideg földi dolgokat ragyogó mezbe öltöz- tözteti képzeletével, festi olyannak az életet, a világot, aminőnek lelke eszményisé- ségében a való világot látni szeretné s a minő az (ha mindenki költő lélek volna) tán lehetne is. De mire ébred? Arra, hogy kinevetik vagy sajnálkoznak rajta; munkája senkinek se kell; élvezhetetlen tündér mese az! Ilyen munkák mellett fölkophatik az álla; nem hoznak a konyhára egy fityin- get se. Nem akad kiadójok, nem akad ol- vasójok. Mi természetesebb, mint hogy az iró, a költő kénytelen a „modern“ felfogás és irány rabjává lenni s azután (nem elvetemültségből, nem gonoszságból, hanem méltó elkeseredettségében) szélsőségekre ragad- tatik. A közönség az oka. Egyenesen a közönség és nem a munka kiadói. A kiadók olyan munkát adhatnak ki és honorálhatnak, a mik az olvasó publikum ízlése szerintiek; az írók pedig olyan munkát kénytelenek írni, a minőt a kiadók honorálnak. Innét van az irodalmi pikánsság lábra kapása. Ez keli most a publikumnak! Úgy vagyunk ezzel az iránynyal, mint valamikor a dohányzással. Törvényhozók, okos, tudós urak, társadalommentők, irói hatalmasságok küzdenek ellene, elitélik, kárhoztatják; törvényeket hoznak rá; nagyszabású czikkeket Írnak; — hanem azért titokban ők maguk is ... . dohányoznak. Egyszer csak ez az irány is acceptálva lesz, sőt elhatalmaskodik, mint a dohányzás. Komoly erkölcsbirák, kik országra szóló, ragyogó dialektikával ostorozzák ezt a csakugyan veszélyes irányt, — ha bizalmas, baráti körben vannak; i^en jól mulatnak egy-egy pikáns lap mellett. Itt van a baj! Hiába sajtópöröznek az ügyészségek; hiába ítélik el az ily rossz irányú munkáA „Veszprém“ tárezája. Koszorú. Virágimat e sírra tészem, Hol jó halottim porlanak, Legyetek áldva áldott szivek, Olt a nyugalmas hant alatt. E koszorúi igaz könyével Megöntözé a fájdalom, 8 hogy sírotokra tészem, a hú Beszéde hangzik ajkamon. S ti értitek, bús sirotokból Énnékem válaszoltatok, E válasz enyhet hoz a búra, Eloszlatván a bánatot. Ha 'már a holtak halk beszéde Ily boldogító enyhet ad, Mily boldogok a nyugvó szivek A föld ölében ott alant I A veszprémi alsó városi temetőben. Halottak napja van. Fájó, megdöbbentő komolyság szállja meg keblűnket. Az árvuló lombok nullának, a természet haldoklik, a néma sírok S7^ra.? barasztja — megzördítve egy-egy őszi szellőtől — azt suttogja: Memento móri! A halottak kegyeletes emlékünnepét maga a természet az év hanyatló időszakára tűzte ki, midőn az éjszaka mélyen benyúl árnyékával a nappalba, jnidőn az utolsó vándormadár a fénylő keletre költözött s az őszi nap fénye a fák sárguló leveleire árad. , Megjelenik ilyenkor a vallási fellobogás s bánatos könyük közt röpítünk imákat az egek Urához. Még a legridegebb emberen is erőt vesz az egyetemes gyász e napján a fájdalom s a kegyeletes megemlékezés érzete. A szemlélődő méla szellem, ki gyűlöli az élet prózáját s az életet álomnak nézi, melyet végig akar álmodozni, gyászba öltözik ilyenkor s elmerengve a múltak emlékein, felzaklatott lelkének bullámgyürüit elsimítni törekszik. A torony éroznyelve bánatosan, mélán kondul meg, hangjában, mintha a föld kebeléből szólna, van valami ünnepiesen fájdalmas. Az őszbe borult aggastyánt a halálnak feltünedező rémképe foglalkoztatja, az ábrándozó ifjú lélek is feldíszíti a sírokat, s a földi boldogság közepette túlvilági eszmékkel foglalkozik. A sírok látogatásának meg is van erkölcsnemesítő hatása, mert még a legfásultabb kebelben is telmagashk ilyenkor a kegyeletes érzelem ............ Va n biró a felhők felett, All a villámos ég! Azok, kik az életben gyűlölték egymást, most alig pár lépésnyire egymástól hamvadoznak, — a néma föld kibékítette a hideg tetemeket, a halál kiegyenlítette az élet ferdesógeit. E hatalmas közös ellenség egy ágyba fekteti a királyt a koldússal, kioltja életét a deli szűznek, délczeg ifjúnak, tudósnak , hazafinak , öregnek , csecsemőnek egyaránt. Könyökét facsar az árva szeméből, megveresíti szemét a szegény özvegynek, megfosztja az aggastyánt egyetlen gyámolától, a szerelmest lelke üdvétől, kin rajongó szeretettel csüng. Pusztít a palotákban és kunyhókban. Szeszélyének nincs határa........... Cd holtak sötét honában vagyunk. Mily sok nagy embernek tetemeit rejti e sirkert! A veszprémi temetőnek szánt látogatásom alkalmával egy-egy kegyeletes goudolatot szentel kát az esküdtszékek; az mind csak forma, külsőség — a lényeg az intensiv tényező ott van a korszellemben, s azt a törvény betűi, a szigorú bírói Ítéletek el nem fojtják, valamint hogy az esküdtszéki fölmentő Ítéletek sem táplálják. Támasza, táplálója, fentartója ennek az iránynak ott van a közönség Ízlésében; ott van a korszellemben. Az olvasó közönség manapság ideget felhangoló olvasmányokat liajhász. Ilyenekért nem sajnálja pénzét. Ilyeneknek óhajtja a hírlapokat is. A homoly hangú, a magasabb költőiséggel irt czikkek (legyenek azok mulattatók vagy oktatók) nem kellenek. A mely lap ilyenekkel lép elő, azt ásitozva dobja félre az olvasók legtöbbje. Szenzácziós, idegfeszitő dolgok kellenek mindenekelőtt, abban a meztelenségben föltálalva, amint a közvetlen való, a reális élet nyújtja azokat. így mohón falja a publikum. És — fájdalom! — ennek a gusztusnak a hatása nagyou-nagyon meglátszik, átokként fekszik íróinkon, egész irodalmunkon. A magasabb költői felfogásnak, a göröngyök közül a képzelet ragyogó világába, az eszményiségbe emelő költészetnek lejárt az órája. Ma csakugyan olyan költői dolgok kellenek „mindenek felett“, hogy hízzék tőlük a képzelet. Vastag érzékcsik- landó idalizmus! Ennek az iránynak nem lehet gátot vetni paragrafusokkal, nem szigorú birói ítéletekkel, sajtófogsággal, pénzbírsággal, ennek megszüntetője csupán az olvasó közönség lehet. Pártolja az igazi költői becsesei, valódi ideálizmussal irt költői munkákat, s vesse meg az irodalomnak — sajnos! — nagyon elharapódzott fattyúhajtásait! s bizonyára kedvező fordulatot vesznek irodalmi viszonyaink. A magyar irodalom bajnokai idealizmusa hagyományos. Irodalmi jeleseink e tem ismerőseim, a derék hazafiak s egyéb jé lelkek emlékezetének. tekintetben példaként ragyoghatnak akár a világirodalomban is! De ha a közönség hidegei) fordul el mindentől, a mi szoros értelemben „költői“, ha a vastag reálizmus- nak tömjénez, s mindenek fölött ezt az irányt dédelgeti: akkor tán éppen leg- hivatottabb Íróink szorulnak le a térről, s ezeknek élete meddő az irodalomra nézve és kevésbé hivatottak lesznek (habár múló!) irodalmi nagyságokká. Ennek meggátlása iránt kellene hatni társadalmi utón, s a nevelés minden eszközével, mert a mostani irodalmi viszonyoknak eltűrése, tétlen szemlélése, vagy mi több, dédelgetése valóságos nemzeti öngyilkosság ..............lassan, de bizton ölő mé reggel. Emléklapot adott ki t. laptársunk a »Pápai Lapok* a magyarországi ref. egyház egyetemes Couventje emlékére; a Conventre megjelent tudósok és Írók remek dolgozataikkal tették fényessé ezen emléklapot. Vármegyénk szeretett alispánja a kővetkező érdekes történetet mondja el abban az emléklapban .A pápai főiskola nagy terme nagyobb jelentőséggel azon időtől fogva bir, a mióta benne ev. reformált egyházunk egyetemes konventje tanácskozott. Ezen alkalomra a most említett nagy terem igen czélszerüen tendeztetelt be. Gondoskodott a rendezőség arról is, hogy a főiskolát gazdagon dotáló hitsorsosaink már készen levő arczképeik a falakra kifüggesztessenek. Ezen alapítók közül ezeu alkalommal Ka/.ay Gábor nejéről: Oroszy Juliánná- ról kívánok egyet mást elmondani. Az elnökség fölött van e kedves uő arczképe. — Az asztalon, melyre támaszkodik, egy csokor szegfű látható. Jelképéül annak, hogy ő a szegfűt rendkívül szerette és ennek tenyésztésére igen nagy gonddal volt. Jelképéül annak, hogy ő a maga idejében szegfű-királynő jelzővel szokott említtetni. Kazay Gábor és neje siskei és sóstókállai Oroszy Juliánná 1832. deczember 28-án és 1837. szeptember 4-én kelt végrendeleteikben pápai főiskolánknak nem csupán 20000 frtot ezüst pénzben, de igen értékes könyvtárt is hagyományoztak. A főiskola könyvtárában a Kazay-féle hagyomány most is nagyon megismerhető. Azon időben, a mikor e jeles könyvtár Tóth-Vázsonyból (Veszprómmegye) Pápára volt átszállítandó, Kazay Gábornó teljes meghatalmazottja boldogúlt édes atyám volt. Anyai ágon Kazay Gáborral és nejével Oroszy Juliánnával közel rokonságban voltunk és igy igen természetes, hogy a könyvtár hivatalos átadásához nagynéném ———■IgBgB is itt aluszsza örök álmát, 1834-ben halt meg 71 éves korában. Itt domborul Bus^ek József, veszprémi kanonok s magyar író sírja. Hantjain nem láttam virágokat, a gondozatlan sírra senki sem fűz koszorúkat. Pedig méltán megérdemelné a bölcselő s nyelvész a kegyeletet! A bemenetnél porladozik Lavottának kortársa és tanítványa Csermák Antal, kiről Tóth Kálmán irta: „Cseh muzsikus Csermák hegedül, S a ki hallja, fölgyul, fölhevül. Gyönyörű is minden nótája, Maga huzza, maga csinálja.“ A jeles zeneszerző 1822-ben húnyt el. Városunk derék polgárai 1879-ben csinos emlékkővel jelölték nyugvó helyét. Sírkövén a következő jellemző sorok olvashatók; Nyugtalan élet után e sír nyugalma öleljen! Dalt hagytál örökül s dal örökíti neved. Csermák szláv születésű volt, remek hegedűjátéka azonban feledtette idegen származását. Valóságos Iángész volt, annak legnagyobb hibájával, a köny- nyeímüséggel együtt. A bor hevétől föllángolt képzelőtehetsége szabad szárnyra kelve a leggyönyörűbb ábrándokat játszotta. A magyar palotás zene legfőbb mestere nyugszik e hantok alatt. A jótékonyságáról, tudományosságáról, különösen pedig a nőnevelés érdekében tanúsított példás áldozatkészségéről egyaránt ismeretes %anolder János püspök hamvai is itt porladoznak. Aulicus szellemű volt ugyan, de a magyar irodalmat pártolta Kisfaludy Sándor költőnk sírjára ő készíttette az emlékszobrot a sümegi temetőben. A hires insuigens kapitány Márkus József Ott nyugosznak Márki Ignác\ nagyprépost, a tanuló ifjúság nemes jótevője, kinek áldásos emlékezete sokáig fog élni; Vidéki lallián Pálné, kit életében kevésbé sugárzott körül a népszerűség nimbusa, de annál nagyobb mértékben kiérdemelte az elismerést halála után, mert mintegy kétszázezer forinttal áldozott a jótékonyság oltárára; Csolnoky Ferencinek a város hálás közönsége emelt díszes emlékkövet, majd félszázadra terjedő buzgó s önfeláldozó orvosi működéséért. A tanügy a derék, hazafias szellemű pidristá- kat siratja, kiknek sirhalmát nyáron át valóságos virágkert borította. Mennyi jóakarat, meghiúsult terv van ott néhány négyszőglábnyi hant alatt eltemetve! Hány tanulónak kellett megválni szeretett tanárától, kiken meleg ragaszkodással csüg- gött; hány isteni szikra szállt el, mielőtt lángra lobbanhatott s rendeltetését betölthette volnál! Az utódok 3 az ifjúság soha sem maradnak adósok kegyeletök nemes adójával. Köztük porladozik a korán elhúnyt, szép reményekre jogosított költői tehetségű tanár P. Tóth Kálmán is. Kissovics Jó\sef kanonok, a nevelésügy jeles bajnoka s Veszprém volt országos képviselője is itt aluszsza örök álmát Be^erédj Miklós ez. püspökkel s Zsoldos Ignác\c\al, akadémiánk rendes tagjával, ki mint nyug. kúriai tanácselnök végső éveit Veszprémben töltötte. Megyénk e tudós szülöttének — pápai születésű volt — nem vonja többé senki se kétségbe hazafiságát, nem vetik többé szemére, hogy mikor a hazára vészes fellegek borultak, az ő csillaga jobban kezdett ragyogni, nem kell magát többé a vád ellen védenie, bogy osztrák tisztviselő korában is a magyar érdekek