Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1886 (12. évfolyam, 7-52. szám)

1886-10-24 / 43. szám

KIT. évfolyam. IHHO. 434k §záin. Veszprém, október S4.

VESZPRÉM

közfríizdíisátri-. társadalmi*, helyi- s általános érdekil

MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY.

Megjelenik e íhv a

„HIVATALOS ÉBTE3ÍTŐ‘‘-vel

együtt minden vasárnap reggel. Rendkívüli esetekben kö- lönlap adatik ki. — Előfizetési

ár mindkét lapra: negyedévre 1 frt 50 kr. ; félévre 3 írt; egésv. évre $ frt. ügyes példányok ára 15 kr. — Hirdetései dija: egy hasábos petitsor tere 6 kr.; uyilttérben "20 kr.: minden beigtatásért kiiliín 30 kr. állami bélyegilleték Sietendő.

Kiadóhivatal: Kraus A. Fia kftny vkereskedése Vesenrém- hen. Ide küldendő minden elő- fiaetés, hirdetés, melléklet s reclainátió.

Magánvltáknak s személyes jellegű támadásoknak a lap keretében hely nem adatik.

Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Névtelen közlemények csak akkor vétethetnek figyelembe, ha valódiságuk iránt bizonyíték szereztetett be. - Bérmentetlen leveleket a szerkesztőség csak ismert munkatársaktól fogad el.

Szerkesztőségi iroda:

Jeruzsálemutcza 872. sz. a.

Ide czimzeudö a lap szellemi részét illető minden közlemény.

I

Magyarország bíboros herczegprimása, Simor János, e hó 28-án ünnepli meg első szent miséjének ötven éves évfordulóját. Azaz hogy nemcsak ő ünnepli e napot, hanem ünnepli az egész ország, mely a lelkes agg főpapnak hervadhatatlan, örök érdemeiért ez alkalommal hálájának ád őszinte kifejezést.

Hogy mit tett Magyarország herczegprimása, a miért az egész ország szeretete környékezi, azt nem szükséges részleteznünk. Hiszen mindenki tudja, hogy a lelkes főpap mindenkor az első volt ott, a hol a vallásosság, a jótékonyság, a haza- szeretet oltárára kellett az áldozatot hozni. Nagylelkű áldozatkészségét maradandó emlékek hirdetik, hazafias, jótékony és vallásos irányú intézetek, melyek mind az ő bőkezűségének köszönik létrejöttüket.

Magyarország első papja valóban első volt mindenütt, a hol elsőnek kellett lennie nem a külső fényben, nem a pompában, hanem a lelkes és nagylelkű áldozatokban.

Ezért az ötven éves örömünnepély nagy napján szerény, de lelkesült szavunkat mi is sietünk fölemelni, hogy kérjük a kegyelmek kiapadhatatlan forrását, az erények igazságosan jutalmazó Istenét, hogy hazánk szeretett főpapját áldja meg áldó kezével sokszoros jótetteiért, s adja megérnünk azt, hogy nemes jó szivének lelkes áldozataiért még igen sokszor legyen alkalmunk őt üdvözölni, s ecsetelni azt a forró hálát, melyet nagylelkű, hazafias áldozatkészségéért iránta vármegyénk közönsége is mindenkor érzett.

*

A „Veszprém“ tárezája. A templomban.

Cs . . . . K

..............kisasszonynak.

A kis leány szelíd képpel,

Összetett két kis kefével Imádkozik áhítattal,

— Mint egy imádkozó angyal.

A\ ("> s\ive csupa jóság,

Lelke tiszta ártatlanság, —

Olyan buzgó a{ imája,

Hogy a{ Isten meghallgatja.

Meghallgatja és megáldja,

S kegyelmével elárasztja, —

Oly teljes lesz boldogsága,

Mint bu\gó az imádsága.

KARÁCSON JÁNOS.

A kik a házukat megették.

(Egy falusi író elbeszélése.)

Irta: Tolnay Lajos.

Mivel tudtam, hogy az uj magyar minisz- teriumokbau mindenütt a legmelegebben gondoskodnak az írókról, költőkről, művészekről és nem engedik, hogy egyetlen valamire való is ott fényes tehetségét elforgácsolja, és a jó tánczos urfikat, házasuló csinos legénykéket a fölfelé haladásban gátolja, és ezért több jó család neheztelését magára

Vármegyénk törvényhatósága f. hó 4-én tartott közgyűlésén egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy a bíboros főpapot áldo/ári 50 éves jubileuma alkalmával küldöttségileg fogja üdvözölni; a küldöttség tagjai: Esterházy Móricz gróf főispán, esetleg Véghely Dezső kir. tanácsos alispán elnöklete alatt, Jenyvessy Ferencz dr, Láng Lajos,

1Bezerédj Viktor dr., Laky Kristóf dr., Kemenes Ferencz, Néger Ágoston, ifj. Simor János, Ihász Lajos és Kolozsváry József m. biz. tagok.

*

Kovács Zsigmond dr. veszprémi megyés püspök ihletett hangú körlevélben rendelte el egyházmegyéje összes templomaiban f. hó 28-áu ünnepélyes „Te Deum" ok tartását.

*

Veszprém váfos közönsége uevében a városi tanács Vikár Lajos v. főjegyzőt megbízta, hogy a herc/.egprimás jubileumára üdvözlő feliratot szer- keszäzen, ki a következő feliratot készítette :

Főmagasságu és Főtisztelendő Bíboros Érsek, Magyarors\dg Herczegprimása, Kegyelmes Urunk!

A kereszténységnek Magyarországban történt megalapítása óta a r. kath. egyház a czivilizáczió- nak mindenkor előharczosa volt. Ezen téren szerzett érdemeket már dicső emlékű szt. István apostoli királyunk méltányolván, magasztos hivatásának betölthetése végett a r. kath. egyházat megfelelő javadalmakkal látta el s az egyház vezérférfiait országos méltóságokra emelte. Szt István királyunk példáját a következő apostoli királyaink is követve, nem késtek a r. kath. egyházat fényes állásában s a főpapságot méltóságában továbbra is megtartani. A kath. klérus pedig magasztos hivatását betöltve mindenkor arra törekedett, hogy a haza nagy és hatalmas és a trón állása biztosítva legyen.

E klérus fejei, az esztergomi érsekek, a haza és trón gyámolitásában mindenkor vezérekül tűntek fel, hazánk történelmében hervadhatatlan érdemekkel tüudökölnek s úgy a trón bizalmát mint az ország összes lakóinak mély háláját s ebből kifolyó hódolatát vívták ki; — de leglőképen Főmagasságodnak hosszú éveken át tartó áldásos működése, erővel a kitartással párosult nemes tevékenysége, szeretettel s szivjósággal egybekötött fen- költ szellemű munkássága nemcsak a magas trón bizalmát, hanem mindnyájunk szivének határtalan szeretetét és hálás tiszteletét is ébresztette fel s tartja meg.

vonja: most már én is, — mint nagy irótársam a geniális Vajda János, a legeltévesztetteb dolognak tartom, hogy a hivatalkérők üuuepi öltönyös, czilin- der kalapos, alázatosan mosolygó testületébe iratkoztam. De — —

Úgy vélekedtem, hogy a költők azok, kik az elcsüggedt nemzeteket bátorítják; kik az „Isten áld meg a magyart“ a ,Hazádnak rendületlenül*-t, a „ Talpra magyar*-t, a „Gólyát*, az „Édes hazám ne légy olyan szomorú“ örök szép énekeket Írják; a hű „Kont* vitézt éneklik, hogy a hűség ki ne ve8zszen a magyarból; a „Ti Jekélyek a nemzetnek testén* -- harsogó vádéneket a nemzet ezudar fiaihoz írják, és merik Írni, hogy felrázzák a közönyöst, és meg gyógyítsák a szívtelen miliomost, kinek a nemzet részére csak gunymosolya és feneketlen zsebe van; s úgy vélekedtem, hogy a magyar miuiszter büszkeségének tartja, hogy a történelem fáklyái előtt, a költők, irók előtt meghajtja csillagos fejét, és mint Goethe királya a dalnoknak, — asztalánál a fejedelmek, grófok mellett adjon helyet; mert mentői műveltebb, nagyobb, nemesebb, mesz- szebb látó egy miniszter: annál jobban tudja, hogy nyomorult az a nép, melynek énekesei mezítláb, mankón, törött csontokkal, csúszva kénytelenek a sarkokon ordítani, hogy egy falat kenyeret a jólakott szerencsések nekik is juttassanak.- intettem a szolgámnak, hogy nyergeljen, hozza ki az esernyőmet és paktáskámat, megyünk, magyar világ vau Budán, a magyar Írókra eljött az aratás ideje. Fel!

A kik eddig tűrtek, nyomorogtak és ébren tartották az elaléít, megdermedt, éhség, betegség, goud, bánat sorvasztotta anyát — a hazát: most fél fognak szólíttatni, hogy mit akarnak, mert most van kenyér, csizma, köpeny raktár számra, hajlék bőven, s a miniszter, ki igaz nagy magyar, és még azt is utálja, a ki nem az: felíratta egy

Veszprém város közönsége ez alkalommal is Főmagasságod iránt az országosan nyilvánuló hálaérzetnek hódolva, hálát ad a Mindenhatónak, hogy Fömagasságod 50 éves áldozárságát megérni kegyelmesen megengedé s esdve kéri a Mindenhatót, hogy Főmagasságodat teljes testi és lelki erőben, a haza felvirágozásának előmozdítására a trón erősítésére’, az egyház ékességére s mindnyájunk bol- dogítására az emberi kor végső határáig tartsa meg.

Kik is legbensőbb tiszteletünk kijelentése mellett maradtunk Főmagasságodnak

Veszprémben, 1886. okt. 16-án alázatos szolgái

Veszprém város közönsége nevében Vikár Lajos s. k. Kováts Imre s. k.

v. főjegyző. polgármester.

A cselédek pióczái.

Jól ismerik olvasóink a helyszerző intézeteket, melyeknek némelyike, • különösen a nagyobb városokban, valóságos szi- polyozója lett már a cselédeknek, kiknek tapasztalatlanságát zsarolásra használják fel.

Ez intézeteken kívül vau a cselédeknek egy más fajú pióczája is, mely pártolásba veszi őket s ennek leple alatt szívja ki vérüket. E szipoly a helyszerző asszonyok gárdája. Van ugyanis minden városban néhány alsóbb rangú ravasz vénasszony, kik az évek hosszú során át megismerik a legtöbb osaláu életét, a házi viszonyokat, a háziasszony gyöngéit és követelményeit, nem különben a város cselédségét. Mivel pedig simuló természetük, talpnyaló édeskedésük és u. n. „benyalós“ ismeretségük folytán minden háziasszonyhoz befurakodnak : sokkal szívesebben bizzák rájok a cselédszerzést, mint a helyszerző intézetekre, mert ők maguk járnak el a házhoz s jobban ismerik a cselédeket is, meg a gazdákat is, mint az iutézetek vezetői. Ez asz- szonyok miatt buknak meg egymásután a vidéki városok efféle intézetei, mert mézes szavukkal, denevér-fogásaikkal, kétszínű természetükkel és a körülményekhez alkalmazkodni tudó viseletűkkel úgy szólván kedvükben járnak a cselédtartóknak, kik az intézetek hivatalszerű eljárásától mindig idegenkedtek. A tanulatlan cselédeket meg éppen behálózzák s uralkodnak rajtok gyönbiztos emberével a magyar írókat, költőket és kimondotta, hogy: addig nem nyugszik, mig erőnek erejével is be nem nyomkodja őket valahova. Hely van, pénz van, ut és mód van, erő az akarathoz van, nem szabad, nem lehet, bogy egy bölcs miniszter éppen azokról feledkezzék meg, a kik ifjú korában vállaikra vették, éltették, dicsőítették, és erre a magas helyre segítették, s a kik egyes egyedül fonják azt a koszorút, a melyik nem tud elhervadni soha: ássák azt a sirt, a melyik fényes és dicső, mint egy templom: és szólalaltatják meg azt a harangot, melynek ércznyelve egyik századtól a másikhoz veri, fenséges szavát: él, él — Él. Él!

ügy vélekedtem, hogy nekem is meg kell indulnom!

Valami igen biztos reménység hajtott, nem bírtam megvárni, hogy gyalog menjek Pestre, egy gyümölcsös szekérre kaptam.

Öreges házaspár ült az első ülésen. Soha nem láttam hallgatabb két embert, vagy igen boldogok voltak és isten minden kívánságukat betöltötte, vagy igen szerencsétlenek és a szégyen bűn befogta reszkető ajkaikat. A férfi sovány volt. fekete bőrén át meglátszottak vastag mozgó pofacsontjai; az asszony kövér, húsos fénylő sárgás arczán ott ült a jó ételek, italok szeretete. Mert ne mondja nekem senki, hogy meg lehet hizni bő étel és ital nélkül. Nem lehet.

Néha, néha visszafordultak felém, s hogy látták, hogy én a legfényesebb felhők között járok Budán: egy-egy szót dobtak egymáshoz —

— Csak haladjunk előre megfeszített erővel,

Máii.

— Nekem házat végy, Márton

— Jó, jó, Máli.

: — Mert én ház nélkül nem élek, Márton.

— Nem, nem, Máli.

geségök, hibáik, titkolt félrelépésük és egyéb bajuk kifürkészésével.

Nem állíthatjuk ugyan, hogy minden helys/.erző asszonyt egyaránt illethet e vád s hogy egyik sem felel meg lelkiismeretesen feladatának, midőn hely nélkül levő cselédeknek, legtöbbször szolgálóknak, szerez kenyeret; mert vannak közöttük is — habár csak elvétve — jóravaló öregek, kik a helyszerzést kenyérkeresetnek tekintvén, becsületes úton, munkával igyekeznek megszolgálni azt a néhány hatost, mely őket utánjárásukért a gazda és cseléd részéről jogosan megilleti. Sőt bizonyos tekintetben ezek közbenjárása a cselédfogadásnál előnyösebb is, mint a helyszerző intézeteké, mert ezek gondos figyelmet szoktak arra is fordítani, hogy a házi igényeknek és helyi viszonyoknak lehetőleg megfelelő hajlamú cselédeket szerződtessenek. Hasonló elveket tartanak szem előtt a cseledek igényeinél is, a mit a helyszerző intézetek azért sem vehetnek figyelembe, mert sem a gazdát, sem a cselédet nem ismerik közelebbről. Vaunak kikiáltott rossz cselédek, épen úgy, mint pedáns természetű gazdák ; már most vajmi nehéz feladat mind a két félnek lehető kielégítése, hogy kiki belenyugodjék helyzetébe. A lelkiismeretes cselédszerző asszonyok ezt igen gyakran elérik, mert a gazdát és a cselédet hosszú tapasztalás után úgy ismerik, mint a rossz pénzt s a körülményekhez alkalmazkodva szerződtetik védettjeiket.

Ámde ilyen becsületes lelkű helyszerző asszony igen kevés találkozik, mert a legtöbb nem ilyen czélt tűz ki magának, hanem arra törekszik, hogy a gazdáktól különösen gyors szükség esetén, búsás díjt szedjen be; a cselédeket pedig zsarolja, főleg akkor, ha tudja, hogy nem szoktak indulatos természetük, lustaságuk vagy forró vérük miatt egy helyen sokáig szolgálni. Minden kigondolható módot fölkeresnek arra, hogy a cselédeket megsarczol- hassák : igy pl. rossz liirüket keltik, hely nélkül levőknek szállást adnak s addig lótnak-futnak (csak a cseléd szemének bekötése végett) mig eltelik 6—8 nap is, mire helyet szereznek nekik: azalatt természetesen beszedik tőlük a szállás és kosztpénzt. ígéreteket tétetnek velők és

— Olyat, mint a polgármesteré volt.

— Te, igen nagy az. Kisebb is jó lesz.

— Semmivel sem aláhb öt-hat szobánál; aztán nekem kemény padló, nagy tükör, uj bútor. Be akarom magamat rendezni, ha jönuek a rokouok, lássák, hogy itt is meg tudunk élni. Egye őket az irigység. Megtartom ezeket a lovakat is, Márton.

— Ló itt nem kell, csak alkalmas hivatal, Máli. Ezt a kocsi gyümölcsöt elhordogatjuk ajándékba. Pesten élnek halnak a nagy urak az ajándékért. A nélkül nem is állnak szóba az emberrel,

— Adunk valamit — markolt az asszony a finom kajszin karaczkokba. de a javát magam eszem meg.

Mind bolond, a ki nem magát tartja elsőnek. Soha se lesz nekem olyan gondviselőm, mint magam. Azt gondolom, de úgy is akarom, hogy emeletes házat vegyülik. Egye a doktort meg azt a rossz bátyámat az irigység — Márton.

És az asszony elvei nyomán haladt, mert egész pestig derekasan evett, gondolnatta, hogy e miatt is hogy elleti az irigy rokonokat a méreg, az irigy doktort, a kinek képzelhetni, mily rosszul esik, hogy valaki van még, a kit nem ütött meg a guta. S a ki tüdőgyulladásba nem esett, vagy veselobba, agy-tifusba, ezekben a forró napokban.

A sovány ember, mint általában a soványok — magába zárkózott, ás azon jártathatta az eszét, hogy ezt az asszonyt hogy játsza ki, hogy adja el a lovakat, hogy hordja el a hivatalocskáért ezt a gyümölcsöt, hogy építsen kisebb házat, és egy kis házacskában is hogy éljen nyugodtan.

Ketten voltak s nem tudták egymást megérteni. Nem ! nem olvashatták ők az Ember tragédiáját a Gyulai Pál jegyzeteivel!

Déltájt járhatott az idő, hogy a gyönyörű tisztaságú kereppsi utón, a vaskocsik rekedt tül-