Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1886 (12. évfolyam, 7-52. szám)

1886-12-25 / 52. szám

egy 20 ezer írtra terjedő összeget, még a hatvanas évek elején készített alapszabályok szerint kezeli, de meg tartja-e szigorúan az alapszabályokat s ezt ki ellenőrzi ? azt nem tudom. Azért szükséges volna a nagyobb nyilvánosság, u. i.: az alapszabályokat, úgy a mint azt eredetileg megalkották s talán meg is erősítették, a választmány nyomassa ki és minden igazolt veszprémmegyei bonvédnek küldje meg; a zárszámadást minden évről, a következő év január hónapjában elkészítvén, azt már februárban, legalább a Veszprémmegyében megjelenő lapokban tegye közzé.

Ha jól vagyok értesülve, a jelenlegi választmány azon van, hogy uj alapszabályokat készítsen, melyekben a meglevő segély-alap czélját és rendeltetését is meg szándékozik változtatni.

Bármennyire tisztelem is a működő választmány egyes tagjait, s bármily nagy köszönetét érdemelnek is azért, hogy a honvéd-ügyet érdek és jutalom nélkül intézik: de épen a honvéd- és a közügy tekintetéből nem tartom nekik megengedhetőnek, sőt kénytelen vagyok kétségbe vonni a a választmány azon jogát, hogy az, akár az alapszabályokon változtasson, akár a meglevő pénzalapot másra, mint egyedül a Veszprémmegyéből besorozott vagy önként beállt honvédek vagy e\ek örökösei segélyezésére fordíthassa. Ezeu czim alatt és ezen czélra történtek a gyűjtések és kegyes adakozások, ettől tehát azokat elvonni tiltja a törvény, tiltja a becsület, tiltja a gyűjtők és adakozók iránti kegyelet, tiltakozom én is magam és honvédtársaim legnagyobb részének a nevében, kiknek adta Vesszprémmegye hazafisága ezen kegyes adományát, melyhez mint adakozó és gyűjtő, az akkori pápai főbíró néhai id. Qáugusz Károly úr közvetítése által négyszáz forinton telül járultam.

Nem lehet tehát — mint czéloztatik — semmiféle honvéd-emlékre fordítani, mert nem arra adatott, nem lehel belőle ide máshonnan beköltözőiteket segélyezni, ellenben a tőlünk máshová települtek joga hozzá fönnmarad. A választmány joga legfölebb is a czélszerübb kezelés az igazságosabb segélyezés módozataira vonatkozó intézkedések tételére terjedhet ki. Mivel pedig a segélyezendők már a legnagyobb részben hatvanadik életévükön felül vannak, s így legfölebb 20 év alatt kihalnak: azért az egész alap kiosztására nézve, egy olyan számítás volna teendő, mely szerint 20 év alatt ez is elfogyjon. Magát a tőkét egy maghatározandó időre föimondanám s az időnként befizetett összegeken magyar állami adósleveleket vásárolnék, mert ezek legbiztosabban kamatoznak, adómentesek, legkönnyebben pénzzé tehetők s kezelésük legkényelmesebb. És mivel a veszprémi honvédsegélyező választmány tagjai, a természet törvénye szerint, szellemi és anyagi erőben folyvást fogynak, sőt a vidéki tagoknál elébb kihalhatnak: azért a kötvényeket valamely nyilvános és közhitelességgel biró helyre p. a megyei árvatárba vagy a közjegyzőségnél helyezném el. Ha — mitől némely kishitüek tartanak — az államnál a fizetés-képtelenség állana be, no akkor az 1848/9-iki honvédek is megbukhatnak.

Egyébiránt ezen egész honvédsegélyezési ügy a megye hatóságának felügyelete és ellenőrzése alá van helyezve, miért is bátor vagyok a megye hatóságát s legközelebb a megyei tek. alispáni hivatal figyelmét rá fölhívni, s tisztelettel kérem, terjessze ki gondoskodását erre, hogy ezen segélyezési ügy mindvégig a törvényes igazság utján haladhasson.

Baráth F.

1848/9-ik évi százados.

Iparos ifjak szállója.

A czivilizáczió előre haladtával mindinkább tért hódít a humánitás is, áthatva az emberek lelkeit. Sokan, igen sokan vannak már, kik nemes czéljaik közé számítják embertársaik terheinek megkönnyítését. A jótékony nőegyletek virág korukat

anya szemei mindjobban látják a karácsonyfára aggatott csecsebecséket is.

— Itt az alma, ott a dió, emitt a kis czipő, amott a kis ruhaszövet, minden, minden ott van, a kis Jézus mindent hozott!

S a hit által nyújtott eme szemkáprázat oly végtelen boldoggá teszi a szegény anyát! . . .

Vájjon az úrnő, vagy e szegény anya karácsonyfája adott-e több örömöt?

Ei tudná azt megmondani?!

Hivatal és házasság.

— Elbeszélés. —

A Novgorodból Szent-Pétervárra hajtó gyorskocsi belsejét négy utazó foglalta el; Rozién úr és leánya Nadejda kisasszony; továbbá Barinsky és Pekowi urak. Az ut első perczei, mint rendesen, futólagos kémkedésekkel s kiváncsi tekintetváltásokkal teltek el.

Rozién mintegy ötven éves, vastag, virágzó külsejű, nyájas arczú férfi volt. A ki látta, de még inkább ha beszédét hallotta, azonnal ráismerhetett benne a meggazdagodott kereskedőre, ki kényelmesen nyugszik fáradalmai után tizenöt, vagy busz ezer rubelnyi évi jövedelem árnyékában. Nadejda kisasszony tizennyolcz éves, érdekes arczú, csinos termetű, szelíd s szeretetreméltó kedélyű kis hölgy. Barinsky s Pekow urak, egyik is, másik is mintegy harmincz évesek, helyzetük sem jó, sem rossz; társalgási modoruk jó nevelést s világjártasságot árult el.

Pekow ismerte Rozién urat s leányát, mig, Barinsky először látta három utitársát.

A társalgást a volt kereskedő kezdette meg, eleinte igen közömbös dolgokra szorítkozva ; beszélt a hideg időjárásról s ama kellemenes véletlenről, hogy csak négyen ülnek a kocsiban ; kijelenté egyúttal abbeli reményét, hogy utazási czéljukat talán uj utazók közbejötté által való zavar nélkül fogják elérhetni.

élik; az ország fővárosában egy újságíró felhívására már több mint 1000 frt jött össze a hajléktalanok menedékházára ; városunkban a felállítandó népkonyha javára igen sikerült tea-estélyt rendezett a városi szegények védőangyala; és még számtalan hasonló képeket lehetne feltárni, melyek a fenti sorok igazságát hűen tükröznék vissza.

E szép mozgalmak közepette csak keveseknek terjed ki figyelme, az iparos ifjúság azon részére, mely tudományszomjból, tapasztalat szerzés végett, esetleg mostoha viszonyok miatt vándorbotot fogva kezébe, városról városra utazik.

Midőn még, az 1872-ben eltörölt czéhek, fent- állottak, gondoskodva volt róluk; minden czéh tartott fenn az átutazók számára szállót, hol az iparos segéd olcsó pénzért jó fekhelyet kapott, ellátták olcsó étellel, ép úgy mint itallal Nem volt ott kitéve semmiféle zsarolásnak; ha a mesternek munkásra volt szüksége, ott találta őket és számtalan előnynyel birt az, úgy a munkaadóra mint a munkásra.

A czéhreudszer megszűntével a legtöbb helyen megszűntek a szállók is létezni; nem volt már az iparosok közt a régi egyetértés, mely gyakran oly erőssé tette őket, hogy nem egy városban magukhoz ragadták a városi kormányzatot is. S hogy mily egyetértés, mily kitartás volt a czéhbeli tagok között, midőn közös ügyeikért kellett harczra kelniük, mutatja a számtalan per, melyet egyik czéh a másik ellen folytatott. így pl. Francziaor- szágban hosszú vita folyt a szabó és zsibárus czéh között a lölött, hogy mi a régi ruha, úgy hogy ez ügyben 3000 Ítélet hozatott.

Az új ipartörvény szerint pedig már az ipartársulatok is egygyé olvadtak, az ipartestülétekbe; a mi kis gondoskodást gyakoroltak ezek a szállókra, oly kevés, hogy nem csodájuk, ha a vándorló iparos segéd nem keresi tel szívesen a szállót, inkább meghúzódik pajtákban, csűrökben, vagy abban a korcsmá ban, melyet legközelebb ér. Az ipartestület meg alakulásával — természetesen — már nem fog épen senki sem gondoskodni a szállókról.

Szolgálatot vélünk tehát tenni, úgy a vándorló iparos ifjúságnak, mint városi iparosainknak, midőn a kezdet nehézségeivel küzdő ipartestület ügybú/,gó elnökségét, úgy szintén az »Iparos ifjak önképző- és betegsegélyző egylet*-e tevékeny és fáradhatatlan vezetőinek figyelmét felhívjuk e tárgyra.

Nézetünk szerint az ipartestület magalakulásakor egygyé tömörült iparosoknak nagy szükségük volna egy iparos ifjak közös szállóját felállítani.

Nem egy vidéki városban van már, és úgy hiszszük városunkban is lehetne létesíteni, hol az iparte3tület tagjainak száma meghaladja az ötszázat

A tervezendő szálló felállítása nem kívánna valami szerfelett nagy anyagi áldozatot, legalább olyant nem, melyet meg ne bírna a fent említett két tényező.

Az egész szálló nem állna másból, mint kibérelni egy házat, ha mindjárt valami félreeső ut- czában is, ott a helyiségeket felszerelni a legegyszerűbb fekhelyekkel, tartani ott egy megbízottat, ki vezetné a szálló adrainiszáráczióját, ellátná olcsón étellel az ott tartózkodó iparos ifjakat, ellen őrizné őket és ezért ott szerény lakást és valami közvetítési díjat fizetésül kapua.

Az így berendezett szállót csak mintának hoz tűk fel, mint olyant, melyet volt alkalmunk egy vidéki nagyobb városban látni és meggyőződni annak czélszerüségéről, mert meg vagyunk győződve: ha illetékes helyen komolyan fognak a most felvetett eszmével foglalkozni, úgy mielőbb létesítve látjuk városunkban közös szállóját az utazó iparos segédeknek. El lenne ez által kerülve az, hogy elzüliött iparos segédek hetekig tartózkodjanak városunkban aláásva a tisztességes iparos ifjúság jó hírnevét, veszélyeztetve a közbiztonságot is; könynyebbé válna még az ellenőrzés is, melyen most is eleget buzgólkodik városunk rendőrsége.

E társalgás nem sokára bizalmasabb szint öltött. Rozién előadá terveit s hogy ő csak mulatságból utazik s a farsangot Sz.-Pétervárott szándékozik tölteni.

Estefelé Barinsky és Pekow leszálltak a kocsiról s egy hegynek gyalog ballagtak a kocsi után 8 szivarra gyújtva, bizalmasan beszélgettek.

— Én Sz.-Pétervárra utazom — szólt Barinsky — egy állomás után, melynek elnyeréséről félig-meddig már biztosítva is vagyok.

— Én nem titkolhatom ön előtt azt a gyöngéd érzelmet, melyet bennem Nadejda kisasszony keltett, — mondá Pekow.

— Az említett hivatal igen kellemes és jövedelmező ; kevés munka s évenkint két ezer rubel jövedelem, — folytatá Barinsky.

— A leányka bájoló és egyetlen gyermek. Lesz nyolczvanezer rubel jegyajándéka s idővel tízezer rubel évi jövedelem, — szólt ismét Pekow.

— Több, reám nézve igen szerencsés körülménynél fogva még titok, hogy az a hivatal megüresedett s ennélfogva még eddig vetélytársam sincs.

— Rozién úr három év óta falun lakik s leánya oly kincs, melyet én fedeztem fel, és senkitől sem félthetem.

Ezek után mindkét fiatal ember elősorolta az eszközöket, melyekkel czélt akartak érni.

A kocsiba lépvén a két új barát, a hosszas gyaloglás által elfáradva szótlanul s mély gondolatokba merülve, pihentek. Barinsky nagyobb figyelemmel kezdé vizsgálni Nadejda kisasszonyt, kinek szépsége eleinte nem érdeklé, de most már Pekow dicsérő beszéde és tervezgetései folytán imádan- dónak tetszett neki a hölgy. — Ily feleség! — gondolá — rendkívül illenék a hivatalhoz, melyet ép elnyerni reményiek.

Pekow pedig ugyanakkor ezt mormogá fogai közt: — Házasulandó embernek állomásra van szüksége s egy jó hivatal emelné tekintélyemet, és ha leendő ipámnál, mint jól fizetett hivatalnok

Végűi ezzel el volna érve két főczél: megmentenék vele az iparos ifjúságot ama kényszerűségtől, hogy megtakarított pénzecskéjét korcsmában elköltse, csupán kényszerűségből ; önmaguknak tennék kényelmesebbé a munkaadók helyzetüket, mert ha munkásra volna szükség, nem kellene felhajszolni a fél várost. —y.—6.

KÖZGAZDASÁG.

Magyar gazdák és a jégbiztosítási szövetkezet.

Az »Első magyar általános biztosító társaság* 1887. évtől kezdve 12 évi időtartamra jégbiztosítási szövetkezetei létesített a gazdaközönség javára ; de úgy látszik a gazdaközönség nem fogadja a társaságnak ezen újabb intézkedését oly bizalommal, minőt nevezett társaság a múltban kiérdemelt s nem sorakozik oly tömegesen a szövetkezetbe, mint saját érdeke megkívánja.

Igaz, hogy a versenytársulatok eléggé m g- tették a magukét: mint olyant tüntették fel a szövetkezetét, mely nem a gazdaközönség, hanem a társaság javát czélozná.

Felesleges volna itt a felhozott vádakat ismételni, s azok czáfolgatásával bíbelődni; eléggé ismeretesek; másrészt az »Első magyar* „által a szövetkezet czélját és ügykezelését meghatározó alapszabályok közkézen forognak: csak ezeket kell elfogulatlanul átolvasni s a szövetkezet határozott előnyét megtaláljuk.

Nem szólok azokról, kik egyáltalán nem biztosítanak, nem biztosítanak jég ellen, — úgy mondják, — mert nem akarnak Isten ellen cselekedni! Bár minden tettökben szem előtt tartanák ezen szép elvet. Ezeknek azt mondhatnám : miért védekeznek töltésekkel vizáradás, villámhárítóval vil- lámütés, bundával hideg ellen ? vagy az árvizet, villámütést, hideget stb. nem az Isten adja?!

De vannak számosán olyanok, kik terményeiket a magasabb díjak mellett is szokták jégverés ellen, és pedig ugyanezen társaságnál biztosítani, s most a 20% leengedése mellett vonakodnak a szövetkezetbe lépni, noha a jégbiztosítást nem szándékoznak beszüntetni, ügy látszik, az az egy évi díjösszeg, melyről a társaság az esetleges veszteségek fedezésére készfizető kezességet kér vállalni, riasztja el a gazdaközönséget a szövetkezettől.

Engedjük meg, hogy az »Első magyar* elleneinek igazuk lesz; azaz: hogy sem évenkint, sem a 12 év letelte után sem adhat semmi nyeremény osztalékot; sem az eddig 20°/o kai leszállított díjakat (melyek a legnagyobb veszteségék esetén sem emelhetők többé fel a 12 év alatt) szintén nem szállíthatja alább; sőt olyan kárai lesznek, hogy az üzletből eredhető veszteségek fedezésére a rendes évi díjakon] kívül fizetendő egy évi díjösszeget is kénytelen leend a társaság a szövetkezet tagjaitól be- követelui; s miután már a szövetkezeti tagot semmi kötelezettség sem terhelheti, lássuk .* érheti-e a szövetkezet tagjait veszteség ?! Hála az egyszeregy hamísíthatlan voltának, erről minden kétséget kizárólag meggyőződhetünk. Vegyünk fel egy példát, ebből lesz a dolog világos.

Valaki biztosította terményeit 1000 frt erejéig, melynek fele búza, a másik fele a többi kalászokból eredt, fizetett eddig az ezer frt után 15 frt díjat, tehát fizetend a 12 éven át 180 irtot. (Veszprémmegyében). Ha a szövetkezetnek tagja lesz, ugyanezen összeg után fizet évenkint csak 12 frtot; tehát 12 éven át 144 frtot. Legrosszabb esetben jöhet még az egy évi garantirozott összeg, a 12 frt, lesz a teljes összeg: 156 frt. Ha e két számot összehasonlítjuk, a szövetkezet tagjai még ekkor, a legrosszabb esetben is nyernek 24 frtot. Vagy ha időben fejezzük ki a szövetkezet előnyét úgy találjuk, hogy a szövetkezet tagja 60 írtért

lépnék fel, akkor azt hiszem, hogy leánya kezét rögtön nekem adná. Pekow a felvilágosításokból, melyeket Barinskytól, a hivatal elnyerése felől hallott, terveket kezdett szőni a saját hasznára s rá- szedésre számított.

Barinsky pedig minden ügyességét kifejté Nadejda kisasszony körül, kit Pekow nagyralátó tervezései közt egészen elhanyagolt s a mellett arra is fordító figyelmét, hogy Rozién urat megnyerhesse ; de igen kevésre mehetett: Pekowt becsülte az atya s felkérte, hogy látogassa meg őket s a főváros minden nevezetességeit mutassa s magyarázza meg nekik, mert Pekow ismerte Sz.-Pé- tervárt, melyben ifjúkora több évét tölté. Barinsky ellenben most először ment oda, hol dolgai miatt kevés kilátása lehetett a barátságos viszonyt látogatások által tovább szőni.

Két napi utazás után megérkeztek a fővárosba. Rozién egy másodrendű fogadóba szállt, mely igen szép helyen feküdt Az illem bizonyos érzetéből Pekow és Barinsky egy távolabb levő szállodába hajtottak.

Mihelyt helyre vergődtek, igy szólt Pekow:

— Reményiem, ön nem fog dolgai után járni, mielőtt a főváros nevezetességeinek nehány napot nem áldozott?

— Azt nagyon is szeretném, — válaszolt Barinsky, — de teljes lehetetlen. Elfeledte ön a mit mondtam ?

— Nem; én nem feledtem el semmit.

— ügy tehát tudja, hogy érdekem sietést igényel ?

— Kétségkívül, de egy hetet csak lehet azért mulatságra szentelni ?

— Ez annyi volna, mint mindent veszélyeztetni.

— Három-négy napot legalább.

— Egyetlenegyet sem.

— Hogy-hogy, még egy napot sem? Hisz Rozién úr és leánya számítanak az ön látogatására.

5 évig van biztosítva, mig az évenkint biztosító nem szövetkezeti tag a 60 írtért csak négy évig nyerhet jégkár elleni biztosítást; vagy legvilágosabban a szövetkezet előnye: négy évre egy ingyen év. Ez volna tehát a legrosszabb eset.

Szabadjon azonban egy kissé kedvezőbb hely. zetet vennünk ; nyugodt lélekkel tehetjük, mert bármikor kezdette volna meg a társaság alakulása óta a 12 éves szövetkezetei, 1885. év végéig mindig tetemes nyeresége lett volna a szövetkezetnek ; legtöbb: 2 011,480 frt; legkevesebb: 182,553 frt a krajczárok elhagyásával. Tehát sohasem kellett volna az egy évi díjösszegekből gyüjtendett tartaléktőkét befizetnie, sőt osztalékot adhatott volna mindig a 12 év leforgása után.

Kétségtelen tehát, hogy a társaságot igazán a gazdaközönség java vezérelte a szövetkezet megalakításakor, azért az ellene felhozott vádak igazi értékökre : a nullára szállíthatók le.

Különben is ugyancsak gonoszul venné ki magát, ha egyetlen szilárd hazai biztosító intézetünk a szélhámosság divatos köpenye alá bújva, 29 évi becsületes működés után akarná a jóhiszemű gazdaközönséget kétes üzletekbe rántani; ez által tisztes múltjának, melyre mindig önérzettel hivatkoz- hatik — sirját ásta volna meg.

Balogh József.

CSARNOK.

Egy kis „tere-fere.“

Noha a szerkesztő görbe szemmel nézett rám, mikor tudtára adtam, hogy a karácsonyi számban igénybe akarom venni azt a parányi területet, melyen magamat csak hétrét görnyedve vagyok képes meghúzni, mégse riadtam vissza — mégis itt vagyok.

De csitt! Nem szeretrém, ha avatatlan fülek kihallgatnák bizalmas csevegésünket Nagy sor esett meg rajtam e hét egyik közönséges hétköznapján vagyis jobban mondva annak a hétköznapnak az éjszakáján. Mint a szorgalmas méh száll virágról-virágra, úgy kóboroltam én utczáról ut- czára. Hogy melyik utczába fordultam be akkor, mikor valami kemény tárgy egyenesen az orromhoz űtödött, azt elmondani lovagiatlanság volna tőlem. Ijedten kaptam oda s egy finom selyem-zsinegen függő aczél-gömböcske volt a markomban, melyet, a mint hozzá kaptam, erősen megránthattam. Mielőtt valami jót vagy rosszat gondolhattam volna, kinyílik fejem folett egy ablak az emeleten és suttogó hangot hallok :

— Ön az ?

— Én.

Úgy hiszem, igazat mondtam.

A következő pillanatban azonban, hihetőleg mert a kérdező észrevette, hogy nem az az „Én“ vagyok, a ki az ő saját külön „Ő“-je, kirántotta kezemből a selyem-zsinórt, miközben az az aczél-nehezék újra érzékeny érintkezésbe jött az orrommal, — az ablak becsapódott és én ott álltam a J faképnél. Minő nagyszerű regénynek rontottam el akaratlanéi egyik igen pikáns fejezetét. Még csak bocsánatot sem kérhettem attól a szép hölgytől — mert azt én tudom, hogy szép :— azért, hogy érdekes regényébe bele ütöttem áz orromat. Nagy kár is az, mikor az embernek nem jár előbbre az orránál az esze. Egy jó tanácsért sokat adnék, mely megjelölné az utat és módot, hogy annál a regényes szépségnél rehabilitálhatnám magamat, elmondván neki, hogy nem én voltam az oka a titkos kaland meghiúsulásának, hanem mindennek az orrom volt az oka. Szives tanácsokat kérem Figaro névre a szerkesztőségbe küldeni.

Annyira bánt ez a blamage, hogy ki sem mondhatom. Hát ha még arra gondolok, hogy te, kedves olvasóm, részvét helyett még ráadásúl ki fogsz kaczagni, akkor pláne vígasztalhatatlan vagyok.

Tönkre van téve a karácsonyom!

Boldog ünnepeket 1

F I | I r I.

— Nekem nem szóltak arról semmit, mikor elbúcsúztam.

— De engem megbíztak az ön meghívásával. Egyet fordulunk, azután együtt ebédelünk. Nem volna ön kész egy derék embert lekötelezni s nem félne megbántani egy szép leánykát ?

— Jól \an, legyen! a holnapi napot feláldozom.

Másnap Pekow korán reggel elfoglalta Barinskyt, kit Rozlenékkel együtt a múzeumba vezetett. A képtárban elvált tőlük, szivükre költötte a figyelmes megszemlélést.

— A mi engem illet, — mondá távozva — én ezerszer láttam e remek műveket, engedjék meg tehát kegyetek, hogy néhány perezre távozhassam.

Pekow csak három óra múlva tért vissza. Ez időt jól használta, meglátogató barátjait s az utazás közben szerzett tapasztalatai közül néhányat megvalósított. A derék Barinskynak ezalatt alkalma volt meggyőződni udvarlása sikertelensége felől, lemondott tehát tervéről s a leány iránti figyelme udvarlásból csupán udvariasságra változott.

Ebéd után Pekow kávéházba hívta barátját s puncsot parancsolt. Barinsky rosszat nem gyanítva, élvezé a kellemes italt. Nemsokára szemei villogtak, beszéde föllelkesült s minden komoly eszme kipárolgott fejéből.

Ekkor Pekow igy szólt hozzá :

— Ne menjünk álarezos bálba? Egész főváros ott lesz. Szép asszony s kaland minden nyomon.

— Hogy jutnék én kalandhoz? — kérdé Barinsky, — hisz én Benkit sem ismerek Sz.- Pétervárott.

— Annál inkább. Itt nagyon szeretik az idegeneket ; a mi legjobb, az nekik jut.

— Valóban ? Rajta tehát menjünk a l^lba!

Folytatta» a melléklet