Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1886 (12. évfolyam, 7-52. szám)
1886-12-12 / 50. szám
A főorvosi hivatal ügyforgalma deezember hóban a következő volt: beérkezett az alispáni hivataltól 21, vegyes ügydarab volt 13, elintézendő volt összesen 34, el intéztetett mind. Veszprém, 1886. deezember 2-án. Dr. Kerényi Károly, magyei főorvos. Felhívás a gazda közönséghez. A uagymélt. földmivelési m. kir. minisztérium a jövő 1877. évbeu is tenyésztésre alkalmas bikákat vásárol és enged,át egyeseknek és községeknek. Megvétetni fognak tiszta magyarfaju, továbbá berni (simenthali), kuhlandi, pinzgaui (mölthali) és allgaui fajta tenyészbikák, ez utóbbi azonban csak kis mennyiségben, a kereslet szerint. A magyarfaju bikák kora 2V2 — S, a nyugoti fajtáké pedig 1%—2 év. Ennél fiatalabb bikák vagy silányak megvételre ne ajánlassanak, különben oly tenyésztőktől vagy községekben a miniszt. többé nem fog vásároltatni. A miniszteri megbizott által a bikák február hóban megszemléltetnek, és az általuk jegyzékbe vett bikák vásárlása akkor válik kötelezővé, ha a vételár a miuiszterium által jóváhagyatott és erről az eladó a minisztérium részéről értesíttetett. A megvásárolt bikák április hó 15-éig át fognak vétetni, ha netalán azok állapota az átvételkor akár a rossz tartás, akár a gondozás hiánya miatt megfelelő nem lenne, azok átvétetni nem fognak. Az eladó a bika tenyószképességeért jót állani tartozik. A tenyészképtelennek bizonyult bikát minden kártérítési igény nélkül vissza venni köteles. Ha a bikák április bó 15-ig nem vétetnének át, az eladó az átvételig naponként és darabonként 2 klgr. zabot és 7 klgr. szénát számítva 40 kr. tartási díjat számíthat fel a kincstárnak. Felhivatnak a tulajdonosok, hogy az eladni szándékolt bikák jegyzékét, melyben a faj és kor kiteendő, legfeljebb jövő évi január hó 8-ig, a bikát venni szándékozó egyesek vagy községek pedig a faj és darab szám kitételével ebbeli jelentkezéseiket legfeljebb a jövő évi február hó 8 tg a , Veszprémmegyei gazdasági egyesület“ titkári hivatalához Veszprémbe beküldjék. Veszprémmegye közgazdasági előadója A megyei gazdasági egyesület közgyűlése. Ma egy hete, deezember hó 5-én Veszprémben a megyeháznál tartotta meg a „Veszprém- megyei gazdasági egyesület* ez évben utolsó rendes őszi nagygyűlését. A kibocsájtott meghívókban előzetesen jelzett tárgysorozat igen érdekes s közgazdászainkat általánosan érdeklő ügyek megvitatását helyezte kilátásba. A tárgysorozat érdekessége, sőt az ülést megelőzőleg már a közönség körébe is előre kiszivárgott azon tervezett körülmény, hogy a megtartandó közgyűlésen némelyek által, ha nem is közvetlenül, de minden esetre magán érdekből kiindulva, bizonyos személyes irányú jelenségek is fognak szőnyegre hozatni — oly nagy számban hozta össze a tagokat és az érdeklődőket, a minővel az egyesület ülései eddig alig bírtak. Az egész megye területéről képviselve láttuk ott megyénk intelligens gazdáit, de különös örömmel azokat, kiket különben közéletünk tevékenységénél minden mozgalomban érdeklődőleg látni megszoktunk. És éppen már csak ezért is sajnálandó, hogy a közgyűlés alkalmával egyesek által minden következetesség és előzetes komoly megfontolás nélkül oly jelenségek hozattak a különben komolyabb és higgadtabb tanácskozást megérdemlő ügyek közé, a melyek egészen kivetkőztették az egyesület tanácskozásait azon megszokott komoly méltóságából, a mi egyesületi üléseinket eddig általában jellemezni szokta. És csak is Esterházy Móricz gróf főispán és gazdasági egyesületi elnök úr ő méltósága higgadtsága s tapintatossága, nemkülönben derék alispánunknak az ülés folyama alatt az illetők meggondolatlan s minden komolyságot nélkülöző indítványai ellenében a megye nevében tett rövid, de erélyes tiltakozása tette lehetővé azt, hogy az egyesület ezen közgyűlése higgadt komolyságából egészen kiforgatva nem lett. Nem szándékozom itt az egyes nevek fel - említésével az egész ülés folyama alatt megújuló jelenségeket lerajzolni, sőt a meghozott határozatok ellenében sem kívánom nézeteimet nyilvánítani; az előbbenieket jobb elfeledni és az emlékezetből kitörölni. De igenis, a mennyire a hely szűke engedi, lehető rövidséggel elmondom e helyen a megtartott ülés folyama alatt felmerült egyes kérdésekre és többirányú nézetekre saját egyéui felfogásomat, a melyeket az ülés folyama alatt csak is a már túlfeszített türelem kímélése miatt nem mondottam el. A közgyűlés első teendője, a lemondás folytán megüresedett első alelnöki állás betöltése volt. Itt a közérdek és az általános közbizalom még együtt tartott. De másként nem is lehetett az egyedüli jelölt Kemenes Perencz apát-kanonok úr ő nagysága személyével szemben, a kinek a leg- íokozódottabb közlelkesedést keltett egyhangú megválasztása méltó kifejezése volt azon általános tiszteletnek és közbizalomnak, a melylyel a gazdaközönség ő nagysága iránt mindenkor viseltetik. Ha sikerül az egyesületnek ő nagyságát megnyerni, úgy az egyesület nem eléggé gratulálhat önmagának. Második tárgya a közgyűlésnek az igazgatóválasztmány azon javaslata volt, melylyel az ügyészi előterjesztés alapján az egyesület alapítványai közt létező egészen elértéktelenedett tőkéket az egyesület vagyonából töröltetni kéri. Az igazgató-választmány meggyőződvén ezen személyes jellegű, de elhalálozások következtében tökéletesen elértéktelenedett követelésekről, igen helyesen járt el akkor, midőn ezen összegek leírását hozta javaslatba, mert nem lévén érdeke az egyesület vagyona közt oly számokat figuráim hagyni, a melyek semmi értékkel sem bírnak, s a melyek rendezése négy év leforgása alatt nem is sikerült. Voltak mégis, kik az igazgató-választmány eme javaslata ellenében minden beszámítható ok nélkül kikeltek s a választmány ezen javaslatát minden alaposság nélkül kifogásolták, az ily eljárást nem szándékozom rossz- akaratnak, de minden esetre tájékozatlanságnak és bizalmatlanságnak nevezni. Harmadik tárgy az egyesület 1887-ik évi költségelőirányzata volt, a mely meglehetős deficzit- tel mutattatott elő. Más egyesületek költségvetései rendesen ily módon létesülnek, de ez itt nálunk még szokatlan volt, azért erős mozgalmat is idézett elő. Más egyesületek komolyan szoktak törekedni a deficzitek kiegyenlítésére s a komoly helyes irányt rendesen sikerül is megtaláluiok. Itt azonban a különbözetek kiegyenlítésére oly módozatok és oly modorban hozattak javaslatba, a melyek az egyesület jogosultságát, eddigi, a kormány által is többszörösen elismeréssel kifejezett tevékenységét s léteiét veszélyeztették volna. Pedig épeu ezen ügynek tárgyalása higgadtabb és komolyabb méltatást érdemlett volna, mint a minőben tényleg részesült. Volt egy töredék, mely a mutatkozó hiány kiegyenlítését a titkár fizetésének leszállításáéval, az egyesületi faiskola és amerikai szőlőtelep megsemmisítésével vagy bérbeadásával kívánta el-, érni. Nem hiszem, hogy ezen javaslatok komolyan hozattak volna a napirendre, mert aem tehetem fel egy józan és értelmes gazdáról sem, ki a mezőgazdasági egyesületek hivatását kellőleg át-j érezni tudja s annak közérdekű feladataival és törekvéseivel tisztában van, hogy ily javaslatokkal még csak komolyan foglalkozzék. De mivel ezen javaslatok csakugyan megtörténtek, sőt a megtartott közgyűlés legnagyobb idejét rabolták el, azokkal itt a következőkben foglalkozom: Először is a gazdasági egyesületek körében mi a titkár? Ez rendesen az egyesület éltető ereje, az egyesület határozatainak pontos végrehajtója és általában az egyesület ügyeinek kezelője. Ez tehát nem okozható azért, hogy a .Veszprémmegyei gazdasági egyesület“ egy még rendezés alatt levő faiskolával és költséges amerikai szőlőteleppel bir, miután azok épen az egyesület korábbi és többszörös határozatai folytán létesíttettek, de kellett is, hogy azok épeu a mi viszonyaink között létesüljenek is, sőt az ily közérdekű ügye-nek felkarolása a mező- gazdasági egyesületek erkölcsi feladata is. Nem tudom, hogy a titkár az egyesülettel minő szerződési viszonyban áll, de hogy kell valaminek lenni, azt az ülés folyama alatt hangsúlyozni hallottam, de ettől eltekintve, hogy a faiskola és a szőlőtelep létesítéséért a tits ár fizetése rovattassék meg, az még csak gondolatnak is elvetendő, annál kevésbé tárgyalásra méltó. Hogy a faiskola és a szőlőtelep semmisittessék meg, vagy adassák bérbe, ezen eszmékre a következőket jegyzem meg: Nem hiszem, hogy találkozhassék komolyan gondolkozni tudó gazda, a ki az egyesületi faiskolák hivatását s azok czéljait épen az egyesületi hivatásban s a közérdekben kellőleg méltányolni ne tudná, avagy ne akarná. De ha még is akadna valaki, ki a faiskolák létesítését még ma is feleslegesnek tartja, a létezők megsemmisítését törekszik elérni, azzal ez ügyről komolyan s beszámítkatóan szóba állani egyáltalán nem lehet. A mi az amerikai szőlőtelepet illeti, úgy tudom, hogy azt az egyesület egyenesen a megye törvényhatóságának s a már szőlőmivelésében a fillokszera által tönkretett szőlőbirtokosok óhajára létesítette, és pedig igen helyesen. A fillokszera pusztítás oly sujtólag lépett fel, különösen a mi szőlőtermő vidékünkön, hogy ezen csapással szem be.i komolyan állást foglalni az egyesületnek egyik kötelessége is. Kétféle módot ismerünk eddig a fillokszera pusztítása ellen. Egyik a gyérítés, mely a kormány kezében van és annak közreműködése mellett eszközöltetik, a másik az amerikai szőlők kezelésének meghonosítása, a minél eddig jobbat még nem ismerünk és nem tudunk, azért miut ilyent megkisérleni, egyik léteiében fenyegetett mezőgazdasági águnk, a szőlőtermelés érdekében megtenni kötelességünk is. Ennek kivitelére, különösen tanulmányozások s kísérletek megtételére, összejátszódván a különféle személyes érdekek, egyesek majdnem képtelenek, ilyenek eszközlése azért a kormány és egyesületek hatáskörébe esik. Sokan ezen kísérletektől eredményt nem várnak, én is azok közé tartozom, de mivel ma még ennél jobbat nem tudunk, ezt teuni az egyesületnek kötelessége. Ha sikerül, nekünk fog sikerülni, s hálával lehetünk majd a jó eredményért, de ha nem sikerül, akkor is megtette az egyesület kötelességét velünk szemben, megmeutve igen sok szőlőbirtokos társamnak különben elpazarolt hosszú drága idejét s nem csekély anyagi áldozatait. A közgyűlés utolsó tárgyát képezte az „első magyar általános biztosító társaság* jégbiztosítási szövetsége. Az előző tárgyak bővebb megvitatása oly hosszú időt vett igénybe, hogy ezeu, különben reánk gazdákra nézve igen fontos ügy, higgadtabb tárgyalására már alig maradt idő. Különben ezeu tárgynál is akadtak olyanok, a kik azt más biztosító társulatok érdekében a napirendről leszorítani szerették volna, azon indokolással, hogy ezen szövetségi tervezetet kellőleg nem ismerik. No ezt ma már magamról elmondani szégyenleném. A mi egyesületünk ez ügy tárgyalásában majdnem az utolsó, behatóbban letárgyalták azt már hazánk majdnem minden egyesületei, melyek határozatai előttünk ismeretesek lehetnek, csak akarnunk kell. A jégszövetség szabályzatainak egyes pontjai előttünk és mások által már annyira megvitatva és szétbonczolva lettek, hogy nekünk azokból úgyszólván csak válogatni kellett volna. Különben ezen ügy egy kisebb bizottságnak adatott ki tanulmányozás és javaslattétel végett. Ezeket kívántam egyesületünk legutóbbi közgyűléséről elmondani, és igen hiszem, többen vannak, a kik velem együtt ezen az alapon gondolkodnak. Végre csak is azt kívánom, hogy jövőre tartsunk távol minden bizalmatlanságot azon a téren és azon körben, a hol mindnyájunk közös érdekei egyenlő mértékben találkoznak, s ne hintsük a viszálkodás magvait oda, hol a jóra és kölcsönös jólétre való törekvés mindenkinek egyenlő érdekében történik. Egy egyesületi tag. Budapesti levél, (Véres vasárnap. — A „Propeller“-fogadó. — A kis Taciano. — A karácsony és újév divatja. — A képzőművészeti aranyérmek.) Öt öngyilkosság és gyilkosság egy napon. Ez az utolsó vasárnapnak rövid, de szomorú krónikája. Valóságos véres vasárnap. Még az újságíróra nézve is, a kik vasárnap véres verejtékkel vérben dolgoztak úgy, hogy a fáradságtól, izgatottságtól még a szemeik is vérben forogtak. Izgatott napuuk volt vasárnap. Először egy zaja hangzik fői még néha néha. Én is megyek aludni s álmodni rólad, én szerelmem ! * A kápolna kisded órája épen most verte el a tizenkettőt. A kísértetek órája ez. Fejem kezemre hajtva, nézek ki az ablakon a világos éjbe s hallgatom a szökőkút álomhozó locsogását. Magasra szökik a csillámló vizoszlop s ezer szikrává törve mint porrá vált gyémánt, rózsás fényt áraszt maga körül a csalfa boldsugáruál 8 csak úgy hull ismét a mélybe vissza. A sötét bérezek fölött fehér pára terjeng s én az átlátszó varázsos fátyolon át nézem a csillag- hullást. Egymásután rohannak alá a magasból s sziporkázó égitestek; némelyik mielőtt lehullana még nagyot lobban s bukása közben legfényesebben ragyog. — Vájjon igaz-e az, hogy minden csillag egy ember élete ? . . . Hosszan nézek föl a csillagkoszorús égboltozatra, — melyik lehet az én csillagom? Ah! csak már az hullana le egyszer! * Ma születésed napja van. Mily szépen kél a nap a bérezek mögül s aranyos fénynyel vonja be a magas fenyők zizegő ágait. A fehér vizű patak csillámló habgyürűi íürödnek az éltető sugarakban s gyöngyöző harmatot küldenek a partról felájök hajló kékvirágú nefelejcsek picziny szirmaira. Áb - rándozva járok a part selymes füvén s koszorúba fűzöm e kis virágokat. Hozzád küldöm őket, én szerelmem ! Tolmácsolják ők az én forró szivem érzelmeit 3 mondják el neked mindazt, a mit én nekik itt a fenyők árnyában e balzsamos illatú hajnalon elsusogtam! Líchy József nevű hentes akasztotta magát a szó szoros értelmében füstre, a mennyiben a füstölő kamra egyik gerendáján felkötötte magát. Mire észrevették már halva volt Ez nappal történt. Éjjel a budai oldalon fekvő »Propeller* fogadó és az Andrássy-uti „Gutfreund'-íéle kávéház volt idegrá/ó drámák színhelye. A „Propeller* szálló tulajdonosa Hegyei, ki mellesleg megjegyezve pláne közeli rokonom is, egészen kétségbe van esve. Hárman keresték fel szállóját csak azért, hogy ott — reporteri kifejezéssel élve — „megöngyilkolják egymást.* Az áldozatokat, névszerint: Makk Alajost, az iparművészeti muzeum szolgáját, Fast Jánosné szül. Asztalos Juliánná, kávéházi pénztárosnőt és Wagner József pinezért biinös viszony és büntetendő cselekmény vitte a sírba. Makk mint az iparművészeti muzeum szolgája sikkasztott és a pénzt Wagner piuczés társaságában kedvesével, Asztalos Juliannával elmulatta. Makk nős ember volt és neje betegen fekszik lakásán, a pénztárosnő férje pedig Pozsonyban él. Az öngyilkosok néhány napig folyton dorbézoltak és mikor a pénz fogytán volt felkeresték az említett fogadót, hol szobát béreltek és vasárnap éjjel közös elhatározással forgópisztolyiyal vetettek véget életüknek. Wagner pinezés még az utolsó éjjelen is mulatott és egy órával öngyilkossága előtt még a bérkocsisát és a szálló szolgáját itatta egy korcsmában. A harmadik eset sokkal megrázóbb, mert egy férfiú csupán vigyázatlanságból agyonlőtt egy nagyreményű leánykát és e borzasztó esettől eliszonyodva maga e’len is fordító a gyilkos fegyvert. Ki ne hallott volna már a kedves .Tacziánó nővérek*-ről, kik a főváros különféle mulató helyén kellemes megjelenésükkel és román s magyar dalaikkal ragadták viharos tapsokra a közönséget. E testvérek egyike : a 8 éves Tacziano Róza most halva fekszik. Schneweis\ Arthur egy délezeg tüzórhadnagy vasárnap az „Orfeum* előadása után átment a nővérekkel a közeli Gutfreund féle kávéházba, hol a kis Kóza véletlenül megpillantotta a hadnagy forgó pisztolyát és megakarta nézni. A hadnagy elővette a fegyvert és csupa tréfából a kis leányra fogta. A fegyver elsült és a szerencsétlen leányka halva rogyott össze. A hadnagy egy pillanatig az iszonytól meredt szemekkel nézett a leányra, azután halántékára szorította a fegyver csövet, egy tompa durranás hangzott, a hadnagy délezeg teste össze- csuklott és oda esett a kis áldozat mellé — élettelenül. . . . ... De hagyjuk e szomorú képeket. Hírlapírói kötelességünk egyebekkel is késztet foglalkozni, mint véres drámákkal. Közeledik a karácsony és újév és vele az alkalmi ajándékok divatja. Most az a divat, hogy az emberek arczképekkel lepik meg egymást, de nem csak a saját arczképükkel, hanem azéval, a kit megakarnak lepni. E divat tárgyát egy ép oly praktikus, mint szép újdonság képezi. Ez a bélyeg alakú fényképek divatja, melyet Szabolcsi Samu üllői úti kereskedő talált fel és szabadalmaztatott. Most mindenki ily arczképeket készítet magának és másoknak és az emberek egyszerre 100 arczképet ajándékoznak egymásnak, melyek fénykép után készülnek és száza potom 2 frt 50 krba kerül. Ez arczképeket karácsonyi, újévi, névnapi üdvözletekre, névjegyekre, levélpapírokra, eljegyzési jelentésekre, meghívókra stb. lehet ragasztani és ily alakban szétküldeni, a mi csakis hallatlan olcsóságuk mellet lehetséges. A képzőművészeti aranyérmeket és díjakat vasárnap osztották szét a műcsarnokban; de a pályanyertesek közül csak ketten voltak jelen; ‘Bihari Sándor és Bac\ka Ferencz. A többieknek el fogják küldeni dijaikat. _________ Ir galmazzanak! Darázsfészekbe nyúltunk, midőn a nagy közönség egyik legjogosultabb panaszának kifejezést adtunk, értjük a húsárak túlzott magas voltát, különösen városunkban. El voltunk ugyan arra készülve, hogy az érdekelt mészárosok nem fognak ezért nekünk elismerést szavazni, de azt nem vártuk, hogy vármegyénk majd minden részéből egy szivvel lélekkel ránk támadjanak, ezúttal ugyan még csak tollal, de a közel jövőben — a mint Ígérik — taglóval is. Távolról sem volt szándékunk a mészárosok jelenleg oly szépen virágzó iparát megrontani, mi csak a fogyasztó közönség érdekében szálltunk sikra. Nefelejts! —- értsd meg e kis virágok szózatát és dobbanjon meg szivecskéd, midőn a koszorút kibontva, lábaid elé hullanak a távol vidék ékes kis szülöttei ! Gondolj rám, csak egyetlenegy elvillanó perezre! azután ülj le zongorádhoz és játszd el azt az édes-kedves dalt, melyet oly sokszor játszottál nekem: .Naptól virít, naptól hervad a rózsa.* — * Ismét utón vagyok!-----------zakatol a vona t, dübörög a gép. Fenyveserdők közepette rohanok mint egy újkori Akasverus, vagy a szegény bolygó hollandi, viszem magammal bánatom, epe- désem a világba tovább. A waggon egyik sarkába dűlve, bámulok ki az erdős tájra. Nem sajnálom a helyet, melyet elhagyók. Hisz a mi fáj, azt mindig és mindenütt magammal hordom; 8 nem mindegy e nekem, a föld bármely zugában legyek is — nélküled ! ? Lesz-e még oly idő, mikor viszontlátlak, én kedvesem? Lesz-e még oly idő, mikor begyógyulnak a most annyira vérző, sajgó sebek ? Egy csókod begyógyítana minden sebet; egy szavadra felednék minden szenvedést s bíbor ajkad egy mosolyától új tavasz fakadna most őszi ködben borongó szivem fölött! Oh, eljön-e már az a boldog idő? Látlak-e még valaha ? Akkor talán, ha a fecskék dél tüz- nyarába vándorolnak vissza? Én is ilyen bujdosó vándormadár vagyok, én is melegebb égalj alá vágyom! A te elfeledhetetlen, gyönyörű szép sötét szemeid vakító fényű közelébe, a te szerelmed tűz* uyarába ! Bolyongások. — Kitépett lapok egy ifjú naplójából. — Messze távoztam tőled, messze hagytam csábos körödet, messze ama helyet, hol epedő sötét szemeid annyi bájjal tekintettek felém, hol oly ki- mondhatatlanúl boldog valék! Vadregényes, szikla- bérczes tájakra jöttem, sürgés-forgás, zaj közé ; azt hivém, hogy a távol majd begyógyítja szivem égető sebeit és feledni fogok. Hasztalan 1 A fenyvesek halk suttogásában hangodat véltem hallani . . . . a zuhogó patak hullámainak harsogása nevedet hangoztatta fülembe .... a virágok téged juttatónak eszembe s az ég milliárdnyi fényes csillagaiban mélafényü szemeidet láttam felém sugár- zani. Mindig és mindenütt csak te — te — egyedül te voltál eszemben, te, elfeledhetetlen, drága lény, te, kinek oldalán oly édes, boldog perczeket s érákat töltöttem! te, ki elbűvölted, elvarázsoltad szivemet, te, kinek részegítő, kábító szépsége őrültté tett! te, kedvesem, ki megtanítottál a szerelemre s kihez epedő vágyam miudig és mindig úgy vonz, mint vonzza magához a bolygó csillagot ellenállhatatlan delejes erővel vakító fénysugarakat lövellő napja! — * A csillárok lobogó fénynyel égnek; a terem telve van szép leányokkal és asszonyokkal; körülöttük a fehér nyakkendó's és fekete frakkos ur- fiak: megharsan a zene s a szebbnél szebb kerin- gők kedves dallama mellett repülnek a párok. Egy sarokba állva, nézem a rohanó repülést; én is kedvet kapok, szemem megvillan, agyam ég! meghallok egy szép kékruhás leányka előtt és pár pillanat múlva — rohanunk az árral! Egy tét forduló — s helyére vezetve tánezosnőmet, a szabadba megyek! Mily üres, sivár a lét nekem nélküled; szemembe könyek szöknek s nem megyek vissza a tánezolók közé. Körülöttem halkan zúgnak a sötét fenyvesek s fölöttük mint egy óriási kék mennyezet, boltozódik az ég milliárdnyi csillagával. A patak vize halkan cseveg s hűvös szellő szánt végig a fodros hullámokon. Még hallom a Serenade-valczer utolsó elhaló akkordjait, — meggyorsítom lépteimet; fáj nekem a más vigságát örömét hallani, mikor az én lelkem olyan bánatos. Mily sokáig hangzik ez a dallam, mintha már sohasem akarna vége szakadni e zenének! Megállók a gyorsan tova csörtető patak kidján s elgondolkozom. Akkor is épen ilyen bágyadt világú, hallgatag éj volt , a hold sugarai bekandikáltak ablakodon s én ott álltam alatta s a tornáczon húzta a czigány; épen így mint most, ugyanezt az édesen fájó, ábrándos dallamú beringőt; s te kis szobádban hallgattad e hangokat s megértetted egy ifjú, lázas szív első vallomásait 1 Jut-e még eszedbe ez az éj ? — Gondolsz-e még néha arra az ábrándos ifjúra ? És a zene még mindig szól. .... Most szilaj csárdás hangjait hordja felém a szél s egy egy jókedvű tánezos vidám kur- jantása vegyül bele a hegedű jajgatásába. Elsietek, a holdfény elé felhők borúinak s egymásután alusznak ki a fénylő csillagok. Magányos lépteim oly tompán hangzanak végig a göröngyös utón .... közel a távol mindenki alszik már, csak a mulatók í
