Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1883 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1883-10-07 / 40. szám

múlva a Kelta lakosság latinul beszél, latin árákon (oltárokon) áldoz, latin sírköveket helyez halottjai fölé. Sopianae (Pécs) városában élénk vásárok tar­tatnak, töltésutak vezetnek egyrészt Fisciába (Szi­szekbe) a római generalkommandó székhelyére, más­részt Aquincumba (Ó-Buda) és Sabariába (Szombat­hely). Itt a sabariai színházban gyönyörködik a pannon lakosság, Herculiaban (Székesfehérvár) pedig vallási ünnepélyekre csődül össze. A balaton-füredi, csurgói fürdőkben a római haute volée, az előkelő világ tölti a nyaral s a mellett megbeszéli a Du- navonalnak Szőnyből Budáig való megerősítését, őstorönyok, cashumok kiépítését. A népvándorlás áradata elsöpri a római cul- túrát. Róma a nyugoti majd keleti góthok támadása miatt Itáliába kénytelen berendelni pannoniai légióit. 400. K. u. kivonulnak a góthok s helyüket hunok foglalják el. Kétszáz éves uralmuk letüntével a ge­pidák (526) majd longobardok s nyomban utánok avarok települnek a Rábaköz áldott síkjára. Nagy Károly megdönti az avarok körvárait (Győr) s a frank-német uralma alá kerül a Balatonmelléke. Ekkor vagy talán előbb is a csaták öldöklése által néptelenné lett vidékeken szlovének szállingóznak be, kik a kelta, római, gepida és avar népromokat fajukba olvasztják, úgy hogy száz évre rá Samo fe­jedelmük már a frankokkal bir szembeszállani s bár csatát veszt s nem akadályozhatja meg a Lajta mellékének németekkel való begyarmatositását — faja, népe még a magyarok beköltözéséig fenntartja magát, s kiforgatja a dunántúli geogr. neveket kelta s római jellegükből. Újabb kutatásokból bizonyos, hogy a lovas magyar az alföldet s a dombos Dunántúlt szállotta meg, Erdély és a magyar felföld nem kellett neki. Az is bizonyos, hogy a szláv hatást a Dunántúlban szenvedte nyelvünk, de a szlávok kárán, mert azok utolsó izig a magyarságba olvadtak. Bizonyos végre az is, hogy a magyar monarchia a magyar keresz­tény egyház bölcsője a Dunántúl. Itt élték át ifjú­ságukat királyaink s itt temetkeztek. A nagy java­dalmak, melyekkel királyaink, kulturfeladatok betöl­tésének kötelme alatt a püspököket és káptalanokat megajándékozták, először a Dunántúl szerveztettek a nyűgöt hűbéres intézményei szerint. Szóval a ma­gyar politikai és kultur élet innen indult ki s iunen terjedt szét a nagy alföldre, az északi és délkeleti íennföldre, majd az Adria mellére. De hát kérdi a t. olvasó miért mondom el én mindezt? Csak azért, hogy ne feledje el egy du­nántúli sem, mily gazdag történelmi talajt tapos, mennyi kincset rejt, s mennyi kutatni valót enged a Dunántúl — és hogy mily aránytalanul kiskörű a történelmi dolgog iránti érdekeltség! A keszt­helyi gymnasium derék igazgatójának Lipp Vilmos doctornak kell köszönni, hogy Sabaria régiségei megőriztettek s a győri benczések érdeme a duna- melléki archaeologiai tárgyak gyűjtése és conser- válása. De mennyi kallódik el avatatlan kezek alatt! Mennyi vándorol küllöldi múzeumokba, mennyit harácsol össze ágensei által a bécsi, gráczi, berlini I antiquariusi üzérconsortium 1... Veszprémmegye területén is sok emléke maradt fenn a Dunántúl régenmult világának. Ki szedi, rendezi azokat ? Pedig ha valahol, a történelmi Veszprémben volna helye egy megyei történelmi múzeumnak, s volna értelme egy históriai társulat működésének. Temesmegyében éppen most tartja első közgyűlését adélmagyarországi museum egy­let. Vájjon nem hazafias kivánság-e, hogy Ormos Zsigmond főispánnak temesmegyei kezdeményezése itt a történelmileg hasonlíthatatlanul gazdagabb Dunántúlon, specialiter Veszprémmegyében után­zásra találjon ? Cyrbus{ Géza. Névjegyzék tervezete a veszprémmegyei legtöbb egyenes államadót fizető bizottsági tagoknak az 1884-ik évre. 1. Ifj. gr. Esterházy Mór 28113.57 2. Gr. Festetich Pál 27450.24 Kerekes Pista föltette magában, hogy kiveri fejéből ezt a gondolatot; átlátja, hogy nem jó utón jár. Akkor éjjel alig aludott egy szemhunyást; de még a másik éjjel se sokat. Álmosan ment az ál­lásra; lassabban haladt a munka, mint másszor. Ki vette volna hamarabb észre ezt a dolgot, mint a pallér? Szeget ütött a fejébe Pista állapota. Hiszen mulatni nem volt, későn nem feküdt le; inni nem sokat szokott. „Hm, hm .. . Olyas valami csak nem jutott tán eszébe“ ? . . . S a pallér meg­csóválta fejét. Kerekes Pistára vigyázni fog. Vigyázhatott már reá. Az a bűbájos virág, melynek szerelem a neve, úgy elkábitotta illatával Pistát, hogy nem élt, csak álmodott. Azt álmodta, hogy hiába minden erőfeszítése, nem tud szabadulni. Megírja egy szép levélben édes anyjának, egy má­sikban jegyesének, hogy bocsássanak meg, de nem tud máskép cselekedni; itt marad a faluban, haza se megy többé, édes anyja adjon el mindent, s jöjjön utána. És a két szép levelet megírta és egy nap, mikor az eső miatt kevesebbet dolgoztak, mint máskor, elolvasta Biró Örzsinek titokban. Hogy halaványodott el a szép leány, hogy kulcsolta össze kezeit,, hogy kérte a jó Istenre Ke­rekes Pistát, hogy ne hagyja el jegyesét! Pista aztán átfogta gyengéden a vonakodó leányt, elmondta neki hízelkedő szép szókkal, hogy nem tud mást tenni, nem tud parancsolni többé magának. Örzsike soha sem volt olyan boldog és olyan boldogtalan, mint ebben a pillanatban. Érezte, hogy szabadulnia kell a varázsból, s kiszabadítania, ha lehet, Pistát is; tartozik ezzel annak a „szegény másiknak* . .. Azt mondta Pistának, hogy hagyjon neki nyugtot egy-két napig; elmond, bevall mindent szüleinek igazán, híven, s legyen úgy, a hogy azok akarják. Kerekes Pista másnap reggel vidámabban ment dologra. Örzsike meg nyugtalan lélekkel fogott munkájához. Szombat volt éppen, tisztogatni kellett vasárnapra a bútorokat, a konyhai edényeket, meg egyet-mást. Szép napos idő volt; kihordtak mindent az udvarra. A biróék háza ott volt mindjárt a temp­lom mellett. Dolgozott volna Örzsi serényen, de 3. Dr. Kovács Zsigmond 4. Gr. Nádasdy Ferencz 5. Gr. Sztáray Antal 6- Supka Jeromos 7. Ifj. gr. Esterházy Imre 8. Gr. Wallis Gyula 9. Gr. Esterházy Jenő 10. Gr. Esterházy Ferencz 11. Gr. Esterházy György 12. Gr. Erdődy Ferencz 13. B. Bésán János 14. Id, gr. Esterházy Imre 15. Rosos István 16. Ányos István 17. Br. Fiáth Ferencz 18. Dr. Bezerédy Miklós 19. Gr. Zichy Lajos 20. Dr. Sárkány Miklós 21. Pap János 22. Gr. Esterházy Béla 23. Kisovics József 24. Tallián Lázár 25. Dr. Palotay Ferencz 26. Nagy Károly 27. Kemenes Ferencz 28. Ihász Imre 29. Id. Bélák István 30. Ifj. Kun György 31. Molnár Antal 32. Tóth Kálmán 33. Pribék István 34. Tarányi Ferencz 35. Dr. Halassy Vilmos 36. Id. Purgly Sándor 37. Ihász Lajos 38. Br. Fiáth Pál 39. Zarka Dénes 40. Tóth Lajos 41. Bálint Mihály 42. Dr. Kenessey Pongrácz 43. Eöri Szabó Sándor 44. Hunbár Mihály 45. Bischitz Mór 46. Bischitz Dávid 47. Lamm Armin 48. Schricker Imre 49. Ajkay Imre 50. Koller János 51. Eöri Farkas Kálmán 52. Máday Izidor 53. Forintos István 54. Hunkár Sándor 55. Tóth Ede 56. Herz János 57. Vogronics Antal 58. Grűnfeld Ignácz 59. Schneider Lipót 60. Mészöly Gyula 61. Békássy Károly 62. Pick Ignácz 63. Br. Üchtritz Zsigmond 64. Kenessey Károly 65. Bencze Lipót 66. Pöschl Károly 67. Mihályi Sándor 68. Halász Károly 69. Kopácsy György 70. Csapó József 71. Schricker Sándor 72. Kenessey Mór 73. Bauer Károly 74. Schlesinger Mór 75. Dienes József 76. Eötvös Károly 77. Ruttner Sándor 78. Piszóry Ferencz 79- Néger Ágoston 80. Szabó Imre 81. Kenessey Miklós 82. Kőrössy Lajos 10814.96 11285.36 10607.47 8814.37 7503.60 7115.30 3558.92 3558.92 3399.44 2856.61 2655.97 2638.53 2575.36 2557.26 2424.62 2444.60 2321.54 2249.04 2232.42 2182 40 2022.38 2009 54 1969.65 u. o ü. o ü o t. o. ü. o lelká orv. u. o. ü. o. ü. o. ü. o. u. o. ü. o. ü. o. 1942 94 1916.59 1896.45 1866.75 1631.43 1586.82 1582.67 1546.15 1535.10 1493.80 1486.51 1477.11 1338.51 1286.38 1261.32 1259.87 1223.12 1222.68 1220.34 1214 34 1197.62 1106.12 1073.50 1065.04 1063.55 1062.56 1016.78 1011.19 1006.33 1001.10 975.52 94889 934.42 905.31 902.40 898.53 879.77 86549 858.30 856.32 851.00 838.46 834.26 827.58 798.38 783.62 764.16 755.27 753 63 733.01 703.23 686.94 685 66 681.— 680.24 ü. o. 680.— ü. o. 677-12 ü. o. ü. o. 'I mérn. o. ü. o. ü. o. ü. o. ü. o. u. o. gyógysz. o. lelkész. csak nem ment az úgy, mint máskor. El-elfelejtette, hogy mihez akart nyúlni, mit akart a kezébe venni. Az a tegnapi beszélgetés, meg az a két levél ki nem ment az eszéből. Végre egyet gondolt: úgy segített magán, hogy elkezdett danolni. így aztán majd elfelejt mindent. Sorba szedi — gondolta — valamennyi nótát csak tud. Pedig sokat tudott, szépen is tudta; ebben sem volt mása a faluban senki. Elkezdte azzal, a melyik az ő legkedvesebb nótája volt, amelyet legtöbbször is dalolt: Ez az én szeretőm, ez a kicsi barna, Badacsonba’ terem piczi piros alma, Badacsonba’ terem piczi piros alma — De ilyen szép kis lány nem minden bokorba’. Kerekes Pista a torony dombjának épen azt a sarkát zsindelyezte, a melyik a biróék udvarára nézett. Meghallotta az öntudatlannl daloló lány hangját, azt az annyiszor hallott szép dalt. Elkez­dett figyelni, aztán az egy szál deszka álláson le­hajolt s úgy nézte egy darabig a dolgos leányt, lelke teljes gyönyörével. Egyszerre valami neszt vett észre maga mellett, ott, ahol a domb ki volt vágva, hogy rajta ki- és bejárni lehessen. Tudta, hogy a pallér közeledik; nem akarta, hogy az úgyis gyanakodó ember rajta kapja — egy pillanat alatt munkához akart fogni, mintha semmi sem történt volna . . . s a következő pillanatban egy velőtrázó sikoltás . . . egy tompa zuhanás jelezte, hogy Kere­kes Pista nincs az álláson ... ott feküdt a torony alatt összezúzva, s a kik oda rohantak, már csak a haldokló hörgését hallották .. . * * * A pallér mélyen elrejtette lelkében azt a tit­kot, melyet kívüle s az Istenen kívül csak egy lény tudhatott; s a szegény özvegy s a vőlegény nélkül maradt mátka egy szomorú koszorúval távoztak vissza otthonjokba. Biró Örzsit sokáig nem látták vigadni, nem hallották danolni, azt a végzetes nó­tát pedig nem hallottta tőle senki soha többé ez életben. Calanm. 83. Wohlráb János 84. Spitzer Ignácz 85. Várady Lipót 86. Áuyos László 87. Dr. Bezerédj Viktor 88. Galamb József 89. Pap Ferencz 90. Berger Izrael 91. Sarlay Károly 92. Spitzer Salamon 93. Szakonyi Miklós 94. Horváth Sándor 95. Bibó Dénes 96. Cseresnyés Nándor 97. Stern Armin 98- Wittmann Ignácz 99. Horváth Antal 100. Mikovinyi Ödön 101. Lakat Mihály 102. Preisach Gábor 103. Paál Dénes 104. Reé Jenő 105. Dallos Imre 106. Wolf József 107. Dr. Pillitz Benő 108. Szabadhegyi Kálmán 109. Bezerédj Imre 110. Kovács Gábor 111. Ferenczy Károly 112. Weisz Henrik 113. Pfuhl Kristóf 114. Ungár Sámuel 115. Bárándy István 116. Dr. Telegdy Miksa 117. Czompó Gábor 118. Hermán János 119. Weisz Elek 120. Csolnoky László 121. Wessel Lipót 122. Bruck Sámuel 123. Szőke Károly 124. Szőke László 125. Horváth Lajos 126. Hoffmann Sámuel 127. Karácson János 128. Kopácsy Viktor 129. Dr. Jánosi Sándor 130. Sörös István 131. Steiner Manó 132. Füsi Molnár József 133. Dr. Steiner József 134. Schlesinger Nándor 135. Lőwy Mózes 136. Grűnfeld Antal 137. Plosszer Isván 138. Karlberger Gyula 139. Herczog Ferencz 140. Hochsinger Salamon 141. Herczóg Mór 142. Kreisler József 143. Tarczy Dezső 144. Alstädter József 145. Róthauser Sámuel 140. JTxscnei Mauo 147. Dr. Zsoldos Ignácz 148- Szalatkay István 149. Krausz Lázár 150. Id. Gaál Lajos löl. Baráth Ferencz 152. Vida Antal 153- Devics József 154. Fleischmann Ignácz 155. Id. Berzsenyi József 156. Dr. Levatich Kálmán 157. Répási Mihály 158. Rosenthal Nándor 159. Id. Rápoch Sándor 160. Blum Salamon 161. Barthalos István 162. Véghely Imre 163. Stetina Vincze 164. Blum Herman 165. Sághy Gyula 166- Csapó Kálmán 167. Báron Jakab 168. Bohn Gyula 169. Módly László 170. Noszlopy Gyula 171. Mandl Mihály 172. Auerhammer Ferencz 173. Menczl Adolf 174. Lévay Imre 175. Vadas József 176. Pápay Viktor 177. Barcza Kálmán 178. Kovács Elek 179. Kolozsváry Gyula 180. Kadelburger Emil 181. Molnár István 182. Kun Aladár 183. Tőttössy Mihály 184. Tongy János 185. Dr. Szivesdy József 186. Schmelczer Mátyás 187. Saáry Miklós 188. Bermüller József 189. Koréin József 190. Kubai Hubert 191. Veledits Mihály 192. Cseruy László 193. Kőrössy Antal 194. Barcza Bálint 195. Stern Antal 196. Krausz Ármin 197. Rosenberg Adolf 198 Mozgay Antal 199. Steiner Sámuel 200. Krausz Márkus 201. Blau Adolf gyógysz. o. orv. ok. lelkész ü. o. u. o. ü. o. ü. o. lelkész 669.59 660.69 653.61 639.75 632.48 tud. o. 624.12 ü. o. 614.40 ti. o. 611 59 610.90 591.74 577.02 ü. o. 576.32 563.27 542.15 530.30 529.32 527.24 lelkész 522.24 ü. o. 520.07 512.16 504.46 mérn. o. 500.10 499.33 495.32 493.98 482.36 481.13 478.92 477.26 476.31 473.92 456.74 455.82 455.74 453.84 446.45 433.93 423.42 423.40 422.74 419.43 416.95 413.16 412.15 411.56 410.85 407.86 403.08 396.77 303.78 393.38 orv. o. 389.25 387.74 387.65 386.78 ü. o. 384.79 383.28 379.39 379.01 378.03 376.98 ü. o. 369.83 369.29 367.86 ü. o. 365.50 tud. o. 363.90 358.94 352.16 ü. o. 351.22 ü. o. 349.90 lelkész 348.37 347.96 347.56 347.39 tud. o. 346.96 341.50 341.13 340.47 340.34 338.89 338.96 334.99 334.79 334.76 334.65 333.65 331.59 330.63 327.92 325.84 gazd. oki. 391 Q8 316.62 tan. oki. 313.60 212.40 tan. oki. 310.82 ü. o. 309.02 gazd. o. 308.82 ü. o. 307.26 307.03 301.79 301.46 ü. o. 301.16 lelkész. 300.27 299.28 296.56 296.10 296.10 295.76 295.07 294.82 ü. 0. 294 04 ü. o. 292.96 290.89 288.61 288.16 286 68 ü. 0. 286.29 284.44 282.62 u. o. ü. o. mérn. ü. o. 4. Korbély György 279.94 lelkész 5. Szőke András 279.47 6. Ajkay Miklós 278-04 7. Wolf Sándor 277.67 8. Kreutzer Frigyes 277.— 9. Lichter József 275.62 10. Hoffner Albert 274.94 11. Löwenstein Sámuel 272.63 12. Czollenstein Ferencz 272.23 7. ig. vál. 1883. "Veszprém vármegye igazoló választmányától, A legtöbb egyenes államadót fizető m. biz. tagoknak a kir. adóhivatalok kimutatása alapján az 1884. évre egybeállitott névjegyzéktervezete felöl, vizsgáltatván az egybeállitott névjegyzéktervezet a további eljárás alapjául elfogadtatván, sokszorosittatni s ágy a jelen névjegyzékbe, valamint az 1883 évre érvé­nyes névjegyzékbe felvett m. biz. tagoknak és köz­szemlére kitétel végett a megye minden községé­nek megküldetni rendeltetik. Egyszersmind fölkéretnek mindazok, kik ezen névjegyzék ellen észrevételt tenni kívánnak, hogy észrevételeiket 1833. évi október hó 26-ig, mely napon felszólalásaik az jigazoló választmány által nyilvános ülésben tárgyaltatni fognak s a névjegy­zék az 1884 évre végérvényesen megállapittatik, — írásban beadni vagy a jelzett napon délután 3 órakor tartandó ülésen szóval előterjeszteni szíves­kedjenek. Dr. ‘Bezerédj Viktor, m. t. főjegyző. Veszprém vármegye 1884. évi közigazgatási, árva és gyámhatósági költségvetési előirányzatának tervezete: frt kr. Kozigazgafis tisztvií-jlők rendes fizetése 46520— „ úti átalánya . 3250— „ lakbére . . 8100-— Szolga személyzet fizetése .... 4300-— „ „ a'rbére ...................... 800-— i hajdúk ruházata ...................... 455-9601 Hivatal szolgák rnh zata...................... 845-5856 Ka pus ruházata ................................18!• — En yingi, zirozi és börtön helyiség' A törv^nybatóság! lóvő bútorok fér Hivatalos helyiségek bérlete: evecseri járásokban lérletére per 100 frt 300 — börtön helyiségben rtására .... 100'— Összesen 400'— és világítás: , . . . 1241*26* Irodai szerek, tűzifa Irodai szerek és világításra .... 156 öl tűzi fából 126 51 pr. 12 frt 95 kr., .fi, ,«1.4, a : hivatalok és börtö- rak szerint pr, 17 frt. és nyomtatványokra A .. v .jr i • ageknél fűtők, favágok és a megyei kőn , mda kezeléséhez fel­fogadandó szolgás: fizetésére . . . • • tal©8 helyisége; ben bútorok fentar­tására . ................................ : Írási szolgabi ik irodai átalánya évi 100 frt ..................................... 21 41*70 1500— 500— 100— 500— 5982-065Í Összesen ;ö tégek és napi dijak: m biró tisztviselők deiése alkalmával . . 500— Szükség esetén behívandó nóitmrok 1. Lusztig Adolf 282.20 2. Szepauer 3. Iglauer i ács -' fiai Üti üti áíalányny: hivatalos ki* Épük. ösek és biztosításokra. Az ö&szes fiái knak fentartására és ja* tús • yek és csatornák tisz­toga'ádva ' ti; is munkákra, megyei ép. - > 'dleni biztosítására ■ 825'28 Közigazgatásnál egyéb rendszeresített kiadások: Adó......................................................... 3-34 Megyei szolgák gyógyítására .... 50 Késmárky-féle beltelek megvásárlása után fizetendő kamat .... . . 360 Összesen 413*34 Évenkint előforduló de pontosan meg nem határozható kiadások .... 1000'— Fő kimutatás: Megyei tisztviselők és kezelő személyzet fizetése ............................................... Megyei tisztviselők és kezelő személyzet úti átalányaik.........................../ • Me gyei tisztviselők és kezelő szeméjzet lakbéreik......................................... Szol ga személyzet fizetése . ? v- • • , „ lakbéreik ... Szolga személyzet ruházata ''•••• Hivatalos helyiségek bérlete • • • • Irodai szerek, világítás és f szükséglet . üti költségek és napi dijk- • • • • Épületek föntartása és J/tositasa . . Egyéb rendszeresített /adások . . . Előre nem látott kia(Pk Mindössze 73574 13 46520— 3250— 8100— 4300— 800— 1482-553' 400— 5982-9651 500— 825'28 413-34 1000— 71 Fedezet; Az 1883. t-cz./PJán az államkincstár­tól nyert ja^a^naaz^,s........................ 71600'— FgIív ő vü2?vo^® kamatokból • • • • 4lo —** Gyámi tart'* a^aP^ól . • ■ • . . 3010-—_ /( Összesen 75026 Egybevetés: Tövöde®1 összege................................ 75026— A iföFgve^sileg előirányzott szükséglet 73574.13 Opelem több ...... 14Ő2863 / itoüißj «/o^sej ,/ ip. fő3íámvevő.

Next

/
Thumbnails
Contents