Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1883 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1883-06-17 / 24. szám
Illet a „feli" 24. sitik legyen szabad reményleuünk, hogy midőn majd mulatni és élvezni vágyó hazai közönségünk külföld helyet a Balaton vidékét hozza divatba, akkor már bölcs tanácsaik s befolyásaik folytán Siófok nem csupán közlekedési helyzete miatt lesz emlegetve, hanem kényelmes letelepedési helyeivel olyan keresett fürdőhelylyé válik, hol az arisztok- ratia a közép osztálylyal szívesen ád évenkint egymásnak találkát. Bár most bemutathatnók a t. Balaton-egylet hazafias érzésű tagjainak mindazt, amit az Istentől pazar bőkezűséggel megáldott fürdő helyünk emelésére már is tettünk, de ettől részint önöknek megállapított programmja, részint pedig a fejünk felett kitörni készülő vihar miatt megfo8ztatunk; mindamellett él bennünk az a hit, hogy izmosodó egyletük működése nem lesz olyan, mint az ép most elczikázott villám sugár, mely ezerféle sajátságos képet rajzolva, szemeinket fényével és sebes szeszélyességével elragadja ugyan, de csak azért, hogy azonnal eltűnjék anélkül, hogy véghetetlen pályafutásában csak egyetlen féuysugárt is°hagyna hátra, hanem olyan lesz mint a verőfényes nap, mely növel, táplál és éltet; és igy bizonyára mi is megkapjuk az irányt melyet kedves Balatonunk világhírűvé tételére befutni hivatva vagyunk. Most pedig, midőn vándor botjukkal kezükben, mint modern apostolok egy nagy eszme megvalósítása végett útra kelnek, engedjék meg ismételve azon kérelmünknek is kifejejezést adni, hogy kedves Balatonunk partján szerzendő minden perczbeni újabb és újabb benyomásokat állandóan őrizzék meg szivükben, hogy a létesítendők ezen megragadó szépségű tájék nagyszerűségével összhangzásba hozathassanak annyira, hogy a majdnem ide vándorló külföldiek is itt őrömmel tanyázva ismerhessék fel a magyar töld előnyeit s a magyar nemzet életrevalóságát s hogy igy Önök az emberi kor legvégsőbb határában is nemes büszkeséggel tekintsenek vissza működésükre, melylyel a legnagyobb magyar mondatához Önök is egy alap kővel járulván t. i. Magyarország nem volt hanem lesz. — Most pedig a süvöltő viharral versenyezve kiáltjuk: Isten hozta, Isten vezérelje Önöket. Erre következő viharos éljen után Fenyvessy Ferencz országgyűlési képviselő mint Balaton-egyleti tag, bár az idő igen kellemetlenné vált, mégis meleg szavakban válaszolva, lelkes fogadtatásukért, szívből eredő köszönetét mondott, biztosítván egyszersmind Siófok életre való közönségét, hogy tevékenységük nem leend a mulékony villámhoz hasonló, de kitartásukban, munkálkodásukban Siófoknak a természettől dúsan megajándékozott Balatonét egyik legvirágzóbb fürdőhelyévé emelni szívvel lélekkel, tanácscsal, tettel egyik főtörekvésük lészen. Ekkorra már a vihar és eső oly mérvet öltött, hogy a legnagyobb sietséggel kellett a gőzhajó állomásra, úgy szólván futni és daczára aunak, hogy a szépnem ünnepiesen öltözködve volt, mégis annak nagyobb része a férfiakkal egyetemben agyonázva bár, az érkezetteket a gőzhalóig kikisórte. Igen kár, hogy fogadtatási programmunkat a közbenjött kellemetlen idő megzavarta, mert valóban megérdemelte volna, ha Szabados Lajos, a fogadtatást intéző bizottság elnökének nagy elismerésre méltó fáradozásai a rendes lefolyásban nyertek volna jutalmazást. — Köszönetét kell még mondanom a fogadtatást intéző s létesítő több siófoki lakos készségéért, kik mintegy varázsütésre Palocsay Gyula ur kezdeményezése folytán a szükséges költségeket összeadták és igy elősegítették azt, hogy a lelkesen közreműködő fiatalság a fáradhatlan elnökkel a fogadtatás nehézményeivel nem küzdöttek; és bár törekvéseik s fáradozásaik nem hozhatták meg a kellő eredményt, de azon meggyőződéssel zárom be soraimat mégis, hogy az igen tisztelt Balaton-egylet tagjai szívből eredő üdvözletünknek benyomását kedves emlékül fogják megtartani; — s nem veszik Bitka ízléssel készült, vékony gyűrű volt az, fénylő rubin-kővel, melybe a legnagyobb művészettel egy lángoló szív volt vésve. Azon pillanatban, midőn Rajmond a megtalált gyűrűvel Olga után akart sietni, tért vissza Adrien a műterembe. — Hohó! — kiáltott — megálljunk csak. Hisz ha ön is itt hagy, mi lesz akkor az én festményemből ? — Miattam lehet akármi, reám ugyan ne számítson többé. Térdeim fájnak, de még hogy! Karjaim egészen el vannak zsibbadva ......... — És a szegény Soréi Ágnes ? — Hallja, Adrien, elég legyen ám már ez az ostoba tréfa. Jobb lesz, ha megmondja, hogy miféle „persona“ ez a maga Soréi Ágnese ? Válasz helyett a festő kezeit nadrágzsebébe dugva, a kérdező elé állt. — És — ha szabad tudnom — mi jogon kérdi ezt tőlem ? — No, no, talán csak nem sértettem meg kérdésemmel ? — szólt Villefranche nevetve. — Engem nem, de Soréi Ágnest igen. — Ön talán meg van bízva a védelemmel ? — Én mindig síkra szállók ott, a hol egy nőt megsért valaki. — Még akkor is, ha sértés nem is történt ? — Még akkor is 1 Ezután rövid szünet következett. Adrien szemei villogni kezdtek s tüzes vére lázasan lüktetett ereiben. Rajmond ezalatt igy gondolkodott: hát tulaj- donkópen mit is vétettem én most? Semmit. És ez a ticzkó mégis hogyau tüzbe jött. De nekem mindenáron találkoznom kell Olgával, ha mindjárt azon türelem árán is, melylyel ennek az ostoba festőnek hóbortos felindulását figyelmen kívül hagyom. — Uram, — szólt a festőhöz — reményiem, ön maga is belátja, hogy belőlem itt bolondot rósz néven, ha nem mint tihanyi, hanem mint siófoki echó magam is mégegyszer utánuk kiáltom: Éljen a nagy- és nemesre törekvő Balaton egylet lankadatlanul kitartó honfiaiban! Sigray István, Pápa, 1883. junius 13-án. Már évek óta nem köszöntött be a nyár oly korán, mint az idén. Az uszoda junius 2-án lett megnyitva; a fürdővendégek tömegesen látogatják különeseu délutánonként a csinosan berendezett uszodát. De nem panaszkodhatnak azon magánvállalkozók sem, kik házaikban intézkedtek, hogy a közönség ott nehány krajczárért üdülést és felfrissítést nyerhessen a hideg fürdő által. A korai forróság következtében nagy szükségünk volna egy tar- tósabb esőre. Voltak ugyan a múlt napokban közelebbi és távolebbi zivataraink, de nem jártak elegendő esővel. Grosz István városi iktató helyettes junius 4-én vezette oltárhoz N.-Kanizsán Dávid Jólán kisasszonyt az odavaló m. k. BÓtárnok ritka szépségű leányát. Tartós boldogságot kívánunk. Dr. Laky Kristóf ő méltósága, a veszprémi k. törvényszék elnöke, múlt héten volt városunkban, a kir, járásbíróság hivatalos vizsgálatára. Múlt héten csütörtökön Újvári Gizella kisasz- szony óvodavezető, tavaszi ünnepélyt rendezett 150 növendéke számára, mely alkalommal az apró gyermekek többszörösen tanúsították, hogy vezetésük a legjobb kézben van. Őrömmel látta a nagyszámú vendégsereg a kicsinyek ügyességét és tanulékonyságát úgy a játékokban, mint az énekben és szavalásban. Végül a gyermekek megvendégeltettek. Jakab Lajo3 színtársulata innen eltávozott Kaposvárra. E társulat egyike a legjobbaknak ; közönségünk méltányolta is tehetségüket és a nagy forróság daczára, minden este megtöltötte a színházat. Búcsú előadásul színre került „a kis her- czeg‘ operette. A társulat kedves jó emléket hagyott hátra Pápán és viszont hiszszük, hogy a társulat teljesen meg volt elégedve a közönség pártolásával. A polgári leányiskolában az évi zárvizsgák junius 19—24-ig fognak megtartatni. Junius 9-én időzött városunkban egy a honvédelmi ministerium által kiküldött katonai com- mis8Ío, hogy itt a honvédség férhelyiségeit megte- kiutse. A mitől a lakosság annyira félt csakugyan bekövetkezik. Elviszik innen mind a két zászlóaljat, miáltal a város tetemesen károsodik, mig Veszprém nyerni fog. Sajnáljuk, hogy a városi hatóság teje nem volt képes a várost megóvni ezen újabb csapástól. _______ Polgár. Ke nőse, 1883. juuius hó 9-én. lekintetes s{erkes$tő úr! Jönnek a fürdővendégek, jön a zuhany, közelegnek a halleves napok s a fürge csapiár leány a szende arczu Teruska szemléli a helyet, hol hóditó mosolylyal mint isten-asszony fogja osztani a kábító nectárt az .öreghegy* levét. De még a vak Józsi is ébredez, reperálja hegedűjét, tömködi viasz- szal a szuh fúrta likakat s önérzettel szólítja pályatársait: ,Te hej ne menj el aratni, nagyobb ur lész itthon! . . .* Azok aztán könnnyen rá is állnak, előmasi- roztatják agyonkinzott szerszámaikat a Józsi me- lancholicus ábrázattal közbe állva, (miután „urak* előtt lépnek fel) kezdődik az .Árok is van, gödör is van* czimü opera alapos betanulása! Sürgölődik íorgolódik a quártélyt adó lakosság, kapósak a vendégek, miként diák mesterember „veni sancte* napja körül a veszprémi vámoknál. Öntözik a salátát, növesztik a csibéket, egyáltalán mindent megcselekesznek, hogy a .piacz* megnyíltával kedves fürdővendégeink a konyhai históriákat illetőleg szükséget ne lássanak. Ezek után maradtam Tekintetes szerkesztő urnák alázatos szolgája Kovács Gyula, Ősi, 1883- junius 10-én. A „Veszprém“ tek. szerkesztőjéhez. Az uzsoráról s káros hitelügyekről szóló 1883. évi illető tötv. czikk b annak alapján megyénk köztörvényhatósága által múlt május hó 1-ső napján tartott rendkívüli közgyűlésen alkotott s majd csaknem egyhangúlag elfogadott szabályrendelet képezvén manap faluvidéken is a közbeszéd tárgyát, ez okból szabadjon ezúttal nekem is arra vonatkozólag igénytelen eszmemenetemet szárnyra bocsátanom. Minden tekintély előtt tisztelettel meghajtó, megtanultam becsülni mindazon humanisztikus intézményeket, melyek üdvös czéljairól meg vagyok győződve, azért is távolról sem állhat szándékomban a hivatolt törvény s az annak alapján készült szabályrendelet birálgatásába bocsátkozni, mert hisz ez utóbbi első átolvasásánál is mindjárt ki fogjuk látni magaslani azt, hogy megalkotásánál dicső vezérférfiaink őrszemei előtt az a magasztos czél lebegett, hogy az alaptörvény végrehajtásánál ellenőrzés s segédkezesül szolgáljon, egy részt, más részt pedig, hogy szemlátomást romlásnak indult társadalmunkat az elkorcsosodástól megóván, már a jelenben egy jobb s boldogabb jövőnek tegyék le talpkövét. Mint emlékszem, már a régi municipalis rendszer idejében is állott fenn ily korcsmahitelt korlátozó szabályrendelet, mely megyénk területére nézve az akkor dívott névszerinti pénzértékben 2 írt. hitel-maximumot állapított meg, de mivel jó apáink kellő ellenőrzésről nem gondolkodtak, mint sok más lényegileg üdvös alkotás halott-szülött maradt. Mindazáltal akkor a korcsmahitel mégsem volt oly nagy mérvben elterjedve, mint manapság^ ennek az volt az oka, hogy a korcsmaüzleteket mások gyakorolták, a korcsmák sem voltak „nyitott tér* a kihágásokra és bűnös cselekményekre. Igen kapóra jött tehát a nagyon is korszerű törvény s illetve annak alapján alkotott rendszabály. De vajon a mai életviszonyokkal szemben lesz-e benne köszönet? s leendünk-e képesek az abban foglalt 2., 3., 5., s 6. §-ok szoros megtartása által a nemes intencziónak kellő érvényt szerezni? s fogunk- e találkozni hiteladó 8 hitelcsináló részéről annyi becsületesség és hazafias akarattal, hogy a körvonalzott szigor alkalmazásával vagy anélkül méltó tiszteletben részesíthessük a törvényt? s végre lesz-e majd annyi jóakaró érzés és buzgalom fökép a falusi elöljárókban, hogy ellenőrzési s végrehajtási kötelmöket törvény szerinti betüérte- lemben gyakorolják? meg vallom: én Tamás vagyok. Azt tartják, a törvénynek száz meg száz „ága-boga* van, egyik igy, a másik amúgy magyarázza azt, én nem vitatom: de hogy amaz üdvös czélu szabályrendeletben a törvény kijátszására egy kibúvó lyukat vélek látni, szabadjon nekem, ki messze mögötte állok minden nyilván való s köztekintélynek, a fölötti aggályomat tisztelettel, szerénységgel kifejeznem. Kik az italmérési jog gyakorlata mellett más üzletággal is foglalkoznak, mint péld. faluhelyen a szatócsok s kisebb bolti kereskedők, azokuak elég tágterök nyílik a törvény s rendszabály igy vagy amúgy kijátszására s azt saját előnyökre kiaknázni nem mulasztandják el. Ugyanis a korcsmahitelt az engedélyezett 4 frt. maximumon felül fokozatosan addig, a meddig jobbnak látják, bizonyára nem az ivoda mestergerendájára vagy a ,rétfokos nyelére11 fogják felejegyezni, hogy onnét aztán a hitelben adott literek hoszú sorát leolvasván, jegyző s biró urammal közöljék a végből, hogy mint ,localis policzáj beamterek* jelentést tegyenek a hatóságnak, hanem egészen más száz meg száz féle bolti áruczikkek elnevezése alatt még pedig mindenkor a könnyelmű hitelcsinálók tudtával szép óvatosan elkönyvelni, sőt a felmerülendőkhez képest azoktól még telekkönyvileg is biztosítható adós leveleket s forgatható váltókat is fognak kicsikarni. Mind erre a mammonnak kiválóan hódolatos mai világban elkészülve lehetünk mert. a poke sátáni raffinéria az urhatnámság, a mt vágy, a mitsem kímélő kapzsiság s vég ./. a titokban ügyesen űzött uzsora vajmi sokra képes! Jól jegyzi meg a latin ? .quid non mortalia pec- tora cogis auri sacra fames!?* magyarul mondva „mire nem készti az embert a pénzszomj!? — Szeretném: bár ne lenne igazam! Eplényi áMárton. B.*Füred, 1883. junius 6-án. Tekintetes s^erkestfő ur ! „Molnár Aladár emlékszobrára“ következő újabb adakozások érkeztek hozzám: A 631-ik számú gyüj- tőiven Boda Pál ur a .mohács-vidéki tanító-egylet* adományát küldte 2 frt. A 298-ik számú gyüjtőiven Abauj-Torna megye kir. tanfelügyelősége Kassán gyűjtött 6 frt. A 18-ik számú gyüjtőivre Bátorffy Lajos ur N.-Kanizsáról kőldött 2 frt. A 438-ik számú gyüjtőiven Luttár Miklós ur Ganicsán gyűjtött 3 frt 50 kr. A 228-ik számú gyüjtőiven Donner Lajos ur B.-Csabán gyűjtött 6 frt 10 kr. A 790-ik számú gyüjtőiven Udvardy Mihály ur Váczott gyűjtött 3 frt 60 kr. A 445-ik számú gyüjtőiven Sarcsevics Betti urhölgy Budapesten gyűjtött 3 frt. A 644-ik számú gyüjtőivre Varga Sándor ur H.-Bagosról ismét küldött 1 frt 40 kr. A 641-ik számú gyüjtőiven Illényi István ur Érsekujvárott gyűjtött 20 frt. Á 756-ik számú gyüjtőivre Barssy Sándor B.- Füreden adott 1 frt. A 699-ik számú gyüjtőivre — az iv visszatartásával — Bereczky Imre a .zalai ágost. evang. tanitó-egylet* adományát küldte 3 frt. Gyüjtőiv nélkül, Reberics Imre ur Pécsről, Szondy Mátyás kir. aljárás biró ur adományát küldte 1 frt. — Eddigi főösszeg 1117 frt 50 kr. és 5 frank aranyban. Egész tisztelettel vagyok tek. szerkesztő urnák alázatos szolgája Sváb Lajos, egyl. pénztárnok. Tekintetes Szerkesztő ur! Szeged, 1883. juu. 10. Hogy én a t. Szerkesztő úr kitűnő vezetése alatt álló és nemes irányáról széles körben rokonszenvesen ismeretes .Veszprém* czimű helyi és megyei érdekű lap számára a távol alföld legma- gyarabb városából tudósítást küldök, annak két oka van: egyik az, hogy nagyon jól esik lelkemnek, ha legalább szellemi összeköttetésben lehetek azon nemes várossal, melyhez harmineznyolez hónap el nem mosódó kedves emlékei fűznek; másik ok meg közvetlen tapasztalataimon alapuló tudomásom arról, hogy úgy a nemes székváros müveit lakói, mint becses lapjának hazafias érzelmeikről és főnkéit gondolkozásukról ismeretes nagyszámú olvasói meleg érdeklődéssel viseltetnek minden jelentékenyebb mozzanat iránt, mely a hullámsirjából phőnixmadárként uj életvirulatra kelt Szeged kebelében történik. Valóban nekünk, magyaroknak, kettőnél több okunk van őrülni és lelkesedni, midőn a magyar alföld metropolisának előhaladásáról, emelkedéséről, fejlődéséről hallunk vagy olvasunk híreket; hiszen minden ily mozzanat e város fekvési, összeköttetési s egyéb viszonyainál, de különösen magyarositási misziójá- nál fogva a kőzemelkedést segíti elő, az építészet remek művei gyanánt tekintendő gyönyörű palotáival, — mint a hajdani Athéné, — az aeszthe- tikai műizlés és a nemzeti fény előmozdításán fáradozik, a tanügy fejlesztésére és felvirágoztatására fordított páratlan áldozatkészségével pedig a közművelődésnek és a tudományosságnak tesz hasznos szolgálatot ........ Ezért irányul Szeged felé mo stanság a közfigyelem és érdeklődés, ezért örülnek a többi városok Szeged előhaladásának. Örülök űztek; mégis én megbocsátok önnek, noha ebben önnek is volt része. — Hogy-hogy ? — Már megengedjen, de azt csak nem gondolja, hogy nekem mesterségem .modelt állni,* hogy model vagyok? — Biztosítom önt, uram, hogy ön erre a mesterségre nagyon alkalmas. Kifejezésteli arcza, szép termete............... — Köszönöm, uram, — szólt közbe Rajmond — eddig még nem gondolkoztam e felett. Mégis — egy ötlet — mivel meg van velem elégedve, tehát nemde, mai szolgálatomért meg fog jutalmazni ? Adrien zsebébe nyúlt s tárczáját elővette. — Ó — mormogá, midőn belepillantott — el is feledtem, hogy az éjjel Miminél megkopasz- tottak! Tudja mit, majd ha eladtam a festményt, akkor fogom diját kifizetni. A gróf mosolygott. — De ón nem pénzt akarok ám fáradtságomért. — Ember? — kiáltott a festő nevetséges páthoszszal — jól megfontolta-e azt, a mit az imént mondott ? — Mondja meg, hol lakik ez a maga Soréi Ágnese és akkor nem tartozik semmivel. — Arra nem vagyok felhatalmazva. — De akkor csak megmondja, ha ezáltal Soréi Ágnesnak tesz szolgálatot ? Pedig úgy van. Nézzen csak ide. Olga gyűrűjét mutatta. — Az ő gyűrűje! Hogy jutott ön ehhez ? — Találtam, — Hol ? — Itt. — És honnét tudja, hogy ez az ő gyűrűje ? — Hogy azt megmondjam, arra nem vagyok felhatalmazva. — Akkor „quittek vagyunk*, —szólt a festő rendíthetetlen nyugalommal. Rajmond eltette a gyűrűt. Végre is — gondolá — mi szükségem van nekem az ő lakezimére. Holnap ismét eljövök s őt mindenesetre itt fogom találni. Még egyszer okvetlenül találkoznom kell vele, hanem azután többé rá sem gondolok. A festő, mintha tudta volna Rajmond gondolatát, igy szólt: — Igaz ni, majd elfeledtem önnek megmondani, hogy holnap elutazom. — És miért mondja ön ezt nekem ? — Nehogy holnap hiába fáradjon. — De mi történik akkor az ön festményével, mikor fogja befejezni? — Mit aggódik ön a felett? Önre már úgy sem lesz szükségem. — Adrién, ismételve kérem, legyen olyan szives, mondja meg, hova küldjem ezt a gyűrűt? Semmi válasz. — Nem magam viszem, úgy fogom elküldeni. — Akkor hát adja ide; — szólt a festő s már tartotta is a kezét. Hősünk egy lépést hátrált. — Nemde, szeretné azt az édes köszönetét helyettem elfogadni ? Ez a gyűrű egy kedves emlék. — Még azt is tudja? Oh Olga, ki hitte volna, — mormogá Adrien. — Eh mit, — szólt Rajmond elé állva — tegyen, a mit akar! Én nem mondom meg, hol lakik, én tudok hallgatni, ha valakinek ezt megígértem. És most, tessék nekem békét hagyni! Nem holnap utazom el, nem, még ma..........Mimi karja közé. — A kkor hát adieu, festő ur, reményiem, hogy a véletlen okosabb lesz, mint ön. — Miattam remélheti! — kiálltott Adrien a távozó után. Midőn Rajmond a műteremből távozott, any- nyira elégedetlen volt önmagával, Olgával, Adriennel, az egész világgal, hogy még arra sem ügyelt, merre viszik léptei. Egész lényében fel volt indulva és csak ment előre, folytonosan csak előre............... mi ndaddig, mig egyszerre csak a saint-queni sorompók elé ért. A gyaloglás fáradttá tette ugyan őt, de nem szabadította meg azoktól a gyötrő gondolatoktól, melyek idáig kergették. Egy esetleg ott álló bérkocsiba ült, megparancsolva a kocsisnak, hogy vigye őt Saiut-Denisbe. Azt hitte, hogy a fagyos deczemberi lég, majd az utazás alatt, lehűti izzó homlokát s azután a nélkül, hogy Saint-Denisben időzne, azonnal vissza fog térni]; hanem az a kocsis ott a bakon egészen más véleményben volt. A kocsisnak igen jó szeme volt. Ha valaki deczemberben, a zord idő és hidegség daczára, egy olyan téli időben egészen nép- telen, rideg helyre utazik, minő Saint-Denis, az csak két okból történhetik. Vagy párbaj, vagy légyott. Hősünket az első pillanatra olyan embernek tartotta, a ki ép oly jól ért a fegyverforgatáshoz, mint a női szivek meghódításához. Párbaj — az mégis alig lesz, mert az ilyesmit korán reggel szokták elvégezni, s nagyon bölcsen van ez igy, mert legalább már jókor reggel megtudhatja az ember, hogy számlálhatja-e azt a napot, vagy nem. Mindenesetre ez valami találka lesz. Ilyen formán okoskodott a kocsis, s mégis, a nélkül, hogy Rajmond parancsára várt j volna, a saint-denisi legjobb hirü vendéglő elé érve, megállította lovait. Rajmond csodálkozva tekintett föl, midőn a hintó megállt, de — úgy látszik — helyeselte a kocsis önkényszerü tettét, mert a hintóból kilépett s a vendéglőbe nyitott. A vendéglő étkezőterme üres volt. (Folytatása következik.)
