Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1882 (8. évfolyam, 1-54. szám)
1882-04-09 / 16. szám
Herend, ápril 4 én. Tekintetes szerkesztő ur! Iskola, amilyen Herenden még nem volt; vagyis az erélyes biró. Minthogy »tisztelet annak, kit az megillet“ azért én sem mulaszthatom el, sőt kötelességemnnek tartom erélyes községi biránk t. Fejes Dániel úrnak a nevelés terén is kifejtett tevékeny fáradozását a nyilvánosság elé hozni, melyet egy részt az által tanúsít, hogy minden tanköteles, — a mi a mai világban is még ritka madár-iskolába jár; másrészt pedig szegény s szorgalmas gyermekek számára tankönyveket és taneszközöket rendel. Természetes e szerint, hogy ily iskolában nagyobb siker is mutatkozik, a melyet a közkedvelt- ségii biró ur szinte nem felejtett vizsga alkalmával buzdításul jutalom-fillérekkel tetézni. A nevelés előmozdítására csak ily községi bírót kívánhatok Magyarország minden községének. — Éljen. Fogadja tekintetes szerkesztő ur, őszinte honfiúi tiszteletem nyilvánítását alázatos szolgája ‘Dieber György. rom. kath. tanító. Egykét szó a káromkodásról. Oly thema, melyről önök közül többen azt mondják, miért erről beszélni: oly általánossá, megszokottá vált a káromkodás, annyira gyökeret vert minden egyes osztályban, hogy majd szinte kiirt- hatatlan, megszokott mindennapi dolog. No de mindegy!1 És én mégis bátorságot veszek magamnak erről — nem ugyan praedikáczió alakban — egyetmást elmondani. No lám, most veszem észre, akaratom ellen már is bevezetést írtam. Az idő pénz: a dologra!... A keresztény vallás terjedésével, s az azt követő korszakban, tudjuk, az Isten iránti kegyelet töltötte be a hivő kebleket, ekkor az Isten nevét csak kegyelettel volt szabad említeni- Az istenkáromlás a súlyosabb bűnök közé soroltatott, s mint ilyen, szigorúan büntettetett. Szent István, honunkban a keresztény vallás megalapítója, úgy a későbbi királyok, törvény által gátolták, korlátolták az istenkáromlást. A dolgok természetéből folyik, hogy kihez szeretet köt, kit mély tisztelet környez, a minden áldások atyját az Istent, kitől jő minden áldás ék tökéletes ajándék, féljük és imádjuk. Az Isten, a mindeneknek ura, halandó porgyermekeit vétkükért nem csak itt, de a biblia által Ígért más életben is büntetni, sújtani fogja. A kor könnyen hivő babonás szelleme hozta ezt magával, mondják a mai álszenteskedők. Meglehet. Jöjjünk közelebb. Ha átlapozzuk a történelem tarka lapjait, fonalként látjuk áthúzódni az alárendeltség, szolgaság alól való felszabadulásra törekvést, egyesek, mint nemzetek emanczipálják magukat, a szigorú, az egyéni szabadságot korlátozó féket fel-leloldják, sokszor el is tépik. Az akarat, a vágy szabadságát vaj on mi korlátozza leginkább, ha nem az erkölcsi törvény. Erről pépedig már régen meg van Írva, hogy az Isten egy választott nemzetnek saját maga által kőtáblára írva, adta át, hogy az legyen neki a világító fáklya, az élet tekervényes utain ennek kalauzolása mellett bizton eljut a czélhoz. Lassan haladunk. El vagyunk maradva a nyugati művelt népektől, jó barát, ellenség egyaránt vádol bennünket. Nincs igazuk. Mindenben nem is akarjuk őket utánozni, a műveltségnek is lehetnek ferde kinövései. Egy hires franczia iró e kérdésre: a műveltséggel párhuzamban halad-e az erkölcsi- ség ? Nemmel felelt. Sajnos, de ugylátszik, a bölcsideig a főváros kórházában volt alkalmazva és még élénk emlékezetében volt Burke és Bishop esete; így könnyen jöhetett arra a gondolatra, hogy itt büntetlenül és titokban követtethetnek el a legrém- ségesebb bűntettek. Késedelmezett; a kapuhoz lépett és ismét visszafordult, megkerülve a házat tájékozás végett. Azonban nehány pillanat múlva már határozott, és mert nagy volt személyes bátorsága — kopogott. Azonnal halk suttogás hallatszott, mintha valaki a folyósó végén titokteljesen beszélne egy másikkal. Súlyos léptek közeledtek és egy magas, undort keltő ember az ajtót óvatosan kinyitá; haja koromfekete, arcza sápadt, szinte hullaszerö volt. .Lépjen be sir,“ mondá halkan. »Idején jöttem ?“ kérdó barátunk aggódva. »Nagyon korán,“ lön a válasz. Az orvos hirtelen megfordult, bámuló és nyugtalan arczkifeje- zéssel, melyet nem birt eltitkolni. »Jöjjön csak bátran, sir,“ mondá vezetője, kinek figyelmét nyilván nem kerülte ki nyugtalansága; »jöjjön csak bátran, nem fog öt perczig sem várni, erről kezeskedem.“ Az orvos a szobába lépett. Vezetője becsukta az ajtót és ő egyedül maradt. Kicsiny, hideg szoba volt, melynek öszszes bútorzata két rossz székből és egy ugyan olyan asztalból állott. A kandallóban élénk tűz lobogott, mi csak arra szolgált, hogy a szobát még gőzösebbé Legye; mert a falakról a szó szoros értelmében patakzott a viz. Az ablak, melynek törött táblái el voltak tömve, egy kis vízzel telt kertre nyílt. Semmi mozgó a házban, semmi zaj kívüle; barátunk szorongással ült a kandallóhoz, hogy első professioná- lis látogatásának eredményét bevárja. Néhány perez múlva kocsirobogását hallotta. A kocsi megállóit; a kaput kinyitották, azután több ember beszélgetni kezdett, és léptük zaja hallatszott; aztán tolongás a folyosón és lépcsőn, mintha két, ^agy három ember valami nehéz tárgyat vinne föl. Nemsokára lejöttek és távoztak a házból. A kapu nek igaza van. ITŐdoIuiik a korszerű szabad eszméknek, nem lehet máskép, a nyugati müveit nemzetekkel lépést kell tartanunk. A korszerű szabad eszméknek egyik nevezetes sarktétele: a társadat dalom minden egyes tagja szabad és független lej gyen. Ez szélsőségre is vihet, látjuk a minta-államokban a szoczialismus terjedését, nihilisztikuj törekvéseket. Az egoisraus túlkapásai polip-karok kai szorítja a vett szabadságot. A szólásszabadság gal, e legszebb privilégiummal naponkint tapaszta- juk — tág értelmet adva — hányán visszaélnél Csak tanuk előtt felebarátját becsületében meg b sértse, hamisan ne esküdjék az ember, különbn mondhat nagyokat, szidhatja embertársát, bünté- len káromolhatja az Istent. Nemde?! Vajmi sajnos, s mintegy borzadálylyal tflti el az igaz keresztény szivét, midőn hallja az ip- dok szokást a káromkodást, midőn látja, hogy az el van terjedve a városokban úgy, mint a magámba vonult kisebb falvakban. Eddig még csak egyes osztályoknak vol a káromkodás — nem mondom tulajdona — de sajátságos megismertető jele. így a pásztornép a béres, a betyár büszke arra, ha minél czifrátban tud káromkodni. Tudják ezt a szomszéd osztrák sógorék is. Évekkel ezelőtt olvastam; a szabadság- harcz lezajlása után egy honvéd menekültet — ha emlékezetem nem csal, a múlt évben elhunyt egyik jelesünket — üldözte a fölbujtott osztrák katonaság, nyomában voltak mindenütt. Az üldözött egy jó barátjához menekült, kinél, hogy üldözői npmát veszítsék, béresnek átöltözött, épen az istálóban volt, mikor kutatván, meglepték, hogy a kérdezgető előtt el ne árulja magát, kurta feleletek közben véllanyéllal verte oldalba a jámbor ökröket, öreg- béresesen szidta a gazdájok nem tudom mijét, ne hogy magam is a biinbe essem, mire a felsült tiszt boszusan mondja, a többinek: eh. ez nem az, akii keresünk, ez nem ur, ez született goromba béres Nem szépítem a dolgot — bátran kimondom — ma már a hivatalnokok közt is sokan vannak káromkodók, vannak a ielsőbb osztálybeliek közt, pedig ezeknek kellene a jóban példával előljárni. A példa vonz. Ha a szegény embert felebarátja illetlen beszédéért megdorgálja, kész rá a felelettel: mit! ha az uraknak szabad, nekem is lehet; ha azok nem kárhoznak el, miért és mitől féljek én ? Tudom, meg vagyok győződve, hogy e fön- nebbi mondásommal részben darázsfészekbe nyúltam, többen lesznek ellenem, kik, ha nem is pártolják a káromkodást, de enyhítő okokat hoznak fel mellette. Nézzük, mik lehetnek azok az okok. Más ellenében, — kikkel hatalmunkat éreztetni akarjuk — ha a szükség úgy kívánja — szavainknak káromkodással nyomatékot adhatunk, még több: érvényt szerezhetünk. Másrészt meg, ha a keserű megbántás, s ebből fakadó hirtelen íellobbanásnak, ha kemény szavakban szabad folyást nem engednénk, igen hamar fájdalmat okozó tettlogességre vetemednénk, aminek aztán mind a két félre nem szeretem rossz következménye lenne. Az indulatok árjának, a felkorbácsolt szenvedélynek, a hirtelen haragnak szabad lefolyást kell engedni, nehogy, mint a gátat szakított rohanó árvíz, pusztulást okozzon. Utóvégre is, a káromkodás nem bűn; vele senkit vagyonában meg nem rövidítünk, testi fájdalmat nem okozunk. Mit tartozik az az emberre, ha az Istent átkozzuk? Nem lehetünk báránytürelmű szegény Jóbok stb. Ide lyukadhat az el- lenvéleményüek okoskodása. Van-e igazuk? Nincs! Állításuk tévedésen alapul. Miuden jó érzésű ember irtózik a káromkodástól, kerüli az ilyen embereket. Lehet valaki tudományosan képzett, jó ma- thematikus, kitűnő bölcsész, jeles csillagvizsgáló, de nem egyszersmind müveit, ha bánásmódja durva, a társas életben illedelmes magaviseletét nem tanúsít, ha káromkodik: a müveit névre nem tarthat igényt. Ha már annyira czivilizálódtunk, hogy az Isten nevének tiszteletlenül említését véteknek se tartjuk, azt még se tagadhatjuk, hogy biz ez elítélendő rossz szokás, s mint ilyen ellen annak megsemmisítésére kell törekednünk. A czélhoz több ut bezárult mögöttük és ismét minden oly csendes lett, miut volt azelőtt Elmúlt még öt perez és az orvos éppen elhatározó, hogy valakit fölkeres a házban, midőn az ajtó megnyílt és tegnapi látogatója ugyanoly öltözetben, miut tegnap, és fekete fátyollal arczán megjelent, és intett neki. Szokatlan nagysága, és hogy nem beszélt, azt a gondolatot ébreszté barátunkban, hogy talán nőruhába öltözött férfiúval van dolga; de testének fájdalmas állása és görcsös zokogása ismét meggyőzték, hogy gyanúja esztelen; gyors léptekkel követé. Az fölvezette a lépcsőkön és a legelső ajtónál megállott, hogy őt előre bocsássa; Szegényes szoba volt; csupán egy ódon fenyőfa-szekrény, néhány szék volt benne, és egy ágy, függöny nélkül, egy koczkás takaróval leterítve. Az elfüggönyzött ablak oly gyér világot bocsátott be, hogy a szobában a tárgyaknak esak körvonalai látszottak és az orvos nem vette észre mindjárt, hogy az ágyban valaki fekszik, hanem csak akkor, midőn a nő, térdre vetve magát előtte, ráborult. Gyolcs lepedőbe burkolva és a terítővel^leta- karva, az alak mereven és mozdulatlanul feküdt. Barátunk láthatá, hogy férfi, mert arcza nem volt letakarva; álla egy kendővel fel volt kötve, szemei zárva valának. Balkarja súlyosan nyomta az ágyat, keze nem viszonozta a nő szorításait. Barátunk a nőt gyöngéden félre tolá és megfogta a kezét. „Úristen!“ kiáltá, azt önkénytelenül leejtve ,ez az ember meghalt!* A; nő felugrott és kezeit összecsapd. „Ó ne mondja azt, sir,“ kiáltá oly szenvedélyesen, hogy barátunknak visszatért az a gondolata, hogy őrült; »ne mondja azt sir!“ Nem bírom elviselni ! Sok embert adtak vissza az életnek, kikről ügyetlen orvosok már lemondtak és sokan haltak meg, kiket az igazi szerrel meg lehetett volna gyógyítani. Ne menjen el, sir, a nélkül, hogy megmentéséért valamit ne tenne? Talán éppen most vezet, melyik a legbiztosabb, bajos úgy brevi manu felelni. Nem ok, nem törvény §§. által? Óh nem! Ez volna a legrövidebb ut, de nem biztos. Véleményem szerint e részben legtöbbet teliéinek a szülék, s a midőn azt állítom, állításomat nem fektetem képzelt alapra. A gyermek nevelése a bölcsőnél kezdődik, a szülék azok, kik gyermekeiknél a nevelés alapkövét leteszik, mely alapon nyugszik gyermekük jövő szerencséje vagy szerencsétlensége. A szülőknek szent kötelességük gyermekeiket úgy nevelni, hogy azokból az államnak hasznos polgárai, az egyháznak díszes tagjai legyenek. Ez volna kötelessége minden szülének, de a tapasztalás sajnos, az ellenkezőről győz meg bennünket. Hány szüle vau, ki gyermeke nevelésénél más mindent elébbre tesz, barmait hűségesebben gondozza, a legtöbb időt a vagyonszerzés veszi el, gyermeke nevelésére alig marad ideje, vagy más ahhoz nem értők felügyelete alá, például: cselédre bízza. A szülők azok, kiktől a zsenge kisded gyermekek az első szót kimondani tanulják. És mi nevelők nagyon jól tudjuk, hogy a növendék gyermekek vigyáznak szülőik, tanítóik tetteire, sőt még a beszéd sem kerüli ki figyelmüket, igy a fogékony gyermeki elme felfogván a nagyobbak minden legkisebb elejtett szavát, észrevétlenül olyanná lesz, mint a milyen környezete. A látottak, hallottak hűséges követőre találnak benne; ha a szülők olyanok, hogy azok között a perlekedés, szitkozódás elementum, a viszály ördöge kisért, fel- felüti hydra-fejét, mindent látván a gyermek, vajon nem a szerint fog-e cselekedni. Van szüle, ki azon örül, ha dadogni kezdő gyermeke káromkodik, ráadásul még meg is kérdezi: hogy is mondtad kis fiam? Tehát a szüléknek kell a jóban például előljárni, óvakodniok kell különösen a gyermek előtt minden olyan tettől, mely a gyermek erkölcsét megmételyezhetné, lelkü- letére káros befolyással lehetne. Felügyeljen a családfő, bogy a család idősb tagjai, a cselédek illetlen káromló szót a gyermek előtt soha ki ne ejtsenek. Jaj de báuyan vannak a szülék közt olyanok, kik a nevelést terhes igának tartják. Arra való az iskola, elküldőm oda, azért fizetem a tanítót, — tanítsa meg a móresre, — igy beszélnek sokan. Elég nagy baj az édes barátim, mint-egy keserűséggel tölthet el bennünket, hogy nagyon sokszor sok esetben hivatkoznak az iskolára. Ha valahol egy illetlen szó előfordúl, egy lopás történik, még inkább, ha egy gyilkosságot követnek el, van mit hallani a szegény nevelőknek. A nyugodt kedélyeket sietnek alarmirozni. Fővárosi s vidéki lapok a famosus esetet különféle variatiókban registrálják. Mindegyiknél a befejező mondat nyomós fohászban hangzik: »Nepnevelés, jöjjön el a te országod!“ Tagadhatatlan az iskolai nevelés nagy befolyással van a gyermekek erkölcsi életére. Hisz az iskolák azért vannak, hogy a házi hiányos nevelést pótolják, az elhibázott nevelés fattyu-hajtásait nyesegessék, tisztogassák, annak ismeretkörét bővítsék, szóval a már félig-meddig kifejlett testi és lelki erők működésükben tovább fejlesztessenek, képez- tessenek. De a tanító ezt csak úgy és akkor érheti el, ha már otthon a szülék a házi jó nevelés által az erény üdvös csiráit gyermekeik szivében beolták. Sokszor vitatkoztak e kérdés fölött: az iskola neveljen-e vagy tanítson? Erre a felelet igeu egyszerű. Ha azt akarjuk, hogy az iskola rendeltetésének megfeleljen, a nevelésben czélt érjünk: a kettőt nem szabad egymástól elválasztani; de mégis azt mondom, az iskola elébb neveljen, aztán tanítson. Miért? A tanult, de nem jól nevelt rossz erkölcsű, rovott életű ember többet árthat embertársának, a társadalomnak, mint a furfangos észszel nem biró egyszerű gondolkodású, de tiszta lelkű, egyenes jellemű becsületes ember. (Vége köv.) C\émeth Gerő. válik meg az élettől.... az istenre kérem, sir, tegyen meg mindent, a mit képes megtenni!“ Mig igy beszélt, magánkívül dörzsölé az élettelenül fekvőnek homlokát-, mellét és hideg kezeit, melyek tehetetlenül hullottak a takaróra, amint eleresztő őket. „Az mitsem használ, jó asszony,“ szólt az az orvos. „De vegye csak le azt a függönyt.“ „Minek?“ kérdé a nő hevesen. „Vegye le a függönyt,* ismétlé az orvos, kissé fölindult hangon. ,A szobát szándékosan sötétítem el,“ válaszolt az, és elállta az orvos útját, ki most maga akarta a függönyt levenni. „Ó sir, sajnáljon meg; ha már hiába minden, hogyha ő meg van halva, akkor ne lássa őt más szem. mint az enyém!“ „Ezen ember erőszakos halállal múlt ki,“ szólt az orvos. „Látnom kell a hullát.“ Hirtelen ugrással az ablaknál termett és a függönyt lerántá. Azonnal nappali világosság áramlott be, és barátunk most az ágyhoz lépett. .Itt erőszak történt,“ folytatá a hullára mutatva. A nő felindulásában lerántá kalapját és fátyolát, és ott állott, tekintetét barátunkra meresztve, ki fürkésző pillantást vetett arczára, melyet most látott először. Ötven éves lehetett és egykor bizonyára szép volt. A könyek és szenvedés oly nyomokat hagytak arczán, minőket az idő nem hagy soha. Sápadt volt, mint a halál, ajkai görcsösen vonaglottak és szemeiben természettelen tűz lobogott. Miuden arra mutatott, hogy testi és szellemi erői közel vannak a megsemmisüléshez. „Itt erőszak történt,“ ismétlé az orvos, szigorúan szeme közé nézve. „Igen, erőszak,“ válaszold a nő. »Ezt az embert meggyilkolták!“ „Isten a tanúm, hogy irgalom nélkül, ember- telnül meggyilkolták.“ ,Ki?“ — kérdé az orvos, megragadva a nő karját. HÍREINK. Veszprém, 1882. április 9. Gyászhir. — Tegnap délután 4 órakor temették Csikász József nyugalmazott sótiszt úrnak nejét, szül. Bauer Erzsébetet Nyugodjék békében! A nagyhét. — A nagyheti magasztos egyházi szertartásoknak felette kedvezett az idő. A nagycsütörtöki olaj szentelést és lábmosást fényes segédlettel megyés püspökünk ő exeellentiája végezte. A lamentatiók éneklése megható rolt, különösen kiemelendő Ráth Zsigmond ur Budapestről, Ráth Iván püspöki jószágkormányzó ur fia, ki nagy pénteken oly szépen énekelt erős baryton hangjával, hogy városszerte a legszakértőbb körök egyhangú ma- gasztalását hallhatni róla. Hasonlólag kitűntek a lamentatiók éneklésében Raczekné, Fata Anna és Vegh Sándor succentor ur. A szent sírokat ezernyi ájtatos nép látogatta. Mint minden évben, úgy most is, a szent ferenezrendiek tűntek ki a szent sír nagygondu kiállításában és feldíszítésében, utánok az angolhölgyek, kiknél különösen megható az, hogy felváltva két-két angolhölgy térdel a szent sír előtt. A feltámadás a szokott ünnepélyességgel tartatott meg: a vár ki volt világítva. A megható szép ünnepélynek az idő is nagyon kedvezett, gyenge felhőzetet feszítvén városunk fölé kis permetezéssel. Örömünnep. — A legközelebb múlt virágvasárnap kettős örömiinnep volt a veszprémi ref. egyházra nézve; ugyanis víg örömök között ünnepeltük az egyetemes kr. anyaszentegyházzal a világ megváltójának virágokkal behintett utón történt dicsőséges bevonulását Jeruzsálembe, emelte az ünnepi örömöt azon szép fehér márványból készített urasztalának fölavatása és leleplezése, melyet egyházunk buzgó tagja Tek. Pál Dénes ur ajándékozott a gyülekezetnek, ez az ur szent asztal is egy szép virágkoszoru virág vasárnapjára a megváltó lábainál az utón, melyen szellemileg ma is bevonul az őt szerető szivekbe. Adjon Isten minden egyháznak e hittől elszakadni készülő világban hasonló lelkesedéssel Isten útjára virágokat hintő buzgó tagokat. S*. D. A vöröskereszt-egylet műkedvelő előadása és hangversenye — iránt, mely április 22-én lesz, mind nagyobb-nagyobb még a vidéken is az érdeklődés. Addig, míg a teljes műsort közölhetjük, röviden felemlítjük a közreimködőket.— Budapestről Ráth Zsigmond és Krisztinkovics Béla, Kardosrétről Mihalik Lajos urak, Zirczről Rosos I. kisasszony, helyből özv. Neszmélyi Antalné úrnő, majd lelkes fiatalaink közül Kőszeghy, Szélesy, Borsiczky, Téglássy és Pölöskey urak. — Hiszszük, hogy azok, akik a szervezést oly önfeláldozó buzgalommal megindították és folytatják, a legszebb sikerben fogják buzgalmuk jutalmát élvezhetui. Szép adomány. Forintos István apátkauo- nok ur ő nagysága 25 irtot ajándékozott a veszprémi kath. nagygymnasiumnál alakítandó deák- segélyző egylet tőkéinek gyarapítására. E uemes tettért a gymnasiumi igazgatóság a jószivfi adományozónak hálás köszönetét mond. Szép ajándék és köszönet. De Best Ágoston, nyugalmazott alezredes úr, a helybeli kath. nagygymnasium könyvtárának 38 kötet különböző, többnyire jogi munkát ajándékozott, melyekért a gymnasiumi igazgatóság neki ezenuel az intézet nevében köszönetét mond. A balatonnielléki birtokosoknak. — Vau szerencsém t. ez. értesíteni, hogy az egyes földrészleteknek az azokat megillető osztályba sorozása Arácson 1882. évi ápril hó 5-én, B.-Kövesden ápr. 11-én, Csopakon ápril hó 14-én fog a kiküldött kát. becs. biztos által foganatba vétetni; felkérem tehát saját érdekében, hogy a már főnt közlött helyen és napon vagy személyesen megjelenni, vagy magát képviseltetni ne terheltessék. Kelt Csopakon, 1882. évi márczius 31-én. — Kábdebo István, kér. jegyző. .Nézze, azután kérdezzen,“ válaszolt az. Barátunk az ágyra iordítá tekintetét és a hulla fölé hajolt, mely most teljes világosságban volt. Nyaka meg volt dagadva és rajta kékes-vörös sáv vonult körül. A seborvosnak egyszerre minden világos lett. „Ez azoknak egyike, kiket ma reggel fölakasztottak !* Kiáltá borzadálylyal elfordulva. „Igen“, válaszolt a nő üres, merev tekintettel. ,És ki volt ő?“ »Fiam!“ válaszolt a nő és eszméletlenül összerogyott. ügy történt. Egy bűntársát bizonyítékok hiánya miatt fölmentették, őt pedig halálra Ítélték és kivégezék. Anyja elhagyatott vagyontalan özvegy volt, ki a legszükségesebbeket is megvonta magától, csak hogy árva fiára fordíthassa. De éz megfeledkezett anyja eseugő könyörgéseiről és az érte hozott áldozatokról és féktelen, vétkes életmódra adta magát. így történt, hogy végre hóhér keze által múlt ki. így lön okozója anyja gyalázatának és gyógyíthatatlan őrültségének. Ez esemény után barátunk, bár uyereméuy- dus praxissal és fényes társadalmi állással birt, még sokáig volt a szegény őrültuek mindennapos látogatója, és jelenlétével, jóságos bánásával nem csak nyugalmat csepegtetett leikébe, hanem mindvégig anyagi segélyben is részesítő. Midőn halála előtt az értelmi világosság egy tünékeny sugara megjelent, a szegény nő ajkai buzgó imát rebegtek jólétéért. Az égbe hallatszott és meghallgattaték ........ Az áldások, melyeket mint a gondviselés eszköze bőven osztott, rá ezerszeresen visszaszálltak. De gazdagsága, magas rangja és megérdemlett szerencséje daczára alig volt boldogítóbb emléke, mint a fekete fátyolé!
