Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1881 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1881-11-20 / 48. szám
A koronás ezüst érdem-kereszt sötét vörös szivalaku nehéz selyemszallagon függ. A szallag alatt közvetlenül a magyar királyi korona függ gyönyörű ezüst dombor mű alakban, ez alatt a kereszt, melynek ágait 4 hosszúkás Smaragd kő díszíti. A közepén egyik felöl F. J. betűk, másik felén 1849. feliratok láthatók. Adományoztatott Ő cs. kir. ap. felsége által Schönbruunbau 1881. okt. 12-én a mellékelt kabinet irodai okmány igazolása szerint mint .Szolgálati koronás ezüst érdemkereszt.“ Buthy Márton, nagy alásonyi evang. néptanító. Budapest, nov. IO-én 1881. (A „Veszprém“ szerkesztőjéhez.) A hosszantartó borús időt szép verofé- nyes őszi nap váltotta föl. Az öreg nap diadalmaskodott a tornyosuló felhőkön áttörte magát rajtuk s dicsfényével elözönlé a földet, szétküldvén sugarait, melyek vén gazdájuk parancsára szétoszlatták a főváros utczáira ne- hezkedő ködfelhőket. Ehhez járult még a vasárnap délután. Ki a fővárosban huzamosb ideig tartózkodott az tudja mit jelent ez. Az iparos, kereskedő s a szellemi munkás szívesen dolgozik, fáradozik egész héten át, de a vasárnap délutánt kiköti magának s nincs erő, mely ép embert ez időtájban otthon tartana. Van a fővárosnak egy tágas hosszú útja, egyenessége miatt sugár nevet nyert, oldalvást a paloták terülnek el, melyek fényben és pompában vetélkednek egymással. Ez ut mindinkább épül s szépül, bármely világvárosnak díszére válnék, ha utunk egy hétig nem vezetett erre, következő héten már ismét újra, meglepőre akadunk. Ez képezi vasárnap délután a fővárosi közönség legkedveltebb sétáló helyét. Az óriási néptömeg csak úgy hullámzik keresztül ilyenkor a városligetig, a végig robogó nagyszerű fogatok egész sora nagyon is előkelő színezetet kölcsönöznek neki. S ha mindezeket magad előtt látod elvonulni, önkénytelen azon kérdés merül föl benned, hát hol a nyomor, mely édes hazánkra ónsulylyal nehezedik. De nem sokáig elméikedhetel, mert alig tettél nehány percznyi utat, már is egy „jövendőbeli Kotschild“ zavar meg gondolataidban. Még alig lehet nyolcz éves, elől egy madzagra erősítőit ládácska csügg le, melynek tartalmáról nemsokára meggyőződhetsz, fején egy ócska sapka hátra fordított .simlederrel,* * ruházata egy valamikor idősebb emberről származott reá, kezei alig látszanak ki a kabát ujjaiból, czipője két oldalt görbültek s a talp fölfelé áll, mely járásának egy kis nehézkességet kölcsönöz; de ő tulteszi magát a külsőségeken s győz az alaki nehézségek fölött. Mihelyt megpillant feléd ugrik, e komikus kis alak, elővesz ládájából egy kis skatulyát, egyik ujjával úgy igazítja, hogy annak tartalmáról önkényt kell meggyőződnöd, orrod alá tartja e szókkal: tessék jó gyufa, csak egykrajczár, végeladás. S hogy szabadulhass tőle adsz neki egy krajczárt, s nehogy túlterhelve térj vissza ott hagyod nála portékáját, mert mig a városligetig érsz, lesz még több ily példánynyal szerencséd. Alig haladtál pár lépésnyire már is feléd hangzik egy kis leendő medicinus harsány hangja, igyekszik a régi mondást megczáfolni, hogy a halál ellen nincs orvosság, kiáltván: .Nincs többé tüdővész, ki e czukorból eszik el nem vész“! Feléd tart egy csomag czukormondja kilétét, — és ha közbenjárásom segélyére lehet valahol, szolgálatára állok. — Ki vagyok V — szólt a hölgy, — oh, félek, hogy meg fog ítélni és elfordul tőlem, ha megmondom — én a madridi királyi színház tánczosnője vagyok — a világ igen elitéli az ilyen magamféle tánczosnőket, s nem igen hízelgő fogalmakat táplál felőlük, — mégis én nem vagyok olyan, mert én azt hiszem, hogy művészetem által az Istent, ki minden szépség kútfeje, szolgálom; azt hiszem, hogy művészetem, — mely által a teremtés remeke az emberi test, külömböző mozdulatok és alakzatokkal fejezi ki a szív és lélek érzelmeit, — az Isten mindenhatóságát dicsőid. A perjel szemei szokatlan fényben ragyogtak. — A művészetek — szólt — az Istentől az emberek gyönyörködtetésére adattak — hogyan fordulhatnék én el tehát a művészet egyik papnőjétől, s hogy vonhatnám meg tőle közbenjárásomat, főleg akkor, midőn az azon művészet papnője, melynek hazája a mi szép, dicső hazánk. Oh, — folytatá élénken én is voltam fiatal, én is éltem a világban — a királyi gárda tisztje valék, mielőtt ezen ájta- tos rendbe léptem, melyben a szent atya kegyelméből ily magas és dicsteljes állásra jutottam — még emlékszem arra a boldog korra, midőn a táncz az én szivemet is gyorsabb dobogásra tüzelte — régen volt az igaz, — monda fájó hangon, — és itt a csöndes kolostorban nem láthatja az ember ezt a dicső, magasztos művészetet — pedig — folytatá elnyomott sóhajjal — gyakrau kisért az a vágy, vajha még egyszer egy spanyol tánczot kát, mit hót krajczárért veszteget s esküdözik, hogy veszít rajta, de végeladás van s ha még oly kevés hajlamod van is a tüdővészhez, s ha legkevésbé sem akarod hinni, hogy valamikor ebbe eshetsz, ő szentül meg van róia győződve, hogy öszszes bajaid tüdődben kon- czentrálódnak, s miért ne hárítnád el a bajt hisz az egész csak hét krajczárodba kerül. S minél tovább haladsz annál többen tódulnak feléd, ezek mindenütt nyomodban vannak, ha sétálsz, ha kávéházban vagy, ha étkezni mégysz, a legelső hoteltől kezdve az utolsó kis vendéglőig. Még föl se kell kelned az étkezéstől s ha tetszik tetőtől talpig újba öltözködhetel, ott ülő helyedben. De hát ezek is élni akarnak s ki tudja hánynak van otthon ínségben szenvedő családja, melyből szeretué őket föntartaui s azért nyernek ezek mindenütt bebocsáttatást. De bármikép iparkodjál szabadulni, az eladók egész özönétől, mégis meg keil álla- nod, egy halvány beesett arczu no előtt, kinek eladó holmija a földre van téve, ő nem kiált, nem akarja magára vonni ez által a figyelmet, hanem vár mig vevője akad, nem is annyira eladás végett áll itt, de nincs elég ereje a kolduláshoz, meglátszik rajta, hogy valamikor ő is jobb napokat élt, tán ő is ott sétált enyelegve férje karján azok között a fényes öltözékü urak között. De az idő és a viszonyok változuak! S vannak még jószivű emberek ő ezekre apellál. Sajátságos vegyüléke ez a fény, létérti küzdelem és a nyomornak. A főváros zaja mindinkább kisebbedik s üdébb a levegő, már a nyaralókat is elhagytam s csak most veszem észre, hogy a városligetben vagyok. Bármikép szeressük is az embereket s bármikép keressük is azok társaságát, mégis néha jól esik a magány. Alig akadtam itt egykét sétálóra. A liget kivetkőzött már ékességéből s csak a lehulló falevelek zavarják némileg a csendet. E vidék ép oly nyugodt mint a tied szép szülővárosom. Csendesen félre vonulsz a világ zajától s nyugodt vagy miként késő őszszel az elhaló természet. Csak elvétve lehetett felőled hallani, neved ismeretlenné kezdett válni s a feledés ölében aludtad csendes álmodat, te hajdani Rhypsia te a dicső Szent- Istvánok ősi fészke. Pedig neked nagy szerep jutott valamikor osztályrészül a nemzet történetében, bérezés vidéked bástyaként védte hazánkat s a nép, mely e vidéket lakta, vérrel áldozott a szabadság s a vallás oltárán Küzdött és győzött dicsőn a sötétség férfiais a hitetlenek ellen, s hirdette a tudomány s a vallásosság igéjét s szava messze hangzott el a hazában. A harcz moraja elhangzott s nincs küzdelem többé a hitetlenek ellen a tudomány máshova tévé középpontját, s te bérezés város küzdelmes múltad fáradalmai vettek erőt rajtad, s csak az ég felé nyúló várad romjai tanúskodnak hajdani nagyságodról. Oly jól esik e csendes városkára vissza gondolnom, hisz te voltál, miként a költő mondja: Gyermek reményeim és bánatom tanyája. Mint jártunk vígan, énekelve virágos pázsitodon s hallgattuk a kis csermely vig csevegésit. A madarak vig danáját s a pásztor- sipok egyszerű hangját, nem cseréltük volna föl a világ legelső konczeitjével. De ki is tagadhatná, hogy a természet eme egyszerűsége fölér minden mesterkéltségláthatnék, olyat mind az, mely ifjú koromban elvarázsolt s édes álomban ringatott és lángra gyujtá szivemet. Egyszerre csodás fény villant meg a bájos idegen szemében, s alig tudta legyőzni magát, hogy föl ne kiáltson őrömében. — Őh, főtisztelendő úr — szóit örömtől ragyogó tekintetét a perjelre emelve — áldom a gondviselést, mely ide vezérelt — talán teljesíthetném óhajtását, ha megengedné és lehetséges volna itt a kolostorban. — Miért nem volna megengeghető, — szólt lelkesülten a perjel — hogy mi is gyönyörködhessünk azon nemes művészetben, melynek látása minden spanyol szivét édes örömmel tölti el. — De ahhoz, hogy művészetemet bemutassam, tágas helyiség kellene — szólt a hölgy — itt alig lesz az lehetséges. — Igaza van, itt nem lehet — könnyen félre magyarázhatnák — szólt a perjel, mi közben elnyomott sóhajjal pilantott bájos vendégének lelkesedéstől fénylő arczára — ez a titkolódzás igen könnyen rágalomra adhatna okot, mit nekem el kell kerülni. Lesz szives mai napját még nekünk ajándékozni? — egybe fogom gyűjteni a tisztelendő testvéreket a zárda refektoriumában — legyenek ott mindnyájan — gyönyörködjenek ők is ezen nemes művészetben. Az idegen örömmel beleegyezettt. — És ha művészetem kivívja tetszésüket, főtisztelendő úr, — szólt bájos mosoly- lyal — Ígérje meg, hogy szabad lesz egy kéréssel fordulnom önhöz. — Mindenben — a mi rendelkezésemre gél. Hisz a művészetnek is csak akkor akadnak bámulói, csak akkor éri el tökélyét, ha minél hivebhen képes a természetet utánozni. Miért voltak a görögök s rómaiak nagyok s sok tekintetben utánozhatatlanok a művészetben, s miért képezik a jelenkor főtanulmánya tárgyát az ó-kor remekei s mi adja meg ezeknek a classicismust ? Nem-e a természet remek hű utánzata. A természetes egyszerűségben nyilvánul a szépség. Mi tette Petőfit és Aranyt hazánk legnagyobb költőivé, nem-e a mesterkéltség kerülése? S miben nyilvánul Munkácsy Mihályuuk korunk leguagyobb festészéuek művészete, a meglepő természetességben. Az egyszerű asztaloslegényből lett művésznek Ízlése nem rontatott el ifjúkorában, neki volt alkalma a természetet megfigyelni s műveiben ezt utánozni híven, hiába keresnéd nála a bizarrt. Nincs benne sok fűszer, nem émelygős. Hanem eredeti, természethűsége megkapó. S jó hogy a művészet fölött gondolkoztam sietek vissza még jókor érkezem a .műcsarnokba“ megtekintem az őszi kép kiállítást. A sugárúti paloták között foglal helyet ez is. Szép stylben épült, elől oszlopokon nyugvó csarnok. Homlokán a következő fől- irással: „A nemzet közadakozásából épült“ s s valóban a nemzet a művészet iránt való érzékének legszebb bizonyítéka. A lépcsőházba érve kétfelé vezet utunk, az egyik az ipar- muzeumba, hol iparunknak jelesebb művei láthatók, a másik a képcsarnokba vezet, s e lépcsőház maga a műremekek közé tartozik. Ide vezetlek szives olvasóm, hogy lássad a külömböző műremekeket. Ezek nagyobb részt hazai festőink csoportjaiból áll. Vannak idegen művészek is képviselve, de igen szerény számban. Egy szép költői kép a bejáratnál mindjárt leköti figyelmünket, ez Gyárfás Jenő fiatal festő műve, ki Arany János balladáját ,A tetemre hívást“ ecseteli remek hűséggel. Vastagh Györgytől József főherczeg és Klo- tild sikerült képe, Molnár, Aggházi, Spányi s mások a népéletből merített képekkel, (Munkácsy ez alkalommal nem állított ki.) A külföldiek közöl Werner festménye tűnik ki, ezen képen van a „berlini kongres- sus“ megörökítve. A diplomaták csoporjaiban két magyart is találunk, kik Európa ügyeit rendezik, gr. Andrássy Gyulát, ki Bismark mellett áll s gr. Károlyi a berlini nagykövet is meglehetős előtérbe helyezkedett s még számos más festmény, melyeknek számtalan bá- mulói akadnak. Alkonyodik a képcsarnokban jelezik a távozást s mi is búcsút mondunk egymásnak szives olvasóm, nem fárasztom tovább figyelmedet levelem csekély tartalmával. P. Gyöngyösi Kornél. A pápai színház ügyében. A színház igazgatóság értesíti a tisztelt közönséget, hogy a győri szinpártoló egylet hazafias szívességét kikérve, egyességet kötött Beödy Gábor szintársulati igazgató úrral, a ki 64 személyből álló társulatával a pápai színházat decz. 7-én és 8-án vendégművészek közbejöttével ,A király házasodik“ és „A sárga csikó“ eredeti művekkel megnyitja s folytatólag hetenként legalább 2 bérleti előadást tart s mig összes tagjaival itt marad, a közönség kivánatához képest néhány bérlet előadást áll szolgálatára állok, — válaszolt a perjel s pillanatra megfeledkezve méltóságáról, a bájos idegen szép kezét ajkaihoz emelte. * A zárda tágas refektoriuma egészen átalakíttatott, a padozat drága szőnyegekkel lön behúzva, a föllepre csillárokat erősítettek. Midőn az est leszállt, meggyujtották a csillárokat, a refektórium fényárban úszott — a tisztelendő testvérek a perjel meghívására egybegyüttek — örömteli kíváncsiság tükröződött a legidősebb szerzetesek arczárói is. A perjel intésére a félkörben elhelyezett székeken helyet foglaltak — ha valaki látta volna őket, a mint ott ültek, nem is álmodta volna, hogy mi fog itt történni. Nyugtalan várakozás ült minden arezon. Végre megnyílt a refektórium hátsó ajtaja, s azon keresztül, egy igéző tüudérszerü jelenség lebegett be, a mór-regék egyik tündére A meglepetés és bámulat morajától visz- hangzott a tágas refektórium. Midőn a szép tündér a perjel előtt megállt s magát meghajtotta, az kezét nyujtá feléje s igen nagy megerőltetésébe került, hogy föl ne keljen s ne üdvözölje a bájos szirént úgy, miként hajdanában, midőn a királyi gárda tisztje volt, üdvözölte a hölgyeket. Megszólalt a kastagnetta — elkezdődött a táucz — egy patouomiai költemény, melyben a tánezosnő elbeszélte élettörténetét, ki volt abban fejezve az ártatlan leáuyka szűzies érzelme, az ébredő szerelem, a néma vágy, adand. A színtársulatnak saját zenekara, fényes díszlet, és ruhatára van, melyet ez alkalomra magával hoz és a díszelőadások mindkét napon úgy lesznek kiállítva, hogy a közönséget meglephessék. A mennyiben a két díszelőadásra a vendégek és küldöttségek részére is kell páholyokat visszatartani, hogy a tisztelt közönség pályoly igényei kielégíttesse- nek, az igazgatóság 2 első sori és 2 második sori erkélyszéket páholy ülésenként csoportosít, hol 4 tag igen díszes és kényelmes helyet talál. A két díszelőadásra tervezett meglepetésről az igazgatóság idő előttinek tartja a t. közönséget értesíteni, — e két előadás sziulapja egyébiránt 3 nappal előbb kiadatik. A két díszelőadás jövedelmének fele része a színház alapé leend. Pápa, 1881. nov. 20. A s\inhá\ igazgatóság. A színház igazgatóság — az igazgató választmánnyal, és a szintársulati igazgatóval egyetértésben a decz. 7. és 8-ik napján tartandó díszelőadásra, a 20 előadásos bérletre és a bérletszünetekre következőkben állapodott meg: Pápai színházi helyárak az 18sl/82 idényre. Díszelőadásra n3 S3 D S-. M e« 5‘CÍ TS 1 nap 2. nap ei £5 JS •S o « N frt |kr. frt |kr frt kr. frt. Emeleti 1. és 8. számú páholy 10 _ 10 . 5 _ 80 Földszinti 1. és 8. sz. páholy 8 ___ 8 _ 4 _ 65 Em eleti és földszinti többi páholy 7 _ 7 _ 3 50 55 É rkélyszék 2 — 2 — 1 16 2. sor erkélyszék (csak 7. és 8 án 1 50 1 50 _ — . Tá mlásszék 1 60 1 60 — 80 12 Zártszék 1 20 1 20 — 60 9 Emeleti számozott állóhely _ _ _ __ _ 50 _ Fö ldszinti állóhely — 70 — 70 — 40 — Tanuló- és katonajegy (őrmestertől lefelé) földszintre 50 50 30 Karzati ülőhely — 50 — 50 — 30 — Karzati állóhely30 — 30 — 20 — A díszelőadásokra, és 20 bérleti előadásra helyekről gondoskodhatni folyó hó 21-étől kezdve naponként Páholy és erkélyszékeket illetőleg Voyta Adolf urnái hosszú utcza, 974 szám, délelőtt 11—12 óráig. Támlásszék és zártszékeket illetőleg Horváth Lajos tanár urnái, ó-collegium, szerkesztőségi iroda, délelőtt 10—11 óráig. A diszelőadási jegyek ára úgy a bérlet ár fele a nevezett uraknál előre fizetendő — a bérlet ár másik felét pedig Beödy Gábor színigazgató ur a 10 ik bérleti előadás napján fogja felvenni. Pápa, nov. 20. 1881. A színház igazgatóság. HÍREINK. Veszprém, 1881. nov. 20. *A múlt szombaton tartott bál a kaszinó termében 12 pár részvéte mellett tartatott meg. így természetesen valami igen a válás fájdalma és végre a viszontlátó8 öröme. Midőn a táucz végeztével a perjel előtt megállt, az fölkelt s meghatott szavakban fejezte ki köszönetét— Reményiem, — szóit kérő hangon — hogy még folytatni fogja — úgy is ritkán vau alkalmunk ily élvezetre. A szerzetesek csoportjából is a kérelem szavai haugzottak — A „Fandangó“-t — szólt egy öreg, fehérszakállu szerzetes, — ha lehetséges volna, azt mutassa be nekünk — ifjú korunkban, mielőtt a szerzetbe léptűnk, mi is tánczoltuk azt mindnyájan, és az elmúlt boldogságra való visszaemlékezés talán nem vétek, hadd szálljon vissza vágyó képzelmünk az ifjú kor kies virányaira, hol a boldogság tarka pillangóit kergettük. Euuek hallatára a szép tánezosnő szemében a győzelem dicsfénye ragyogott. — A „Fandangó“-hoz egy tánezos is szükséges, — szólt a perjel, mi közben kér- dőleg tekintett a szép tánezosnőre — a kolostor szolgái bizonyára tudják azt tánczolui, de nem tudom, hogy a mi szeretekre méltó vendégünk mit szói majd egy ilyen kisegítőhöz. — Mindenre kész vagyok, miáltal örömöt okozhatok öueknek, — szólt a táuczosnő, mi közben egészen közel lépett a perjelhez — hanem — folytatá ünnepélyesen — ön pártfogását és közbenjárását Ígérte, főtisztelendő úr, az én szívem óhajának teljesítéséhez — ha meg volt velem elégedve — ha meggyőződött arról, hogy művészetemmel valóban az alkotó miudeuhatóságát dicsőítem,
