Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1881 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1881-12-25 / 53. szám
máig sem történt e tekintetben változás. Tehát ebbeli kifakadásaim eltévesztették hatásukat és kárba vesztek. (Nem az én lelkemen szárad.) Nagyon téves és gyenge érvekkel kelt még czikkiró a magyar rabbik germanizálásának védelmére akkor, mikor azt hozza fel, hogy hazánkban számos hitközség van, hol a szószékről nem lehet hazánk ájtatos nyelvén a hallgatók szivéhez szólani, mert az újabb és a király által is szentesített miniszteri rendelet és törvény szerint hazánk összes iskoláiban magyar nyelven fognak rövid idő alatt oktatni, úgy hogy az újabb zsidó-nemzedék már érteni fogja a magyar nyelvet, s ennélfogva az orsz. rabbiképzőből majd egykor kikerülő rabbik ajkairól egy szívvel, lélekkel és nyelvben magyar zsidóság fogja lesni Isten igéit és Mózes tanait hazánk édes nyelvén. Végül pedig engedje meg „kiigazító“ ur, hogy figyelmeztessem őt czikkemnek azon pontjára, melyet erőnek erejével nem akart észrevenni; és ez az, melylyel a német nyelvnek a Talmud-Tórából való kiküszöbölésének szükségességét nemcsak a hazafiasság, hanem a „józan ész“ érdekében is hangoztattam. Mert, a mint német nyelven tanítanak ott, úgy lehetne csehül is oktatni, miután sem az egyik, sem a másik nyelvet nem értik városunk zsidó gyermekei. E pont képezé czikkem velejét és czikkiró az igazság tógáját meri magára ölteni, mikor kígyót, békát kiált az ellen, a mit nem is mondtam és elferdít vagy nem akar észrevenni olyant, a mit igenis mondtam. Naponként közöl a hazafias sajtó egy-egy örvendetes újdonságot idegen nyelvű nemzetiségeinknek a magyarosodásban való haladásáról. Tót, német, horvát eredetű polgártársaink sorra beállanak a magyarosítás nemes eszméjének bajnokai közé; idegen hangzású neveiket — melyekhez tán annyi édes emlék köti őket — eldobják, magyarul beszélnek és írnak; és mi veszprémi zsidók, kik annyiszor mutattunk hazafias önérzettel magunkra, kik magyarokká lettünk, és gyermekeinkre, kik mindig azok voltak, még iskoláinkban is ápolják azon ország nyelvét, melyben legnagyobb elleneink a vad gyűlölet által elvanozza szegény Trézsit azzal epeszti, hogy sietett a fejét bekötni, mig ő tanult, hogy biztos kenyeret szerezhessen magának és az ő édes Trézsijének. És még mindig remélt, hitt egy jobb jövőben mert tudta, hogy Trézsi nem a szivét, hanem csak a kezét adta Boglár uramnak. És Trézsi kénytelen-kelletlen szeretett és szerettette magát és mikorra már eszére tért, akkor már Gombos uram elvesztette az eszét. Térdre rogyva kérte Trézsi asszony, hagyjon fel a dologgal, mely mindkettőjüket szerencsétlenné teszi. Hiába! Trézsi asszony már bujdosott előle, nem mert egyedül maradni, nehogy alkalma legyen Gombos uramnak őt zaklatni. Hiába! Gombos uramnak szenvedélyévé vált. Szinte mégis elégedett már sorsával, de annál jobban nyomta Trézsi lelkét a félelem. Förtelmes éjszaka volt az. András gazda a szőllőben hált. Tudta Gombos uram elkövette a nagy hibát Zsófi vesztére. És ott voltak mind a ketten, Trézsi asszony is, Gombos uram is, mikor András gazda haját tépte a szégyen, a gyalázat miatt. Ott voltak és nem bírtak szólni, mintha az Isten csapása sújtotta volna mindkettőjüket. Szóljanak? Elárulják magukat? Örvényt készítsenek egymásnak? Zsófinak kellett lakóiul kettőjükért. És azóta nem lépett Gombos uram András gazda hajlékába, de nem ám mert restéit a meggyalázott házba menni. András gazda megérkezett. Gombost nem találta otthon. Azt mondják, egy hete van már a házon kívül. Elutazott. Trézsi asszony aludt. Nem szokott ő nappal aludni. Erőt vett rajt a fájdalom! András gazda mellé térdelt. Hideg izzadást tökítva szítják ellenünk a lá/.ítás tüzet; egy ország nyelvét, melyet gyermekeink nem is értenek? Mi, kiket a hála, kötelesség, ba- zafiság és igazság figyelmeztetnek arra, hogy Európa egyik legczivilizáltabb, felvüág 'SOfltabb nemzetével való sociá lis összeforrásunk csakis előnyünkre, boldogságunkra szolgálhat, mi vonakodjunk levetni magunkról az idegen mezt, mely immár egyedüli oka a koronként ellenünk intézett támadásoknak?! Félre ti kislelküek, kik azt mondjátok: nem lehet! Félre véletek! Nálatok a hazafiasság üzlet, „seft,“ nem őszinte érzelem, ti nem a szívben, hanem a zsebben hordozzátok, viselitek azt!. .. Egy veszprémi isidó. A VIDÉK. Mezö-Komárom, decz. 21-én. Tekintetes s\erkes\tő ur! Lázár Géza mező-komáromi lakos 25 éves, nős, önálló fiatal birtokos, f. hó 16-án d. e. 9 órakor leereszteté magát az udvarában tisztogatási művelet alatt álló kútjába, hogy maga személyesen folytassa a veszélyes munkálatot; kutásó, szakértő napszámosával, 15-én este, midőn ez a kutból kijött nem tudott megegyezni, mivel ez nehezebb s veszedelmesebb munka lévén, 20 krral több napi bért kért, vagyis 80 kr. helyett 1 forintot; akkor csak maradjon honn, mint mondá, készebb magam dolgozom lenn a kutban. És oh végzet! Alig ér be a fiatal, egy éves házas, szép reményekkel körülvett takarékos gazda az életveszélyes munkát megkezdendő a kút fenekére, egyszerre beomlik lent a kút oldala s nyolcz láb föld alatt semmisül meg a még hosszú, tevékeny életre jogosítottnak hitt és várt fiatal erő. Szép fiatal neje s testvérjei könyörögtek neki, kérték rimáukodva, hogy ne menjen le tapasztalatlan létére a kútba, ne legyen köny- nyelmű, ne játszék életével; de mindhiába, sokkal szebb fiatal- mint aggkorábau meghalni az embernek, ha beszakad a kút: legalább sirom is készen áll, mondá. Volt néhány heves véralkatn ember a borzasztó rémhírre a szerencsétlenség színhelyére összefutottak közül, kik hajlandóknak jelentkeztek a hulla kiásására, szabadon, minden védő eszköz nélkül, de az ujabbi szerencsétlenség kikerülése végett azt a helyi hatóság szigorúan megtiltotta s csakis az újabb oldal beömlést megnyugtatóan biztosító deszka kosár leeresztésével bocsájtatott le egy szakértő napszámos, ki a hullát 18-án d. u 2 órakor kivette. A temetés a legnagyobb részvét mellett történt meg 19-én d. u. 3 órakor. rölt le homlokáról, nyájas szavakkal szólította, de Trézsi asszony nem felelt. András megijedt. Néhány csepp hideg vizet öntött homlokára. Trézsi asszony lassan feleszmélt, mintha álmában beszélt volna. .Verje meg az isten Gombos urat.“ András gazdát rósz sejtelem zavarta. Kíváncsian figyelt minden mozdulatára. Egyszerre felébredt Trézsi assszony, András gazda lábai elé borult, átkarolta térdeit és felsikol- tott. .Zsófi ártatlan! Esküszöm az Istenre.“ András gazda felemelte, átkarolta, reszketett a rósz sejtelemtől, megsimitotta homlokát, egyszersmind saját könnyeit is törölte. Trézsi asszony kibontakozott, mereven nézett András gazda szeme közé. .Nem érdemiem meg! Megcsaltam! Én vagyok a bűnös. Gombos uram nem.“ A falon egy fegyver lógott levette, átadta András gazdának, hogy lőjjön az ő mellébe. András gazda megrémült, mikor ezeket hallotta. .Igazat beszélsz? Zsófikám ártatlan? Uram Isten el ne vedd az eszemet! Trézsi el akart szaladni, erővel kiszakította magát András gazda kezei közül. .Isten veled élet“ És elrohant! Azaz, hogy elrohant volna, de ebben a perczben egy rongyosan öltözködött beteges leány lépett a szobába Gombos uram kíséretében. Zsófi tartózkodva állt meg az ajtónál, félt apjától. Gombos uram pedig kijelenté, hogy ő kereste meg a leányt, mert meg van győződve az ártatlanságáról! Trézsi asszony Zsófit halmozta el csókjaival, András gazda pedig dühében Gombosra czélzott a fegyverrel, ebben a perczben Trézsi asszony odarohant, lefogta a kezét, a fegyver a levegőben elsült és Trézsi asszony felkiáltott. .Engem öljön meg, a bűnös én vagyok! Darvas Aladár. Benne egy páratlan becsületességü, józan s emberbarátait szerető és tisztelő községi lakost vesztettünk. Áldás és béke emlékére! alázatos szolgája Piringer Gyula. jegy*»CSARNOK. A „hazai.“ Hát ez mi akar lenni? Már megint politika! Az ember akár egyebet se tegyen, mint politikát olvasson. Már a szépirodalomba is befészkelte magát ez elem s végenyészettel fenyegeti; maholnap az ember nem olvashat regényt, vagy nem mehet a színházba sem, ha politikába be nincs avatva! Tudom, hallom előre véleményedet kedves olvasónőm, midőn vasárnap behozzák a , Veszprém “-et s a tárczájában megpillantod e fölirást; tagadhatatlan, hogy van valami a mondottakban, de tessék megengedni mégis egy kissé elhamarkodott ítélet ez, mert akik a szépirodalomban politikát űznek azok nagyobb részt „fölsülnek“ vele, mint a derék érdemekben megőszült Pulszky Ferencz „Fölsülés“ czimü vígjátékéval; különben ennek a jó Öreg urnák, nem szabad ezt szemére lobbantam, mert a ki olvasta vagy hallotta a vígjátékot jól mulatott fölötte daczára politikai alakjának. íme a közvádló ur is hegyezé már hivatalos irónját, mert tekintve a czimet e sorok politikára vallanak s ily irányú czikket nem politikai lapba Írni, törvényellenes. De ne fárasszuk a törvény férfiait, kijut azoknak más oldalról eléggé, bár szerelnénk legalább a hazai nők befolyásáról a politikában valamit írni, de térjünk át tárgyunkra, mitől már meglehetősen eltávoztunk, nekünk e helyen csak csevegnünk szabad. De voltaképen mit is jelent az a „hazai ?“ Ha magad diák lehettél volna távol a szülői háztól, tudnád; különben tessék megkérdezni ilyféle deák ösmerősödtől, megmondja ez, ez tudja mit jelent e szó, mily hatása van e fogalomnak reá és a baráti körre. — S kisértsük meg mi is, tán sikerül némi felvilágosítással szolgálnunk azoknak, kik oly szerencsétlen körülmények között élnek, hogy nem bírnak távolban tanult vagy tanuló diákismerőssel. A „hazai“ tehát tágabb togalomban véve, (a szükebb logalmat szándékosan mellőzzük) oly egyveleg, melyet a gondoskodó anyák sok jó akarattal s még több szeretettel, úgy a hónap vége felé fiuk után útnak me- nesztenek s nagyobbrészt oly dolgokból áll, melyek a testi erőnek nyújtanak táplálékot hogy a szellemi erőlködést kibírja, mert az anyák igen is tudják, hogy csak erős testben, lakhat erős lélek s azért gondoskodnak is róla, hogy legyen fiuknak miből erőt meríteni. A ki diák volt még most is érzi miként vert szive, miként érezte a szülői szeretet bevét, mikor a posta embere nagy alázattal beköszöntött, átadván a szállító levelet mondván : „a tens ifiur hazait kapott,“ az ifiur siet ezt keze aláírásával megerősíteni s örömében fordítva mártja tollát a tintába, de mily szerencse, a tinta rég kiszáradt s csak akkor írissiti föl mindig tiszta vízzel, mikor alá kell Írnia a postásnak, a postás mosolyog, mert még valahányszor jött, a tintát mindig ily beszáradt állapotban találta, de tudja, hogy a fiatal urnák sok mindenféle dolga van s igy nem ér rá még a tintával is bajlódni. A cselédségnek is kijut a dolga, mert nyomban kiadatok a rapport, hogy a csomagot még ma el kell hozni a postáról, a fiatal úr kimért hangon mondja, s a cseléd igennel felel, bár nem igen öremest szeret ebbeli parancsnak eleget tenni, mert még akárhányszor szállított haza csomagot, egy hétig érezte súlyát, oly nehéz volt, ugyancsak kijutott az erőlködésből. S a fiatal ur az alatt elérkezettnek véli az időt, hogy tekintve a hónap végét, tekintve a ma olvasandó katalógust, a szülők iránti tiszteletet s még sok más melléktekinteteket s a tudománynak is kell áldoznia, elmenjen az előadásra, hol baráti szivekre talál. — S ime — alig hogy kilép a kapuból, a Géza kollega halad el előtte, kimért léptekkel. — Ez «a fiatal ember mindig jókor jön a miként már előre sejti a katalógust, úgy érzi meg előre kinek jön „hazai,“ s ilyenkor mindig véletlen útba ejti barátja lakását. Nagy psi- chologus, ha barátja arczán észre veszi az örömnek egy-egy sugarát ez elég neki, hogy amannak lelki állapotáról biztos tudomást szerezzen. S valóban most sem csalódott, barátja kitárja előtte szivét s tisztelettel jelenti, már miként mondani szokta, berukkolt a hazai. — Géza barátunk parlamentaris méltósággal rá feleli, hogy „tudomásul veszem,“ ez a képviselőházból ragadt reá, ő oda is elszokott járni, néha téli napokon át melegedni, mert neki az a „pechje“ van, hogy már harmadik téli kabátját viszik el az idén s igy a képviselő házba való járás teljeseu igazolt különben is mint mondja képviselőnek készül. Iparkodik barátját leterelni a themáról, arczán egy vonás sem mozdul, igazi politikus, valóságos leendő államférfin; pedig ha betekinthetnénk oda, hol a gondolkozó erő működik, láthatnék mi-' ként keresztezik egymást a dévaj gondolatok, miként fogja magát a hazain kielégíteni. Kft. lönben jó fiú, barátaival ő is megosztaná mindenét — még az adósságát is s ez van neki legtöbb. Sok szóbeszéd után elérik a múzsák csarnokát, itt tudtul adatik minden igazhivő földinek az örömhír, s nem is jöttek hiába, mert a tudós professzor olvassa a „katalógust“ mi félévenként kétszer háromszor történik s a ki ilyenkor elkiáltja magát, hogy itt van arról az a biztos véleméúy, — hogy a legszorgalmasabb, s „jelen“ is van minden földi ha nincs is itt; egy semita fiú a ki buzgó bejáró, képviseli a hiányzókat, ez nagy szolgálatokra képes; életre halálra bizonyítja, hogy ő az kinek nevét olvassák, és hogy tisztét híven teljesíthesse, majd hangját majd helyét változtatja. Megtörtént vele egyszer, hogy kinek nevét olvasták, úgy akarta a véletlen, jelenvolt és megfeledkezvén megbízottjáról, neve hallatára önkénytelen elkiáltotta a .jelent* de a megbízottnak nem lévén erről tudomása, bátor hangon ő is ekként kiáltott, persze hogy a tanár ur kiváncsi volt megismerni azt a dupla hangú urat s erre óh csoda! az illető ,ur“ két személyben jelenik meg s az egyik váltig erősítette, hogy ő a valódi, de a másik sem akart szégyent vallani, ő sem tágított és Ion absentia. A katalógusnak vége s a földiek sietnek a baráti meghívónak eleget tenni. A csomag már otthon van a lakáson, a kibontásnál a karcsú nyakú palaczkok kandikálnak ki legelöl s utána a sok mindenféle, egyik'sem idegenkedik a tartalomtól, megizlelik a hegy levéti s miután jónak találják, egy pohárral ürítenek annak az egész-égére, kinek ily jó gondolata támadt s nem feledkezett meg rólok, aztán ürítenek egymásért, s mindig találnak valakit, kinek egészségére igyanak. A ki inni akar, az mindig talál okot rá, hol örömében iszik, hol bujában s ha nem volna rá különösök, akkoriszik mert szomjas. A bor, e nemes ital pezsgésbe hozzá az erekben a vért s e pezsgés jobb kedélyhangu-, latot idéz elő, s e kedélyhangulat dalban keres magának kifejezést. A dal örömet vagy bánatot egyaránt kifejezhet, dalban ringatják el a csecsemőt, dalban zengi el az ifjú szerelmét, dalban éneklik meg a hőst. S az ifjak rágyújtanak a dalra hogy: „Éljen a bor óö a szép leány, Éljen a ki kardhoz ért Százszor éljen a magyar hölgy A ki gyúl a bajnokért!“ s utánna rákezdik: Lehullott a rezgő nyárfa ezüst szinii levele S hogy lehullott elvitte azt az ősznek hideg szele És énekelnek szebbnél szebb dalokat, de szép is ez a magyar népdal, mélabus dallama úgy a szívhez szól, mennyi öröm, mennyi remény s bánat rövid sorokban, egyszerű szavakban. A dalt pohár csörrenés követi, még egyszer koczintauak s a palaczkok üresek, de a szivek telvék jókedvvel s ifjú hévvel. A földiek távoznak s a baráti szoba, mely őket befogadta csendes lesz, s csak az üres láda tanúskodik a .hazai* jóvoltáról. Gyöngyösi Kornél. híreink. Veszprém, 1881. decz. 25. *Boldog karácsonyünnepeket kívánunk minden t. olvasónknak s barátainknak. Vajba ez ünnepet oly boldogságuk koszorúzná, mely vágyaikat betelné! *A veszprémi izraelita hitközség kebelében létező .Chevrab-Kádischá“ czimű jótékony egyesület fennállásának századik évfordulója alkalmából 1882. január hó 1-én délutáni 3 órakor a hitközségi templomban ünnepélyes hála-istenitiszteletet tart. A\ elöljáróság. *A nöegylet krisztkindlije. A uőegyletnél e hét folyamán volt a szegény iskolás gyermekek ajándekruháinak kiosztása. Azok az örömtől repeső arczok, azok a hála- könnyekkel megtelt szemek valóban feledhetetlen látványt nyújtottak. A hidegtől átjárt 60 apró emberke boldog öröme és bálája, a nőegylet e legnemesebb irányban gyakorolt emberbaráti szeretetének legszebb gyümölcsei. A magasztos érzelmek és gyengédségben oly gazdag női keblek kitalálták a módot, hogyan lehet a hiányzó anyai gondos kezeket idegen kézzel pótolni, hogyan lehet eme idegen kézzel a szegény didergő árvák keserű könnyeit
