Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1881 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1881-07-03 / 28. szám
rosunk kebeléből mintegy ötven fid vözlő távirat kfildetett, részint czimére, részint pedig a Dunavecseieknek, magasztalva azok független érzületét és szabad gondolkozását. — A helyi ellenzéki párt nevében Kenessey Pongrácz párt-elnök küldött üdvözlő sürgönyt. *Adakozás. Takács Imre litéri lakós a veszprémi kórház alap-javára szerkesztőségünkhöz két forintot küldött be. — Takács Jmre litéri lakos a „Veszprém" szerkesztősége utján 2 írt azaz két forintot a Veszprém városi kórház alap-javára befizetett. Veszprém, 1881. július 2-án. Vikdr Lajos, v. főjegyző. *A balaton-fiiredi élet is egészen más, élénkebb színezetet nyert a választási mozgalom lezajlása után. A múlt hét utolján a vendégek létszáma 550 re emelkedett. — A nap lenyugtával díszes nő közönség lepi el már a sétányokat, hallgatva Dankoék kellemes zenéjét, mely ha néha-néha csárdás; önkénytelen apróztatja lépteit azoknak az iczi- piczi lábacskáknak. — Reggelenként is több fürdő-beteg élvezi az éltető levegőt, a sajt- készitő leányok is mosolygósabbak és nevetve jegyzik meg egymásnak: Fogy a savó! *A nöegylet juniállisa. Biz az nem sikerült úgy, mint várták, s ennek egyik oka a kellemetlen idő is volt. A négyest csak tizennégy pár tánczolta a terrasz alatt. Azonban amilyen kevesen voltak, hát olyan kedé lyesen ment a mulatság. Az ott lévő hölgyek közül a következőket tudtuk feljegyezni: Boda Mariska, Batta nővérek, Krausz k. a., Reviczki Karolin, Kleinig Antalné, Dr. Leitner Antalné, Reviczky Ambroné, Krausz Árminná, Marga- lit lgnáczné, Terelmes Lajosné, Véghelyi Dezsőné, Vikár Lajosné stb. A tiszta jövedelem 7 frt 50 krt tesz. — Szives fölülfizeté- seket teljesítettek: Reviczky Ambroné 2 Irt. — Krausz Arminué 1 frt. - Margalit Ig- náczné 1 frt. — Fogadják az egylet nevében szives köszönetünket! ♦Zárvizsgálat. Schön Róza k. a ma- gántauodájában az évi zárvizsgálatok jun. 29. tartattak meg s a növendékek alapos feleletét az oktatónő jeles tanraódjára vallanak. A leánykák kiállított kézimunkáik által is a jelen volt vendégek átalános elismerését érdemelték ki. *01y nagy viz volt múlt junius hó 24-éu a közelfekvő Hajmáskéren, hogy egy házat úgyszólván egészen összedőntött. A viz a Bakonyból jött s oly hirtelen, hogy három, az utczán játszó gyerkőczőt is elkapott, kiket azonban, — miután előbb jó nagyot ittak, — szerencsésen kihalásztak. A víz a reuden lévő szénát mind elvitte s az utakban is nagy kárt tett. *Geröfy Andor kitűnő társulata múlt kedden junius hó 28-án tartotta első előadását a „Nap" vendéglő n. termében. Előadatott pedig ekkor Sardou V. Naja E. kitűnő vigjátéka „Váljunk el" (Divorcons Cyprienue.) A darabról már elég dicséretet mondott a fővárosi sajtó. Ami pedig az előadást illeti, a szereplők közül első sorban ki kell emelnünk H. Szabó Ilkát (Cyprienne neje,) ki Gerőfy- vel karöltve (Des Prunelles) az estét oly kellemessé varázsolta. Megkell még említenünk Liczenraayer L.-t. (Josephine komorna) és Dobocsányi Gyulát (.Valentin komonyik,) kik szerepüket felfogva sziutén hozzá járultak az est sikeréhez. — A közönség, sajnos, igen kevés számmal volt képviselve. — Szerdán jun. 29-éu előadták Rátkay Lászlónak „A Toborzás" ez. színművét, melyben csolja, hogy az országgyűlésre nem menő országlakók 800 — illetőleg 400 arany forintokat tevő száz márkák fizetésével büntet- tessék. Kimondja e parancsot újra az 1518: 18-ik törvényezikk, s hivatkozik rá azonkívül az 1635: 79-ik törvényezikk, mely rendeli egyúttal, hogy e büntetés az elmaradottakon azonnal végrehajtassék, hogy „ekként a többiek, a kitűzött időre csalhatlanul leendő megjelenésre szorittassanak!“ Ugyanígy intézkedik végül az 1662: 53-ik tőrvényezik is, mely a „közjó tekintetéből és az országgyűlési tárgyalásoknak a haza jóléte s megmaradása végett annál szerencsésebben leendő elintézése miatt" azt is reudeli, hogy „kik az országgyűléstől makacsul távol lenuének — azok tettleg kétszeresen marasztottak legyenek!" Hanem addig is, mig előbb-utóbb az el nem kerülhető keserű szükség létre fog hozni efféle törvényt — kötelessége a szavazó polgárságnak, különösen felhívni képviselőik kötelesség érzetét! A nép elvárhatja képviselőitől a political és társadalmi morál nevében, hogy tudni fogják, miszerint velük szemben két alternativa lehet! Ugyanis: vagy képesek, s akarják is teljesíteni kötelességüket, vagy nem!? Ha igen: — úgy méltók a polezra, mire népünk bizalma helyezé; — ha pedig nem', — — úgy szedjék fel sátorfájukat s ne merészeljék egy perczig sem sértegetni a nemzetnek eddig is már méltán felháborodott köz- érzületét !! Dr. Jenyvessy Jerenc\. az egyes jelenetek valóban megkapók, azonban a főeseraény kissé homályos. Itt az elismerés a közkedvességfl Gerőfyné Ilka asszonyt illeti, ki kedves játékával, megismételtetett dalaival egészen elragadta a jelenlevőket, kik ma legalább középszámmal jelentek meg. — Megtapsolták még az ismert népszínmű énekes Balogh Árpád dalait is (Gyuri s/.olga- legény,) Dobocsányi Gyula a hülye Miskát, Takács Ádám pedig a huszárőrmestert jól személyesítette — Különös világot vet közönségünkre. hogy oly kitűnő zenéjű operett mint Lecocq Károly „Kis menyecske" s Graciella czimű legújabb operetteje előadásáu oly kevés számmal van jelen. — Pedig ha ott lettek volna nem bánták volna meg, éltették volna velünk a „kis menyecskét" Gerőfynét nemkülönben Balogot és a szereplők nagyobb részét. A mai előadásról jövő számunkban. ♦Színészeink ma tartják utolsó előadásukat városunkban. Holnap már Balaton- Füredeu lesznek. Adja Isten, hogy több méltánylást és pártfogást találjanak, mint nálunk. *Uj kövezet készül a Pandurkaszár- nya utczában. Valóban szükség is volt itt a kövezetre, mert bármily kis eső alkalmával is térdig kellett abban a feneketlen kátyúban lubiczkolni. A hosszú utczán is ujitják a kővezetet, amit szintén örömmel jelzünk. *Kies fürdőnk Balaton-Füred valóban fokozatosan szépül. A hajóról leszállva rózsa- erdő illatában íttrdünk s elmondhatjuk, a múlt években tett vízkárok csak jót, szépet eredményeztek, amennyiben költséget nem kiméivé oly varázserő fejtetett ki, hogy a szemlélőt bámulatra ragadja. A szeretetházi útban levő sétautak oly magasra töltettek — s igen helyesen, hogy esőzés esetében is sár nélkül sétálhatni. A tisztaság s rend, figyelem és kényelem semmi kívánni valót nem hagy; a savanyuviz oly erős, minőre más évekből nem emlékeznek; Dankóék jeles zeuekara szabatos játékával vidítólag hat a kedélyekre; Károli Nándor nagy vendéglőjében Ízletes ételek és jó italok mérsékelt áron kaphatók, figyelmes szolgálat, rend és tisztaság kétszeresen ajánlatossá teszik. *A „Kisfaludy gőzös“ közlekedése a fürdői idény alatt. Mindennap reggel 7 órakor indul Balaton-Füredröl, érkezik Siófokra 8 órakor. Indul Siófokról délelőtt 11 órakor s érkezik Füredre déli 12 órakor. Füredről indul délután három órakor, érkezik Siófokra négy órakor, indul Siófokról öt és fél órakor s érkezik Füredre hat és fél órakor. Délelőtt a gőzhajó a Kanizsa felőli gyorsvonatot és a Budáról jövő postavonatot várja be, délután pedig a Kanizsáról jövő posta gyorsvonattal van összeköttetésben. Az éjjel közlekedő vegyes és Budáról jövő gyorsvonatokon utazók természetesen a fentebb jelzett időközöket Siófokon töltik el. Minden ünnep és vasárnap előtti s utáni és igy három napra érvényes mérsékelt jegyek válthatók Kanizsától Füredig és Budáról Füredig oda és vissza Kanizsáról II. oszt oda vissza 6 frt 25 kr., III. oszt. 4 frt 15 kr. Budáról II. oszt. 6 frt 55 kr., III. oszt. 4 frt 35 kr. Ez összegekben foglaltatik együttesen a vasút és hajó menetdíjak. ♦Leesett egy Mato János nevű bádogos legény a „Kubay" kávéház tetejéről. Esés közben egy a tetőről lehajló bádoglemez lábát veszélyesen megsértette. Társa, ki utánna kapott majdnem hasonlóképen járt, csak annak köszönheti, hogy ő is le nem zuhant; hogy kabátja egy szegben fennakadt. Más komolyabb baj ezúttal nem történt. — Helyén valónak véljük ez alkalommal felhívni rendőrkapitányságunk figyelmét, — (miután már ez évben ez a második ily nemű eset, az első halállal végződött,) hogy az építkezéseknél, főleg a ily magas égületek tetőzésénél figyelje meg valjou az állványok elég erősek-e s Miu tán ez esetben is az állvány hibás szerkezete volt okozója a szerencsétlenségnek. ♦A pápai államilag segélyzett polgári leányiskola értesítője bezérkezett hozzánk. — Ha az értesítőt végig olvassuk, meggyőződünk arról, hogy ezen, Báufi János igazgatása alatt álló intézet páratlan és valóban megérdemli a nagyobb állami segélyt. — Az intézet négy osztályból áll. A tanárok száma tizennégy, a tanítványoké pedig, mig 1875/76- dik tanévben csak 56 volt, e rövid 6 év alatt két annyivá (106.) nőtte ki magát. — Az intézetben a rendes tantárgyakon kívül előadatott még a franczia nyelv és zene is. Hogy mennyi haladást tanúsítottak még e rendkívüli tantárgyakból is a tanulók, azt főként azok tudják kellőleg méltányolni, kik az intézet vizsgálatain jelen voltak. ♦Az üstökös csillag nálunk is igen szépen látható az ég éjszaki részén. Hogy látták-e már e bolygót földünkről, vagy soha, azt még tudni nem lehet. — Némelyek ugyan azt állítják, hogy ez, az 1807-ik évben megjelent üstökös volna; azonban ez csak akkor lesz megállapítható, ha ő üstökössége földi látkörünk sétatérén megunva magát eltávozik és más égi testek lakóiuak jövendöl háborút, éhhalált, végelpusztulást. *T. hölgyvilágunk szives figyelmét, az uj évnegyed alkalmából felhívjuk a „Hölgyek Lapja," ez egyetlen és legfényesebb hetenként megjelenő szépirodalmi és divatlapra. Minden száma párisi divatképpel és értékes mellékletekkel jelen meg. Előfizetési ára évnegyedre 3 frt, félévre 6 frt, egész évre 12 frt. Előfizethetni bármely hónap elejétől kezdve. Ez a legolcsóbb divatlap, mert mig a „Ba- zár‘-oknak adnak évnegyedi 2 frt 50 kiért 6 számot: addig a „Hölgyek Lapja" ad évnegyedi 3 írtért 13 számot. Szerkesztő és kiadó Milassin Vilmos, kinél ezenkívül megrendelhetők; 1. Az 1881. évi „Uj Szépirodalmi Csarnok" rendes folyama a világirodalom legújabb és legszebb regényeit közli, kezdve ez idei folyamot a „Maugars gróf leánya* páratlan szép nagy hat kötetes regénynyel, utánna pedig közölvén „aMarignan örökséget" Sanni- ertől; „Egy párisi nő történetét" Feuilettől, s legutóbb megkezdvén „A szerelem ő fensége" nagy regényt Montepintől. Hetenként jelen meg egy 4 ives füzet, s bérmentve küldetik meg Előfizetési ár évnegyedre, vagyis 13 füzetre 2 frt 50 kr., félévre, vagyis 26 füzetre 5 frt, egész évre, vagyis 52 füzetre (a pénz egyszerre beküldésével, 9 frt. (A „Hölgyek Lapja" egész éves, vagy egész évre kötelezett előfizetői e regénycsarnok évnegyedi 13 füzetét 1 frt 75 kr., a félévi 26 füzetet 3 frt 50 kr., az egész évi 52 füzetet pedig 7 frt kedvezmény áron rendelhetik meg.) 2. Az 1881. évi „Uj Szépirodalmi Csarnok* rendkívüli folyama közli „A Nyomorultak‘-at, Hugo Victor legszebb nagy regényét, 12 kötetben, megjelen az „Uj Szépirodalmi Csarnok" 1881. évi rendkívüli folyamában a január, szeptemberi heti füzetekben, melyek hetenként bérmentve küldetnek meg. Előfizethetni rá év- negyedenkint 13 füzetre 2 írttal, vagy 40 füzetből álló egesz műre 6 írttal. (A „Hölgyek Lapja" egész éves, vagy egész évre kötelezett előfizetői az évnegyedi 13 füzettel 1 frt 50 kr., a 40 füzetből álló egész művet pedig 4 frt kedvezmény áron rendelhetik meg. Ezenkívül a lap előfizetői 50—60 legérdekesebb regényt 50—700/° árleengedéssel rendelhetnek meg. Kívánatra bárkinek ingyen küldetik mutatványszám úgy a lapból mint a regénycsarnokból. Az előfizetési pénzek a szerkesztőséghez, Milassin Vilmos úrhoz, Budapest, Szervitatér, 8. sz. alá küldendők. *A vasmegyei régészeti-egylet X. rendes közgyűlését f. é juliushó 3 án délután 4 órakor fogja megtartani a városház tanácstermében, a melyre az egylet tiszteletbeli és rendis tagjai ezennel tisztelettel meghivatnak. A régészeti ügy iránt érdeklődő közönség is szívesen láttatik A közgyűlés tárgyai: a) Alelnöki megnyitó beszéd, b) Titkári jelentés, c) Számvizsgáló bizottság jelentése, d) A tiszt- viselőség és választmány lemondása, e) A tisztviselőség és választmány választása, fj Számvizsgáló bizottság választása, g) Indítványok. h) Emlékbeszéd b. e. Szabó Imre elnök felett. Áz egyleti tagok kéretnek, hogy tekintve az elintézendő ügyek fontosságát, teljes számmal jelenjenek meg. A vasmegyei rég. egyl. igazgató választmányának jun. 5-én tartott üléséből. Szombathely, 1881. évi jun. hó 25-én. S\abó László, alelnök. Re\sőfy György, titkár. ♦Veszett eb kóválygott a múlt hét folyamán városunkban; egy kis gyermeket és egy asszonyt meg is mart. — Az ebet azonnal agyonlőtték és a városi kapitányság intézkedett, hogy a gazdátlan ebek összefogdos- tassanak. A szerencsétlen asszony és gyermek azonnal a kórházba vitetett megfigyelés és kellő gyógykezelés végett, ahol is minden ! elkövettetik, nehogy az iszonyú betegség erőt vegyen rajtuk. ♦Istóczy Győző kormánypárti képviselő, a hires antisenita tegnap városunkban volt. Választási táviratok. Pápa, 1881. jul. 2-án d. u. 2 óra 55 p. (A „Veszprém" eredeti távirata.) Határtalan izgatottság mind a három részen. Láng kormánypárti ez ideig 210. — Tömösváry függetlenségi 180, — és Ráth m. ellenzéki 80 szavazatot kapott. Az eredmény kétes, a lelkesültség a függetlenségi pártnál óriási. Pápa, julius 2. Lapunk zárta után távirati utón értesültünk, hogy Láng Lajos kormánypárti képviselőnek megválasztatott KÖZGAZDASÁG. Piacai árak. A piacéi árak jegyzőkönyve. 1881. évi jun. 3-án az elesésnek folyó ára — Búza, legjobb 79 kilogramm 11 frt 80 kr. Közép 77 ki. 11.20. Legalábbvaló 75 ki. 10.60. kr. RÚZS, legjobb 72 ki. 9.60. Közép 71 ki. 9.20. Leg- alébbvalé 70 ki. 8.60 Árpa, legjobb 65 ki. 7.30 Közép 64 ki. 7 — Legalábbvaló 62 ki. 6.50. Zab, legjobb 40 ki. 7.80. Közép 38 kL 7.40. Legalábbvaló 37 ki. 7.20. Ku- ksricza, legjobb 75 ki. 6.50 Közép 74. ki. 6.20 Legalábbvaló 73 ki 6. — . Dara-liszt, métermázsa 24 frt, kilogramm 24 kr. Zsemlye-liszt mm. 18. ki. 18. Fehér- keuyér-liszt mm. 16 ki. 16. Fekete-kenyér-liszt mm. 14 ki. 13. Kukoricza-lúzt mm. 8 ki. 8. Rizs-kása mm. 26. ki. 28. Buza-dara mm. 22. ki. 22. Árpa-dara mm. 24. ki. 26. Borsó mm. lO.kl. 12. Leaese mm. 10. ki. 12. Bab mm. 10. ki 12. Köles-kása mm. 12. ki. 13. Métermázsa széna 2.50 Ágy-szalma, 1.80. Takarmány-szalma 1.80. Alom- szalma.70. Köbméter cserfa 3.— Bükkfa 2.75. Tölgyfa 2.50. Kőszén kovácsnak való mm. 1.76. égetni való mm. 1.76. Faszén hektoliter 38. Lámpa-olaj 40. 45. KilogramStearin-gyertya 1.—.ŐntÖtt-gyertya64. Petroleum 23. Lámpabél m. lYio- Kilogramm szappan 36 Nyers-faggyú 30. Tisztitott-faggyu 58. Marhahús 52 Disznó-zsir 90. Kömény-mag 60. Kősó 13. Czukor 55. Magyar-borsll2. Paprika 80. Vörös-hagyma 45. Fog- hagyma 80. Füstölt-szalonna 80. Nyers szalonna 70. Marha zsir 1.40 Sertrés-hus 56. Borju-hus 56. Tojásból 6 db 10. Boreczet 18. Burgonya 1.50. Hektoliter ó bor 24 frt. Ujbor 16.—. Liter ó bor 30. Ujbor 24. Liter szilva pálinka 80. Közönséges pálinka 40. Felelős szerkesztő s kiadó: Iiorapolthy Tivadar. Laptulajdonos: KRAUSZ ARMIN. Veszprémváros egyletei és társulatai az 1878. év végén. *) Alakulási év Tagok száma évi bevétel vagyon C'hewra-Kadischa................................................ 1782 179 1293 frt 6281 frt I-ső temetkezési egylet...................................... 1844 600 2724 „ 551 , Ipar- és kereskedelmi kör ................................ 18 75 138 390 „ 100 , Iparos ifjúsági képző- és segélyző-egylet 1876 90 280 „ 1330 , Izraelita krajczár-egylet...................................... 1865 160 230 „ 1142 , Izraelita szegényeket segélyző egylet...................... 18 74 68 257 , 825 , Jótékony nőegylet............................................... 18 72 136 2535 „ 18141 „ Kereskedelmi társulat.......................................... 18 76 38 388 , 170 , Kereskedő segédek betegsegélyző egvlete 1873 45 333 . 1071 , 11-ik temetkezési egylet..................................... 18 46 600 1194 „ 130 , Nemzeti Casino............................................... 18 45 108 2681 „ 10000 „ önkéntes tűzoltó-egylet..................................... 18 75 117 2000 , Polgári és honvédlövész-egylet ........................... 18 73 175 399 , 600 , Polgári társaskör............................................... 18 43 157 751 , 1155 , Veszprémmegyei gazdasági egylet...................... Ve szprémvidéki r. kath. néptanítók önképző- és se1860 151 1375 , 21158 , gélyző-egylete..................................... 18 74 53 84 , 750 , Asztalos ipartársulat.......................................... Bognár, ká dár, kovács, esztergályos, és bádogos, egy 1872 23 42 , 9 ipartársulat.......................................... 18 74 105 105 , 350 , Csapó ipartársulat............................................... 18 72 105 ’ 64 „ 45 , Csizmadia ipartársulat.......................................... 18 74 127 137 „ 200 . Czipész ipartársulat.......................................... 18 75 62 223 „ 27 , Fazekas ipartársulat.......................................... 18 74 52 60 „ 164 , Kőműves, ács, kőfaragó ipartársulat...................... Kö teles, takács, szitás, kefekötő, nyerges, kárpitos és 1875 9 132 „ 200 , szíjgyártó egyesületi ipartársulat . . 1873 30 6 . 78 , Mészáros ipartársulat.......................................... 18 74 65 120 , 190 , Szabó ipartársulat............................................... 18 74 45 14 , 50 , Szűcs ipartásulat............................................... 18 75 14 3 . Veszprém vidéki molnár ipartársulat ...................... 18 74 50 175 „ 175 „ összesen 3502 15995 frt 66873 frt *) E nagyérdekü statistikai adatokat Ráth Károly, pápavárosi orsz. képviselőnek egy legközelebb sajtó alá rendezendő nagyérdekü szakmüvéböl van alkalmuk közleni. Élénken világítják meg ezek úgy társadalmi,- mint ipar- s kereskedelemügyi viszonyainkat s a «zámokból levonhatjuk kommentár nélkül is a tanulságot. A szerk.