Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1880-02-01 / 5. szám
az összes hatalmak által, — kivéve Angliát, mely utóbbinak nyilatkozása még hiányzik, — már is elfogadtatott. * Az albán liga vezérei és Muktár pasa közt viszály tőrt ki, mert Muktár pasa nem akarta megengedni, hogy Konstautinápolyba utazzanak az albánok megbízottjai A liga köreiben nagyon észrevehető az olasz propaganda, melynek czéljai azonban ismeretlenek eddig, de valószínűleg Albánia függetlenségével állanak összefüggésben. Gusinyéből állítólag hiteles forrásból jelentik, hogy a legutóbbi harczot az albán önkénytesek idézték elő, és hogy a montenegróiak súlyos vereséget szenvedtek, melynek következtében visszavonták csapataikat a határról. A gusiuyei kerületben most 9000 fegyveres albán tartózkodik A liga Ipekben ütötte fel főhadiszállását. * A napokban élénk eszmecsere folyt az osztrák-magyar követség és a porta közt. Erre Andrássy grófnak a magyar delegatióban mondott beszéde szolgáltatott alkalmat, a melyet elferdítve sürgöuyzött meg az ^Agence Havas.* Andrássy grófnak »jogos követeléseink“ szavaiból czikket kerített a »Sztambul* hirlap, harczia8 szándékokat és hódító terveket tulajdonítva Ausztria-Magyarországnak a keleten. E sürgöny és e czikk a portát is felizgatta. ! A porta udvarias módon kért és loyalis mó- j dón kapott felvilágosítást. Az osztrák-magyar ügyvivő kijelentette, hogy Andrássy gróf eny- j nyit mondott csak: „A berlini congressus j úgy ütött ki, mint mi vártuk, és visszahelyezte keleten monarchiánkat régi állásába és jogos követeléseibe.* A volt külügyminiszter szavai tehát sem közvetve, sem közvetlenül nem vonatkoztak Ausztria-Magyarország állítólagos jövő tervére, hanem csak elért eredményre. * A magyar képviselőház több beszéd meg- j hallgatása után elvette az elleuzék által a tüntetések alkalmából beadott két határozati javaslatot. Elfogadta még a ház igen rövid j vita után az új kölcsön kibocsátásáról szóló törvényjavaslaáot, melyet Szapáry Gyula gróf maga védelmezett A pénzügyminisztert, ki hosszas gyengélkedése után először jelent meg a házban és épen a tüntetésekre vonatkozó j törvényjavaslatok leszavazása előtt lépett be, j a többség rokonszenvesen üdvözölte. Megyei közgyűlés. 1879. decz. 1-én (Folytatás.) A községek költségvetési előirányzatai: Pölöske bev. 5 frt. kiad. 323 írt. pótadó 14 kr. — Noszlop bev. 328 frt 12 kr. kiad 1040 frt (34 kr. pótadó 18 kr. - Balatonfő-Kajár bev. semmi, kiad. 1298 frt 2 kr. pótadó 11 kr. — Nagy-Hidegkut bev. 75 trt 60 kr. kiad. 238 frt 91 kr. pótadó 124/l0 kr. — Faész bev. 230 frt 70 kr. kiad. 230 frt. pótadó semmi. — Vámos bev. 1988 frt. kiad. 1989 frt 12 kr. pótadó nem szükséges. — B.-Ságh bev. 400 frt. kiad. 490 frt 67 kr. { pótadó 6V2 kr. — Kúp bev. 865 frt 59 kr. \ kiad. 474 frt 26 kr. pótadó nem szükséges. | — Nagy Ganna bev. 1156 frt. kiad 1597 frt 25 kr. pótadó 40 kr. — Kis Ganna bev. 173 frt 12 kr. kiad. 161 frt 23 kr. pótadó nem szükséges. — P. Kovácsi bev. 1218 frt 42 kr. kiad. 913 frt 24 kr. pótadó nem szükséges. — Noráp bev. 255 frt kiad. 388 frt ! — Add ide a tenyeredet lovagom. így. Most pedig figyelj. Nézd, látod ezt a három vo nalat itt egymásba fonódva, egymást átmetszve. Az első a szerencse útja; elkezdődik a tenyér alsó részén s húzódik balfelé görbülve föl a kö- zépujjig. Neked igen jót mutat. Carassa mosolyogva tekintett a leányra. — Talán nem hiszed, amit mondok? Eredj, nem jósolok többet. — Hiszem Inorána, folytasd csak tovább. — Ez a másik, mely itt fönt átmetszi a kezedet, a szerelem vonala. Ez is jót mutat. Te szeretsz lovag és szerettetek — Azt már igazán elhiszem Inorána — szólt Carassa szerelmesen magához ölelve a czigány leányt, — szeretek és szerettetem. — A harmadik pedig... — Nos! — A harmadik vonal az élet árka. Nézd csak nézd, szinte megdöbbent engem is. Ha nem néznék beszédes szemeidbe, lovagom ha nem látnám mosolygó arczod rózsáját, azt kellene hinnem hogy igaza van e vonalnak. Azt mondja ez a vonal lovagom, hogy te nemsokára meg fogsz halni... Carassa szive nagyot dobbant erre a szóra. Hát már oda is fel van írva! Aztán kirtelm mosolyra fogta a dolgot. — Hagyd el Inorána az egészet. Jer, ülj vissza ide a zsombékra. Hadd nézzek a szemed bűbájos tüzébe Moria gyöngye, én édes tündérem. Hadd nézzek mosolygó ajkaidra. Jer, ölelj át liliom karjaiddal, csókold le ajkimről a halál lehét,.. fonj oda szivedhez .. . Abból merítem én életemet, üdvömet. Csillagszemed sugára az éu orvosságom, jövendőm, halálom ' 84 kr, pőtadó 8 kr. Eszterházy Móriczé 5 kr. — Dák a bev. 383 frt. kiad. 447 frt 80 kr. pótadó nem szükséges. — Derecske bev. semmi, kiad. 298 írt 20 kr. pótadó 16 V2 kr. — Kéttornyúlak bev. 822 frt. kiad. 805 frt 34 kr. pótadó nem szükséges. — P.-Teszér bev. 982 frt. kiad. 939 frt 65 kr. pótadó nem szükséges. — Salamon bev. 406 frt kiad 454 frt 80 kr pótadó nem szükséges. — Ősi bev. 291 frt kiad. 1385 fry pótadó 104/10 kr. az uraságé 78/10 kr. — Takácsi bev. semmi, kiad. 854 frt 32 kr., melyet a közbirtzkossági közjövedelem fedez. — B. Tamási bev. 875 frt 50 kr. kiad 845 frt. pótadó nem szükséges. — Nagy-Dém bev. 300 frt kiad. 426 frt 70 kr. pótadó 6 kr. — Szent-Iván bev. 836 frt. kiad. 748 frt 50 kr. pótadó nem szükséges. Hajmáskér bev. 270 frc kiad 707 frt 4 kr. pótadó 13% kr. a püspökségé 7 kr. — Herend bev. 7 frt kiad. 467 frt 27 kr. pótadó 22 kr. — Bánd bev. semmi, kiad. 546 frt 66 kr. pótadó 24 kr. — Vár-Palota bev. 9673 frt 70 kr. kiad. 12194 frt 30 kr. pótadó 13 kr. — Sz.-K.-Szabadja bev. 125 frt. kiad. 911 frt pótadó 14y2 kr. — T.- Vázsony bev. 40 frt. kiad. 1214 frt 75 kr. pótadó 145/10 kr. — Békás bev. 143 frt kiad. 147 frt pótadó semmi. — Ádáz-Tevel bev. semmi, kiad. 780 frt pótadó 17 kr. — Gicz bev. 22 frt 2 kr. kiad. 306 frt 5 kr. pótadó 5% kr Döbrönte bev. 215 frt kiad. 311 frt 16 kr. pótadó 8 kr. — Szent-István bev. 836 frt 51 kr. kiad. 580 frt 24 kr. pótadó nem szükséges. Emlékirat egy Tápáról Devecseren és Sümegen át Keszthelyre, illetőleg Szent-Győr gyre építendő másodrangu vasút érdekében. (1880. február 3-án Pápán tartandó értekezletre.) Ha összehasonlítjuk vasúthálózatunkat a többi államokéval, csakhamar meggyőződünk arról, hogy e tekintetben is még igen sok a tennivalónk, ha utolérni akarjuk a nyugoti nemzeteket, melyek műveltségben, vagyonban, jólétben és befolyásban messze túlszárnyaltak bennünket. Az alkotmány visszaálltával hazánk a vasútépítés terén is nagy tevékenységet fejtett ki, de köztudomásúlag hibázott, egyrészt mert igen túlfeszíté erejét, másrészt mert fényűzően épített.A 1873-ban beállott általános pénzválságon kívül ezen futólag jelzett hibáknak is tulajdonítandó, hogy a rohamos és lázas építés rövid éveit hosszabb pangás követé. De ezen szünetelésnek úgy látszik végnapjait éljük, mert a kormány maga kezdi már folytatni a főbb vonatok kiépítését s pedig okulva a tapasztalatokon bölcs mérséklettel és nagyon gazdálkodva; társulatok hálózatok kiegészítéséről gondolkodnak; egyes vidékek pedig, helyesen fogva fel érdeküket s a kor követelményeit, helyi olcsó vasutak létrehozásán fáradoznak, önerejükből és áldozat- készséggel kisértve megküzdeni az eléjük tornyosuló nehézségekkel, mert az ország jelen helyzetében annak anyagi támogatására méltányosan nem számíthatnak. Ez utóbbiak példáját akarjuk követni, midőn ezennel egy Pápáról Devecseren és Sümegen át Keszthelyre, illetőleg Szentgyörgyre építendő vasút eszméjével lépünk fel. Ezen eszme nem új; már a hatvanas években felismerték e vonal fontosságát, de a létesítésére alakult társulatnak minden törekÉs Inorána csókolta a lovag ajakát, homlokát; odaszorította szivéhez, átfonta habkarjaival szenvedélyesen. Azután mámorteljes hévvel fejlett le a lovag kebléről a zöld pázsitra Elszunnyadt! Gülelmi pedig, a vén mór vezér ott nézte végig az egész jelenetet keresztbefont karokkal a fa mellöl. Homlokán sűrű ránczok képződtek, gondterhes arczát még sötétebb szin vévé körül s dörmögte magában: — Szegény Inorána! Mikor látta, hogy a leány lefejlik a lovag kebléről, előlépett. — Nem jól tetted lovag, amit tettél. Téged az a leány szeret, életed az ő élete, miért adtad szivébe a halált? — Nem értelek. — Minek hagytad, hogy megnézze kezedet. Azt a leányt úgy tanítottam én, hogy higyje azt, amit kiolvas a jövendőből. A gyanú befészkelte magát szivébe, hogy te meghalsz. És te csakugyan meghalsz lovag. Inorána felvetette szemeit ez utolsó szóra s meredten fordult a beszélők felé. Gülelmi látta a mozdulatot, de úgy tett, mintha nem látta volna. — Ki mondja azt, hogy én meghalok. — Én mondom lovag, felelt az sötéten. — Te ? S hogyan tudod te ezt ? — Hahaha! Hogy én honnét tudom? Emlékezel-e még lovag a vén Megerára... Gülelmi italára amit kibékülés jeléül ellopott tőlem a baglyok órájában. Hahaha! Az az ital meg volt mérgezve Carassa lovag. Haha! A fejedelem arczát elfutotta a vér e szavakra. 1 vései daczára sem sikerült eredményt kieszközölni egy másik hatalmasabb consortium ellenében, mely a Győr Gráczi vonal kiépítését tűzte ki feladatául. A Győr- Pápa- Gráczi vonal kiépítése azonban az általunk tervezett vasút foutossá- ! gát alig csökkenté, mert égető szüksége két- I ségen kívüli ma is mindazok szemében, kik Veszprém és Zala vármegyék ezen minden- I féle terményekben leggazdagabb vidékét is- ; merik és megítélni képesek, hogy nemzetgaz- dászatilag mennyi kárt szenved éppen az által, : hogy ki van zárva a forgalomból. Ezen nagy vidéknek közel 120000 la- ! kosa, több mint 90000 hold jó szántóföldje, | 17000 hold kitűnő szőllője, 130000 hold erdeje és majdnem 100000 hold rétje és legelője van. Kivitele gabnában és egyéb vetemények- ben, fábau, borban, szeszben, élő állatokban, gyapjúban, kőben, mészben stb. szerényen számítva 1,750000 vámmázsára vehető fel; behozatala pedig kereskedelmi és iparezikkek- ben, sóban, dohányban, vasban, gazdasági eszközök és gépekben stb. legalább 350000 vámmázsára rúg évenként. Ezeken kívül még kiváló figyelmet érdemel várható átmeneti forgalma. Tervezett vonalunk ugyanis a déli vasutat a magyar nyugotival és közvetve az osztrák államvas- uttal hozván majd legrövidebb utón összeköttetésbe, ez által fontos közvetítő szerepre van hivatva a dunántúli megyék egy részének egymásközti forgalmában, bőt tovább megyünk; akár Triesztet, akár Fiúmét vegyük szemügyre vonalunk mindkét kikötőt sok raértfölddel közelebb hozza vidékünkhöz és Győr megyéhez, s igy ezen oknál fogva is jelentékenyen nyer fontosságában. Számításainkban, melyek eredményét alább közöljük, nagyobb biztosság végett mellőztük az átmeneti személy forgalmat; az átmeneti árukat pedig csak 400000 vámmázsával vettük fel. Az imént idézettek alapján belátva vonalunk életrevalóságát és jövedelmezőségét, mérvadó helyen már kérdést intéztünk, vájjon számíthatna-e tervezett vasutunk az ország segélyére? E kérdésre azt a felvilágosítást nyertük, hogy a kormány harmincz évi adómentességet helyez biztos kilátásba s az'ou- kivül kész minden lehető erkölcsi támogatásban részesítni vállalatunkat, de a jelen pénzügyi viszonyok közt ez minden, a mit tőle várhatuuk. Önerőnkre lévén tehát utalva, a forgalom biztosságának kellő tekintetbe vételével a lehető legolcsóbb módon kell vonalunkat kiépíteni, ha czélt akarunk érni. Ebből folyólag a pálya iráuyát a főbb pontok közt — a különféle érdekek méltányos szemmeltartása mellett, — úgy kell vezetnünk, hogy minden nagyobb muukálat gondosan kikerültessék; a pályaszinnel a megszabott emelkedések határai közt lehetőleg a talajhoz kell simulnunk; csak könnyű síneket és ennek megfelelőleg könnyebb alépítményt szabad alkalmaznunk; az állomásokat és azok építményeit a legszűkebb kiterjedésekre kell szorítnuuk; a folyó pályán mértföldenkéut leg- föllebb két őrházat szabad építnünk; a pálya elkerítését útátjárók elzárását, harangjelzők alkalmazását mellőznünk kell stb. Szóval egy oly vasutat kell létesítnünk, a milyen az Arad- KŐrösvölgyi, mely kitűnő művezetés mellett, az ország minden segélye nélkül, csupán az ottani vidék lelkes polgárainak áldozatkészségéből épülve uemcsak mint buzdító példa áll — A nyomorult!... — Ne átkozd őt. Az én parancsomra történt minden. A vén Megera nagyon könnyen meghagyta magát vesztegetni ellened. Mert ő is mór volt szívvel lélekkel s gyűlölt benneteket bitor spanyolok. És ti hogy biztatok a vén Megerában. Én mérgeztem meg azt az italt lovag, én! Carassa elkábulva a hallott szavaktól, arra sem volt képes, bogy tőrét kirántsa övéből s szivén szúrja vele ezt a nyomorultat. Gyermekes odaadással dobta magát oda a borzasztó hatásnak. — Mért tetted ezt velem Gülelmi ? — kérdé szomorúan. — Mért ? Mert gyűlöltelek mint az átkot. Elraboltad a tróuomat, elraboltad a leányomat. Gondoltam arra, bogy majd a harcz zajában öllek meg, de nem bíztam többé jó kardomban. A ti Martadinátokban meg van Írva, hogy ha Hindu sarj ölelkezik Fraddal, megszűnik a mórok hatalma, ereje. Átok reád! Te megszeretted leányomat, ő megszeretett téged és én nem mertem a kardra bizni magamat. Neked pedig meg kell halni, hogy ne biruasd azt a rablott trónt többé. Sokáig küzdöttem magambau mig elhatároztam magamat erre a gyalázatos tettre, de végre is elhatároztam. Meg lehet, hogy én sem fogom birni a trónt, de ne bird te se. Ne bírja egyikünk se. Oh te nem képzeled, hogy minő gyűlölet lakik az én szivemben ellened. Carassa iebüvölve hallgatta a rettenetes szavakat. Olyan volt a vén Gülelmi e pillanatban, mint a mérges vipera: szép és rettenetes. Boszuálló vad, mely áldozatát szeme bűvtüzó- vel igézi le Sokáig bámulta ez átváltozott arfenn hazánkban, hanem a külföld méltó figyelmét is fölkeltette. Ugyanazon elvek követése, szigorú gazdálkodás és értelmes művezetés mellett 12,5 mértföldnyi vasutunk a rendelkezésre álló általános adatok alapján eszközölt számítások szerint, — beleértve annak felszerelését is, — legfölebb 1,900000 írtba fog kerülni. Ezen összeg csekély, ha tekintetbe vesz- szűk, hogy érette olcsó, biztos és gyors közlekedési eszközt nyerünk, melynek czélszerü felhasználása által fölösleges terményeinket drágábban adhatjuk majd el, sükségleteinket pedig olcsóbban vásárolhatjuk be; ha meggondoljuk továbbá, hogy ezen észszerű és jövedelmező befektetés által földjeink, erdőink, szőllőink értéke mennyivel emelkedik; másrészt azonban ez összeg igen jelentékenynyó válik, ha megfontoljuk, hogy részvények ki- bocsájtása által önmagunknak kell azt beszereznünk. Ez nehéz feladat lesz, de komoly akarattal és áldozatkészséggel legyőzhetjük a nehézségeket. Feladatunkat megkönynyíti azon körülmény, hogy az építési tőkének alig egyhar- madára lesz csak egyelőre szükségünk készpénzben: ha a nagybirtokosság akisajátítandó területeket ingyen adja át, vagy azok értéke fejében részvényeket fogad el; ha a főmunkák előállításánál, fuvarozásoknál és egyéb létesítményeknél a községek is tőlük telhetőleg közreműködnek és teljesítményeikért legalább részben beérik részvényekkel ; ha a pályához szükséges talpfákat, kövei., téglát, épületfát, meszet stb. részvényekért sikerül beszereznünk; ha sínek, sinkapcsoló szerek, váltók, mozdonyok, szerkocsik stb. szállítása iránt gyárosokkal oly szerződéseket köthetünk, hogy több évi részletfizetésekkel megelégesznek; ha végre a személy és teherkocsikat az üzlet ejső éveiben kölcsön veszszük. És most lássuk megvannak-e a forgalmi tényezők vasutunk jövedelmezőségére ? A remélhető személyforgalom kiszámítására azt vettük csak fel, hogy a vidék mindegyik lakosa évenkint egyszer utazik át pályánk felerészén. Ezen szerény feltevés 120000 utast 750000 személy mértfölddel eredményez és személy mértfőldenként 15 karajczár bevételt számítva 112500 forint jövedelmet biztosít. A teherforgalomból folyó jövedelem kiszámításánál a kiviteli, behozatali és átmeneti áruk szerepelnek mint főtényezők; ezeket a fentebbi részletezés szerint összesen 2500000 vámmázsára vettük fel. Ha ezen teher évenként szinte csak felét fútja be pályánknak, 15,625000 vámmázsa — raértföldeldet nyerünk, vagyis a teherforgalomból, 1,5 krajczár átlagos bevételt számítva mázsa és mértfóld után legajább 234375 forint jövedelmet várhatunk.. Összevéve tehát a személy- és teherforgalomból 346875 forirt bruttó jövedelemre számíthatunk. Levonva ebből 60%-ot vagyis 208125 forintot az üzleti s egyéb2 kiadásokra marad még mindig tiszta jövedelem czimón 138750 forint, mely összeg a befektetett tőke 7 százalékét meghaladja. A részvények minden 100 forintja évenként tehát legalább 7 forintot fog kamatozni. Ezen számítás oly biztos alapra van fektetve, hogy helyessége nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, kizár minden kétséget. czot a lovag s csak nagysokára sóhajtott egy keserveset. — Tudja-e ezt Inorána? — Nem tudja. Vak szerelme nem veszi észre halálra váló hervadásodat. Ő nem látja a halált múló szemtüzedbeu. ő csak üde ajkadat, rá mosolygó arczrózsáidat nézte benned. A szerelem meg hagyja magát csalni lovag, de a gyűlölet nem— Csendesebben Gülelmi! mintha leányodat láttam volna mozdulni. Ha meghallaná! — Ő alszik; szólt vad mosolylyal a vén mór. De Inorána nem aludt. Vad sikolytással ugrott fel fekhelyéről, hova a borzalom lekötötte volt. Mint' a párját védő oroszlán ugrott a lovaghoz. — Hazudsz vén Gülelmi! — sikoltott kétségbeesetten, — ha apám vagy is, szemedbe vágom ezt a szót: hazudsz. Nem mondott igazat sem a Megera, sem a kéz, sem a jövendölés. .. Mind mind hazudnak! Te nem halsz meg lovag... Oh borzalom!... Ez a mosolygó ajk, arcz, tiszta homlok... Oh neked nem lehet meghalnod!... Ti játszani akartok az én szivemmel, gyötörni akartok engem. Hazudik az a jövendölés, falevél... csillag... susogó szellő. .. mind mind hazaduak... Nem bízom benaök többet.. . Carassa elborzadva vonta magához a szét- dult eszü gyermeket. Inorána esengve fordult apja felé. (Vége köv.)