Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1880-11-07 / 45. szám
VI. évfolyam. 1880. 45-ik szám. Veszprém, November 7. ■ 9-------------------------21 f A w-——g* >J SzerkeeztSség és kiadj- “ KÖZGAZDASÁGI, HELYI «ttl ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS hivatal : Vár, 4. sz. éa „Hiv. Értesítő“ »ejjeles mlain wirup. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is. elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN Előfizetési dij: . gész évre 6 frt — kr. Pél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes példány ára VESZPRÉM HifTbitinUie Vmpilitii. HIRDETÉSEK: egyhasábos petitsor 6 kr. NYILTTER petitsoronkint 15 kr., 8 külön minden beiktatásért IS Ui-, 3\ D! MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. 1 h-------------- ■ —1—adt Városunk jövője. Aki azt hiszi, hogy az emberek minden körülmény közt tudnak józa- núl önzők lenni, tudják saját érdeküket felfogni és munkálni, az hatalmasan csalódik. Legtöbb embernek oly szűk a látköre, hogy azt hiszi, hogy azon kívül rá nézve már semmi jó, semmi üdvös nem lehet, nem képzelhető, innen van azután, hogy a legjobb szándékú törekvés, a legönzetlenebb buzgalom és akarat zátonyra kerül és megfeneklik, mert nem képes rokonkebelre, pártolásra találni. Csak a vak nem látja, hogy városunk anyagi jóléte hanyatlik. A legfőbb ok kétség kívül hazánk általános anyagi, gazdasági hanyatlásában keresendő, amely minket sem hagyhatott érintetlenül. De ezen legfőbb okon kívül a megszámlálhatatlan sok apró oka elszegényedésünknek min- magunkat veszprémieket terhel, mert nem tudunk helyzetünknek tiszta tudatára ébredni, nem tudjuk magunkat elhatározni, hogy helyzetünkön mi magunk segítsünk, segítsünk pedig a leghelyesebb, a legtermészetesebb úton és módon, a leginkább czélhoz vezető eszközökkel és tényezőkkel. Örül az ember lelke, ha hazánk egyik-másik városáról olvassa, mily erőfeszítést fejt ki, mint iparkodik a haladás, a kultúra minden létező vívmányát keze ügyébe keríteni, hogy azokat saját anyagi és szellemi jóléte megteremtése végett működtesse. Mi tétlenül, majdnem összedugott kézzel nézünk és veszünk mindent, mintha volna valaki vagy kellene valakinek lenni, aki helyettünk gondoskodnék saját jólétünkről. Pedig bizony meg- hihetjük, hogy nemcsak a jelenben, de még a jövőben is maguukra leszünk hagyatva, történjék velünk bár, aminek történni kell. A világ sokkal rohamosabban halad, mint hogy észrevegye, hogy haladásának szekeréről valaki gondatlanságból a földre zuhant és elmaradt. Pillantsunk csak magunk körűi és lebbeutsük fel a fátyolt városunk közelmúltjáról, mit tapasztalunk ? — Az egykor oly népes, oly hires, oly virágzó veszprémi piacz és vásár ma mi más, mint falusi búcsú, melyen egy-két paraszt legény mulat, kur- jong, a műveltebb és módosabb ember pedig szánólag mosolyog? Városunk egyes specziális iparága, mely virágzó jelleget kölcsönzött a lakosságnak, ma tüdővészben szenved, és életét nem hónapok, nem napok, hanem csak órák szerint mérjük már. Kereskedőink, boltosaink száma óri- ásilag felszaporodott, de hol van a fogyasztó közönség, mely azokat tisztességes jövedelemről biztosítsa? Nem kell-e azoknak mindenféle mellékűz- lethez folyamodniok, hogy megélhessenek ? Jól tudjuk, hogy ha száz embert e miatt megkérdUuk, kilenczvenkiiencz bizonynyal a vasútat fogja okolni, amely pártoskodásunk és szűkkeblű belmeghasonlottságunk következtében oda helyeztetett, ahol van. Mind igaz; de ha már elkövettük a nagy hibát, jóvá lesz-e az az által téve, ha mi most tétlenek maradunk és szeget nem iparkodunk szeggel, vasutat nem iparkodunk vasúttal jóvátenni, helyre- Utni ? A vasútak a modern kultúra és haladás egyik leghatalmasabb tényezői, amelyek általánosítanak miudent, közössé tesznek mindent, — elveszik egyik várostól a jövedelem fölöslegét, sőt a jövödelem forrását is, hogy azt oly vidéknek, oly városnak adják, a mely eddig azzal nem rendelkezett. Ez tehát oly tényező ma, amelyre számítani kell ép úgy, mint annak, aki versenyre akar kelni egy kohás puskával az ellen, akinek hátultöltő, gyorslövő puskája van, számítania kell azon előnyre, amelylyel ellenfele ő fölötte rendelkezik, különben életével lakói. A vasúttal meg kell alkudnunk, ha ma nap boldogúlni akarunk. És mégis mit tapasztalunk városunkban? Megpendíttetett a veszprém- balaton-füred-tapolczai vasút, mely jobbról is, balról is érintkezésbe hozott volna bennünket a nagyvilággal: nyomban ellenagitáczió indúlt meg, amely hintette a bizalmatlanság magját, hogy ez a vasút nem válik hasznunkra, hogy e mellett városunk megint nem nyer semmit, sőt veszít. — Ennek következménye az lett, hogy városunk alig volt képviselve a múlt vasárnapi tapolczai közgyűlésen, mely hivatva lett volna e jótékony eszmének újabb lökést adni. Fel vettetett a gymnasiumnak kiegészítése a hetedik és nyolczadik osztály által, mely városunknak nehány százezer forint forgalmat biztosított volna: nyomban aláírási ív köröztetett a városban, mely egy levegőből teremtendő felsőbb nép- vagy polgári iskolát sürgetett és azt eredményezte, hogy az erők megoszlottak, a megoszlott erők pedig sem ezt, sem azt nem fogják valósíthatni, ha csak majd városunk kegyes jótevői jóvá nem teszik, amit a meggondolatlanság elrontott. így küzdünk mi veszprémiek megfoghatatlan önfeledettségben saját anyagi és szellemi érdekeink ellen és nem látjuk a veszélyt, mely bennünket környez. Tapolcza maholnap az ipar-, kereskedés- és a haladásnak góczpontja lesz és elvonja tőlünk a Balaton-melléket. Pápa erejét meghaladó küzdelmet fejt ki, hogy emelkedjék. Ha jelenleg távul áll is szép és magasztos czéljától, de a kitartó szorgalmat előbb-utóbb siker fogja koronázni — akkor Veszprém elülhet. Hol vannak városunk befolyásosabb férfíai, akik mind anyagi, mind erkölcsi erejük által fel tudnák városunkat lethárgiájából rázni? Hol vannak, akik irányt jelelnének ki és szembe tudnának szállni a szűkkeblű- séggel, hogy a haladás útján meg ne álljunk? Vajon lehet-e még csak szikrája is azon hitnek, hogy városunkat valaki más és nem mi magunk tehetjük virágzóbbá? Hol, kitől re- méllhetüuk valamit, ha nem mimagunktól ? Ideje, hogy e kérdések felett gondolkodjunk! Heti szemle. — nov. 6-án Dulcigno átadása körül még mindig kétes a helyzet. A táviró jelenti ugyan, hogy Dervis pasa megbízatást kapott az átadásra; de egyúttal azt is jelzi, hogy Kiza pasa ismét fenyegetőig tiltakozik a montenegróiak előnyomulása ellen. De legnagyobb nehézséget okoznak az albánok, kik erélyesen tiltakoznak Dulcigno átadása ellen, s kijelentették, hogy a török csapatok előnyomulását a konflictus kezdetének fogják tekinteni. Márpedig bármily őszinte legyen is a porta szándéka, az még mindig kétséges, hogy hajlandó lesz -e az albánok ellen erőszakkal föllépni, kivált most, midőn az európai konczerttől úgy sem kell nagyon tartania. A szultán úgy nyilatkozott, hogy nem fogja megengedni, hogy csapatai csak egy lövést is tegyenek azok ellen, kik hősileg védelmezik a birodalom integritását, s minthogy az albánok a szultán ama nyilatkozatát jól ismerik, attól lehet félni, hogy a Dervis pasával küldött négy zászlóalj ép oly hatástalan lesz, mint a Kiza pasával már előbb küldött nyolcz zászlóalj. A „VESZPRÉM" TÁRCZÁJA. A kiásott Pompeji. Közli: Benkö István és Szilágyi Mihály. IX. Különben az egész szinház, melyben egjébiránt mint neve is mutatja, csak szomorú játékokat adtak elő; roppaut rozzant állapotban találtatott, mert épen javítás félben volt, midőn a Vesuv kitört. Nevezetes, hogy ezen szinház mint a rómaiaknak legtöbb színháza, fedél nélkül volt építve s előadás alkalmával nagy vászon leplek voltak felette kifeszítve a nap sugarai s esetleg az eső ellen. Ezen szinház mögött a Gladiátorok kaszárnyájától északra van egy másik szinház épület az u. n. Odeon, melyben csupa vígjátékokat adtak elő. Azonban ez szinte épülő félben volt a 63-ik évi nagy földrengés után, s így kevéssé köti le figyelmünket. Feltűnő azonban a romok között egy nagy tégla rakás, mely az építkezésre volt szánva s kőszénnel megszámozva. Innen tovább menve a város másik végéhez a Porta Stabianához, vagy is a Stabiai kapuhoz érünk. X. A Porta Stabian legrégibb kapuja volt, Pompejinek s oly szilárd anyagból s oly erő sen épült, hogy bár igen megbámult sőt csaknem fekete falakkal bir már, de még mindig fenn áll. Magas boltivezetü átjárata alatt egy kőlapon látható felirat szerint ezen kapu előtt állandó gyülhelye volt mindenféle kocsiknak és szekereknek, mert ezen felirat utánuk fizetendő fuvardíj táblázatát tünteti elő. Ezen felirattal szemben egy bemélyedésben áll Minerva istennő szobra, a ki ezen kapunak védszentje volt. Ott pedig, a hol állítólag a kocsik és szekerek állomásoztak egy nagy szökőkút maradványai vannak, köztük egy kőből faragott Medusa-fejjel. Ennek szomszédságában vannak egy kisebb épület romjai s állítólag itt volt tanyája a kapu meüé rendelt őrségnek. A stabiai kapun túl fehérük a gyönyörű vidéken, csupa kertek és szőllők között a hajdani Stabiae vagy is a mai Castellamareba vezető országút. Itt tehát visszafordulunk, s miután előbb a Porta della Marinától idáig csaknem egyenes irányban keresztül jöttünk «. városon, jobbra kanyarodunk s beérünk Pompeji külvárosaiba, melyeken keresztül vonúl a a széles és jól kövezett stabiai utcza. Az első épület rom, melyhez itt érkezünk egy hajdani bőrgyár volt. A romok között számtalan eszközök s készülékek találtattak, melyek fényes bizonyságot tettek róla, hogy milyen magas fokán állott már a rómaiaknál a bőr-ipar. Az itt ott felismerhető kőme- denczák nagy része márványból épült, úgy- szinte a cserzésre használt kőpadok is feltűnők. Az egész épület alatt tágas, öblös csatorna vezetett a Sarno folyóba, mely csatorna maradványai máig is jó karban láthatók. Tovább menve alig néhány száz lépésnyire a romok között, ismét egy nagyobb épület köti le figyelmünket. Ez, a mint azonnal felismerhető, malom és pedig száraz malom volt. A malomkövek, kőputtonyok stb. mind a maiaktól egészen eltérő, sajátságos formájú szerkezetet mutatnak. Az előcsarnokba lépve, a különféle feliratokból kitűnik, hogy itt egyúttal korcsma is volt, melybe egy lalnyiláson át szolgáltatták a mögötte levő szobákban megőrölt lisztből ugyanott sütött kenyeret. Egyik mellékszobában olaj törő is látható, mely nagyban hasonlít a mai kezdetleges olaj- törőkhöz. Ugyancsak azon szobában szemlélhetni egy nagy sütő-kemenczét, terméskőből összerakva és hamuval s korommal telve. Valószínűleg kenyérsütésre használták. Leginkább nevezetes ezen épület arról, hogy egyik kisebb helyiségében, mely úgy látszik az elkészült kenyér raktárául szolgált, a kiásatás alkalmával 81 darab kenyér találtatott, melyek bár kőkeménységü és törékeny állapotban, de máig is különféle múzeumokban őriztetnek, s alakra nézve hasonlítanak a mai „profund‘-hoz. Kétezer éves profundot azonban nem minden nap láthatni. Ezen keuyérüzlettől tovább haladva észak felé, jobbra, balra apró házak közt járunk, melyek nagyrészt romban hevernek, de meg nagyrészt érdektelenek is, minthogy Pompeji legszegényebb sorsú lakóinak házai voltak s vajmi kevés műkincset mutatnak fel. Az utcza végén azonban ismét egy csinosabb és nagyobb épülethez érünk. Ezt a homlokzatán olvasható felirat szerint sokáig Caius Sallustius házának tartották, mig végre egy a romok közt talált broncz táblán levő feliratból kitűnt, hogy bizonyos Cossius Li- banus nevű előkelő polgáré volt. A vestibulumból az átriumba lépve több szép falfestményt láthatni, melyek közül azonban a legszebbeket a nápolyi múzeumba hordták. Ez azon ház különben, a melyben azon világhírű márvány-faragványt találták, mely Herculest ábrázolja a mint egy szarvast elejtett. Az egész faragványon keresztül volt vezetve egy ólom cső, melynek nyílása a haldokló szarvas szájában volt és innen ugrott elő — a legszebb szökőkút. Ezen igen drága s érdekes faragvány eredetije jelenleg a palermói múzeumban van s itt csak másolata látható. Ugyancsak ezen ház arról is nevezetes, hogy évekkel ezelőtt itt néhány drága arany és ezüst edényeket, s Vespasian császár korából való pénzeket találtak. A szomszédos épület szintén említésre méltó, a mennyiben ebben többféle, részint márvány, részint ólomból készült súly mértékeket találtak. Egyik ily súlyon ezen szó olvasható, hogy „eme“ az az „vegyél,* s másik oldalán „Habebis* az az „akkor lesz.* Utánna következik egy másik épület, melyre ezen olasz felirat van kitéve, hogy „Casa del Cbirurgo* vagyis „A Chirurgus háza," mert így nevezték el ezen házat a benne talált számos orvosi- sebészi eszközök után, Lapunk mai számához egy félív „Hiv. Ért.“ van csatolva.
