Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1880-02-01 / 5. szám
VI. évfolyam. 1880. 5-ik szám. Veszprém, Február I. •WÄS28»»»**' és „Hív. Értesítő1 megjelen miniéi tteinep. Előfizetési dij: Egész évre 6 frt - kr. Tél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr, Egyes példány ára 155 kr. 3 *s. KÖZGAZDASÁGI, HELYI mr& OJ ÉRDEKŰ, MIVELŐDÉSI ÉS VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. 19 Szerkesztéség és kiadó' hivatal: Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is. elfogad ős nyugtáz KRAUSZ ARMIN iSsjvierealedése Veszprémien. HIRDETÉSEK: egyhasábos petitsor 6 kr. NYILTTÉR j petitsoronkint 15 kr., s I ] külön minden beiktatásért; 30 kr. bélyeg. W3= re ~qM Cicero pro domo sua. Aki a hivatalos „Budapesti Közlöny “-nek csak egyetlen egy számát kezébe veszi, lehetetlen, hogy szíve el ne szorúljon annak láttára, hogy az árverések, csődök, örökösödési hirdetmények aprón és sűrűn nyomtatva naponkint több ívre terjednek és fennen hirdetik hazánk társadalmi és gazdá- szati szomorú viszonyait, melyek előbb- utóbb a koldústarisznyát akasztják a magyar ember nyakába. De az ügynek nem ezen oldalával akarunk jelenleg foglalkozni, hanem azzal, vajon a dolog természetében rejlik-e az, hogy ezen hivatalos hirdetések mindig és csakis egyedül a „Budapesti Közlöny “-ben legyenek hirdetve és vajon nem lenne-e czélsze- rtíbb azoknak egy részét az illető megyei lapokban is közzétenni. A „Budapesti Közlöny“ eddig teljes joggal közölte esen hiruotéseket, mert a perrendtartás par&gr&phusai j nsid rendelték azokat ott»; de a do- I Joghoz szó fér és így ezen ügyben is lehet sőt kell is eszmét cserélni, hogy J a jobb meggyőződés itt is érvén) t J emelkedhessél» és a törvényhozás az íííeto paragraphusokon a méltányos változtatást mielőbb eszközölhesse. A különböző hirdetéseknek kétségkívül az a czéljok, hogy mennél több ember által olvastassanak és esetleg figyelembe vétessenek. A „Budapesti Közlöny“ szól ugyan egész Magyarországra, de mivel hivatalos szárazsággal van szerkesztve, az olvasó közönségnek elenyésző csekély részét képes lekötni és így a benne felhalmozódott hirdetések már óriási mennyiségüknél fogva sem vétethetnek figyelembe, nem jutnak tehát ép azoknak tudomására, akik talán érdekelve lehetnének egyik vagy másik hirdetés iránt. Mi következik ebből? Az, hogy azok, akiknek becsületes vevő szándékuk volt, elüttetnek az árverezéstől, míg azok, akik üzletre árvereznek, potomáron jutnak sokszor oly birtokhoz, amelyért egy tisztaszándékú ember kétszer vagy háromszor any- nyit is adott volna. Nem látjuk-e már eddig is, hogy az ingatlanok értéke miért csökkenik mindenütt annyira? Nem mondjuk, hogy csak ez, de állíthatjuk, hogy ez is egyike azon okoknak, melyek birtokainknak elértéktelenedését óriási mérvben elősegítették. Nem nagy ész, csak egy kis jó akarat kell, hogy Mássuk, hogy ea így van és nem máskép. Tekintsük most a vidéki lapokat. Nem dicsekedhetik ngyan egy sem, hogy ezrekre menő előfizetője van, de azt talán a legszerényebb is elmondhatja, hogy olvasóinak száma ezrekre megy. Vajon ha ez csakugyan áll, nem czélszerííbb lenne-e a megyebeli hivatalos hirdetéseket a megyei lapokban közzétenni, hisz első sorban a megyebeliek vannak még a lehető ve- vés által is érdekelve ? Ha egy-egy birtokra több a concurrens vevő, nem fog-e az értékben emelkedni és nem fog-e az nagyobb áron elkelni, mint Á „VESZPRÉM“ TARCZAJA. TJgrri iMiisl. (Néproraáncz.) Szép az élet ép kéz-lábbal, nagy észszel, Vagy pedig a nagy ész helyett — sok pénzzel; De akinek se nagy esze, se pénze, Se ép lába — hajh — a másét hogy’ nézze? Misinek is az esze egy keveset Egyszer, régen, görbe útra tévedett; S a faluban, amerre ment, azéta De mennyiszer kidanolta a nóta. Pedig, amit nem akart megvallani: Fájt erősen szive táján valami. Ez okozta görbe lába esetét, El is vette félig-meddig az eszét... Csak ne volna szép leány a világon, Csak ne volna piros alma az ágon, Ne lett volna szép Marosának szép szeme, Misinek se jut az alma eszibe. Hát szegény volt, mit tehetett egyebet — Mert a lányba szörnyen beleszeretett — A szomszédból piros almát csent neki, így akarta a szivét megejteni. így akarta, de nem tudta, a jámbor Hogy a lánynak esze máson barangol. Bár az almát Marosa szépen megette, Nem is sejté a szerelmet mögötte. Piros alma fogy a fáról, egyre fogy, Márton gazda nem érti ezt, nem sehogy’. Kapja magát, egy bokorban meglapul: Valakit ott emberül ma megszapul! Hajnalláskor a fa lombja ébredez: Miska mászik, közel-távol semmi nesz; Piros lánynak piros alma bárom — négy — Szegény Misi, jaj ha tudnád, hová mégy... Hopp! a gazda... almatolvaj lenn terem, Lába gyors, de átkozott mély a verem, Bele pottyan szegény Misi, s ez elég: Csak az egyik lába tört el — nem egyéb. Esztendeig édes anyja ápolá, Aztán mankót kapott a hóna alá, Oda mankót, nagy keservet szivébe: Marosa... alma ... sokszor jutott eszébe. Híre is ment a szomorú esetnek, Hajh, de rajta nem sírnak, csak nevetnek: Bolondja most a sok lánvnak, legénynek — így lett neve Ugri Misi, szegénynek. Pintér Kálmán. A szívek harcza. — Régi mór történet. - Irta: V. SÁRFFY IGNÁCZ. (Folytatás.) Az van írva a „Martadinában.“ hogy akit halálra szánt Allah, az előtt undorrá válnak azok a dolgok, miket legjobban szeretett életében. Ez által akarván tudtára adni a halandónak, hogy azon esetben, ha az árverésről csak nehány üzletszerű árverező birt tudomással, akiknek azután az úgynevezett „sáp“ által hatalmukban van úgy megvenui a birtokot, amint nekik tetszik. Eltekintve minden üzletszerűségtől, van a dologban valami, ami megérdemli, hogy azt a kormány és tör* ványhozás is figyelembe vegye. Hathatós eszköz lesz ez ép napjainkban, midőn csakugyan rohanunk az elszegényedés lejtőjén lefelé, hogy egy kissé megállapodjunk és birtokainkat ne fecséreljük el utón, útfélen, potomáron. Az állam-, társadalom- és nera- zetgazdászatról szerzett meggyőződésünknél fogva nem akarjuk azon elvet irányadónak hirdetni, hogy az állam tartozzék minden polgárának közvetlenül munkát adni. Mi a törvényes korlátokon belül az egyéni önállóságnak vagyunk pártolói; de annyit mindenesetre joggal kell az államtól és a kormánytól várni, hogy olyanokká tegye az államban a viszonyokat, hogy azokban mindenki, aki becsületesen munkálkodni akar, megtalálhassa becsületes munkájának a megfelelő kört, mert ha ez nem lehető, akkor mulasztása van a kormánynak, ami, fájdalom, rendeseu a nemzeten szokta magát meg- boszului. Sajnosán tapasztaljuk, hogy a vidék igen sok tekintetben mostohabánásmódban részesül akkor, mikor egyes czikkek beszerzéséről van szó. Ami talán a vidékeu olcsóbban lenne meg[ készüljön el az élettel, mert Allah előtt fog megjelenni. A tudós előtt utálatossá lesz könyve, a vadász borzad megbújni a berkeket, a bajös reszket a víztől... Carassa lovag pedig teljes életében legjobban szerette a rózsák illatát meg hűséges kardját. Eleintén azt gondolta a lovag, hogy káp- rázatez mind. Mégegyszer megszagolta a rózsát, de megint csak undorodva dobta el magától a gyönyörű bimbót, a kedvest, a szeretettet. A vén Megera kárörvendőleg figyelte a lovagot onnan az ablakból. De hogy egyáltalában nem veszi mindezt észre Carassa lovag! Aztán felszaladt a terembe, hogy kezébe ragadja rég nem viselt jó narczi vasát. Megakart róla győződni, hogy mindez nem csak szemkápráztató csalódás-e. Sóhajtva vette észre, hogy keze alig bírja fölemelni a nehéz vasat, amit ezelőtt könnyűséggel forgatott a csatában. A lovag leikéből egy keserű sóhaj fakadt föl. Hitt a Martadinában szentül. Tudta, hogy Allah nem játszik szavával. Neki meg kell halni. Ilyen ifjan mikor az élet nyilt volna meg előtte. Itt kell hagynia ifjú életét, trónját, őrömét... mindent. Itt kell hagyni őt! Inoránát! Erre a gondolatra egy könynycsepp is oda- lopódzott a lovag szemébe s keserű odaadással gondolta magában: — Allah akarja úgy. Legyen áldott az ő neve! .........Ez időtől kezdve Carassa loTag csak szerezhető, a z egyes gazdag fővárosi üzletemberek anélkül is nagykiterje- désü raktáraiból kerül ki, mig a vidéki embernek nem jut semmi. Egyesektől mindent, ezrektől semmit. Csoda-e azután, bogy a vidék annyira elégedetlen jobbról is, balról is? Mi tehát részünkről arra kérjük fel a törvényhozás figynlmét, hogy a perrendtartás paragraphúsait azon méltányos változtatáson ejtse át, hogy a vidéki lapok is részesüljenek részben azon előnyökben, amelyekben eddig az ügy tetemes kárával csak a „Budapesti Közlöny“ részesült. Kerüljenek a vidéki lapokba is hivatalos hirdetések. Ezzel a vidék méltányos igényének is elég lesz téve és a törvényhozás megmutatja, hogyj a nemzetnek nem mostoha-, hanem édesatyja. Heti szemle. — jan. 31-én, A síita perzsák és a szunnita beludsok közt sok százados a villongás. Az angol diplo- matiának sikerült a perzsák és beludsok ki- békítése. Salisbury külügyminiszter utasította Thompson teheráni követet és Sandman helati képviselőt, hogy iparkodjanak kibékíteni egymással a sahot és a kánt, és arra bírni őket, hogy egyetértő politikát kövessenek Afganisztánnal szemben. A kibésítés teljesen sikerűit. A helati kán kijelentette, hogy beleegyezik, hogy a perzsák szállják meg szükség esetében Herátot. A kánt pedig biztosították az angolok, hogy jelentékeny területet kap Afganisztánból. A kán viszont kötelezte magát, hogyha veszély találja fenyegetni a kandahári angol őrséget, sereget küld oda segítségre. * A görög-törők határkérdés a megoldáshoz még egy lépéssel sem közeledett. A megoldás bajosan fog a görögök kiváualma szerint keresztülvitetni. Egy új határjelzés forog fenn, mely franczia részről ajánltatott, s mely úgy tengődött. Tudta, hogy nincs a világon orvos vagy kuruzsoló, aki őt meggyógyítaná. Vakmerőség is volna Allah útjába áltani. Nem érzett fájdalmat semmit. Allah napja most is oly enyelgően sütött le rája, miut azelőtt, most is szép volt előtte a viruló tavasz, a tenger moraja, a fakadó virág-élet. Senkisem tudta baját, csak ő maga, meg a vén ezüstszakállu Megera. Ez aztán hordott neki az ő akarata nélkül mindenféle orvosságokat. Gyógyító tüveket a hegy magasáról, ismeretlen virágokat a nyirkos barlang odúból; megmászbatlan fatetőről hajnali harmatcseppet, amelyben a lég tündérei mosakodtak meg kora reggel; szúrágott fabelet ezer éves rózsatőből- . . Ezeket odatette ételébe, italába, elrejtette tőrhüvelyébe, sisaktolla mellé fekhelyére. Carassa csak mosolyogta az öreget. Dehogy mutatta volna neki, hogy rajta mindez nem segít.semmit, épen semmit. — Ülj ide mellém szerelmes lovagom. Hajtsd ide fejedet az én ölembe, aztán csókolj meg engem. Azt tartjuk mi „czigányok,“ hogy az a csók, mit a csillagok is látnak, sokkal édesebb, mint a többi. Nézd az első csillag fönn van már áz égen. Ha majd a többi is feljön, mondok neked jövendőt azokból a csillagokból — Tudsz te jövendőt mondani Inorána? — Tudok. Csillagokból, szemsugárból, falevélből. „Czigányasszony volt az anyám, Megtanított kártyát vetni, Csillagokból jövendölni ; Titkot tudni a tenyérből, Szemsugárból, falevélből Túl teszek én sok vén banyán,“
