Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1880-10-03 / 40. szám
VI. évfolyam. 1880. 40-ik szám. Veszprém, Október 3. r A és „Hív. Értesítő“ «sgjelet aindea ralim;. Előfizetési dij: gési évre 6 írt — kr. Fél évre 3 írt — kr. Negyedévre 1 írt 50 kr. Egyes példány ára IS Ur. KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELŐDÉSI ÉS VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is. elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN kSa^vkereikedéie Voiijréolen. HIRDETÉSEK: egyhasábos petitsor 6 kr. NYILTTER petitsoroukint 15 kr., s külön minden beigtatásért ÜO kr. bélyeg. tó S<5>= re =em Előfizetési felhívás! A „Veszprém“ és „Hivatalos Értesítő “ -re előfizethetni: Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre .....................3 írt — kr. Ne gyedévre . . . 1 frt 50 krral. A zsidókérdés. i. Bomlik a társadalom. Az embereknek nincs más dolguk, mint egymást egymás ellen felingerelni és formaliter,mint az ebeket szokás, egymásra uszítani. Panaszkodunk, hogy sok a baj, sok a szerencsétlenség, nagy az Ínség, nagy a nyomor, mindez pedig rendes viszonyok közt összébb szokta az embereket hozni egymáshoz, minket, fájdalom, úgy látszik, széttép és egymás ellen hadilábra állít. Kell ebben valami természetellenesnek lenni és mint ilyent nem lehet, nem szabad csak úgy könnyedén vennünk, mert semmisem szokta magát annyira megbosszúlni, mint épen a természetellenesség. A zsidókérdés szőnyegen van. Istóczy Győzőé a herosztratesi dicsőség, hogy hajánál fogva előrántotta és megindított egy társadalmi forrongást, amelynek sem lefolyását, sem végét sem ő, sem más nem látja, és talán jobb is, hogy nem látja, mert elborzadna tőle. Szerencse, hogy a magyar ember vére nem oly vizenyős, hogy minden gyántattízre felforrna és bevíílni tudna olyasmi iránt, ami nincs természetében gyökerezve, amit nem vallott soha és nem vallhat ma sem meggyőződésének. Már pedig, hogy a magyar valaha faj-, nemzetiség- vagy feleke- zetgyülölő volt volna, azt rá még haA „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. A kiásott Pompeji. Közli: Beukö István és Szilágyi Mihály. III. A Nápolyból Salernoba vezető ország- utról, a vasúti indóház és Hotel Diomede közelében letérve Pompeji főbejáratához a Porta della Marinához érkezik az utas. Ez egy nagy kőből épült s még egészen jó karban levő kapu. Bejárata alatt még láthatók egy kis korcsmaszerü épület maradványai, mely a rajta levő faragványok és feliratok után ítélve, nem a legerkölcsősebb helyiség lehetett. A kapu alatt átmenve, balra egy kis őrállomáshoz érkezik az ember, — mert megjegyzendő, hogy Pompejiban egy kis őrcsapatot tart az olasz kormány, a melynek feladata a kiásott város nagybecsű műemlékeire felügyelni s a rendet fentartani. Itt 2 lira lefizetésével megváltva a belépti jegyet, egy vezetőt (ciceronét) is rendelkezésére bocsáj- tanak az utasnak, a kinek kötelességében áll minden nevezetességeit a városnak megmutatni s megmagyarázni; borravalót elfogadniok azonban nem szabad. Jobbra a bejárattól pedig van a fölötte érdekes Museo Pampeiano, vagy is a pompeji muzem, melyet a már említett Fiorelli régész létesített s melyben összegyűjtve láthatók a Pompeji kiásatásakor talált legnevezetesebb régiségek egy része. De csak is egy lálos ellensége sem foghatja. Midőn őseink e hont elfoglalták, lett-e,|kérd- jtik, az itt lakó nemzetiségeknek legkisebb bántódása ? Indított-e a magyar akkor, pedig hatalmában volt, akár a tótok, akár az oláhok ellen irtó háborút ? Első királyaink nem maguk telepítettek-e be különféle származású, nyelvű, nemzetiségű lakosokat? Vajon tehették volna-e ezt, ha a magyar nép természete az ellen fellázadt volna? Bizonynyal nem. Megfogyatkoztunk, az igaz, azóta sokban, de annyira még sem satnyúltunk el, hogy fajunkból e főerény végkép kiveszett volna, amiről Istóczy maga már eddig meggyőződhetett, midőn látja, hogy szent hevét a zsidóügyben a magyar szánó mosoly- lyal fogadja. De mivel a társadalomban minden mozgalom valami okra vihető vissza ép úgy, mint a természetben,azért kell a zsidókban valaminek lenni, ami ezt előidézte. Lássuk, mi az. Aki a zsidókat közelebbről, de elfogulatlanul és minden előítélettől menten, tanulmányozza, csakhamar kénytelen bevallani, hogy e fajnak erős árnyoldalak mellett oly erényei vannak, amelyeket nagyon, de nagyon szeretnénk, ha magyar népünk is bírna! Első ezek közt a takarékosság. Volt-e valaha ember, aki kétségbe vonta, hogy a takarékosság a legnagyobb jövedelemforrás ? Bizonynyal nem, és így azt is meg fogja nekünk mindenki engedni, hogy a zsidók gyors gazdagodásának ezen erény eg)rik hathatós tényezője. Hasonlítsuk most ezzel össze a magyar ember természetét. Nem ég-e a magyar ember zsebében a pénz? Nincs-e száz meg egy oly nagyúri szenvedélyünk, amely nélkül bizony ellehetnénk, de amely mégis elviszi keresményünknek legnagyobb részét ? Nem vernek-e néha a legszegényebb magyar csalárésze, mert a legdrágább műemlékek a nápolyi múzeumba szállíttattak s ott őriztetnek mai napig is. Mind a mellett igen sok érdekes tárgyak vannak itt is összehalmozva. Maga az épület, melyben ezen kis múzeum fel van állítva, a pompejiak idejében árucsarnok volt, melyben a tengeri kereskedés tárgyát képező áruczikkek, portékák berakattak. Belépve az első terembe, egy kiásott, kettős szárnyú ajtó látható, melyen még megvannak a zárak és a vaspántok. Jobbra egy fonott kosár s egy szekrény van, melyben egy kocsi kerék sínestől és tengelyestől őriztetik. Ezek mögött van kiállítva egy fa-szekrény és egy vasból készült pénzes láda csontfaragvá- nyokkal díszítve. Mind kettő igen szép antik mű. A terem közepén egy igen régi fal van felállítva, melyen még megvan az ablak, ablak-rostély és ablaktábla. Köröskörüi pedig a terem falai mellett mindenféle régi feliratokkal bevésett kődarabok vannak elhelyezve. A második terembe lépve azonnal feltűnik egy régi falfestmény, mely Narcissust a forrás mellett ábrázolja. Ezen teremben köröskörül mindenféle szekrények vannak elhelyezve, melyekben a legkülönfélébb tárgyak láthatók. Vannak itt mindenféle alakú korsók, amphorák, füstölő edények, csövek, tálak, tányérok, tálczák, üvegek, lámpák, virágcserepek, régi téglák, eresz-csatornák stb. aprólékos tárgyak. Ugyancsak itt köti le a néző figyelmét néhány, az ásatáskor feltalált s még csodádok százakat meg ezreket holmi üres, csillogó, nem gyümölcsöző, de nem is gyümölcsözhető vállalatokba, birtokokba, tárgyakba csak azért, hogy látszassanak? A heti keresmény nem lesz-e sokaknál vasárnap elverve, ha mindjárt otthon koplalnak is a gyermekek? — Mi más e tekintetben a zsidófaj még akkor is, ha már, mint szoktuk mondani, megszedte magát! A takarékossággal karöltve jár a mértékletesség. Hasonlítsuk csak össze a zsidók asztalát, lakomáját a magyar fajéval, első tekintetre előttünk lesz az óriási különbség. A zsidó az ételt, italt csak eszköznek, a magyar czélnak tekinti. A magyar ebben is szereti a fényt, a bőséget, az uraskodást annyira, hogy nem lakoma, ha étel, ital alatt nem görnyed az asztal, —a zsidó gyorsan és röviden végez, mert neki az idő másra kell. Vessük csak fel, úgy hozzávetőleg, mennyi marad meg e réven készpénz gyanánt a zsidónál, ami a magyarnál a torkon csúszik le? Valóban el fogjuk ismerni, hogy a zsidók a mértékletességben is bírnak egy hatalmas jövedelemforrást. Ezen jó tulajdonokhoz fűződik a tevékenység. Henyélő zsidó majdnem oly ritkaság, mint a részeg vagy kére- gető zsidó. Már a biblia nyughatatlan talpúnak mondja a zsidót, de az is, mert az folyton jár-kel, tesz-vesz, számít, tervez éjjel nappal. Aki pedig komolyan veszi az életet és sem sorstól, sem senki mástól nem vár, nem les semmit, hanem maga utána jár, annak lehetetlen, hogy egybeu-másban sikere, szerencséje ne legyen. Az élet olyan, mint a vad, amelyet czélba kell venni, hogy az ember eltalálhassa; aki még a puskáját sem emeli fel, az bizony a sült galambot sem fogja lelőni. Ezzel szemben mitől irtózik a malatosau felismerhető emberi alak gipszből öntött másolata; nevezetesen egy arczczal a föld felé esett nő alakja, melyen még a hajzatot is tökéletesen felismerhetni; nem messze tőle egy férfi alak, majd ismét három női alak, mindegyik azon helyzetben, melyben a borzasztó halál őket utolérte s melyben az ásatáskor is találtattak. A harmadik teremben elhelyezett állványokon ismét a legkülönbözőbb házi és konyhaeszközök vannak kiállítva. Láthatók itt a még mindig teljes épségben megmaradt lakatok, szegek, ajtózárak, csengetyük, tűk, lámpák, olajos kannák, evő eszközök, mérlegek, fejszék, kosarak, tölcsérek stb. sőt még kenyérdarabok és gabona-nemüek is. Ezektől balra lovak, kutyák, macskák, sőt patkányok csontvázai tanúskodnak róla, hogy a lakossággal együtt minden egyéb élő lény is az élve eltemetés áldozata lett. A muzeum leghátsó részében van elhelyezve egy férfi csontváza, kit 1873. év szeptember havában találtak a Porta Stabiana környékén azon helyzetben, a mint épen a kert-ajtót akarta kinyitni. Továbbá ugyan csak itt érdekes egy kutyának megkövesült alakja, mely kutyát egyik nyilvános épületnek, az Orpheumuak küszöbén találtak, s melynek bőr uyakravalóján két bronz-szög máig is megvan. Ezután a fölötte érdekes múzeumból kijőve — a Strada della Marina utczába lép a néző. IV. A Strada della Marina, vagy isa tengeri utczán haladva, a bottega nevezetű hajdani kis kávéházszerü épületen túl balra az gyár ember inkább, mint a munkától, a tevékenységtől? Nem vagyunk-e sok esetben még arra is restek, hogy szájunkat feltátsuk, mikor a sült galamb felénk repül? Ázsiai indolencziánk nyűge lépten-nyomon ránk nehezedik és mi magunkmagunkkal sem szeretünk törődni. Csoda-e azután, ha mellettünk azok gyarapodnak, gazdagodnak, akik a mai napot nem lesik a holnaptól, hanem megfordítva a holnapot várják a mától? Teljes egészszé teszi e tulajdonságokat a szívós faji összetartás erénye. Bármily apró-csöprő kicsinyes meg- hasonlás, irigykedés sat. van is a zsidóknál maguk közt, ha arról van szó, hogy fajukat kifelé megvédjék, egyek ők, segítik, védik egymást és korántsem iparkodnak saját íajbelijö- két a másfajuak szemében kicsinyíteni, tönkre tenni, mint fájdalom, ezt a magyaroknál találjuk, akik egy kisujjnyi német beamter elöljáró előtt majdnem földig hajlongtak in illő tempore, ma meg becsületes magyar elöljárójokkal csak úgy félvállról beszélnek, mint a gazda a béresével. Ezen erények szívós megőrzése által daczoltak a zsidók az egyiptomi Fáraók embertelen rendeletével, hogy minden zsidó-figyermek a Nílusba vettessék, daczoltak,bár rabszíjra fűzve, mikor a Fáraók parancsára az egyiptomi gúlákat és piramisokat építették. A büszke gőgös Fáraók eltűntek a semmiségbe, a gúlákat és piramisokat lassacskán befúj a a sivatag futó homokja és a lealázott, emberszámba nem vett zsidóság még ma, annyi évezred után is él, nemcsak él, de mint Istóczy előfizetési felhívásában mondja, társadalmi, pénzügyi s nemzetgazdasági tekintetben uralkodik a keresztény népeken. E szívósságnak tulajdonítható, első ház egyike volt Pompeji legrégibb házainak. Ebben már teljesen a fentebb leirt beosztás található, nevezetesen a házba belépve az előcsarnokba, vestibulumba, innen az első udvarba, az átriumba érünk, hol az esővíz félfogadására szolgáló impluviam s alatta a cis- terna teljes épségben látható. Ezen épületben négy háló szoba (cubi- culum) két oszlopzatos folyosó s ettől jobbra és balra egy-egy kisebb szoba van. A folyosóval szemben van a vendégszoba (tablinum) melyben még máig is jó állapotban van egy fal-festmény, mely egy farkast ábrázol, a mint két iker gyermeket, bizonyosan Romulust és Remust, szoptatja. A vendég-szobából a kert felé vezető folyosóról nyílik a bejárat a konyhába, mely azonban össze van dűlve. Kiérve a folyosóról a kertbe, szembe ötlenek azonnal a kert kőkerítésére festett freskoszerü képek, melyek különféle állatokat ábrázolnak u. m. egy fára tekerődzött k'igyót, egy elefántot, bikát, majd odább egy öszvért, vadkecskét, oroszlánt, rókát, medvét, a hátulsó falon pedig egy kert van festve szőkőkutakkal és szobrokkal, s a virágok között egy-egy páva s fölötte repkedő madarakkal. Ezen házból ismét a Strada della Mariana utczára kijőve, ugyancsak az utcza bal felén a második házhoz érünk. Ez csaknem ugyanolyan, mint az első, sőt amennyire a vestibulumbél nyíló s a két házat összekötő folyosóból következtetni lehet, ugyanegy volt tulajdonosuk. Feltűnő ezen házban az atrium bejáratától balra az u. n. travertinum. Ez §C* Lapunk mai számához egy félív „Hiv. Ért.“ van csatolva. <a^HE
