Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1880-08-22 / 34. szám
VI. évfolyam. 1880. 34-ik szám. Veszprém, Augusztus 22. és „Hív. Értesítő“ negjelen Billen ralit»;. Előfizetési dij: Egész évre 6 frt — kr. Pál évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes példány ára ld kr. KÖZGAZDASÁGI, HELYI arc; OJ ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ES <3\ VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. ia Szerkesztőség és kiadé' hivatal: Vár, 4. Hz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is. elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN Mnyrkereiketléie ViiipMn. HIRDETÉSEK: egyhasábos petitsor 6 kr. ! NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr., s külön minden beiktatásért 30 kr. bélyeg. fO =ß/Ä Az árvaszéki elnökség1. Napról napra közelebb-közelebb jö a pillanat, amely be fogja tölteni Kopácsy Viktor úr lemondása által megüresedett árvaszéki elnökségét megyénknek. Megyénk legfontosabb állásainak egyike ez, mely különös fontosságot nyer ép napjainkban, midőn az árvaértékek központi kezelés alá kerülnek, ép az új rendszer kezdet-nehézségei miatt. Szomorúan kell bevallanunk, hogy még mindig nem észlelünk oly fokú érdeklődést ezen állás betöltése iránt megyénk bizottsági tagjai közt, aminőt az árvaügy nemcsak megérdemelne, de követel is. Egy-két lelkesebb férfiú indított meg szerény körben dicséretes mozgalmat városunkban és iparkodott megnyerni oly köztisztelet- és közbe- csülésben álló derék férfiakat akiknek neve, mind múltja, mind jelene a legmegnyugtatóbb kezesség az árvák érdekét illetőleg. Nevet ez úttal nem említünk, nehogy az látszassák, hogy lapunk az árvaügy leple alatt egyes egyének érdekeit akarja képviselni. Ahol szabad a választás, mint itt szabadnak kell lenni, ott elvek lépjenek előtérbe és azokhoz az elvekhez vá- laszszunk elvbű férfiút, aki képviselni és megvalósítani is fogja azokat nemcsak szóval, de tettel is. Legyen a\ árvaszéki elnök jós^ivü ember. Bármennyire paragraplius-vilá- got élünk is, bármennyire megvan is kötve minden tisztviselőnek törvények, rendeletek, szabályok által a keze, mégis, ha valahol, bizonynyal az árvaügynél kell a szivnek lelket, életet lehelni a törvény holt betűjébe, mert e nélkül állhat be az az állapot, hogy elmondhatjuk: summum jus, summa injuria. Midőn a jószívűséget teszszük az árvaszéki elnök első tulajdonságául, egyszersmind azt mondtuk ki, hogy az árváknak nemcsak ügykezelőre, hanem és főkép atyára, édes és nem mostoha — atyára van szükségük. Legyen a{ árpaszéki elnök munkabíró és munkaszerető. Aki akarja a czélt, annak akarnia kell az eszközöket is. Az árvák ügye nemcsak megyénkben, de mindenütt oly természetű, hogy az folytonos és megfeszített munkásságot igényel, igényel pedig azért, mert itt mindig vannak homályos, kétes részletek, amelyek csakis ernyedetlen szorgalom és kitartó kutatás által helyezhetők tiszta világításba. Aki félig szeret és szokott valamit végezni, az itt legtöbbet árthat, mert összekuszálja, a helyett, hogy lebonyolítaná az ügyeket. E szerint se nagyon öreget, se nagyon fiatalt ne válaszszunk, mert a kornak mindenütt megvan és meg kell, hogy legyen a maga árny- és fényoldala, amely alól magát az illető, bármenyire erőködik is, ki nem vonhatja. Ha valahol, itt lesz szomorú következménye a magas korral járó gyengeségnek, feledékenységnek, erély- telenségnek s több eféle itt elő nem sorolható gyarlóságoknak és viszont, ha valahol, itt árthat sokat a fiatal megfontolatlan bév és tűz szelessége, kapkodása, felületessége, hányi-veti- sége s a többi. Legyen a\ árvaszéki elnök szakértő. — Jól tudjuk mi, hogy az elnöknek nem feladata minden ügyet magának személyesen elvégezni, de mivel minden végzés jóformán csak az ő felelőssége alatt lát napvilágot és eredményez jót, roszat, nagyon helyén van, ha szakértelmet kívánónk. Egyszeri átpillantás a legbonyolúltabb ügyön megtalálja azonnal a megoldás nyitját, míg egy tájékozatlan elnök szabad folyást enged a téves felfogásnak és tekintélyével szentesíthet olyasmit, amit tulajdonkép meg kellett volna akadályoznia. Sokat, nagyon sokat határoznak nagy Magyarországban elhamarkodva, de iszszuk is a fekete levét a sok megfoutolatlanságnak. Legyünk tehát most előrelátók, midőn e nagyhorderejű állásra embert keresünk. Kezünk még most szabad, ba majd egyszer megkötöttük legalább nyugtathassuk meg magunkat, hogy az árvaügyek úgy vezettetnek, amint azokat az árvák érdekében mi magunk is óhajtjuk. Legyen végre a{ árvaszéki elnök oly helyzetben, hogy materiális garan- tiát is képes legyen nyújtani. Kényes kellék, belátjuk, de ba valaha kellett erre súlyt fektetni, kell most. Eddig az árvavagyouért felelős volt a gyám, a községi elöljáróság és végre maga az egész község, ma — felelős az árvaszék, a megyebizottság és végre maga az egész megye. Akit a megyebizottság többségének bizalma a fényes állásra felemel, annál kölcsönözzön az erkölcsi képességnek súlyt az anyagi birtok is. Minél több eszközzel vagyunk képesek a világot és főkép az árvákat kezelésünk tisztaságáról, eljárásunk őszinteségéről megnyugtatni, annál örvendetesebb irányba zökkentettük megyénk árvaügyét. Nem mondjuk, hogy az árvaszéki elnök e négy tulajdonságával az állásnak minden kellékét kimerítettük. Sokkal többel kell annak még bírni, de minden egyébnek e négy tulajdonság az alapja, ez a sarkköve; ha ebből csak egy is hiányzik, félünk, hogy az árváknak nem adtunk atyát és érdekeikről nem gondoskodtunk atyailag. Vörös-Beróny, 1880. aug. 17-én. T. szerkesztő úr! A „Veszprém* 30-ik számában hirdetett borászati értekezlet f. hó 15-éu délután Vörös-líerényben csakugyan megtartatott s eredményét a mai viszonyok között teljesen kielégítőnek mondhatjuk. — A nagyszámmal összegyűlt szőlőbirtokosok az értekezlet elnökéül Brenner Lőrincz urat, — jegyzőjéül pedig — nem alkalmasabb hiányában, — hanem csupán azon tekintetnél fogva, mivel különben is helybeli jegyző vagyok, — alólirott megválasztatván, — elnök az értekezletet megnyitotta. — Mindenekelőtt örömét fejezi ki a telett, hogy a közbejött kedvezőtlen idő daczára is oly nagy számmal jelentek meg az érdekeitek, kiknek részére egyúttal köszönetét is bátorkodik kifejezni. — Röviden vázolva ezután általános bortermelési viszonyainkat s a nehézségeket, melyek az értékesítés útjában állanak, áttér az ezen nehézségek elhárítása végett országosan megindult borászati mozgalmaknak ismertetésére s az ezekből kivont tanulság alapján melegen ajánlja az értekezletnek a borászati és pincze- egyletek eszméjét. — Elengedhetlenül szükségesnek tartja e téren a szervezkedést, a társulást, részint azért, hogy az általánosan megindult borászati mozgalmak hasznait érA „VESZPRÉM" TAROZÁS. Márványkölgy. — Beszély. — Irta: V. SÁRFFY IGNÁCZ. Nagyon érdekelt engem egy nő a fürdőn. Meglehet, hogy csak különössége miatt. Barna volt mint egy kreolnő, ajkainak piros- sága vetekedett a korall tíízszinével; szemei nagyok voltak s feketék mint egy czigány- lányé, haj a, ébenfekete, arczának olajsárga szine odantalt Ázsia forró égalju hinduját közé! Különös az ily alakú nálunk, ami szőke országunkban. Hanem ami még különössebbé tette, az viselete volt. Ott ült egész nap a tó melletti félreeső pádon egyedül s bámulta a szélhajtotta lodros vizet. Ha a nap égetőn sütött, vagy ha a hold sárga fénye feltűnt a bűvös tükörben, ott volt. <íMindig egyedül l.... Egyformán elmerengett a holdon s belebámult az égő napba. Mintha üvegből volnának szemei, kibírták az égető sugarakat. Pedig nem voltak azokból. Beléjök tekintettem egy- párszor s ott felejtettem rajta az enyimeket. Égettek azok mint a szenvedély.... Sohasem láttam beszélni senkivel.... Különös dolog ez! Egy nő, aki szép, elbájoló, ott méláz egymagában reggeltől éjfélig s nem talál magának udvarlót. Neki senkie nincs! Talán beteg, talán gyászol valakit, talán idegen, aki nem beszéli nyelvünket? talán — talán ___S sok ily ,,taldnef megfordult a fe jemben, de feleletet nem bírtam adni rájok. Sokszor megnéztem arczát. Örök merengő mosolyával fordítá ilyenkor felém tekintetét egy pillanatra. De csakis egy pillanatra. Aztán újra hideg lett mint a szobor s bámulta tovább a napsugárjárta vízben fürdő apró halakat. Olyan bűvös képzeletben állt ellőttem e nő, hogy nyugalmamat kezdém veszíteni miatta. Velem volt szüntelen, nappal égő szemével, éjjel nyugtalanító, beteges mosolyával. Egy ízben, nagysokára plátói ismeretségünk után, kaptam felvilágosítást róla eleget. Megtudtam először is a nevét, azután pedig sok más egyebet. ... ügy hívták, hogy „Már vány hölgy"!... Nem azért márványhölgy, mivel tán arczának simasága vetekedett Carrara legfinomabb márványával, sem mert mozdulatlan teste hasonló volt egy élettelen szoborhoz, hanem mert keményebb volt a szive, mint a márvány. Úgy mondták!... Pedig az a nő, kiről azt hireszteli el a világ, hogy szívtelen, az el van veszve örökre! Azt kerüli a világ.... Egykoron, volt idő, körülrajongta az egész világ! Lebilincselt férfit és nőt egyaránt. Az aggok dicsérték páratlan szeretetreméltóságát, a nők az angyali barátnőt, az ifjak isteni szépségét s párbajokat vívtak, verseket írtak egyetlen üdvözítő mosolyáért. Egyszerre aztán odahagyta az egész világ, elkerülte öregje fiatalja-----Azóta rajtama radt ez a név: ,,Márványhölgy" Vajon mi bűne lehetett? Ez időtől, hogy a világ ily meseszerü dolgokat beszélt róla, még jobban kezdett érdekelni e hölgy. Most már más szemmel mértem őt, mint ezelőtt. Eddig féltem tőle, de félelmem vágygyal volt összekötve őt látni, — most borzadtam tőle. S különös, hogy borzadásom mellett is megmaradt valami abból az óhajtásból, hogy e nő leikébe pillanthassak. Adatott rá alkalom!---I. J ulius közepén lehetett, szép holdvilágos estén. Hölgyem ott ült szokott helyén, elrejtve a lombos fa mögé! A hold fénye áttörve a levelek közt, tarka színbe vonta arczát. Elmentem előtte úgy mint máskor, bele tekintettem szemeibe úgy mint máskor, s odább akartam átlani úgy miut máskor. Hanem az egyszer nem úgy történt mint máskor. Alig kaptam le pillantásomat fénylő arczárói, midőn a hölgy szavát hallám. — Jó estét uram. Első dolgom volt megijedni. Nem illethetett mást e megszólítás mint engem, mert senkit sem láttam magam körül. Valami borzongás lélelem fogott ei a hangra, olyanfóle mintha lelkiismeretem tiltó szava figyelmeztetne valamire, mit tennem nem szabad s most elkövetni szándékozom. A bűvös alak hangot adott. Szelíd, csengő hangot. Vajon ez a hang nem-e Astaróth szava, a bűvös szoboré, mely csak akkor szokott édes-bús olvadékony hangon megszólalni, midőn szűz áldozatát óhajtja. Vajon nem én leszek-e Astaróth áldozata az egyszer! Alighanem jó reggelt hebegtem a köszöntésre, magam sem tudom miféle nyelven. — Nemde szokatlannak találja, hogy megszólítom. — Megvallom — feleltem hebegve. — Ön el van fogúivá egy kissé uram. Természetesnek találom. Ön bizonyára hallott felőlem egyetmást s így tudja, hogy ki vagyok. Vallja be, hogy foglalkozott ön velem. — Nem tagadom. — így hát nagyon is természetesnek találom, ha megzavarodik, midőn engem, — kit még beszélni senkivel sem látott, — megszólalni hali. Üljön le mellém. Úgy. Fojtsa el kérem zavarát. Iparkodtam elfojtani, de nem tudtam. A hölgy rám meresztő bűvös tekintetét. Lekaptam róla szememet s belebámultam a holdvilágba. Annak sokkal jobb a tekintete. Az is mosolyog, de legalább nem gúnyol, világít, de legalább nem éget. A különös hölgy észrevette mozdulatomat. — Fél tőlem öu nemde egy kissé? Nem feleltem. — Vallja meg igen. Mint a kígyótól, melynek szúró pillautasa alatt összeesünk, reszketünk, de mégis belenézünk, mert szép. Mint a tilos gyümölcstől, melynek mérges az utóize, de kéjes az élve. Reszketünk e következménytől, s meghalnánk mégis, ha meg nem Ízlelhetnék. Nemde ilyen formán fél ön tőlem ? jjjMF" Lapunk mai számához egy félív „Hiv. Ért.“ van csatolva.
