Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1880 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1880-07-18 / 29. szám

lehet a tudósokat szigorúan büntetni, de hova jutunk ezzel, oda jutunk, hogy a nép mégis oda fordul hozzájuk, mert ez keze ügyébe esik, mindjárt, vagy egy szakasztó krumpliért, lisztért, babért ád neki tanácsot, orvosságot, megkerüli rá olvas, ha ez nem használ, men nének orvosért, pénze nem lévén, megvárja a kerületi orvost, ki esetleg abban a hétben nem j<>h<-t ki, várako/ik tovább, kuruzsoltatja magát tovább, addig a betegség elharapódzik, s ba az orvos megjön, igen természetes egyszerre csodát nem tehet, (mert legtöbb eset ben csak egvszer irat gyógyszert magának) javu ás nem áll be. ismét a kuruzslónak adja át magát, a mikor az a ku uzsló. nagy hangon hirdeti, hogy megölte a hidegvért az orvosság, ha ő mellette megmarad, ő hiszi, hogy meggyógyítja, de igy nem tudja.

A berendezés szerint 10—15—18 községet is adnak egy körorvosnak, ezt hetenként bejárni csak egyszer is, fisikui lehetetlenség, és ezért kap az orvos évenként 300 frt fizetést és 150 Irt fuvar általáuyt a községektől; a község bírái magok is keveselik a fuvar általányt, és ha ezt megkapná is az az orvos mit most nem kap meg, nem lehet kívánni, hogy egészségét, lovait csupa felebati szerétéiből tönkre tegye, fuvarost fogadni s úgy kijárni a községekbe nagyon sokba jön. nincs tehát más hátra, mint havonként egyszer-két- szer megjelenni a községekben, ezzel pedig nincs segítve a szegény betegen, — továbbá arról a fizetésről az adófelügyelőség 10% adót azaz 30 irt jövedelmi adót is vet reá, marad neki? — Uraim mi van itt fizetve kocsi- lótartás, orvos fáradozás, vagy a tudó mány? Vallják meg igazán semmi, — ha egy végrehajtó kimegy a községbe, három forintja vau, az orvosnak 40 krja sincs, ez nem méltányos, ez lealázó.

A mondottak után mit tehet mást a faíflsi ember, sem pénze orvost hozatni, sem a körorvos hetenként nem jöhet ki, segítségére pedig szükség van, kénytelen a kuruzslót elhivatni, hogy hát segítsen rajta, a hogy tud.

Uraim! ha önök a uép érdekét a közegészség ügyét, fajunk szaporodását munkaerőt, katona képességet valóban szivén hordják, ne adjanak annyi községet a körorvosnak, 3 legfeljebb 4 községet, adjanak mélytányos fizetést, és ne a község pénztárából, a bírótól kelljen azt kérni, hanem állam vagy megye pénztárából kapja, akkor megkívánhatni, hogy az orvos rendesen megjelenjen a községben hetenként, s meg is fog jelenui, de igy ingyenszolgálatot, csupa felebaráti szeretetből magát föláldozni, kívánni nem lehet, nem jöhet akkor panasz a községekből az orvos iránt, a nép megbarátkozik az orvossal, a koruzslók háttérbe szoríttatnak, s a hét éven alóli gyermekek gyógyítása jobban lesz kivihető, szóval a fentirt törvény jó hatását a nép is érezni fogja, mig csak átkozni tudja.

Nes^mélyi Antal, kör orvos.

Tan- és nevelésügy.

Néhány időszerű szó az elemi tanulókhoz és a szülőkhöz.

Elmúlt a tauév, tanítók és tanulók búcsút vettek egy időre egymástól, az utóbbiak a legjobbakaratu intelmekkel láttattak el utra- valóul a vakációra. Az iskolai ifjúság a szünidők élvezetéhez fogott, letevén a gondokat, melyek kivált némelyekre oly gyötrők voltak tiz hónapon át. Jól tudjuk, hogy sok tanuló az egész két hónapon keresztül feléje sem néz a könyveknek, sőt aggódva számítja a szünidői napoknak egymásutáni lefogytát, óhajtván, vajha állítaná meg valaki az édes semmitsem tevésnek a szép napjait, mint egykor Józsue a napot. — Azonban a jobb tanulók nem tekintik a szünidőt az unalom és az üres örömök napjainak, hanem a hasznos és ártatlan örömök korszakának; nem óhajtják most sem a nekik máskor meg nem engedett mulatságokat és élvezeteket, hanem megmaradnak saját körükben, játszanak jóerkölcsű hasonlókorú társaikkal, a napnak bizonyos részét a tanultak ismétlésével, egyéb hasznos könyvek olvasásával, rajzolással, írással, számolással sat. töltik el; a jobb tanuló nem gondolja, hogy ez ő hozzá nem méltó időtöltés és hogy a vakáció csak egyedül a gondtalan játék és hivalkodás kedvéért van adva, hanem csendes megnyugvással — mint a ki jó harczott vívott, tekint a lefolyt tanévre vissza és uj reményekkel telve néz a bekövetkező tanszak elé, mely neki fokozódott szorgalma által szerető szülői és tanítói megelégedésére még szebb örömöket, még dusabb szellemi kincsekét ígér.

Az élet-, a tapasztalás-, de főképen a nevelési szabályok azt kívánják, hogy az iskola és szüióiüaz, — a tanítók és szülők egyetértve uevéljék a gyermekeket, mely követelménynek sok gondos szülő meg is felel, nem elégedvén meg azzal, hogy az iskolaév kezdetével gyermekeit a tanítók figyelmébe ajánlotta, tanszerekkel és egyen szükségesekkel ellátta, hanem gyermekeit a tauév alatt otthon is ellenőrzi, feladványait számonkéri, a feladott

I leczkéket amennyire teheti, kikérdezi és a fel- í merült kétes esetekben a tanítóval értekezik. — Az ily módon követett eljárás rendesen meg is teszi a kívánt jó sikert, szülők Ó3 tanítók egymást támogatván nevelési teendőikben, megkönnyítik egymásnak a dolgot és rendesen el is érik a czélt; a szünidők beálltával azonban rendszerint megszakad a szülők és tanítók közt a tanidőben fenállott eme jó viszony, az egész gondosság a szülőkre megy át, azért ezen időre kettőzött figyelemre van szükség ezek részéről, mert a gyermekek most többet időzhetnek a szülői házon kívül, uj barátságot kötnek gyakran ismeretlen gyermekekkel, kik nem nekik való időtöltéssel ismertetik meg nem ritkán jó erkölcseik veszélyeztetésével, bizonyos lévén az, — »hogy a gyermeket nem egyedül a nevelő neveli; hanem a gyermek legkisebb korától fogva szakadatlanul más emberek befolyásának vagyon kitéve, mely a nevelő törekvéseit néha előmozdíthatja, de sok esetben el is pusztíthatja, még pedig olykor-olykor egy csapással, mint midőn a kertész több évi fáradságát egyetlen- egy fagy teszi semmivé.* (L. n. t. I. k. 326.1.)

Mindezeknél fogva tehát felhívjuk a t. szülők és gyámok figyelmét, hogy valamint egész tanéven át szoros gondjuknak ismerik szivökszerette gyermekeikről mind anyagi — mind erkölcsi tekintetben gondoskodni, — úgy ne mulaszszák el szülői gondoskodásukat a nagy iskolai szünidőben megkétszerezni! Czélszerű ez időszakra is valami napirendet megállapítani gyermekeink számára, mely szerint a fősulyt arra fektessük, hogy őket a káros unalomtól megóvjuk; — a napnak egyik alkalmas részét hasznos könyvek olvasására, rajzolásra, Írásra, számolásra sat. osszak fel, úgy hogy ezen komolyabb foglalkozás közé jussanak a nekik megengedhető játékok, test- gyakorlás, fürdés és így tovább ■- de azután ne késsünk arra lehetőleg íelügyelni, hogy a meghatározott idő felhasználtassék, nehogy vala- miképeu a mulasztás által szemrehányás há- romoijék reánk, mint ez a közel években több szülővel megtörtént; — tudunk esetet, midőn tanulóink közül többen a roszul felhasznált szünidő miatt a következő tanévet nem kezdhették meg; a mérték nélküli vagy alkalmatlan időben megengedett fürdés és a szülők tudta és beleegyezése nélkül tett kirándulás hosszas és súlyos betegségeit hozott nekik; de volt arra is eset, hogy kéz- vagy lábtörés volt a nagy szabadságnak következése. — Különösen felhívjuk a szülők és városi hatóság figyelmét a gyermekeknek a Sédvizben szokott fürdési szokására; láttuk a múlt .években gyakran, és láttuk ez évben is többszőr, hogy iskolás figyermekek, sőt az iskolából kinőtt ifjak (mester-inasok) népes utak és hidak mellett fürödtek minden legkisebb ruha nélkül, hol azok másnemű gyermekek által bámul- tattak a kőzerkölcsiség nagy kárára.

% I.

A VIDÉK.

H.-Bödöge, 1880. jul. 9-én.

Tekintetes szerkesztő ur! A „Veszprém* folyó évi 27-ik számában Bolla Sándor mezőlaki közgyám egy levelet tevén közzé, abban egyebek között Garay János elhunyt mihály- házai körjegyzőről is tesz említést, mely a boldogult hírnevét igen compromitálja. Azt állítja ugyanis, az illető, hogy az elhunyt körjegyző közel kétszázra menő ügydarabot hagyott maga után elintézetlenül, melyeknek díjait előre felvette.

Ez állítást — mint az elhunytnak egyik kartársa — nem hagyhatom szó nélkül. — Ugyanis Garay temetése alkalmával már kész lévén a talált iratokról felvett leltár, kitűnt, hogy »vannak* a boldogult által elintézetlenül hagyott ügyek is. Hogy az ilyen ügyek száma mennyire rúgott, azt nem említették a leltározók; de hogy azok akkora számot, amilyent Bolla Sándor ur megnevez, kitettek volna, — az igen valószínűtlen, mert az esetben a senzaczio nagyobb lett volna felette. Egyébiránt efelöl a megválasztott uj jegyző bővebb felvilágosítást adhat, és alulirtnak nem is a szám mekkora volta felett van szándoka vitatkozni, mint inkább a nagyontisztelt közgyám urat jóakaratulag az elmondandókra figyelmeztetni.

Aki ismeri a falusi viszonyokat, tudni fogja, hogy mily csekély figyelmet szokott a falusi lakosság fizetésbeli Kötelezettségeinek pontos teljesítésére fordítani. Erre példa a nagyon tisztelt levélírónak Í3 abbeli megütközése, melyet nála kedvelt megyei közlönyünk évek óta hátralékban levő előfizetési díjai keltenek. Tudva ezt, és hozzáadva ama körülményt, hogy Garay csak a vegleges ki- egyenlítés utáu szokta a magánügyiratokat a magok rendes útjára bocsájtaui: nagyon valószínűvé válik, hogy az a sok hátralékos iromány a kielégítés tekintetében is hátralékos, és ennélfogva ügyiéi és jegyző nem tartoznak egymásnak. Hogy pedig a felek azt állítják, miszerint mindenért eleget tettek, aki a fennériutett — de különben nagyon

I tisztelt — népet ismeri, tudni fogja, hogy ez állítás annak ugyan nem sokba kerül, különösen akkor, midőn tudja, hogy a sir zárta magába az egyedülit, ki őt alaposan meg- j czáfolhatná.

De különben hajlandó vagyok én hinni, hogy maradt Garay után némi elintézetlen ügy, mert Garay hosszasan és súlyosan betegeskedett; csakhogy nem teszem fel a boldogult kartársról, kit igen megbízható közhiva- talnoknak ismertek mind fel-, mind aláfelé, s ki iránt a levélíró saját kifejezése szerint is — népe oly odaadó bizalommal viseltetett, — hogy ezen ember felebarátjait megkárosítani szándékozott volna. Garayt úgy a hatóságok mint kartársai, sőt saját népe, szorgalmas, pontos és ügyes embernek ismerték. Lelkiismeretessége felöl pedig elég bizonyságot nyújt az, hogy egész életén keresztül soha semmiféle váddal nem volt terhelve. Már most szeretném tudni, mi jogon lehet egy ilyen ember becsületét — a loyalitás egyenes kizárá- | val — halála után oly súlyos megtámadásnak kitenni, mint ezt Bolla Sándor ur tévé? Hol találunk erre feleletet? Talán azt gondolja a nevezett, hogy a hirlapi levelezés is olyan közönséges dolog, mint egy csapszékbeli dis- cursus? Vagy talán azt gondolja a tisztelt levelező ur, hogy a jegyző egy olyan universalis bűnbak, kit mig élt, a világ összes hatósága csak egy írva dolgozó gépnek, egy olyan szükséges orgánumnak tartott, kit tetszés szerint lehet összeszidni, kit a kerület minden egyes lakosáért és eseteért felelősségre lehet vonni, kit minden szolgálatra fel lehet és fel kell használni, de ugyancsak mindezekért nem szükségés neki semmit adni, lehet nyomorogni — sokszor lakásnak nem nevezhető viskókban kujtorogni hagyni, és kinek halála után egyetlen hagyatékát: becsületét azon nép, melynek szellemi és anyagi érdekeiért szentelte egész életét, annak minden perczét, melynek ő volt védője, tanácsadója, érdekeinek megmentője s legkivált egész életén át hűséges napszámos munkása — minden lelki fürdalás nélkül sárba gázolhatja ? Csalatkozik tisztelt barátom, mert az ellenkező bebizonyítása már igen közeli jövő kérdése.

Megvagyok győződve, hogy a t. levélíró csupán pletyka után indult levele megírása alkalmával, s leirta amit egyik másik komám- avagy szomszéd uram mondott neki. Már pedig az olyan ,aztmondják“-féle beszédre okos ember ugyan ne hallgasson! Vagy be tudja a levélírónak 200 (?) embere közöl valamelyik bizonyítani, hogy ő az elhunyt jegyzőnek a hátralékos ügyirataiért eleget tett? Nem. Ezt mondja maga Bolla ur is. De hát hogyan lehet az, hogy oly nagyszámú tömeg közt csak egy sem akad, ki állítását habár egyetlen tanú, avagy egy betűvel igazolni képes volna, midőn a jegyzői iroda úgyszólván soha nincsen cliensek nélkül? Gondoljunk erre Bolla uram, és jó lesz máskor az olyan dolgokról hallgatnunk, ami iránt teljes meggyőződéssel nem vagyunk.

Tudhatja levélíró, mint a községnek egyik megbízott elöljárója, hogy a közdolgokban résztvevő, birjon ámbár gyémánt jellemmel, a tudatlan tömeg által mégis folytou gyanusíttatik, mert ez már annak természete. Ha már most az illető elhalálozik, e folytonos gyanusítgatás egyszerre óriási mérvet ölt s nyílt hangokban fejezi ki magát, megszülvén a rágalmat, melynek hitelt adni a legnagyobb györigeség. Később rendesen be szokott bizo- nyodni tételről-tételre a rágalom alaptalansága.

Végül még egy kérdést kedves levelező barátom! Tudja-e ama régi mesét a döglött oroszlán és a szamárról? Ez a mese sokszor ismétlődik ujabb-ujabb kiadásban.

Fogadja tekintetes szerkesztő ur hazafias üdvözletem kifejezését abbeli kérelmemmel egyetemben, miszerint e sorokat — melyekkel a boldogult emlékének kartársa tartozott — a »Veszprém* hasábjain nyilvánosságra hozni kegyeskedjék.

H.-Bödöge, 1880. jul. 9-én.

Hidy Zsiga,

körjegyző.

Tapolczafö, 1880. julius 5-én.

Megkezdtük az aratást. A sárga arany- szin kalász egymásután dűl a sarló alá A nap tikkasztó heve sem képes a munkás kezeket meglankasztani, egész nap vígan foly a munka, az est beáltával a kéve sorok, kepék emelkednek egymásután egymással közel szomszédságban. A súlyos kévék jó termésre mutatnak. Az öröm, megelégedés tükrözik minden arczon, a fáradtságos napi munka után is estenKint hallható az aratók vig danája. Rég- óta várjuk már, hogy fáradtságunknak méltó jutalmát vegyük. Hála a gondviselőnek most elmondhatjuK: Vígak e föld lakosai, mert megnyíltak ajtajai az Ur be tárházának; vig a magvető, hogy neki orczájának verejtéki nem hiába hullának, mert a hol hintett marokkal, most kiterjesztett karokkal hordja kévéi sorát. Most egyedül rajtunk áll, hogy ez adományt okszerűen javunkra fordítsuk. A sanyarú évek folyama alatt megtanultunk takarékosak lenni, meg, mert nem volt pénzünk, mit elpazaroljunk. A szükség kényszerített rá. Pedig ugy-e bizony a magyar ember a messze keletről hozott őseinktől ránk maradt kényelem szereteténél fogva hajlandó a bő költekezésre. A fényűzés, s minden másban igényeink fokozódása, kielégítése — sajnosán tapasztalhattuk — pénz-erszényünket bugyel- lárisuukat elégszer sorvadásba ejti. De mit törődünk mi avval, ha ma nincs, lesz holnap! Jó az Isten, megsegít minket! Igen ám, de előbb magad segíts magadon, előrelátó légy. Az a hidegvérüség, közönyösség, melylyel saját lelkiismeretünket elaltatjuk, az a mit bánom én féle félvállról vevése a dolgok folyásának észrevétlenül elzárják boldogságunk, gyarapodásunk kapuja előtt a bejárást.

Evvel nem azt mondom, hogy tán túlságos erőfeszítéssel, szakadatlan munkával szerezzünk, a krajezárok élire rakásával magunktól miuden élvezetet, örömöt elvonjuuk. j Ha ezt tenuém, szánó mosolylyal ajkukon ezt mondhataák rólam: no ennek az embernek is megbomlott ám az óra-kereke. A szélsőség mindenben árt, kivált itt. Ne legyünk Diogenes, se Lukullus, válasszuk az arany középutat. A földinives osztály vagyoni jóléte befolyással bir a többi osztályokra is, ha ez szegény, pang az ipar, hanyatlik a kereskedelem. Elégszer hallhatjuk egyik vagy másik iparostól: szegény vagyok, szívesen dolgoznám, nem kapok megrendelést; mert a polgár embernek nincs pénze. S csakugyan, ha az szegény, érzi minden osztály, le a pénzügyminisztertől fogva a legutolsó napszámosig. Állításom mellett bizonyítsanak az adóvégrehajtó urak! Megíordítva is áll. Igen ám, de erre meg azt mondhatják a nagyobrészt felületesen gondolkozók: Hja barátom! hogy szegények vagyunk, annak legtöbbször nem mi vagyunk az okai. Gondolj vissza a múltba, most szárazság, majd fagy, aztán jégeső hányszor tönkre tették legvér- mesehb reményeinket, elpusztultak vetéseink, szőlőink, csapást csapás ért. Ki vetheti akkor szemünkre, ha a szegénység miatt feljajdul- tunk. Tisztelem, méltánylom a más bánatát fájdalmát; én is velük éreztem. De annyit mindenek ellenében is szabad legyen kimondanom, hogy igen sokaknál a szegénységnek, a vagyoni bukásnak nem a rósz termés volt az okozója, mint inkább a rosszul gazdálkodás. Bevétel csekély volt, a kiadást nem tudtuk hozzá alkalmazni, párhuzamot nem tartottunk, vagy mint a példabeszéd mondja: tovább nyújtóztunk, mint meddig a takaró ért. Gavallérok vagyunk, könnyen kiadjuk a pénzt. Siralommal nézem, a községekben egyik a másikra nézvést, a nők tulságba viszik a ruházkodást, majmolják a nagyúri divatot. Vasárnapon miudegyik szolgáló egy-egy dáma. Ugy-e bár ez nem mutat szűk esztendőre?.!

Vágyainkat mérsékelni kell, igéuyeiukbön egy-egy fokkal lejebb szállhatunk; a franczia konyha, az uras viselet sok pénzt fölemészt. A piperkőcz, a munkától cserepesedett kézzel nem fog kezet. A divat utánzással pedig ezek száma szaporodik, annyival a munkás kezek fogynak, az árverési hirdetések szaporodnak, lesz a dobosnak munkája. Miért hogy azok az idegen német vagy zsidó kézre került ősi nemesi birtokok újabb gazdájuknak ezreket nevelnek ? Ezeket is éri elemi csapás. Igen! ők előre látók, munkásak, takarékosak, kerülik a fényűzést, a fölöslegest fölöslegesnek tekintvén, csak a legszükségesbek beszerzésére szorítkoznak. Nemde a házastársak, a családok között a viszályt, egyenetlenséget megtenni a szegénység, a szegénység kétségbeesést szül, a kétségbesés öngyilkosságra vezet. A szomorú példák a rettenthetnének bennünket, de igaz magyar ember a maga kárán tanul. Azonban, hogy a bőbeszédűség gyanújába ne essem, e közlemény első sorai tartalmára visz- szatárve, még csak ezekre kivánom a figyelmet fölhívni: Az aratás jól üt ki, s más kapás növényekis szépen fejlődnek. Most mutassuk meg, hegy okszerűen tudjuk beosztani szükségletünket, azért legyünk takarékosak, kerüljük a fényűzést, a divat majmolást, a fölöslegből tegyünk félre a jövő évekre is, igy nem kell félnünk az elbukástól. Takarékosságról szólva, hogy magammal ellenkezésbe ne jöjjek, leteszem a tollat — nem szaporítom a szót, nem fogyasztom a papirt, s az idő is int, dél van — tálalnak.

Isten velünk a viszontlátásig!

Németh Gerő.

HÍREINK.

t

Csengery Antal, a magyar tudományos akadémia alelnöke, a Nagy- Kanizsai kerület országgy. képviselője 1880. julius 18-án hosszas betegség után jobb létre szenderült. Nyugodjék békében.

»Mutatiók a oaiaztereaitákná*. - Acsiazterczitáknak jul. 6-ától 10-ig Zirczen tartott