Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1879-09-14 / 37. szám
VI. óvfolvain. 1879. 37-ik szám. Veszprém, Szept. 14. £9 R és „Hív. Értesítő“ a.gjelis minden Taeirnt;. Előfizetési díj: Egész évre 6 frt — kr. Tél évre 3 frt - kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes példány ára 15 l£r. *k>= =s2 KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELŐDÉSI ÉS 'í' VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Szerkesztőség és kiadó' hivatal: Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is. elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN künyvkeresisdése Veszprémien. HIRDETÉSEK: egyhasábos petitsor 6 kr. NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr., s külön minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. jfta9 =6« A hadapródképző intézet. Ha jól tudjuk, Magyarország négy kiválóbb helyén, Budapesten, Pozsonyban, Temesvárott és Kassán van hadapródképző intézet, melyeknek, mivel Magyarországban vannak, egyik főfeladatuk, hogy a közös hadseregben a magyar ezredek számára magyar fiúkból tiszteket neveljenek. Évről év. mind sűrűbb lesz a panasz, hogy ezen intézetekben a magyar fiúk mellőztetnek ; miért ? mert a német nyelvet nem értik úgy, mint egy született német, és a tisztán német nyelven tartott vizsgálatokon nem képesek úgy megfelelni, mint azok, akiknek a bölcsődalát is németül dúdolta a dajka. Ezen eljárás nem helyes. A hadapródképző intézetek felvéti vizsgálata tárgyainak sem mi-, sem mennyiségét nem akarjuk kifogásolni; minden vizsgálatnak megvan a maga mértéke, amely szerint követel és pe- dig joggal bizonyos fokú ismeretet ebből vagy abból a tárgyból. Aki ennek meg nem felel, aki ennyi előismerettel nem bir, ám vettessék vissza, legyen az magyar vagy német születésű, mindegy, nem bánjuk. De oly nyelven követelni egy nemzet fiaitól a vizsgálatot, amely annak nem anya- nyelve, amely abban az országban, annál a nemzetnél nem hivatalos nyelv, az nem jelent egyebet, mint azt, hogy tisztán magyar fiú oda ne mehessen, a közös hadseregben a magyar ezredek oly tiszteket kapjanak, akik sem A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Kék ibolyát....* — 1876. — Kék ibolyát szedtem Kicsi bokrétának, S neki szántam — hogy tűzné fel — Egy kis barna lánynak. Barna kis leányka Nem tűzte keblére; Beledobtam a rohanó Pataknak vizébe. A patak elkapta, Rohant vele árja; Fájó lelkem sóhajtása Szállt — repült utánna. Hej, te barna kis lány, Én azt még megérem, Hogy kifognád bokrétámat, De már késő lészen. Balogh Gyula. * Mutatvány Balogh Gyula: „Újabb költemények“ czímü dal filléréből. — Szombathely. Bertalanffy könyvnyomdája. 1879. ára 60 kr. Ajánljuk t. olvasóinknak. nem magyarok, sem nem magyar érzelmiiek. Tisztán magyar ajkú fiúnak hol lehet ma annyi alkalma, hogy németül úgy tudjon, mint egy született német. Az iskola mindenütt és pedig joggal magyar, az előadási nyelv magyar, a társalgási nyelv magyar. Tanul ugyan az a magyar fiú a gymnasiumban németül is, de nem tolja-e phoenix-szerü tantervűnk a német nyelv megkezdését mindig felebb és felebb, mig végre az is vagy a legfelsőbb osztályokra vagy majd az egyetemre szorúl, ahol azután magyar ifjúinknak kisebb gondjuk is nagyobb lesz, mint hogy a német grammatikát az abc-nél kezdjék. De meg nyujthat-e egy még oly tökéletes tanítása a német nyelvnek annyi és akkora képességet, hogy azon egy tősgyökeres magyar fiú vizsgálatot tehessen? Még kívánni is bűn volna ! Es elkertílbet- lenül szükséges-e, hogy azon a felvéti vizsgálaton csakis kizárólag németek és németül examináljanak ? Szükséges-e, bogy a magyar fiúk kivetkőzzenek magyar bőrükből, és németet húzzanak magukra, hogy a vizsgálók előtt megjelenhessenek ? Szükséges e elkerülhetlenül annak a német nyelvnek oly mérvű bírása, mely magyar fiúkra majdnem lehetetlen ? Mi nem látjuk be, miért kellene ennek így lenni és nem máskép. Ha határainkon kívül ily német mértéket alkalmaznak, nincs szavunk ellene; ott joggal tehetik és aki azok elé megy vizsgálatra, az alkalmazkodjék azoknak nyelvéhez is. De itt benn, a Réthi bácsi. — Emlékek. — Sohase haragudjék urambátyám, hogy még a sírjában sem hagyják uyugton! Hiszen tudja, hogy nincs követelőbb, mint a publikum, rettenetesebb, mint egy szerkesztő, mikor még pénteken sincs kész tarczája, és borzasztóbb valami, mint egy szedőgyerek, aki a hátunk mögött lesi a kéziratot! Inkább megfogadom, hogy ha majd én is berukkolok a regimentbe, viszek magammal egy pakli új kártyát, csak addig taragjon két táblát a tárkli partfaléhoz .......... Mert tudni való dolog, hogy Réthi bácsinak szenvedélye volt a tárkli. Négy felső, két quart, egy quint, meg ,terz ász-béla“-volt az ő legnagyobb öröme, addig föl nem kelt az asztaltól.Néha kettőtől — háromnegyed hétig elütögettük az irói és művészi körben együtt, mikor a fVén bakancsosat adták. Még akkor következett a bárom „maiszter,“ — hanem amire én beertem a földszintre, akkorára ő is ott volt a szinpadon... Vén legény volt már! — oda lépett a gyertyához, bekormozott egy üvegdarabot, arról aztán egy vo- uásjobbra, egy balra — készen volt a »maszk-“; az igaz, hogy nem is játszott szerelmest vagy hőst, akivel két óra hosszant vesződik a szabó, meg a fodrász. Hejh, olyan volt ő a mi új színészeink között, mint egy régi szürke katona-köpönyeg a franczia háború idejéből... Megvénült, megfakult.... Csak elnézte az öreg, hogyan lesz a magyar színészből divaturacs három ezer forintos fizetéssel ___ „Hej öcsém, mikor csak ha táron belül, köztünk magyarok közt, hogy létezhessék egy vagy több intézet, melybe magyar fiúk majdnem nemzetiségük áldozata árán vétethessenek fel, azt sehogysem tartjuk sem a józan észszel, sem a méltányossággal összeférhetőnek; kimagyarázui, kimagyarázhatjuk a magyarnak azon sajátságos nem-bánom-természetéből, mely szerint mindent eltűr, mindenbe belenyugszik, amit nemzetisége és nyelve ellen a német vét. Nemzet volnánk-e vagy mi ? Magyarok volnánk-e vagy mi? Önrendelkezési jogunk volna-e vagy mi ? Mind oly kérdések, melyekre jobban szeret- nők, ha a feleletet tettek adhatnák meg, mint szavak. Már a nemzeti önfentartási ösztön is azt parancsolja, hogy nyelvünket pusztulni ne engedjük, mert abban mi is elpusztulunk. Más, meg nincs-e jogunk a magyar elem jogosultságát még a közös hadseregben is megvédeni és fenntartani ? Többet mondunk, nemcsak jogunk van, de kötelességünk is odahatni, hogy a magyar ott végkép el ne enyészszék, hanem számítson ott is, nyomjon ott is a latban. Nem olyan-e a magyar katona, aki a világ bármely fia mellé oda állhat, ha arról van szó, hogy harczolni, vért ontani és meghalni kell? Megérdemli-e tehát, hogy vele saját országában úgy bánjanak idegenek, németek, mint az utczán felszedett koldússal, akinek ajkai hálát rebegnek, ha az asztalról lehulló morzsát megkaphatja? — De félre a keserűségekkel! Ne Egressy Gábornak volt egy kis darab szalonnája, ahhoz dörgöltük mi többiek a száraz kenyerünket, úgy laktunk jól, azért tán még is csak tudtunk valamit!“— szólt hozzám egy ízben. Egyszer aztán Lendvay Marczi is kivedlett a magyar nadrágból, meg a száz- gallérú köpönyegből; de már arra Kéthi bácsi elkeseredve csóválta meg rövidre nyírt üstökét: »Ecsém, — pusztulunk, veszünk!“ — Néha tájt neki, hogy a gázsija még mindig a régi; olyankor elpanaszkodott, a mint végig mentünk az üüői utón s én, aki nem voltam egyéb iskolás diáknál, úgy elbámultam néha azt az öreg embert, akiuél nagyobb művész nem létezett az én felfogásom szerint. Büszke voltam erre a barátságra; lestem, mikor moud már valamit, amiből tanulhatnék. Kollegáit sohasem ócsárolta, mint ahogy ez bou ton a művészek között. Nagy barátja volt a fiatalságnak. — A »Délibábok hőse“-nek szerzője alighanem róla vette a mintát arra a régi színészre, aki a muzeum-kertben fogdosta a inuzsaüakat s készült belőlők Shakspere-t, Vörősmartyt csinálni. Engem Petőfynek szánt, mert roppant hazafias gondolatokat szavaltam el egy darab papirosról előtte; biztatott, hogy csas tanuljak. Biz az a biztatás elkellett, mert én akkor is görög-nyelv tanulás helyett őtfelvoná- sos tragédiát Írtam és benyújtottam — az akadémiához; ott aztán felakasztottak, meg- nyuztak, kerékbe törtek érte, különben azt mondták, hogy nem rossz. Akkor elkeseredésemben felolvastam előtte a tulajdon lakásán mind az öt felvonást egy szuszra. Végig ballokoljuk a németeket, hisz azok a maguk szempontjából helyesen járnak el, hisz azok százszorta jobban felfogják és meg tudják védeni érdeküket, mint mi magyarok, hanem okoljuk inkább minmagunkat és főbbjeinket, akik oly kevéssé hordják szivükön nemzetiségünk életérdekeit, hogy az idegen befolyás minden arczpirulás nélkül megnyirbálhatja azt, ott és akkor, ahol és amikor neki tetszik. Tudjuk, hogy gyenge szavunk el fog viszhang nélkül hangzani, de legalább megnyugtat azon tudat, hogy nemzeti kötelességünket megtettük és ezen sértő eljárás ellen felemeltük tiltakozó szavunkat. Heti szemle. — szept. 13-án. E hétnek legfontosabb eseménye volt a novibazári szandsák megszállása. A csapatok bevonulása előre megállapított terv szerint a legnagyobb pontossággal történt szept. 8-ikán. Killies vezérőrnagy hadoszlopa a most említett napon reggel 10 órakor lépte át a szandsák határát, hova reggel 6 órakor indúlt meg Gsajniczából. Az északi hadoszlop, Obadich tábornok vezénylete alatt Visegrádból indulva, szept. 8-ikán délután 3 órakor Priboj közelében lépett török területre, hogy a Lim völgyén nyomuljon Prepolje felé. A harmadik napon elérték Plevlyét (Taslidsát), a mohamedán izgatás főfészkét. A török parancsnak, Musztafa pasa, megtartása miatt csaknem összeütközésre került a dolog; mert ez azt mondta, hogy a hely kiürítésére nincs utasítása a tőrök kormánytól. De Killies vezérőrnagy tepintatos és határozott fellépése elejét vette a bonyolulatoknak. Novibazár occupatiója tehát már-már bevégzettnek tekinthető, s oszladozni kezdenek azon aggodalmak, melyek a háború rémes képeivel kinteljes szorongásban tartották a kebleket- * A megsértett Anglia nagy előkészületegatta türelemmel; elfogyasztott három pakli gyufát, mig a pipáját ki tudta színi — (persze, mert úgy elbámuit, hogy a pipája is kialudt,] — mikor azután fölálltam, ő is felállt, — a pipáját kiverte a padlóra, odaállította szépen az ablakpárkányra, a tenyeréről leverte a hamut, megáilott előttem és azt mondta: »Olyan szép bokréta ez öcsém, hogy a virágtól nem is lehet látni a selyemezérnát.“— Persze, hogy jól esett, mert nem értettem; most még jobban esik, mert azóta értem, hogy a jó öreg nem akart gorombaságot mondani, hanem megmondta a véleményét az én bombaszt- stylusomhoz hasonló nyelven. Ne botránkozzék meg azon senki, hogy saját csekélységemet is belekeverem ebbe a dologba. Olyaa vonások ezek az öreg művész éleiéből, melyeket tálán sokau nem ismernek. Hát azt ugyan melyik éietirója tudja, hogy Réthi bácsi napoukint hajnali bárom órakor ott botrokált a zsidótemplom előtt, a zöldségárus nők között, s ott vásárolt be petrezselymet, sárgarépát, paradicsomot, pórét — s mindenféle zöldséget és vitte haza. — Én láttam, mert magam is ott voltam, — ott árultam a zöldséget édes anyámmal együtt, amit a saját kertünkben termesztettünk, iá hogyan szégyelhettem volna magamat a talyiga-tolás ért, mikor a nemzet nagy művésze is ott volt, mert rászorult velem együtt. — Nem akarok senkit vádolni, hogy őt rá- kényszerítették, de annyit tudok, hogy ha a jó- lelkü Szigligeti nem lett volua, szegény Rethi bácsit már régen letolták volna a színpadról. Pedig a színpad volt az_ő élete, s azt tartotta, hogy azért mindent el kell tűrni Lapunk mai számához egy fél ív „Hiv. Ért.“ vau csatolva.
