Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1879-12-28 / 52. szám
VI. évfolyam. 1879. 52-ik szám. Veszprém, Decz. 28. és „Hiv. Értesítő1 tegjeles xlnien mini;. Előfizetési díj: Egész érre 6 frt — kr. Fél érre 3 frt - kr. Negyedérre' 1 frt 50 kr. Egyes példány ára 15-Si:r. KÖZGAZDASÁGI, HELYI »fr ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS «H7 =3JM VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. «real =— ..............8« Sz erkesztőség és kiadó- ^ hivatal: Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is. elfogad és ! nyugtáz KRAUSZ ARMIN kínyrkerssiedése Veszprémien. HIRDETÉSEK: egyhasábos petitsor 6 kr. NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr., s külön minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. »c>= ÍC--PM Előfizetési felhívás! A „Veszprém“ néhány nap múlva Új évfolyamába lép. Megfeleltem-e eddig t. olvasóira jogos igényeinek, vagy sem, nem érzem magam illetékesnek eldönteni; de lelkiismeretem megnyugtat, mert mindent elkövettem, hogy megyénk tekintélye és érdekei minden irányban megóvassanak, hogy népünk anyagi és szellemi jóléte, amennyire ez lehető, előmozdíttassék. Ha ezen szerkesztői múltam biztosíték a jövőre, akkor bizalomteljesen fordulok t. olvasóimhoz, kérve, hogy anyagi és erkölcsi támogatásukat a bekövetkező új évben se vonják meg tőlem. A „Veszprém“ és „Hivatalos Értesítődre előfizethetni: negyedévre . . 1 frt 50 kr., félévre .... 3 frt — kr., egész évre . . 6 forinttal. Veszprém, 1879. decz. 27. LÉVAY IMRE, felelős szerkesztő és kiadó. A múlt és jövő. Mi a jelen? — Pillanat, melyben a jövő érinti a múltat. Az események az idő folyamában úsznak, úsznak feltartóztathatlanul. Az ember be kell kell, hogy fíízze magát az események közé, hogy ott lánczszemet képezzen és mint ilyen öntudatosan kapcsolja a körötte fejlődő dolgokat saját és a közjó érdekében egymáshoz. Aki ennél több akar lenni, nem ismeri önmagát, nem ismeri helyzetét, port hint mások szemeibe, ámít, ámít másokat, ámítja önmagát, innen azután, hogy i nemesebb ügyhöz méltó buzgalma zátonyra talál és nem eredményezi azt, ! ami czélba vétetett. Egy-egy év lepergése mindenkit gondolkodóba kell, hogy ejtsen. Komoly pillanat ez úgy egyesek, mint népek, nemzetek életében; illő tehát, hogy ebben nyílt fővel és érző szívvel tartsunk szemlét múltúnk fölött és pillantsunk, ha máson nem, a remény és képzelet szemüvegén jövőnkbe. Nekünk magyaroknak különösen van okunk elmélkedni, mert az 1879-ik év ránk nézve sok, igen sok tekintetben tanúlságos, szomorúan tanúlságos volt; de, ha azon okulunk, még forrása is lehet egy boldogabb jövőnek, mely nagyon elkellene már édes mindnyájunknak. Azt szokták mondani, nem ver az Isten kézzel. Nagyon igaz. De ha valamivel ver, ver lelki vaksággal. Ezzel verte meg a magyart a magyarok Istene, hogy soha nem látja azt, soha nem munkálja azt, ami neki hasznára válik, hanem üti-véti mindig azt, aminek előbb-utóbb kárát fogja vallani. A föld népe felszabadult, még mielőtt megérett volna az önállóságra és ma — koldustarisznya van a hátán, koldusbot a kezében. Szabadsággal hitegették és ez a szabadság a pauperis- mus undok bilincseit verte kezére és lábára, úgy hogy ina eladja testét, lelkét, csak akadjon rá vevő. A földesurak, a régi családok, melyekre Magyarország oly sok ideig büszke volt, enyésznek, soknak még | a nevét is hiába keressük, a feledés át nem látszó fátyolt borított arra, helyökbe újak léptek, de ezek a hazáért már nem tudnak úgy érezni, mint éreztek a régiek. E közt a két elem közt képződött egy középosztály, mely csak árnyéka azon középosztálynak, mely nemzetet, hazát tud is, akar is fenntartani. Ez a középosztály át meg át van törve az intelligens proletariátus által, mely veszedelmesebb, százszorta veszedelmesebb, mint a vak tudatlanság. Míg a vak tudatlanság passive árt a hazának, addig ezek active ártanak. Ezen intelligens proletárok azok, akik a leghangzatosabb eszméket írják zászlójukra és ez alatt toborzanak, nem fontolva meg, hogy hogy sokkal könnyebb egy házat felgyújtani, mint azt eloltani, sokkal könnyebb a szenvedélyeket 'felkorbácsolni, mint azokat oly mederbe terelni, melyben azok üdvöst munkálhatnak. Ezen proletárok befészkelték magukat mindenhova, a kormánykörökbe ép úgy, mint a sajtóba, a legbefolyásosabb hivatalok közelébe, ott ólálkodnak ezek, mint a farkasok, keresve a prédát, melylyel telhetetlen gyomrukat megtömjék. Ezek még a leghumánusabb vállalatot, a legüdvö- sebb intézményt is bukásra viszik, mert nincs erkölcsi alapjok, melyen megállhatnának, nincs életelvök, melyhez következetesen tudnának ragaszkodni, hogy keblükben fejlődhetnék az, amit jellemnek nevezünk. Nem az Isten, nem az elemek, ' hanem ezen intelligens proletárok tették Magyarországot tönkre, és fogják ezután is tönkre tenni, ha a magyar résen nem lesz, résen pedig csak úgy fog lenni, ha a jobb érzésüek nem vonják vissza magukat a közügyektől, hanem nyilt és férfias fellépésükkel leszorítják a küzdtérről azokat, akiket nem tiszta szándék, hanem rút önérdek és jellemnélküliség vezérel. Megdöbbentő valami az, mint látjuk a legszentebb ügyeket olyak kezeiben és önkényétől függve, akikuek multjok semminemű biztosítékot nem nyújt jelenük és jövőjük iránt és viszont mint látjuk, hogy vonulnak félre, egyik másik után, azok, akik elvszilárdság, jellemesség és egyéb jeles tulajdonaik miatt annyira kiváltak közölünk és engedik a tért azoknak, akik csak pusztítani, de nem építeni tudnak. Ez volt főbibája különösen a már-már haldokló évnek, ez volt egyik főoka azon sok és keserű csapásnak, mely Lazánkat érte. Magunkban, magunk közt van a hiba; itt kell először a vad húst kivágni testünkből, hogy a többi egészséges rész meg ne tá- madtassék. Az idők súlya vállainkra nehezedett; panasz szakad fel a sanyargatott keblek mélyéből; úgy látszik, mintha miuden ellenünk esküdött volna: de azért ne essünk kétségbe, van egy jó tulajdona a magyarnak és ez az életrevalóság, melylyel egy ezredév viszontagságain át tudott törni. Ez az, amibe reményünk horgonyát vetjük és a kétségbeesés nem fog rajtunk erőt venni. Ha botlottunk is, Aj,VESZPRÉM" TÁRCSÁJA. — Újévi gondolatok. — Nem tér az idő soha vissza, Szárnyán oly gyorsan elrepül, Ekként tanít a bölcs s a költő S töprengésében elmerül. De mi örüljünk! hadd repüljön, Nem vallunk véle semmi kárt — Nincs ok, miért sírjunk a múlton, Ürítsük rá a telt pehárt! — Vagy úgy! — igaz, keserves év volt! Az úr kezét megérezők.... Tenger Ion a virágos róna, Posványok a buja mezők; A föld megreszketett alattunk, Jég verte az áldott határt.... — Hajh! — ennyi búra, szenvedésre Ürítsük ki a telt pohárt! — Egy éve még! víg dal között, hejh, Mint lestük uj év reggelét — S most? — itt is, ott is egy üres hely — Hol testvér, rokon ült elébb.... Elmentek, rájok ott dicsőség... Vagy idegen föld sírja várt ... Eh, öld a bút, nehogy az öljöu! Ürítsük ki a telt pohárt.... Föl á homlokkal — él az Isten! Megérdemeltük, szenvedőnk; De a jövő terhes ködén át Az ő szeme mosolyg felénk — E mosolygás a mi reményünk, Melynek viz, fagy, jég, tűz nem árt Köszöntsük vig dal közt a reggelt, Ürítsük ki a telt pohárt.... Feledjük a múltat! de még se — Tanuljunk! Sokra megtanít. Munkára úgy száll égből áldás, Ha együtt jár az ész s a hit, Gyár s templom, jog s erő megférnek, — S a jellem alkot sziklavárt, Közjónak enged az önérdek.... Ezért ürítsük a pohárt! — F. Tóth Kálmán. Veszprómmegye közönsége által a székesfehérvári kiállítás tanulmányozására kiküldött bizottság JELENTÉSE. (Folytatás.) Majdnem ugylátszik mintha a butor-ipar egyik legkedveltebb iparága lenne a magyar embernek, sőt mintha azt különös előszeretettel cultiválná. Bútor-iparosaink készítmé nyeik akár Ízlés, akár válogatottság tekintetében kiállják a versenyt a hírhedt bécsiekkel, és a mi a legörvendetesebb még, e verseny- képesség áll nem csak a budapesti nagy ezé- gekről de vidéki kisebb ezégek sőt egyes asztalosokról is. Csak egyre óhajtanánk figyelmeztetni bu- torkészítőinket sőt általában iparosainkat: hogy törekedjenek egyszerűségre és ezéiszerüségre, — hogy képesek legyenek olcsón előállítani. Láttuk a kiállításon, bogy iparosaink mű- izlése már igen szépen kifejlett elannyira, hogy a legfinomabb bútorokban és diszítmény-czik- keknél is felemelkedtek a versenyképességre, és pedig felemelkedtek modhatni egészen önmaguk erejéből, mert valóban az országos rajztanoda és a műipar-muzeum még eddig vajmi kevésnek tett hasznos szolgálatot. De tagad- hatlan, miszerint iparosaink műizlósi sokkal kifejlettebb mint hajlamuk a czélszerüre, azért ide kell figyelmüket irányozni a nagyobb versenyképesség érdekében. A házi ipar. E szerény elnevezés alatt találtuk mi a fejérvári kiállítás egyik legtekintélyesebb és legérdekesebb részét; tekintélyeset, mert terjedelmével és ezer meg ezer féle tárgyaival csak ugyan impozáns volt, érdekeset, mert ez egymaga, elvonva a többitől anuyi anyagot szolgáltatott tanulmányozásra és reflexiókra, hogy akár egész rendelkezésünkre volt időnket erre szenteltük volna. A házi ipar áldásos befolyásáról sokat mondanunk felesleges; mindenki ismeri már e jelszót, melynek különösen hazánkban, a nagyszámú földmivelő osztálynál roppant jelentősége van. Mindenki tudja, hogy a házi ipar tanítással kenyeret adunk kezébe mezei munkásunknak, a ki télen át keresetet nem talál; hogy elvonjuk általa népünket a téli henyéléstől, alkalmat adunk neki takarékosságra úgymint munkásságra és lehetővé tesszük neki, hogy évszakokon át szünetelni kénytelen mestersége mellett, mint az például az ácsoknál és kőmiveseknél áll, tudjon egy más kereset módot is családja fenntartására. Ezért örömmel üdvözöljük az állam által e téren megindított mozgalmat annyival inkább is, mert a mint a kiállítás fényesen bizonyítja s a rövid tán négy évi idő alatt felmutatható eredmények tanúsítják, az állam initiativája a legjobb hatást szülte és már sok helyütt utánzásra taíált. A mozgalom megindítása óta létrejött már 6 házi ipart terjesztő egyesület, melynek szárnyai alatt s az érdemdús Jagocsi Péterfy József közreműködésével ma már 21 tanműhelyben nyernek oktatást tanítók, tanítónők é3 a nép. Nem lehet eléggé melegen ajánlanunk megyénknek, hogy ez áldásos mozgalomban részt vegyen, hogy mielőbb szakértő bizottságot alakítson, mely a kérdést tanulmányozza s a megyéhez véleményt terjeszszen elő. Szólnunk kell azonban nemcsak azou házi iparról, melyet a fentjelzett intézetek terjesztenek, de ki kell emelnünk azon szép eredményeket is, melyeket a házi ipar terén tanító-képezdéink, nevelő intézeteink és számos községi elemi iskolák is ezúttal felmugy Lapunk mai számához a „Franklin Társulat könyvjegyzéke“ van csatolva.
