Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1879-10-19 / 42. szám
VI. évfolyam. 1879. 42-ik szám. Veszprém, Okt. 19. tó és „Hív. Értesítő ‘ megjelen minden vatirnap. Előfizetési dij: Egész évre 6 frt - kr. Fél évre 3 frt - kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes példány ára IS kr*. =6& v j^ozjrnxijM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is, elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN könyvkereskedése Veszprémien. HIRDETÉSEK: egyhasákos petitsor 6 kr. NYILTTÉR jietitsoronkint 15 kr., s külön minden beigíatásórt 30 kr. bélyeg. Gl Az ínség. Egy paraszt időjóslat tartja, lia a takarmány bővében terem, akkor a tél korán beáll. A váratlanul ránk zúdult téli havas idő, ez egyszer legalább, nem hazudtolta meg e jóslatot. Az ég stírííii van borítva vastag hófelhőkkel, melyek még a teljes zöldben levő falombozatra borították hóleplöket. A rózsák még nyíltak a szabadban és egyszerre leforrázta azokat éjszak jéghidege. A szegény ember szegény családjával elég meleget nyert a szépen sütő őszi naptól, sem téli gúnyára, sem fütött kemenczére nem volt még szüksége. Ma családja összekuporodva bújik be gunyhójába; elrongyolódott ruházatán keresztül fú a hideg szél, majd megveszi őket az Isten hidege, sem tíízrevaló, sem betevő falat kenyér nincs, a családhoz bekopogtatott az ínség. Hej! nem igy volt ez hajdanta. A magyar ember soha nem látott annyi szükséget, mint napjainkban, midőn minden, elemi és egyéb csapás annyira készületlenül találja, hogy szinte csodálkoznunk kell, hát épenséggel nem tud már a magyar ember előrelátó lenni semmiben sem? hát épenséggel nem tud már a magyar ember számítani? nem tud becsületesen megélni ebben a téjjel mézzel folyó Magyarországban? Minden egyes év bóolvadása, minden egyes év esős időszaka egész vidékeket borít viz alá. Egy-egy szüktermésü év ezreknek, meg ezreknek akaszt koldustarisznyát a nyakába, nyom koldusbotot a kezébe. A járványok és egyéb sorvasztó betegségek csak azért szünetelnek egyik vidéken, mert átköltözködtek a másikra. Szóval, a haladás a felvilágosultság, az annyira áhítozott szabadság ezt eredményezte nálunk? Ezért küzdött a magyar évtizedeken keresztül? Ez fáradozásainak gyümölcse? Ez törekvéseinek sikere? Ez volt az az eszményi magasztos czél, amely felé vezérférfiai a tehetségeket és erőket összegyüjték és irányíták? Ez, bogy most a nyomornak, az ínségnek essék áldozatul ? Ez, hogy most bitét, bizalmát veszítse minden iránt, ami addig szent volt előtte? Ez, hogy utóvégre arra ébredjen, hogy vezérei, akiken szívvel lélekkel csüggött, hamis útra terelték, mely a helyett hogy a jólét felé vezette volna, zsákútczába vitte, ahonnan se ki se be? Valóban nem tudjuk, mit is gondoljunk. Az az eljárás, mely eddig dívott a nép vezetésében és művelésében, határozottan kárhoztatandó és így gondoskodni kell arról, hogy az észszerűen meg legyen változtatva és olyanná téve, mely a magyar népnek csakugyan javát nem csak akarja, de kézzel fogható siker felmutatásával eszközli is. Nem elég most az éhhalállal küzdő népnek csak kenyeret adni, hanem meg is kell őt tanítani a munkásságra, mert e nélkül megint csak tétlen, munkakerülő lesz és újra, meg újra áldozatul esik a legelső rohamnak, melyet egy mindig várható elemi csapás feléje intéz. Gondoskodjunk munkáról a népnek, mert a fáradság és munkanélküli ingyenes segítség megint csak demo- ralisáló hatást fog előidézni. Nem akarjuk ezzel azt mondani, bogy most, a szükség pillanatában, ne segítsük előlege» munkateljesítés nélkül is a népet, hanem csak azt, hogy gondoskodjunk, amennyire lehet, arról is, hogy jövőben, ha egy-egy szűk esztendő beáll, ne legyen népünk mindjárt kétségbe esve, ne legyen minden önsegélytől megfosztva, szóval, hogy ne legyen az ínségnek első rohammal mindjárt áldozata. Ezt pedig elérhetjük, ha a nép elöljáróinak, milyenek a lelkészek, jegyzők, birók, tanítók, mesterek, tekintélyét visszaállítjuk. Valljuk meg őszintén, sokat vétett a sajtó és a társadalom újabb időben az által, hogy majdnem minden tekintélyt lábbal ta- podott. A szegény nép sohasem fog a felfogás azon magaslatára emelkedni, hogy rá nézve a tekintély fölösleges legyen. Ha annak a lelkésznek, ki a tiszta erkölcsiség elveit, ha annak a jegyzőnek, ki a társadalmi és állami életre tanácsait, ha annak a bírónak, ki a pörös ügyek felett Ítéletét, ha annak a tanító mesternek, ki a rakon- czátlan iskolás gyermeknek hirdeti az élet tanait, ha ezeknek nincs tekintélyük a nép előtt, vége akkor a sikernek, vége azon javúlásnak, amelyet a népnek saját maga érdekében óhajtania kell, hogy tisztességesen megélhessen. A nagy urak nagyon távul vannak a szegény néptől, ők erre édes-keveset hathatnak; a nép erkölcsét a nagy uraknak sem sopánkodása, sem boszúsága meg nem javíthatja. Javító hatást a népre csakis közvetlen - elöljárói képesek gyakorolni, mert ezek vannak folytonosan körötte és közte; ezeknek kell tehát tekintélyt szerezni, ezeknek kell állásuk fontosságát latba vetve oda működni, hogy az a nép megszeresse a munkát, kerülje a tétlenséget, álljon ez politizálás-, korteskedés- vagy egyéb hasonló czifra munkátlanságban. Csak ezek hozhatják helyre, amit a hatalom sokszor meggondolatlanul elkövet; de ha ezeknek tekintélyét a sajtó és irodalom is vállvetve iparkodik megsemmisíteni, akkor ne csodáljuk azután, ha az a nép, melynek nincs egy falat kenyere sem, azért naponkint megtölti a csapszékeket, körülüli nap- és éjhosszant a kártya- és tivornyaasztalokat és minden istenadta napot szent Heverdel napjává tesz és mellére csap azon büszke öntudatban, hogy ő szabad polgár, neki nem parancsol senki, ő fizeti papját, jegyzőjét, bíróját és mesterét, tehát kell, hogy azok függjenek tőle és ne ő azoktól. Ha a nép előtt nincs tekintély, ki és mi képes vele beláttatni, hogy az a szép summácska, amit ő naponkint elver a kurta korcsmákban vagy a torkán leereszt, az untig elég lenne arra, hogy ő maga és családja szükséget ne lásson? Azt még a legnagyobb önszeretet sem képes eltagad- tatui velünk, hogy Magyarország a legszűkebb esztendőben is terem any- nyit, hogy népei ínséget ne szenvedjenek és az éhhaláltól meg legyenek kiméivé; de ha, uramfia, a magyar ember olyan, hogy mikor tisztességes napszám mellett szép keresetre tehetne szert, akkor nem megy dologra, hanem inkább henyél, vagy a malom alatt politizál; vagy mikor nyáron a télről gondoskodhatnék, ezt a gondoskodást a jó Istenre bízza, maga addig jobbra balra ténfereg és csak czimborát vár, hogy per companie egy glázli bor mellett megbeszéljék, mit csinált Bismarck Bécsben — akkor ne csodálkozzunk, ba nyomunkban van a nyomor, ha fogait vicsorgatja felénk az Ínség. Vagy menjünk egy város- vagy faluban éjjel végig az ut- czákon, nem üti-e meg füleinket minden oldalról az éktelen zsivaja a mii- latozóknak és ha a korcsma ablakán lopva bepillantunk, nem találunk-e ott oly mulatozókat, akiknek otthon — koplal a családjok? Legyünk őszinték, nekünk sohasem tud az Isten annyit teremteni, amennyit mi el nem tudunk pazarolni. Ez a főoka a mi legesleg- nagyobb bajunknak. Ezen pedig csak A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Röpülj oh lelkem!.... Röpülj, oh lelkem! Röpülj a völgybe, A mesze délnek Völgyébe el! Holott tenéked, Ha már seholsem, Egy szép virágszál Mindig fesel. Köszöntsd a kedves Virágot ottan Égő szerelmed Dalaival; Légy mint a zengő, Mely csöndes éjeu Magán vau ébren S mindegyre dali. Légy mint a szellő, Mely mint a sóhaj Forrón epedve Jő messziről, És megtalálva Édes virágát Édvittasultau Keblére dől. S ba üdvözöltél Édes virágot Elandalító Ölében ott: Jöjj vissza gyorsan, Mint fecske, a mely Szivemnek egy űj Tavaszt hozott! ERÖDI DÁNIEL. A byzanti műveltség szelleme. (Mutatvány Váry Gellert „Rajzolatok a görög műveltség világából“ czlmü nem rég megjelent müvéből.) Napjainkban a szellemi tevékenység különös előszeretettel foglalkozik azon jelenségek buvárlatával, melyek együttesen véve alkotják az emberiségnek legszebb ékességét, a műveltséget. Minél előbbre halad az emberiség önérzete, minél tisztább világosságban áll előtte azon magasztos rendeltetés, melyet a teremtett világ lánczolatában be kell töltenie, annál nagyobb óbaj él keblében azon mozzanatok ismerete iránt, melyek az idők múltjában e czél elérésére egy-egy lépéssel elősegítették. Sokszor jelentéktelen emberek, másszor figyelmet sem gerjesztő események voltak azok, melyek lassan, de annál biztosabban működve uj korszakokat alkottak, czélszerűbb társadalmi berendezést eredményeztek, szóval az emberiség gondolatának egy fokkal bővebb Lapunk mai számához eg fejleményt adtak. Ma ez, holnap amaz a nép lett az, mely a műveltség összes eszméinek örökségéhez jutván a vezérszerepet vitte. Majd az is, miután a kapott eszméket, intéz vényeket és szokásokat sajátjaival kibővítette, letűnt ä történeti szereplés teréről, hogy helyét egy másik foglalhassa el. Ezt a dolgot itt, amazt amott találták föl, kezdték a gyakorlati életben alkalmazni, mig kézről kézre menve az emberiségnek közös tulajdonává vált. Ha valami lealázó és gyermekes dolog nem volna a jelennek szűk körénél tovább nem látni, úgy méltán megelégedhetnénk műveltségünk jelen vívmányainak élvezetével. Műveltségünk jelen állapota ugyanis nagyszerű összeg, melynek egyes járulékait a múltban nagy emberek, egész századok és egész nemzetek szolgáltatták. Korunk nagykorúságának gondolata hordja magában azon titkos ösztönt, hogy e pontnál meg ne állapodjunk, hanem öntudatos észleléseink tárgyává tegyük a műveltségnek nemcsak a jelenleginél fejletlenebb fokozatait, hanem még embryo állapotát is. Az angol Lubbocknak a műveltség keletkezését és a történet előtti időket tárgyaló müvei mintegy Írott bizonyságok, melyekben századunknak ez óhaja és meggyőződése nyilatkozik. Német-, Franczia- vagy Augolország irodalma nem is szűkölködik oly tudományos művek, felolvasások vagy értekezésekben, melyek a műveltség múltját majd egy, majd más oldalról méltatva figyelműkre, már oly módon kiaknázták, hogy a műveltség egyes korszakai, nemzeti színezetei, sőt annak egyes tárgyaira vonatkozólag is nem egy értekezéskével, hanem egész köny,z ív „Hiv. Ért.“ van csatolva. vekkel, vagy odatartozó irodalommal lehet rendelkezni. Nálunk Magyarországban más körülmények vannak. A szellemi téren munkálkodók csekély száma lehetetlenné teszi azt, bogy a műveltség történetének múltja körül is annyiau foglalkozhassanak, mint Európa egyéb nagy nemzeteinél. Nekünk még vajmi csekély számmal vannak műveltség történeti munkáink, értekezéseink, ismertetéseink s más efféléink. Épen e körülmény okozza, hogy hazánk- bau bármi csekély e nemű ténykedésre sem lehet megvetéssel tekintenünk, mert egy csepp az is, mely a forrást előbb patakká, azután folyóvá nőni segíti. A műveltségnek azon korszaka és színezete is, melyet értekezésünk tárgyáéi fölvettünk, olyszerü, melyet tudomásunk szerint kimerítően leiró magyar mű, de még értekezés sem létezik. Szinuyeinek nagy szorgalommal összeállított repertóriuma, mely fölös számú hazai folyóirat, programm, almanach és más egyébből vette adatait, igen sok magyarul földolgozott műveltség törtéueti tárgy- gyal ismertet meg bennünket, de meggyőz egyszersmind arról is, hogy hazai nyelvűnkön még a byzanti műveltségnek ismeretére nem juthatunk; magyarul még tüzetesen arról szóló könyvet vagy értekezést nem olvashatunk; pedig e műveltség reánk vonatkozólag épen nem érdektelen holmi, tudva azt, hogy a byzanti műveltségnek a magyar műveltségre a szomszédságnál fogva nem jelentéktelen vala a befolyása kivált árpádházi királyaink alatt. Ha e sorainkkal, melyekkel a byzanti
