Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1879-02-02 / 5. szám

lépett az elnöki székről. A 30-án tartott minisztertanácsban notifiikálta Mac-Mahon lemondását s egyúttal a házak elnökeihez is intézett levelet, melyben ezeket mondja: Minthogy nem értek egyet a minisztériummal, új kabinetet pedig nem alakíthatok, és nem akarok oly rendszabályokhoz nyúlni, melyek compromittálhatják az ország jólétét s a hadsereg jó szervezetét, átadom a törvényhozó testületeknek a nemzetgyűlés által reám bízott hatalmat. A congressus már azon nap d u. összeült elnököt választani. A congressus 713. szavazatképes tagjai közül 670 szavazott. Az absolut többség 336 volt. Megválasztatott Grévy 563 szavazattal. Chanzy 99 szavazatot

nyert. A képviseló'ház elnöke Gambetta lett.

*

Az orosz-török szerződés aláírását napról napra halogatják mindenféle apró akadályok ürügye alatt. Pétervárról azt sürgönyzik, hogy a végleges békekötés aláírását a szultán betegsége okozza. A „Vakít“ szerint pedig még azon kérdés döntendő el, hogy a szerződés aláírása után az oroszok rögtön kiürítsék-e Drinápolyt és vidékét, vagy pedig a nagyhatalmak előleges eszmecseréjének tárgyát képezze-e ? Különben a napokban a bécsi tőzsdén hire járt, hogy az orosz-török szerződés aláíratott.

*

A görög határokat rendező bizottság alig alakult meg, máris az hirlik, hogy jelentékeny akadályok merültek fel e kérdésben. Nem csoda, a porta folyton azt hirdette, hogy a berliui congressusnak erre vonatkozó megállapodásai csak tanácsok; a görög kormány ellenben a berlini szerződés alapjára helyezkedik s miudent követel. — A montenegrói határrendezés ügye ellenben kedvező folyamatban vau, legalább Kiamil pasa e bizottság egyik tagja, reményét fejezte ki a fönforgó akadályok elhárítására. — A bolgár fejedelemség alkotmányát szentesítette a czár; az országgyűlés állítólag febr. 10-én ül össze. — Az osztrák képviselőház 27-én döutötte el a berlini szerződés sorsát; tizenkét napi heves vita után szentesítette azt, de azt is elhatározta, hogy joga van szentesítenie. — A mi képviselőházuua a lefolyt héten jelentéktelen tárgyak elintézésével foglalkodott, még fontosabb volt a Francziaországgal kötött kereskedelmi szerződés elfogadása.

Nyílt levél az ipartársulatokhoz,

a\ e\ évben megtartandó országos iparos gyűlés tárgyában.

Midőn arról van szó, hogy a 'magyar iparosok 7 év lefolytéval ismét egybegyüijeuek, hogy a törvényhozás és a kormány, — a nemzet ügyeimét egy impozáns országos gyűlés erkölcsi súlyával felhívják azon érdekekre, melyek az ország érdekei, azou hanyatlásra, mely a nemzet anyagi jólétének hanyatlását jelenti: jól meg kell tontolnunk, vajon a viszonyok olyanok-e, miszerint számítani lehessen azon mérvű közügyelemre és érdeklődésre felfelé és lefelé, melynek hiányában, sokkal jobb még egy ideig várni, hallgatni és — pusztulni, mint igazainkat életbevágó gyakorlati eredményekre való hiálítás nélkül hangoztatni.

Azon év, melyben az utolsó országos iparos gyűlés a fővárosban megtartatott, a korlátlan iparszabadság proclamálása által forduló pontot, igeu sokak meggyőződése szerint végzetes forduló pontot képezett hazánk iparmegjövendelte végromlásukat is. És mindez beteljesedett az utolsó betűig. Nem csoda tehát, hogy oly babonás vakhittel ragaszkodtak a szent könyv jóslataihoz.

Oh, a „Martadina“ nem hazudik soha

........

Ez e

setben csakugyan nem huzudott a „Martadina.*...

Félév telt el azóta, hogy Don Sporza lovag túladott a feleségén. Es e félév alatt keserűen megbánta a lovag a dolgot. Eleintén könnyen, jól érezte magát, mint a madár, mely kalitkájából kiszabadul, de később, épen úgy, mint a madár, nem tudva magának élelmet keresni, életelenül lehull, Sporza is űrt kezde érezni szivében.

Zülimet azelőtt gyűlölte s undorodott tőle, s most midőn kezdette észre venni, hogy háza legszebb éke, kiért alattvalói az imádásig rajongtak s kit csak ő, egyedül ő nem tudott megbecsülni, — hiányzik, tompa s mély fájdalmat kezdett érezni lelkébeu

Alattvalói, cselédjei, barátai elfordultak tőle mind, s ez oly véghetetlenül fájt a lovagnak.

Nem ritkán történt, hogy éjjel, lázas álmai közepette őrülten suttogta Zulun nevét. Majd hívta őt félálmában s enyelgett vele édes hangokon, mikéntha ölébeu tartaná s gyűrűs hajával játszanék, s csak midőn vége volt az álomnak, riadt föl vészteljeseu s haud- sárjához kapott, hogy szétvágja szivét, mely oly kimondüatatlanui fájt és szenvedett.

Megmondta ezt mind előre a „Marfcadina.*

Don Sporza szivében egy szokatlan esemény vert tanyát. (Jjolag beleszeretett a feletörténetében, s igy az 1873-iki ipartőrvény meghozatala, és tegyük hozzá, minden átmeneti rendszabályok nélkül történt életbe léptetése, úgyszólván kényszerokokat szolgáltatott az iparosok országos tanácskozására.

Ne foglalkozzunk most ezen gyűlés eredeti czélzataival, annak lefolyásával és végeredményeivel; mindenki, a ki a dolgoknak csak némi ismeretével bir, constatálni lesz kénytelen azt, hogy az 1872-diki ipartörvény által teremtett alapokon is, a mi különösen a társulati szervezkedést és az ennek kifolyását képező némely hasznos intézmények létesítését vagy újjászervezését illeti, a mi történt, az nem csekélyebb részben tulajdonítható azon törekvéseknek, melyek eme gyűlésből és a törvényes, szervezetére bár papíron maradt, de azért erkölcsi hatáskörét sok irányban fentar- tott országos iparos szövetségből nyertek ki- i ndulást.

Jelez-e az 1879-diki év iparunk továbbfejlődésére és az iparos osztály existenciális érdekeire nézve szinte valamely forduló pontot ? egy oly uj helyzetet, mely vaskényszerűséggel utalja az iparosokat arra, hogy azzal szemben vállvetve állást foglaljanak? — Én arra határozottan azt merem válaszolni, hogy: igen.

Bár az Austriával létrejött új közgazda- sági kiegyezés egészében keveset változtatott az 1867 óta köztünk és Asztria közt fenállott közgazdasági viszonyon, mégis az iparosokra aunyiban új helyzetként nehezedik e kiegyezés, mert most már véglegesen elzárvák előttünk iparunk versenyképesítésének és felvirágoztatásának mindmegannyi elsőrendű tényezői. Égy önálló vámterülettel biró Magyarország (a független bank szükségszerű folyománya a vám elkülönítésnek) kezében tartaná mindazon leghathatósabbaknak bizonyult állami eszközöket, melyekkel az iparfejlesztés terén egyedül lehetséges nagy és maradandó eredményeket elérni. De azért a váraközösségnek fen- tartása nem jelenti szükségképen ipari érdekeink feláldozását, mert a helyes szabad kereskedelmi irányú vámpolitika, ha megóvja az ország pénzügyi érdekeit, ha közeli jó piaczo- kat biztosít az ország nyers productiója számára, ha olcsón és jó minőségben juttatja a fogyasztásnak mindazon iparczikkeket, melyeknek előállítására a szükséges előfeltételek és erők nálunk egyelőre hiányzanak: az ily vámközösség s az ily szabad kereskedelem lassan és nehezen is csak közvetve ugyan, de még mindig sikeresen megindíthatja egy túlnyomóig földművelő államban a belterjes industri- alismus fejlődési processusát.

Tehát akár önálló vámterület, okszerű mérsékelt védvámos irányú kereskedelmi politikával; akár vámközösség a szabad forgalomnak valódi biztosításával és az eddigi pénzügyi károsodások megszüntetésével: a több éven át minden mást háttérbe szorított nagy kiegyezési kérdéseknek ezen egyik vagy másik irányban való megoldására el kellett készülve lennünk.

De a megoldás politikai kényszerűségek következtében sem az egyik, sem a másik irányban nem történt. A vámközösség feutar- tása mellett oly kereskedelmi politika inau- guráltatott, mely a külfölddel szemben határozottan védvámos, kizárólag Austria iparának javára; ellenben Magyarország és Austria közt a korlátlan szabad forgalmat fentartja és az által beláthatlau időre továbbra is Austria ipari egyeduralmát biztosítja.

Nem lehet tehát joggal azt mondani, hogy az új kö gazdasági kiegyezés — akár

ségébe, észvesztőbb, hódítóbb lánggal, mint azelőtt. Csakhogy most már a nő nem volt többé az övé.

Mig sajátja volt, nem tudta megbecsülni, s most midőn túladott rajta, őrjöngött utáuna.

Késő volt minden... nagyon késő, amint ezt bölcsen megmondta előre a „Martadina.*

Ha arra godolt, hogy most az Ő édes Zülimje Abigardó karjai közt hever s az szaggatja le a rózsákat oly kertből, mely az övé lehetett volna, őrületes dühbe jött s sokszor környező szolgái alig bírták visszatartani, hogy szét ne zúzza fejét palotája márványfalain.

Arra is gondolt, hogy elmegy Abigardó- hoz s visszakéri tőle nejét. Odaadja vagyonát, kincsét, fejedelemségét, csak az adja visz- sza neki Zülimet. Ő maga koldusbottal kezében ajtóról ajtóra koldul ha kell, de nejét Ölében fogja hordozni s szájából eteti, mint a galamb szokta tollatlan üait

....... De vajon visza fogja-e adni Abigardó? A nő isteni és emberi törvények szerint az övé; nincs hatalom, mely elvegye tőle.

Arra is gondolt, hogy elveszi tőle erőszakkal; elrabolja, megszökteti, de ekkor becstelenné lesz neve. Hah pedig ezt Sporza egy pillanatig sem bírná elviselni. Inkább halált mint a megbecstelenítést.

így telt el a második félesztendő is. Örökös kin szenvedés és lelki mardosás között.

De tovább már nem bírta a lovag. Egy reggel, midőn felébredt s Zülim nevével üdvözlő a pirkadó hajnalt, elhatározta, hogy meglátogatja Abigardót. Visszakéri tőle Zülimet a ha nem adja, ott előtte veri át szivét, mert nem bir élni nélküle.

vámügyi, akár a bankügyi, akár az indirect adókra vonatkozó fináncziális rendezkedést tekintjük, merőben új helyzetet teremtett? Akár fektetüuk nagyobb sulyt’a kiegyezésnek némely elvitázhatlan előnyeire, akár annak még inkább elvitázhatlan súlyos hátrányaira, akár bírnak j ránk nézve a tisztán politikai szempontok döntő súlylyal: a íődolog az, hogy most már Ma- J gyarországnak a gyarmatihoz rendkívül hasouló függő közgazdasági helyzetére nézve csakugyan oly stabilitás állt be, mely vaskényszerüséggel más irányt kell, hogy adjon a hazai ipar emelésére, sőt igen gyakran csak a létezőnek megmentésére czélzó állami rendszabályoknak.

Mondjuk egészen világoson: a mely törvényhozás a vámtarifa megállapításánál és a kereskedelmi szerződések kötésénél íőtekiutet- tel lehet a nemzeti munka érdekeire; avagy az a parlament, melynek nem kell állandó deücitekkel megküzdeni, az bátran mellőzhet minden olyan kisebb szabású és legtöbbnyire csak igen közvetett kihatással biró állami intézkedéseket, melyek a mi helyzetünkben annál mellőzhetleuebbek mennél inkább kezdenek az eddigi egyoldalú közgazdászatunkból eredő veszélyek Őstermelésünk mindmegannyi ágaira nézve kézzelfoghatókká válni.

Ha pedig ez igy vau, ha új feladatok várnak törvényhozásunkra és kormányunkra, új akadályok, súlyosbodó versenyviszonyok, új terhek és új erőlködések az iparosokra: akkor igenis helyesen van az idő megválasztva az iparosok országos tanácskozására.

Azonban még egyéb körülmények is kívánatosnak, időszerűnek, sőt halaszthatlannak tüntetik fel a vidéki iparosság részéről évek óta sürgetett második iparos *Congressus“-nak ez évbeni megtartását, oly körülmények, melyek egyszersmind biztos reményt nyújtanak arra nézve is, hogy meleg érdeklődés és ro- konszeuv fogja kisérni a mozgalmat miudenütt a hol érzék van az ország anyagi fejlődésének annyira elsőrendű tényezői iránt. Vegyük sorra, bár csak egészen röviden.Először: mindazon kérdések, melyek most kell, hogy a napirend tárgyát képezzék, teljesen mentek minden politikai jellegtől, tehát teljesen kizárják a lehetőségét annak, hogy az úgynevezett iparos mozgalmakból ez idő szerint bármely politikai párt tőkét csinálhasson. Mindenek előtt ajánljuk ezt szives ti- gyelembevétel végett „félteié.*

Másodszor: Az 1872-diki ipartörvény módosítása s evvel kapcsolatosan az eddiginél életképesebb iparszervezet alapjainak megvetése végre valahára törvényhozásuuk által is — a kormánynak ez iránt még múlt évi junius hóban adott utasítás folytán — határozattá vau emelve. A szakminisztérium tehát továbbra el nem odázhatja ezen kérdés nyélbe ütését, s mint hirlik, egy országos jellegű, bár a dolog természetéhez mért sziikebb kőrü enqete-ta- nácskozmány fog már legközelebb egybehivatui

Már most az enqete által megállapítandó főbb elvek vagy megtelelnek az ország iparos értelmisége nézeteinek és jogos kívánalmainak vagy nem. Az első esetben hivatva lesz a nagygyűlés ezen öszhangzatot a törvényhozás tájékozására constatálni, ellenkező esetben pedig föladatát képezendi a törvény módosítására vonatkozó eltérő javaslatait, — szakszerű higgadt megvitatás eredményeként az országgyűlés elé terjeszteni.

Harmadszor: Közel harmadfél évi pro- visorium után a kereskedelem- és iparügyi ministeri tárczának akadt végre gazdája és van végre kihez szavunkat emelni. Rég leKora reggel kiadta a parancsot az indulásra.

Öt elefánttal s nagy kisértettel kelt útra a lovag s harmadnapra kelve Abigardó barátja csúcsíves tornyait látta meg kiemelkedni a láthatárból.

— Hah! — gondolta magában — ott van Zülim, s ügetett tovább őrületes gyorsasággal.

Abigardó nagyon szívesen fogadta nemes barátját s maga mellé ültette a kereveten balfelöl, ami igen nagyrabecsülést jelent a móroknál.

Sporza még mindig nem látta Zülimet. Vágyta a találkozást és mégis remegett tőle. Sasszemeit a szemközti tornyon jártatá, mely Zülimnek lakosztálya vala.

A pipák bodor füstfellegbe burkolták a két lovagot s midőn a beszédből mindakettő kifogyott, némán ügyelték a felgyürüző füst- felleg szeszélyes alakjait. — Végtére Abigardó törte meg a csendet.

— Mit gondolsz dón Sporza lovag, ne játszanánk egyet addig, mig az ebéd ideje megérkezik?

Sporza a „játék* szóra megrázkódott. Eszébe jutott az egy év előtti végzetes sakkjátszma, melyen földi menyországát eljátszotta,

— Nem bánom dón Abigardó. Hozass koczkákat.

— Miért nem sakkot lovag? kérdé amaz megütközve, hisz úgy tudom, te ezt szenvedéllyel játszod?

— Nem, nem — szólt irtózva Sporza — nem játszom többé sakkot. Az ember nagyon mélyen elgondolkodik mellette s nem beszélszoktunk már olyféle ártatlan ábrándokról, hogy ezen szaktárcza élén oly férfiút üdvözölhettünk, ki valaha életében az ipar- és kereskedelmi ügyeket specialis tanulmánya tárgyává tette, avagy plane feladatául tekintette volna (azt mondják pedig Chiuában van erre eset) e téren a gyakorlati élet igényeinek és fejleményeinek gondos megfigyelése által némi gyakorlati tapasztalatokra és szakszerű tájékozottságra is szert tenni. Részünkről sem férhet a legtávolibb kétely sem ahhoz, hogy báró Kemény Gábor minister úr a jó akaratnak és ügybuzgalomnak egész gazdag tőkéjére támaszkodva fogott hozzá a tárnájának hármas ressortjában reá váró nehéz problémák megoldásához; ámde az, mit hivatalba lépte óta is tőle halottunk, az, őszintén megvallva, épen nem alkalmas a különben uagyrabecsült egyéniségéhez az ipari érdekek tekintetében fűzött igen mérsékelt reményeket fokozni.

Ha a t. minister úr valamely „földművelési, állattenyésztési és bányászati* tárcza vezetésére vállalkozott volna, legkisebb kifogásunk sem lehetne akár a ressortbeli hivatalnokaihoz intézett ismert beköszöntő, akár pedig a törvényhatóságokkal, közölt terjedelmes közgazdasági programm ellen; ámde tekintettel azon számos és nagyfontosságu feladatokra, melyekkel az ország közgazdászat! ministerének az ipar terén is mulhatlanul foglalkozni keilend, azt már méltáu rósz néven vehettük, hogy sem az egyik, sem a másik programmszerü nyilatkozatban még csak nyomára sem akadtunk annak, hogy például az ipartőrvény revisiójának immár elodázhatlan ügye az ipari szakoktatás országos szervezésének nem kevésbé állami fontosságú kérdése stb. ő excellentiája részéről ép oly melegen fel fog karoltatni, mint akár a birkatenyésztés, akár az arany- és ezüst-bányászat. Szerencsétlenségre összeesett ezen reánk nézve nem épen kecsegtető euuntiatiókkal azon ridegen visszautasító, méltatlan fogadtatás, melyben az állami építkezések körüli sérelmes verseny-eljárás tárgyában legközelebb a köz- oktatásügyi minister urnái tisztelgett ipartársulati küldöttség részesült.

Említsünk-e fel más eseteket az e téren szerzett tapasztalataink, fájdalom, nagyon is gazdag tárházából ? Hol széles e világon — szép magyar hazánkat kivéve — hogy csak egyre szorítkozzunk, volna lehetséges az, hogy a törvényhozás utasítja a kormányt az iparos szakoktatás országos szervezése és egy felsőbb ipari tanintézet létesítése iránti javaslattételre; a szakminister egy évi enquéteirozás eredményeként bemutatja a javaslatot, s aztán — nincs 25000 forint az estéli ipariskolai szervezet megindítására és másik 25000 forint az első felsőbb tanintézet életbeléptetésére! Nincs tehát 50000 frt egy 190 milliónyi bugdet keretében ily czélokra, akkor, mikor a boszniai .... De hiszen nem akarjuk, hogy dolgainkba bármiféle politikai vonatkozások el- egyedjeuek.

Mindez eléggé sajnos jelenség arra nézve, hogy épen intéző körökben még mindig hiányzik a kellő érzék azon érdekek iránt, melyeknek erélyes és rendszeres felkarolása ez idő szerint nálunk inkább mint valaha egy nemzeti kormánypolitika elutasíthatlau követelményét képezi. De másfelöl mind e mozzanatok csak növelik azon indokok súlyát, melyek az iparosok czélbavett országos manifestatiója mellett szólanak.

A még 1877-ik márczius hóban több

gethet. A koczka meg a bor feloldja az ember nyelvét. Ma sokat akarok neked beszélni dón Abigardó Verra.

— Legyen úgy, mint akarod.

A koczka behozatott s a két lovag szemben egymással, alacsony puha zsámolyokon foglaltak helyet.

— Mire játszunk? kérdé Abigardó

— Aranyokra, — szólt amaz, erszényét előhúzva.

— Mennyi áll?

— Ezer pénz.

— Tartom, — szólt Abigardó és vetett.

— Kilencz.

— Tizenegy, — szólt Sporza szintén

vetve.

— Kétezer arany részemről lovag.

— Tartom Abigardó, s ezzel újra vetett.

— Tizennyolcz.

— Tied a pénz Sporza, az enyira csak hat. Ma nem szolgál a szerencse.

— Akarod az egészet tartani. ?

— Legyen három ezer arany. Dobj.

— Tizenöt, — kiáltá Sporza.

— Öt, — viszonzá Abigardó fogait szíva. Vesztettem. Mégegyszer az egészet.

— Legyen úgy. Hat ezer arany. Abigardó újra elvesztette a pénzt s most

már dühbe jött.

— Don Sporza lovag, te ma rendkívüli szerencsében vagy.

— Épen mint aminőben voltál te Don Abigardó ezelőtt egy esztendővel. Emlékezel még reá ?

— Ah igen, tudom; akkor nálad játszottunk. Hahaha! emlékezem. Akkor felhasz-