Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1879-10-12 / 41. szám
VI. évfolyam. 1879. 41-ik szám. Veszprém, Okt, 12. *9= =<?» ,¥»S2Í^«58M‘ és „Hív. Értesítő'1 Bebeles minden vasintp. Előfizetési dij: Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes példány ára 15 lii* *. & KÖZGAZDASÁGI, HELYI *9-GÜ ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS VHP VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Szerkesztéség és kiadó* hivatal: Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is. elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN i5ny?keresiedése Veszprémben. HIRDETÉSEK: egyhasábos petitsor 6 kr. NYÍLT TÉR ; petitsoroukint 15 kr., s ; külön minden beigtntásért 30 kr. bélyeg. az ma fukarság, melyet nem szabad, nem lehet veszély nélkül űzni, folytatni továbbra is — értjük a megye közigazgatási segéd- és kezelő személyzetének nyomorult fizetését. Mi nálunk egy írnok fizetése? — Négyszázötven forint. Mi egy dijnoké? — Háromszáz forint. Mi a munkaidő? — Naponkint nyolcz óra. Vajon, azt kérdezzük, mily arányban van itt a munka és a díj ? — De mindezt tulaj doiikép csak akkor foghatjuk fel a maga valóságában, ha azon körülményeket is tekintetbe veszsziik, amelyek itt okvetetlenül kell, hogy tekintetbe vétessenek. Tegyük fel, hogy az az Írnok családos, amint hogy legtöbb csakugyan az is. Vajon mi jut abból a nyomorult fizetésből egy napra, hogy az elég legyen lakásra, élelemre, ruhára, betegség esetén gyógyszerre és egyéb előre nem látott, de előre meg sem határozható szükségre ? A családfő mellékfoglalkozásra és így mellékjövedelemre épen nem számíthat, hacsak éjjeleit nem akarja feláldozni, ami meg, tudjuk, igen sok esetben a szervek ártalmával van összekapcsolva és csak bizonyos fokig űzhető, ezen túl már átcsap azon irányba, mely a finom öngyilkosság felé vezet, midőn valaki a munkának áldozatul esik. Ha ez beáll, ha az illető huzamosb ideig beteg talál lenni, könnyen megesik, hogy mire felgyógyul, helyét már betöltve találja és akkor kész a megtestesült nyomor. De feltéve, hogy a legszilárdabb egészség mellett egy-egy írnok évtizedek hosszú során át működött, vajon van-e kilátása, hogy öreg napjait nyugalomban, nyugdíj élvezése mellett töltheti? Epen semmi kilátása sincs, mert ezek számára sem a megyénél, sem egyebütt semmiféle nyugdíj nem létezik. Ha mindezt elgondoljuk, lehetetlen, hogy szivünk meg ne essék és ne kérdezzük magunktól, vajon egyiknek, másiknak családja mily kilátásokat táplál a beálló téllel szemben, közepette az élelmi szerek napról napra növő drágulásának. A jóravaló gazda majdnem előbb gondoskodik igavonó marháinak és cselédjeinek jólétéről, mint a magamagáéról, mert tudja, hogy ezek az ő vagyonosságának közvetlen tényezői, közvetlen megteremtői. Ha ezek hiányt szenvednek, ha ezek erőtlenek és így munkaképtelenek, azt első sorban ő maga, vagyona, gazdasága fogja megérezni, míg magamagáról mindig gondoskodhatik és gondoskodhatik úgy, hogy az által ügyei, gazdasága, háztartása, fennakadást nem szenvednek. A megyének is így kellett volna régen vagy legalább kell most gondoskodni segéd- és kezelő személyzetéről, melyet nem lehet a véginségnek áldozatul oda dobni, hanem, amivel és ahogy lehet, ügyei számára megtartani. Megyénk irnoki személyzete a maga részéről megtett már mindent, amit csak tehetett, hogy helyzete javuljon. Hathatós érvekkel támogatott kérvénynyel ostromolja évenkint a magas minisztériumot, hogy drágasági pótlékot engedélyezzen. A tagadó váA megye közigazgatási segéd- és kezelő személyzete. Mindennek, még a takarékosságnak is megvan a maga határa; aki ezt túllépi, mikor azon innen maradhatna, megszűnt jól cselekedni és olyasmit követ el, ami előbb utóbb, de bizonyosan megboszúlja magát talán ott, ahol senki sem sejti. All ez egyes embernél, de különösen áll testületeknél, ahol a rendelkezés mások fölött egyes- egyedüli mérvadó a takarékosság különben becsülendő és követendő erényének meghatározása- és alkalmazásában. Megyénket ősidők óta a takarékosság jellemzi; ennek köszönhetjük, hogy tőkékre pillanthatunk, melyeknek jótevő gyümölcseit ma sokan élvezhetik, tőkékre, milyeneket más megye hírből sem ismer. Aki ezekről bővebb meggyőződést akar szerezni, tanulmányozza át a megyei magán- pénztárakra ügyelő választmány jelentéseit; azokból megtudhatja, hogy állításunk nem légből kapott. Teljes dicséret és elismerés illeti megyénk azon derék férfiait, kik a rég- és kö- zel-multban az ügyek élén állva a takarékosság erényét megyénk erényévé tették, és azt az általános, úgy mondott „megyei ga\dálkodás,cc pazarló lejtőjére nem engedték lépni. De az idők változnak, változtak is, és ami csak nem rég is még takarékosság nevet viselt, ma már megszűnt az lenni, az ma szelíden szólva szűkmarkúság, A „VESZPRÉM" TÁRCZÁJA. . Amiről annyian álmodoznak. — Emlékezés okt. 6-ra. — Villognak a hősök markaiban az aczé- lok, reszket a föld a seregek rohama alatt, dübörögnek az érczkigyók kerekei, lelkesülés tüzében égnek a harczosok arczai ........... egy ne mzet áll a sikon, előtte az ellen, ki hazája földére rohant. — Egybe omlanak a hadsorok, magasan lobog a zászló,------------kihangzik a v ezényszó, a kürt; csattog a kard, . . . nyög a haldokló, nyerítve omlik össze a ló. A kapott sebeket jaj nélkül tűri a katona; lehull a zászló, — — — a zászlótartó alája kerül, ajkaihoz vonja, úgy hal meg. A zászlóra ez van írva, »éljen a magyar szabadság*. Szép szemfedő, melyen a »szabadság“ szent neve van hímezve; mely száz csatában diadalmasan lengett, most hullott le-----------és nem em elte föl senki, .... alatta nyugodott hű hordozója. — Körűié volt legnagyobb aratása a halálnak. Halomban feküsznek egymáson a hullák, mindenik ajkon e szent szó látszik megmerevültnek: szabadság! A hadvezér végig néz elesett katonái felett, kicsordul szemeiből a köny s felsohajt: ők meghalhatának a szabadságért, vitézül estek el, de mi! .. . . Miért nem vagyunk közietek ! * * * Bilincs csörren, megmozdult a rab. — Aranyos a ruhája, szalma a fekhelye. Arcza fakó, szemei láza3 tűzben égnek. — Ah miért nem maradtam a csatatéren, mint lánczokat hordjak tagjaimon. — Kifacsarták kezemből kardomat, — — — most, most, lánczok csörögnek helyette, ha megmozdulok. — Szegéuy hazám! Gyilkosaidnak vér kell, tenger vér, hogy belefojtsák a tenger szabadságot, de van még az istenek kezében bűnt torolni nyíl! Lánczot a harczosnak kezére; mintha rabolt volna, mintha férge volna a társadalomnak, -----------lánczokat, mert szabadságér t küzdött. De mi ez,... kopognak, talán a vérpadot készítik. — — — Ne lássanak félni! lássák mint megy halálra az, a ki a szabadságért hal meg! . . . Jőnek, visznek .... készen vagyok. * * * Tizenhármán vannak, mintha számuk jelentené vesztüket. Kezükön bilincs, — féltik őket nagyon. Beszélnek, vigasztalják egymást. Nekem nőm van, kis gyermekeim, ha meghalok, ki marad velük? Nekem, szól a másik, szép kis fiam van, most tauulja kimondani e szót »apám.“ Végig megy ajakról ajakra, mig az utolsóhoz ér. Nekem nincs senkim, egy volt amit imádtam, az volt mindenem : a szabadság! Ez elveszett. . bár ne kellene látnom e napot. Pirosán kel a nap. Hossza kocsin vontatják az akasztófát. Fölállítják, letapossák a földet körűié. Tizenhármán nézik a börtön ablakából e készülődést. Nézik és nem tánto- rodnak el bele. Oda támaszkodnak a nedves falhoz, ..........egy egy sóhaj száll ajkaikról, az tán elnémulnak mind. Egy óra múlva tizenhárommal voltak többen a másvilágon. * * * Hóhérok száguldozták végig a letaposott szabadság földét. Eles füleik voltak; meghallották az elrejtőzőttek sóhaját, a bujdosó panaszhangját. — Utánna mentek, megfogták. Kiragadták családja karjai közül. — Herodes szolgái Betlehemben. — Volt-e könyörület a hóhérok szivében? — Lehet-e az könyörületes, a kinek könyörtelen parancsolnak ? Nem és százszor nem! De nyugodjatok ti áldozatai a szabadságnak. — Még van virág a mezőkön, melyből koszorút fontak zászlóitokra. — Most hantjaitokat fedezzük be vele. Jobb nektek oda lent a mélyben aludni. Menjetek, ne kisértsetek senkit, hisz ma már félnek tőletek, — — — — gondol is rátok valaki! — Az emlékezet gyújt nektek halvány világot. . . Nyugodjatok! __________ S{. L. A szomorúfűz története. (Rege) Minden fűszálnak megvan a maga története ; olyan szép, olyan megható története. — Szebb-eapiros rózsa születése, mint a gyöngyé, mely egy istennő szeméből fakadt? — szo- morubb-e a nárczissz regéje, mint a jávorfáé, mely a hű szív porából nő ki, s furulyát metsz ágaiból a bánatos juhász? És ha az almafa történeti nevezetességre tudott jutni az emberiség életében, miért ne lehetne meg a szomorufüznek is a maga regéje? lasz majdnem stereotyp-alakban mindig készen van a minisztériumnál, melyet csak ráütnek a kérvény hátára és az ügy kellemetlenségétől egy évre ott fenn — megszabadúltak. A megyebizottság rokon8zenvét kivívta a személyzet és a megyei közgyűlések a felfolyamodók ügyét pártolólag terjesztik fel, sőt megnevezik a módot, melyen segítni lehet, mint most legutóbb is, hogy a megye által megtakarított összeg 10%-át engedje a minisztérium nekik drágasági pótlékül. Nem. Ez is megtagadtatott. Jab! lejárt az idő, mikor a megyei közgyűlések még bírtak felfelé némi befolyással, némi tekintélylyel, de ma ott állunk, hogy sem felfelé, sem lefelé. Kísérlet tétetett arra nézve is, bogy a közigazgatási segéd- és kezelő személyzet tagjai közt az országban országos segély- és nyugdíj-intézetet szervezzen, de ez kivihetetlennek mutatkozott, mert az elszórtság a kezelés nehézségét involválta és a szegénység a legfőbb erőtől fosztotta meg a talán létesíthető intézetet t. i. a pénztől. így tehát nem maradt egyéb hátra, mint magától a megyétől, a megye bizottságától várni, helyzetüknek humánus javítását. Azon édes reményben zárjuk be czikküuket, hogy megyénk felvilágosult bizottsági tagjai belátva a mondottaknak valóságát, el fognak mindent követni, bogy a közigazgatásnak ezen martyrjai fizetésüknek némi felemelése által azon helyzetbe jutnak, bogy a megélhetés kínos gondjaitól legalább Nem teremtett Isten szomorúságra sen* kit és semmit — s a fűz ágai mégis bánatosan hajlongnak lefelé, s úgy szeretik beárnyalni sírok dombját, temetők keresztjét: el tudnak susogni azokkal a hamvadé porokkal — mintha kérdeznék tőlök: fáj-e még valami odalenn? — És az emberek úgy szeretik a fűzet!— Ifjú szerelmesek, akik félnek fölébredni gyönyörű álmaikból, oly szivesen álmodnának tovább — sokáig — örökké a szomorúfűz hervadt lombjai alatt___Ha a szerető anya , az édes testvér, s a földön járó menyország — az ifjú nő, leszállnak oda pihenni, — egy-egy reszkető kéz elülteti a szomorúfűz vesszejét sirjokra, megöntözi naponként köny- nyeivel, mig meg nem ered, — azután mehet a gyászoló tova, fájdalmát enyhíti az idő, de a szomorúfűz tovább is ott busul a kedves hamvak felett, s reájok hinti a gyöngyharmatot, mit a hajnal sirt leveleire___ Na gy bánata lehet annak a fának, — hogy olyan nagyon szomorú! — — — Patak partján hajlong a füzes; a függő czinke oda akasztotta kis fészkét a lehajló vessző végére, zsongó habok fölé, — a százados fűz vesszejére, melynek redves törzse éjjelenkint kékes világot hint az apró tündérekre. — Megaggott koronája messze kinyúlik unokái fölött, akik szintoly szomorúak, mint ő, csakhogy nem tudják miért? —- Egy- egy fiatal fűz megtöri néha a hallgatást, — s tudni kívánja a százados bú történetét, mely apáról fiúra száll a füzek között, mint valamely ősi hagyomány ___ S i lyenkor a vén iüz elkezd reszketui, levelei egymáshoz verődnek, lecsüggő ágai Lapunk mai számához egész ív „Hív. Ért.“ van csatolva.
