Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1879-01-26 / 4. szám
VI. évfolyam. 1879. 4-ik szám. Veszprém, Január 26. r M’ és „Hív. Értesítő“ ■«(]•)» mlal«« mint;. Előfizetési dij: Egész érre . . 6 írt — kr. Félévre . . . 3 frt - kr. Negyedévre . 1 frt 60 kr. Egyes példány ára IS kr. KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS VESZPRÉM i MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. r—— Szerkesztőség és kiadóhivatal : Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is, elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN kSarvlerHk.lii. Veiiprémle». HIRDETÉSEK egyhaeábos petltsor 6 kr. NYILTTÉR |»etitsoronkint 15 kr. s külön minden beiktatásért 30 kr. bélyeg. A százados jubilaeum. Napjainkban, midőn rohamos fejlődésünk miatt gombamódra teremnek az egyletek, a társulatok, jó részben csak azért, hogy ideig-óráig tengjenek és azután megsemisűljenek, mint a Tiszavirág egy-két napi lét után, napjainkban, mondjuk, kiváló figyelmet érdemel oly társulat, mely öntudatos létében száz hosszú évet bir felmutatni jeleül annak, hogy oly szervezetet volt képes önmagának adni, mely nemcsak e szép múltat meg tudta teremteni, de számára szép jövőt is tudott biztosítani. A veszprémi mészáros-ipartársu- lat az, mely e kiváló szép tulajdonokkal felruházva a napokban érte meg létezésének századik évfordulóját és hódolva a társadalom bevett szép szokásának azt ünnepélyesen meg is ülte múlt kedden, január 21-én. Legyenek e sorok e helyütt a derék ipartársulat múltjának szentelve, mely megmutatta, hogy a magyar társulatok is lehetnek életre valók, ha azok kerülve a sal- laugos és nagyhangzású szavakat csendes, de szakadatlan tevékenységben fejtenek ki nyomos munkásságot és haladást. A jubilaeumnak fénypontja azon előadás volt, melyet az ünnepélyen d. e. 10 órakor Pongrácz Dániel a „Nap“ vendéglő nagy termében a nagy számmal egy begy ült hallgatók előtt a mészáros- ipartársuiat százados fenállá- sának történetéről tartott, melynek dióhéjba szorított vázlatát it adjuk. A veszprémi, illetőleg veszprémmegyei mészáros-ipartársulat 1779-ben alakult akkor még mint czéh és száz év alatt összesen csak tizenegy czéh- biztosa volt, nevezetesen Pájer Mihály püspöki kasznár 2 évig, Németh M. uradalmi kasznár 22 évig, Kovács Sándor uradalmi levéltárnok, 2 évig, Ko- revics Ferencz, uradalmi kasznár 2 évig, Szentiványi László, megyei jegyző és esküdt, 19 évig, Fodor János uradalmi tiszttartó, egy évig, Mészáros Károly, kir. biztos, 5 évig, Szentgáli László, megyei esküdt, 18 évig, Szigli József, megyei irodatiszt, 2 évig, Várszegi János, ügyvéd, 4 évig és Dunst Ferencz, városi tanácsos, 20 évig. Ekkor állott be, hogy a czéhek ipartársulatokká alakúltak át és így a biztosok megszűntek. A hálás czéh illetőleg ipartársulat Dunst Ferenczet, ki a czéhtestületet húsz évig vezette, azzal tisztelte meg, hogy okleveles tagjául az ipartársulatba bekebelezte. A czékbiztosok mellett száz év alatt 26 czéhmestere volt a társulatnak, nevezetesen: Veleznyei Márton, az alapítók egyike, 2 évig, Tomájer János három izban 10 évig, Fieisch- hacker András 4. Bolla János három Ízben 5. Jáger János ör. 2. Bolla György 2. Keszler Antal 1. Veleznyei József 2. Rajtk György 2. Roth- fischer Antal két ízben 9. Csikász László 2. Jáger János ifj. három ízben 12. Roboz József 6. Szakács Ig- nácz 3. Fábri József 4. Ledermayer József 3. ScliaíFer János 3. Takács József 2. Rotkfischer Antal 2. Mayer József 2. Szántho József 6. Gelencsér Mihály 1. Hagenauer Mátyás 1. Simon Ferencz 1. Maróthy József 7 évig mint czéhmester, az újjáalakulás után pedig mint elnök összesen 11 évig, végre Bauer Károly 1878-tól. A czéh 1796-ig 7 vice- vagy al- czéhmestert számlált; de ezen évben a czéhnek nagy kiterjedése miatt, mert ide tartozott az egész csesznegi járás, továbbá az enyingi, tapolczai, veszprémi és pápai járás, — elhatároztatott, hogy a felső, a pápai és csesznegi járásokra is egy, az enyingi, tapolczai járásokra szintén egy al- czéhmester választatik és így két al- czéhmester működött egyszerre, egész 1877. év végéig összesen 39. A tisztviselők csekély számából biztos következtetést vonhatunk a társulat belszervezetének helyes működésére. Ahol az ügykezelők folyton folyvást változnak, ott nem lehet sem helyes, sem természetszerű, sem megbízható működést várni; míg ellenkezőleg, ahol érett megfontolás, a társulati közügynek szíven és szem előtt való hordozása a fő, ott a haladás, ott a fejlődés is bizonyos és eredménydús. Mi tiszta szívből örülünk, hogy e téren is városunknak, megyénknek jutott a szerencse ily ünnepélyt is először megülhetni és ország-világnak bebizonyítani, hogy a magyar, ha akar, tud is szívós kitartást tanúsítani és az egyszer helyesnek ismert és vallott társulási elvektől el nem állni és azokhoz hűtlen nem lenni. Vajha nemzetünk múltjából előszedetnének és alkalmaztatnának azon egyszerű és mégis sikert biztosító intézkedések, melyeket őseink itt-ott alkalmazásba vettek, a helyett, hogy ma száz meg egy esetben a külföldet majmoljuk, még hozzá vakon és vajmi sok esetben összes működésünk hasonlít a mókus ugrán- dozásához, mely kerek kalitkájában mindig jár-kel, izeg-mozog és egészben mégis mindig — egy helyben mariid, mi még hozzá sokszor vissza is esünk. Legyenek tehát a veszprémi mé- száros-ipartársulat tagjai százados ju- bilaeumuk alkalmából üdvözölve! Kövessék munkás elődeiknek nyomdokait, fejtsék ügyeiket úgy, hogy a másik század vége is oly dicsfényt derítsen rájok, amilyet derített most az első század embereire! A bukott kereskedők személyzetének fizetése ügyében a legfőbb itélőszék fontos döntvényt hozott. E szerint a bukott és a személyzet között a vizsgálati viszonyok a főnök bukása után is mindaddig fönnállóknak tekintendők, mig a felmondási idő le nem jár. A segédnek ezen törvényes határidőre járó illetménye a csődtömeget terheli. A tölmondási időre törvényileg rendelt fizetési illetmény soron kívül fizetendő, s azon járulék, mely azon túl a szerződésileg kikötött határidőre jár, 3-ik osztályba sorozandó. Heti szemle. — jan. 25. A képviselőháznak a szünetek utáni első érdemleges ülése ma van, melynek napirendjét a vámbizottság jeleutósónek tárgyalása képezi az Olaszországgal kötött vám- és kereskedelmi szerződés felett. A ház a lefolyt héten még három ülést tartott, melyeken a miniszterek egyes jelentéseket és egyes törvényjavaslatokat nyújtottak be. interpellate kettő volt; az egyik Apponyi Albert grófé, mely Bosznia és Her- czegovina közigazgatási tervezetére vonatkozott, A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Emlékül. A te kedves, szép lelkeduek óhajára írom e dalt, de ne hallgass bús szavára; A te lelked íelcsillámló, tiszta csermely, Ne zavard e dalban rejlő érzelemmel. Tán hiszed, hogy a dalnoknak szivvilága Beleolvad minden egyes szép dalába: S azt óhajtód, hogy dalomban elregéljem, Mi van az én lelkemben is rejtve mélyen? Minden érző, fiatal szív nyári hajnal, Illatárral, rezgő fénynyel, csengő dallal: Dal reménye, illat édes, titkos vágya, S rezzenő fény — szerelmének égi bája. — Volt-e az én szivemnek is ilyen élte, Tőlem erről, kedves leányka dalt ne kérj te; Ami elmúlt, hadd legyen csak régi álom — De regéjét — azt szivemben mélyre zárom. Azt se kérdezd, a jövőtől mit remélek, Könnyű szívvel — vagy keserv közt, búban élek? Oly sokunknak gond az élet, hidd, leányka, Másra is szállt nem csak rám, a sorsnak átka. És ha hozzád — messze földre — eljut e dal, S szemeidből, meg se sejtve, könyeket csal: Legyen e köny szép szemedből szép jutalmam — De ne kérdezd, ily jutalmat márt kívántam?.... P. K. Játék a szívvel.- Szomorú történet a régi rósz világból. — Don Sporza Castalensa lovag volt a spanyol mórok egy részének főnöke a tizenhetedik században. Szokás volt a móroknál — kik a keleti vallás áhitatos követői voltak abban az időben, hogy egyes vezérek, kik a harczokban kitüntették magukat, fejedelmi uralmat vindikáltak maguknak s uralkodtak azok fölött, kik önként uralmuk alá adták magukat. Ez a dolog aztán később szokássá vált s a vezérek utódai rendszeres fejedelmeknek kezdették tekinteni magukat s pazar fényben úszva parancsolgattak az alattvalóknak. Ezeknek egyike volt Don Sporza Casta- ienza lovag is. A mór nép különben rendkívül sajátos zagyvaléka volt a természetnek. Spauyolok voltak a nyelvre. Törökök a vallásos szokásokban, amennyiben turbánt viseltek, imádták Allah-t s szívtak a narghilet. Keresztények a feleségtartásban, mert ez minden becsületes mórnak csak egy volt. Némelyek czigányoknak tartották őket barna szinök és tüzes szemeik miatt. Keletiek is voltak, mert rabszolgát tarthattak, amennyi tetszett. Zsidók voltak üzérkedéseik, hősök a csatákbani bátorságuk, s férfiak az adott szó szentségének megtartása miatt. Ilyen ember volt Don Sporza lovag is. Ott ült széles kereveten, palotája egyik dizses termében, keletiesen maga alá rakva lábait s szívta pipáját, melyben bóditó má- konyos, fekete dohány serczegett. Szüksége is volt arra, hogy elkábítsa magát, mert Sporza lovagnak egy idő óta igen nagy baja volt. Nem ízlett neki semmi, csak a magány, meg rabszolgájának jövendeiései, aki most is ott ült a kerevet előtt s olvasott borzasztó dolgokat egy könyvből, amelynek a neve: „Martadiua“... „a titkok titka.“ Olyan baja volt Don Sporza lovagnak, ami a mai müveit világban igen gyakori betegség, csakhogy azt mostanság már nem szoktuk olyan rettenetes bajnak tekinteni. Megunta a feleségét!... A mai világban ez nem olyan iszonyú baj, hogy miatta hódító mákonyra lenne szükségünk, üogy elaltassuk lelkiismeretűnket. A férfi, ha megunja nejét, keres magának szórakozást másutt s magara hagyja nejét, aki szintén tehet, amit akar, és semmi gondja rá a férjnek. Nem találkoznak egymással csak nagyon ritkán s akkor is hideg, udvarias szóváltás közöttük az egész társalgás. De azért egyik sem búsulja agyou magát s egyik sem kesereg aunyira, mint ez az ostoba Don Sporza Castalensa. Könnyű most nekünk, de Don Sporza idejében egész máskép állt a világ. Akkor még nem volt szabad elszeretni a más ember feleségét, hogy a magáét kerülhesse, mert az halállal lakóit. Nem volt szabad különélni a feleségtől, hanem találkozni kellett vele ha akarta, ha nem. Ez volt a baja Don Sporza lovagnak. Pedig ugyan nem volt rá oka. A felesége olyan volt, mint egy huri, minőt Allah is csak képzeletben ígérhetett az igazhivő müzlemek- nek, ha halálok után leljuthatnak a hetedik égbe. Sőt még maga Mahommed is bevallotta volna, hogy ilyet csak ígérni lehet, valójában adni nem, mert ez a nő nem embereknek, de az isteneknek való. Zülimnek hívták. Szerette Don Sporzát véghetetlenül. Szerette azon hódító lánggal, melylyel tudnak szeretni kelet tüzvéríí hölgyei. Isten tudja, miért utálta őt meg Sporza! Egyszerre csak azt vette észre, hogy felesége terhére válik előtte. Pedig azelőtt szerette nagyon. Csókja, ölelése olyan volt,minta kígyóé. Eélt tőle és undorodott. Mivel pedig nem lehetett tőle elszakadni, valóságos kinnszenvedéssé lett az élet előtte. Akkoriban még nem egyezett abba a törvény, hogy valaki a feleségétől elválhasson. Egyetlen egy módja volt csak az elválásnak. Ha tudniillik akad ember, ki megveszi a nőt jószántából, illő árért, és a nő is szabadon, önszántából beleegyezik a cserébe. Ámbár ez is nagyon ritka eset volt. Sporza ebbeu sem remélhetett, mert ki merte volna szemeit fölemelni a fejedelmi trónig. Zülimnek meg ajánlani sem merte volna ezt, mert tudta, hogy az örjöng utánna.... _______ La punk mai számához egy félív „Hív. Ért.“ van csatolva.
