Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-05 / 18. szám

Melléklet a ,,VESZPRÉM“ 18. számához.

volt érdeme, csak a belső érték volt becsben.50 A Talmid-Ccbacham a legnagyobb tiszteletben részesült.51 így találjuk:52 „Ha Jozsaphat király egy Írástudót látott felkelni üléséből, megcsókolta, átkarolta s e következő szavakkal üdvözölte: Móri, Móri, Rabbi, Rabbi, (tanítóm, tanítóm, uram, uram). Ebből látjuk, mennyire tiszteltetett nálunk a tudományos osztály; lágy annyira, hogy ezen kegyelet a nem zsidó tudósok irányában is kötelességünkké tétetett s a más felekezet tudósa is e tekintetben a főpapi méltóság színvonalára emeltetett.55 így tehát eszem ágában sem lehetett a rabbit a község fizetett tanítójaként odaállítani, mert holmi időtöltésért s különféle teendőkért fizetést elfogadni szabad, de a Thora tanításért hagyományos álláspontunknál fogva fizetést elfogadni nem szabad.

Minden időben voltak kitíínő rabbijaink, a kik semmi díjat el nem fogadván jutalom nélkül működtek. Ilyen volt a halhatatlan Raschi, jelen századunkban például a világhírű talmudtudósok R. Efr. Sál. Margolioth Brodyban, R. Jós. Saul Nathansohn Lemberg- ben s a most élők közül a sok érdemű tudós dr. Hildesheimer Berlinben.

Ezen fejtegetésemből eléggé kiviláglik, hogy a hitszónoklat sem vallásunk lényeges ráeze, — miután az isteni tisztelet szertartásaink értelmében minden szónoklat nélkül is legjobb érvényben fennállhat, — sem a rabbi lunctióiuak lényeges részét nem képezi, miután hitszónok lehet a nélkül, hogy a rabbi méltóságát viselje, s kitűnő rabbi a nélkül, hogy egyházi szónoklatot végezzen.54

Az eddigiekben a csalhatatlan történelem adataiból55 kiindulva, bebizonyítottuk, miben összpontosult és mi képezi maiglan a rabbi funktiók főkellékét, hogy a jelenleg be- honosuló »egyházi szónoklat“ daczára »vallási tekintetben“ a rabbi hatásköre most is csak olyan mint volt.

Czikkem záradékában még azt szándékozom bebizonyítani, hogy mennyiben alaptalan Ítészem azon helyreigazítása, miszerint az »egyházi áldás“ megszűnt volna a Kohaniták teendője lenni, s mennyiben tartozik ez most a rabbi functiókhoz.

Amidőn engem így gyanúsít: »Amely mérvben én a rabbiságot minden egyházi méltóságból kivetkőztetera, ugyanoly mérvben dicsérem s magasztalom a Kohaniták voltát, állítólag (?!) még mai napig érvényben levő szentségüket stb.“; ő épen az ellenkezőt merészeli úgyszólván vétkes kihágással állítani, ő a Kohanitákat minden öröklött jog- s kötelességből kivetkőzteti s azokat a rabbira ruházná át, habár a Thora alapelveivel összeütközik.56

50 Pirke Abotb, 4, 20.

51 Tr. Sabath 119a. Synhedrion 110a. a sok más helyütt.

51 Tr. Kethnboth 103b.

63 Tr. Abod. Sarah 3a. különben ibid. II. Tossaphoth.

51 Némely országban az olyan a ki rabbi s hitszónok egyúttal mindkét czimet viseli p. o. tiszt. Güdemann Bécsbeu igy Írja magát alá: „Güdemann Kabbiner und Prediger."

55 A mint Cicero joggal mondja: ,,História est testis temporum, lux veritatis, magistra vitae, vita memoriae, nuucia vetustatis.“

66 Volt egy idő midőn t. collega ur kevésbbé törődött a rabbi méltóságával, midőn inkább a vallási elvek fenntartásáért szállt síkra (L. Ben-Cha nanja JJ358. pag. 279-283). Ajánlom Tr. Edijoth V. c. 6. Mischnát s Glossator Tossapbath Jom-Tob észrevételeit olvasni.

T. olvasóim tudják, hogy én a rabbi méltóságát, az eddigi után Ítélve, eredeti ős jelentőségét kívánom fentarlani és nem akarom, hogy az más uj czafrang által lényeges jelentőségét elveszítse.

A Kohaniták voltát pedig sem nem dicsértem, sem nem magasztaltam, amint azt ítészem rám fogja, de hogy azoknak több 2 ezer évi főnállása egy arra nem hivatottnak tollvonása által eltöröltessék, ez már minden rabbi méltóságával ellenkezik. A Kohaniták még mai napig is mint Áhron ivadékai áldják a népet.57 Erre Ítészem eléggé megfontolatlanul azt mondja! „nem igaz!* mivel talán 1—2 templomból (melyekről én mit sem tudok) több egyéb szent parancsolatokkal, a Kohaniták íunctióit is kiküszöbölték, Ön ezen ezredek óta Izraelben gyökerezett s még ma is széles e világban szokásos a Kohauitáknak háromszorosan meghagyott58 szertartást a nyilvánosság előtt valótlannak meri odaállítani? megtagadja a Kohaniták jogait s kötelességeit, azokat csupán »tiszteletbeli papoknak“ nevezvén? Hol marad a biblia törvény Pidjon becliorról;59 hol a tilalom, hogy Ko- hennek nem szabad sem Gernsát sem Chalu- czát elvenni;60 halottal érintkeznie nem szabad71 és sok más törvények, melyek az egész zsidóságban még mai napig is kötelező erővel bírnak? Ezek talán »tiszteletbeli* vagy nem inkább valódi Kohanitákat illető törvények és parancsok? Vagy le akar bennünket szoktatni t. collega uram ezeknek megtartásától? Közel jár hozzá ezen állításában: »Mikor a jeruzsalemi templomot elérte a végelpusztulás, a véres áldozati cultus mindenkorra megszűnt.“62 Nem tanítja e Maimoni- des63 »hogy az az izraelita, a ki az áldozás majdankori visszaállításábani hitet megtagadja, úgy tekintendő, mint a ki a zsidóság alapelveitől elszakadt? Nem imádkozunk e naponta háromszor Schemoneh-Eszrében: „Örökkévaló Istenünk állítsd ismét helyre az isteni tiszteletet szent hajlékodban s fogadd Izrael áldozatait és imáit szeretettel és kedvteléssel ? Nem könyörgünk e ugyan ezért minden Mus- saf imában? És Ítészem erre vetemedik: ,a véres áldozati cultus megszűnt?64 Mi csoda tehát, ha a valláshü zsidóság minden áron a rabbi (?) seminariumok ellenzője, ha ezeknek fö'protektorai olyan sikamlós theoriákat felállítani merészelnek?

Különben önmaga Ítéli el magát65. Kövessük csak érveléseit: .Az sem igaz, hogy

58 Tr. Sotah 38 b. Alfaai H. Tefilin 83 b. Orah-Chajim 128 stb. Maimonides H. Nessioth-Kapaj. 15, 12 ott is igy hangzik : „azon Kohaniták a kik az áldás végzésétől kizáratnak, törvénytelen származás gyanújába esnek és ők is megfosztatnak az isteni áldástól.

59 Mózes 5 k. 15, 19. s 3 k. 27, 26. Tr. Ara- chim 29a.

60 Mózes 3 k. 21, 7. L. Toldoth Áhron a bevágó Talmud adatokat.

61 Mózes 3 k. 21, 1 L. ibid.

63 A zsidóság érdekében kívánatos volna, ha Ítészem elvtársaival együtt magukat nem neveznék rabbinak, inkább bármi másnak, csak ezen czimet ne bitorolják, csak ezen czimmel ne élnének vissza. L. Tr. Aboda Sarah 52a. Synhedrin 7b. támaszk. Mózes 5 k. 16, 21.

63 H. Melachim. 11,1.

64 A ki a hagyomány határozatai szerint Ítészemet Sakan Mamrehnek tartja, azt helyre utasítanám Maimonides H. Mamiim 3, 5. inoudatákal. Sakan Mamrehként csak az Ítélhető el, a ki a hittörvényt tökéletesen áttanulmányozta, de a ki előtt a Thora terra ingocnita, az nem esik a tagadás bűne alá.

05 Tr. Sotah 3a.

a Kohaniták végezhetik az áldást az isteni tiszteletnél. Naponként a reggeli és esti (sic!) imában az előimázó legyen az Kohen vagy akárki végzi az áldást — amit bizony collega uramnak is kellene tudnia!“ — 0 sancta simplicitas! Naponkéot az esti imában? A mint én tudom csak böjti napokban történik, hogy az esti imában is recitáltatik az előimázó által az áldás, a mit bizony collega uramnak is kellene tudnia, azon lényeges különbséggel, hogy az előimázó nem végzi, hanem az áldásformát recitálja66.

Lássuk csak miként végzik a Kohaniták az »egyházi áldást“ és mint mondja azt az előimázó. A Kohaniták ezt mondják: „Dicsértessék örökké való Istenünk

___ a ki minket

Áh

ron szentségével megszenteltettél és p a- rancsoltad, hogy áldjuk Izrael népedet stb.67

Az előimázó ellenben így szól :66 „Istenünk és őseink Istene !áldj meg minké t a hármas áldással, mely a Thorában fel van jegyezve Mózes szolgád által s mely mondatott Áhron és fiai, a papok, mint neked szentelt nép által, és így hangzik, stb.

Hogyan lehet tehát a Kohaniták tényleges áldását az előimázó által elmondott áldás alakkal összezavarni és egyértelműnek találni? Nem értem! „s őszintén bevallom, hogy ezen érvelés logikája túlhaladja szerény felfogási tehetségem határát.“

Végre Ítészem érzelgős naivsággal mondja. „A rabbik kik__ a hajdani papok hely

ébe léptek, szokták egyházi szónoklataikat a papi áldással is bevégezni.69

Ez a reform rabbik (?) és szónokok szédelgése, melylyel nélkülözhetlenségüket akarnák a községeknek bebizonyítani. Vallási kérdéseket nem döntenek el, miután nem értenek hozzá; szertartásaink megőrzésére nem ügyelnek, mert — o tempóra, o mores — méltóságukkal megférhetlennek tartják;70 és így lételük alapját eljátszva, kivetkőztetik a Kohanitákat öröklött papi méltóságukból,71 magukra ruházzák át, s osztják a papi áldást nem tudva talán, hogy ez által megtagadják a hagyományt,72 miszerint minden nem Kohen, a ki a papi áldást mondja a nép fölött, egy bibliai parancs áthágását követi el.73

68 lj. Tr. Berachoth 11b, az utolsó Tossaphost (L. is Kessem Pos K. Sám. Freundtöl)

81 Mózes 4 k. 6; 23—27. Ezen Berachaval csak Kohaniták élhetnek, a kiknek kötelessége áldani, akárki más utánozná az „egyházi áldás“ Be- rachat 3-ik ige áthágásával terhelné magát.

68 Mint ítészem is azt helybenhagyja 23-ik észrevételében.

69 A 26-ik észrevételeiben! idézetek nem tartalmaznak semmi a tárgyhoz szólót. Szokásos ugyan, hogy tanítók tanítványaikat, szülök gyermekeiket áldják kézfeltevéssel a papi áldás alakzata szerint, de azért senkinek sem jut eszébe az áldó tanítókat fagy szülőket papoknak nevezni. A kik egyedül hivatva vannak a tömeget, a gy ülelezetet a népet megáldani senki más mint a Kohen. (Orach-Cliajim 128, 1.) Különben az összes zsidóságnak meg van hagyva, (Mózes 2. k. 19, 6.) hogy szigorú erkölcsi- ség, vallásosság és isteni félelem által kitűnve képezzen egy „papi országot" és egy „szent népet.“

70 L. „Jüdische Zeitschrift“ von Geiger, 1-ső óvszám pag. 170 — 171.

71 L. „Nothwendigkeit und Mass einer Reform des jüd. Gottesdienstes“ von Geiger (Bunslau 1861.) pag. 28. tt.

71 Tr. Kethnboth 24b. Orach-Chajim 128, 1.

73 Innét is származtathatjuk a talpig zsidó- érzésű és gondolkodású tudósaink aggodalmait a se- minariumra nézve, kik azt állítják, hogy nincs szükX. története nagy sensatiot keltett. Előbb Sch., ki ezreket vett fel mások nevére, hogy házakat és szőllőket vehessen — igy akarván a meggazdagodás felé emelkedni.

Utána P. kinek kezei annyira megtermékenyítették az x—i bank — könyveit, most X. Y. Hát nincs már becsületesség a világon ? Nincs lelkiismeret, kölcsönös tisztelet ? Rablók les- kednek minden sarokban, rablók, kik a becsületes ember bizalmát kiaknázzák, szerzeményétől erőszakosan megfosztják, a törvény kötelékeit elmarczangolják ?! Igen.

Szédelgés van most mindenütt, minden téren túlsúlyban, szédelgés, mely megsérti a szabadság életidegét, mely az emberiség nagy részét erkölcsi véznává teszi. Szédelgés, mely törvény és erőszak, igazság és hamisság közt különbséget nem ismer, mely előtt a kötelesség fogadás, ígéret nem egyebek ürügyeknél. És azt hiszitek talán, hogy útját állják az emberek ? Nem, kikerülik vagy többnyire baráti kezet fognak vele. A szédelgéssel elárasztott társadalom előbb utóbb a lassú sülyedésnek megy elébe; szerencsevadászokra szétoszolva, kik a rásze- dés-, csalásnál egyebet nem tartanak szemök előtt — oly tényezőkre volna szüksége, melyek még az atomokat képesek volnának összetartani. A szédelgés által előidézett gyors és gyakor tulajdonváltozás megbénítja a nemzetnék államrendet létesítő képességét, a kormánynak ily körülményekkel szemben többek közt nincs más czélja mint, hogy az egyes nagyszerű szédelgésekre szabadalmakat oszszon ki, melyek mind meg annyian a jólét emelésére szolgáló tényezőknek : kereskedelem, ipar stb. messzekiható rákfenéi.

Sokan a szédelgést a polgári birtok szülöttjének tartják. A polgári birtok egyedül a munkát ismeri el a vagyonszerzés forrásának. A középosztályban, hol a munka pénzre, a pénz ismét munkára cseréltetik fel, a vagyonszerzés némikép ellenőrizhető, a nagybirtok- és forgalomnál, nagy kereskedő, bankoknál ez azonban nehézségekbe ütközik v. a legtöbb esetben jóhi- szeműleg elfátyoloztatik a seb, hegesztetik, hegesztetik mig végre csak kitör és ragályos sajátságánál fogva nem csak önmaga, hanem környezetéből nem egy áldozatául esik. Kész a katasztrófa minő a p . .. i. A polgári osztálynál a munka a munkással közvetlen érintkezésbe jő; munka és vér tehát összehasonlíthatók egymással, minél nagyobb alakot ölt magára azonban a munka, minél tágabb azon kör, melyen belül mozog, annál nagyobb távolságban van a végponton álló fizetőktől és annál bajosabb az igazságos vagyonszerzés ellenőrzése. Ha még ehhez hozzá tesszük, hogy miként gazdálkodhatnak minden ellenőrzés nélkül némely könyv- vivők, pénztárnokok stb. a »bankokban“, miként némitják el a már egyszer felszólaló Bilám szamarát hízelgő beszédükkel, meg nem érdemlett megtiszteltetésükkel, miként állítják össze a mérleget, mely évek hosszú során 40, 50, sőt

80,000 vagyont mutat fel a bamba nép előtt— a papíron előttünk állanak a Schk, Pék, X. Y. ok kik egy pár nulla karczolása által gavalléros életmódot visznek, kik a lótetű módjára a ló- bőrön élősködnek.

Nagy kár X. Y.-ért. Minden porczikájá- I ban gentleman volt. Számos »család* elveszti

kenyerét általa még számosabb »árva“ siratja benne jótevőjét. Épen útra készült X. midőn két börtönőr ajtaján kopogtatott, kik az emberiség e második Titusát »érdemeiért“ — börtönbe zárták.

Párbaj vége.

— Elbeszélés. —

(Folytatás.)

— Gyula... Gyula! — Kiálték fülugorva s dühömben a kártyát az asztalra vágva; kérlek vagy becsületesen, vagy sehogy! — Észre véve azonban a szavaim által keltett visszatetszést asztaltársaim arczán, feléjök fordulva bocsánatot kérék tettemért, kimagyarázva elvemet e pár szóban: »engem a kártyajáték csak akkor mulattat, ha ügyesen játszszák; nem pénzért, de kedvtelésből játszom.“

Gyulával is sikerült a kártyát letetetnem s miután kártyatársainktól köszönéssel elválánk, a teremnek egyik félre eső zugában húztuk meg magunkat, kis asztalka mellett. Sokáig szótlanul ültünk egymással szemközt s csak bámultuk egymást. Gyulának valami eszébe jutott, s ajkain finom, metsző gúnymosolyt vettem észre. Kezdetben nem törődtem vele, de midőn már az elkeseredettség sarcasticus vonásai torzíták arczát, nem állhattam meg, hogy szóra ne birjam.

— Gyula, mi bajod?

— Semmi, — telelt röviden s mélázó tekintetét rámemelve,mimikájával ép’ ellenkezőt engede gyanítni.

Végre ezen szavakkal: »Nunc venio ad fortissimum“ ítészem ismét a kérdés velejét tárgyalja ,lelkész-e vagy rabbi.“ Zavarában ide oda kapkod, nem tudván mi legyen a vége. így okoskodik: mért ne nevezzük a rabbit egyúttal lelkésznek is, „mit tehet a rabbi arról, hogy az izraelita egyháznak nincsenek osztandó szentségei vagy kegyei ?“ Csodálom, hogy még más czimet talán a Nagyméltó- ságut is nem követeli, daczára annak, hogy miniszteri tárczánk nincs; hiszen erről éppen úgy nem tehetünk semmit, minthogy szentség osztogatás nem jutott osztályrészünkül.

De utoljára még is velem egyetért, mondván: „Maradjunk régi czímfinknél,“ mert

— halljuk csak tudományosan és történelmileg okadatolt érveit — ,a franczia graud- rabbin is rabbi és nem préte vagy pasteur nevezettel bír; továbbá a seminarium is nem lelkészi, hanem rabbi intézetnek nevezte magát.

A grand-rabbinak ezen szörnyű megalázásáért talán köszönetét kellene szavaznunk; az intézethez pedig a túlnyomó többség nézete szerint jobban illett volna minden más czím, mint rabbi-képezde. Sapienti stb!

Ezen érvek tehát a rabbi czim támaszául igen ingatagok; hanem rabbinak nevezzük magunkat mert a mint coll. uram is bevallja

— őseinket ezen czím mindenkoron tiszteletre és szeretetre gerjesztette viselője iránt, de csak akkor s addig mig hivatásának tökéletesen megfelelt.

Ezzel bezárom czikkemet és egyúttal az Ítészem által előidézett tollharczot; legalább „Veszprém“ hasábjain t. collega urammal találkozni többé nem kívánok. Amicus mihi Plato, amicus mihi Aristoteles, séd amicissima mihi veritas!

Singer Abraham.

Selyemtermelésünk érdekében.6'

ügy a nemzet mint az állam pénzügyi viszonyaira oly nagy fontosságú selyem ipar alapját képező selyemtenyésztés ismertetése, terjesztése és tökéletesítése czéljából miként más cultur államokban, úgy nálunk is 1872. óta a földmivelési minisztérium egyéb idevágó intézkedései mellett Szegzárdon egy selyemtenyésztési intézetet tart fenn, melyről azonban épen a közönség alig bir tudomással, nem látszik feleslegesnek tehát, ha néhány szóval a tárgy fontosságáról s az intézet működéséről megemlékezem.

Téves vélemény volna azt hinni, hogy a chinaiak által oly kincs gyanáut ápolt, nálunk kicsinlett, életrevalónak nem talált selyem ipar egyedül az azzal foglalkozó nem vagyonos osztálynak szolgál jövedelmi forrásul, mert kellő berendezés mellett nagyobb birtokokban is a föld jövedelmét holdanként 100 frttal

ségünk holmi kicsiszolt egyházi hivatalnokokra, liánom valódi hivatásuktól átszellemült rabbikat képezzünk. Félnek attól és a tapasztalat más ilyen intézetoknál megerősítette ezen aggályt, hogy itt is több súlyt fektetnek a külső műveltségre mint a valódi tudományosságra ; többet a regény irodalomi történetre (Grätz stb) miut a sajátlagos ős forrásokból merített zsidó történelemre, egy szóval, többet a külső mázra mint a benső tartalomra. Dixi !

*Lapunk ugyan már nyilatkozott a selyem- termelés érdekében „egy elhanyagolt iparág“ calm alatt; mindannak daczára adjuk e csikket is, melynek közlésére felkérettünk. Szerk.

— De fiú, ne légy oly különcz; beszélj már valamit, minek tulajdonítsam e különös viseletét? Még ezt soh’ sem tapasztaltam nálad, de ma már túlmégy a korlátokon.

— Már hogyan is gondolhatsz olyat, hogy mindenkor ugyanazon korlátok közt mozogjon a szellem? A jó kedv és búskomorság folyvást fölváltva tükrözik vissza azt; vagy azt hiszed-e, hogy színész módra még boszuságábau is élczel- het az ember? Nem bizony; a természet tudtommal eddig csak egy jeles anglusnak adta azt a tulajdont, hogy gyilkolni való kedvében is oly jelesül élczelt, majd meg pukkadt belé az ember.

— Nem tréfálsz, Gyula?!

— De nem ám; hát nem hallottad erről, hogy az élez már életelemóvé vált, az epéje meg- édesedett, szóval ő maga alkotta saját világuéz- letét s akarata szerint idomítá azt; de ez meg annyira belejött még haragjában is élczelve mulatni és mulattatni, hogy utóbb tombolni nem is tudott, ha akart sem, mert rögtön az élczvágy vett rajt’ erőt; lám ezen is a természet ülte meg diadalát...!

— Talán te rajtad is a természet lovagol? Nem mondok ellene, meglehet, hogy úgy van, de akkor is elég rosszúl; győzd le a természetet, arra való az akarat.

— Barátom Feri, azt nem tagadhatod, hogy a természeten az akarat is hajótörést szenved néha, főleg ha az érzemények...

— Ah, tehát erről az oldalról fú a szél? Már megint az a kis Dengi Fanni? Ej ej barátom, kora még nekünk a »boldogtalan“ szerelem, hisz’ még belé sem haraptunk a valódi szerelembe; aztán talán nem sértelek, ha baráti