Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-17 / 7. szám

IV. évfolyam. 1878.

7-ik szám.

Veszprém, Február 17.

r

éi „Hív. Értesíti)"

megj.l.B Blai.n TMircap

Előfizetési díj : Egész érre . . 6 írt kr- Félévre ... 3 írt - kr. Megyeáévre . 1 írt 60 kr.

KÖZGAZDASÁGI, HELYI

.G»

ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS

ro

»0”

Egyes példán}' ára 15 líi*.

VESZPRÉM

i MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. ^

■

j Szerkesztőség és kiadó- hivatal:

Vár*, 4. sz.

Hirdetéseket, valamint helybeli | előfizetéseket Is, elfogad éa nyugtáé

KRAUSZ ÁRMIN

kSayvkereik.liit Vsscprémbsn.

HIRDETÉSEK egyhasábospetltsor 6kr.

NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr. s külön minden beigtatásért 30 kr. bélyeg.

IX. Pius.

(Pb.) Minden világraszóló intézménynek, ha létjogra igényt akar tartani, határozott nagy elveken kell nyugodni. Ki ezen igazságot elismeri és a dolgokat nem felületes egyoldalúsággal, hanem az igazság utáni őszinte törekvés fényében vizsgálni megszokta; az mindig éber érdeklődéssel fogja kisérni a pápaságot, a világtörténelemnek, Koller protestáns iró szerint is, legfontosabb intézményét, mely nemcsak egyes nemzetek- és művelődési mozzanatokkal, hanem a föld összes népeivel, azok összes anyagi és szellemi érdekei- és müveledősi törekvéseivel a legszorosabban összefügg; az tartozzék bármely vallás- vagy politikai párthoz, mindig tisztelettel fog meghajolni oly férfiú emléke előtt, ki egy hosszú dicsteljes életen át soha egy perezre sem tévesztette el szemei elől az általa képviselt közel két évezredes intézmény alapját képező elveket; küzdött azokért lankadatlanúl; küzdött az elvekhez méltó kitartással; küzdött oly mindenről, sőt önmagáról is megfeledkező hévvel, mely készebb mindent elveszteni, mint az elvek mezején csak egy tapotnyit is hátrálva, magának az intézménynek létjogát tenni kétségessé.

Ily férfiú volt IX. Pius, családi nevén Mastai-Ferretti Mária János (Giovanni), ki bosszú 86 éves életkorán át törhetlen jellemével tiszteletet, nyájas szelidsége- és mindenkire kiterjedő szeretetével barát és elvi ellenség, — mert személyes ellenségei nem lehettek — viszontszeretetét vívta ki. Ily csaknem egy század történetével ösz- szeforrt élet kimerítő rajzát egy rövid czikk keretében adni teljesen lehetetlen, azért elégedjenek meg t. olvasóink ha összefüggő kép helyett csak egyes vonásokat nyújtunk.

A Mastai-ak ősrégi lombardiai nemes család, honnan a 14. században költöztek a senonok által, a keresztény időszámítás előtt pár századdal alapí- ;ott Sinigagliaba; a grófi méltóságot i 17-ik században nyerték Farnese, Parma és Piacenza herczegétől; később i Ferretti-család utolsó leánysarjával történt összeházasodás után ennek ne- rét sajátjukhoz csatolván, Mastai-Fer- 'etti név alatt fordulnak elő.

A család a közügyek terén miniig élénk részt vett, minek tulaj donít- lató, hogy Sinigaglia polgárai egy- násután oly sok tagját tisztelték meg i gonfalonierei (polgármesteri) kitöltető hivatallal, hogy ez a családban irökösnek tekintetett. Világtörténelmi levezetességűvé azonban Jeromos gróf

és Solazzi Katalin legifjabb figyermeke tette, ki 1Y92. máj. 13-án született, a keresztségben Giovanni (János) és az olaszoknál szokásos Mária nevet nyert. Első gyermekévei a legziláltabb politikai viszonyok közt folytak le; a franczia forradalom a régi társadalmi rendet egész Európában felforgatással fenyegette, hova nem hatott el fegyvere, elhatottak elvei; az angyalvár kapui Duphot tábornok előtt megnyíltak ; Rómában a köztársaságot kikiáltották, az agg VI. Piust fogságba hurczolták, stb. Ezen viszonyokat nem szabad figyelmen kívül hagynunk, mivel lényeges befolyással voltak a szülőkre fiúk pályájának megválasztásánál ; atyja katonai, anyja papi pályára szánta, döntött a Gondviselés, mely míg emberileg véve súlyosan nehezedett a családra, addig magasabb, val- lásbölcselmi szempontból tekintve, annak valódi áldása volt. A kis Giovanni ugyanis 1797. év nyarán Domenico Guido kíséretében kiment a mezőre, amint azonban gyermeki pajkossággal űzte a tarka pilléket, egy tóba esett. A megrémült szolgának sikerült őt ugyan kimenteni, de ezen naptól kezdve folytonosan betegeskedett, sőt orvosai a később fellépő nyavalyatörést is erre vezették vissza, mint okra. Az atyja, úgy látszik, még a körülmények ezen kényszerhatalma előtt sem akart meghajolni, s habár beleegyezését adta, hogy fia elvégezvén a piaristák vol- terrai intézetében tanulmányait a papjelöltek közé lépjen és Rómába menjen, mégis amint a betegség időnkint alábbhagyott, régi tervével újra meg újra fellépett és véglegesen csak akkor adta meg magát, midőn fia 1813 körül a pápa nemes-gárdájának tisztjei közé előjegyeztetett, de mielőtt még belépett volna, betegsége miatt, mely őt az útezán lepte meg, herczeg Barberini, gárdaparancsnok által visz- szautasíttatott. Harmincz és pár év telt el, míg a visszautasítottnak alkalma nyílt a füstbe ment tisztiállásért magát megboszúlni (?). Az ifjúból IX. Pius lett és Barberini megjelent előtte, hogy régi szokás szerint kérje méltóságában való megerősítését. „Nem úgy, édes lierczegem, szólott akkor Pius, megerősítésről szó sem lehet; emlékszik egykor, mily kemény szavakkal utasított ön vissza? azóta már tiszt lehetnék“; mire nemcsak megerősítette, hanem még a legritkább kitüntetéssel is feldíszítette. Egy évvel későbben, azaz 1846. okt. hóban jutalmazhatta meg élete megmentőjét, az ekkor már agg Domenico-t és családját is.

Kelleténél tovább időztünk ezen

IjfjjgjT’Lapunk mai számához féliv

pontnál, mivel- mint hiszszük- az előadottakkal határozottan megczáfoltuk azon mondát, mintha Pius valaha katona lett volna, melyet először Chan- trel le roi Pie IX. czímíí művében bocsátott világnak, de Pontificat de Pie IX. műve 4-ik kiadásában 1868-ban maga megczáfolt és visszavont.

Amint az atyja részéről gördített akadályok el voltak hárítva, az ifjú, miután VII. Pins tanácsára Loretto-ba zarándokolt, 1819. ápr. 10-én Rómában betegsége miatt külön pápai fel- metvény alapján pappá pzenteltetett és a Tatagiovanni árvaházba, melyben, míg Rómában hittudományi tanulmányokkal foglalkozott, mint tanító működött, rendeltetett társigazgatónak. (Alapította ezen intézetet 1760 körül Giovanni Borgi, római kömives, kit jó szíve miatt mindenki Tata Giovanni- nak (János pápa) nevezett.) Itt töltötte ő életének legszebb napjait, baja, mely annyi szomorúságot okozott, fel- szenteltetése után soha nem mutatkozott, növendékei a legőszintébb gyermeki ragaszkodással csüggtek rajta, minden intézkedése megtenné jó gyümölcsét. Csoda-e tehát, ha csak nehezen tudott megválni az intézettől, midőn 1823-ban Chilibe küldetett, hogy az egyház és állam közötti viszonyok rendezésével megbízott Muzzi érsek mellett mint auditor működjék. A küldöttek 2 év múlva eredménytelenül tértek vissza, Mastai ekkor a szt Mi- hályról nevezett intézet igazgatójává neveztetett ki, de itt is csak 2 évig maradhatott, mert 1827. máj. 21-én a spoletoi érseki székre emeltetett. Hogy miképen gazdálkodott maga részére Mastai ezen V« millió francnyi jövedelemmel biró intézetben, tanúskodik, hogy a taksák lefizethetése végett testvére jótállása mellett 6500 francot ív ellett egy római ügyvédtől kölcsönöznie. Mint spoletoi érseknek kettős feladata volt: visszavinni a világiak közé a béke olajágát; az egyháziak között helyreállítani a rendet és fegyelmet. — Mindkettőnek derekasan megfelelt. Bölcs mérsékletének igen fényes jelét adta az 1831-iki forradalom alkalmával, midőn az osztrák csapatok a Spo- letoba menekült 4000 fölkelőt üldözve a város előtt megjelentek. Az érsek mint a béke angyala lépett tel; a fölkelőknek, ha fegyvereiket leteszik,

20,000 francot ajánlott, ez elfogadtatván, a fölkelők szétoszlottak és az osztrákok a város alól elvonultak. — Ugyanezen időben keresett és talált nála menhelyet I. Lajos, volt hollandi királynak földönfutó fia. Mastai maga veszélyeztetésével rejtegette azt házá- „Hiv. Ért.“ vau csatolva.

nál és útlevelet eszközölt ki számára. Hogy mikép hálálta meg III. Napoleon, mert a menekült ez volt, a pápának, mit vele az érsek tett, akkor döntse majd el az elfogulatlan történelem, ha a politika szótárába ezen szó „hála“ ismét visszakerül.

Az 1832. évi decz. 16-a Mastait Olaszország egyik legtekintélyesebb és legjövedelmezőbb püspöki székére, az imolaira hívta. Az 1839. decz. 23-iki consistoriumban jelentette ki XVI. Gergely, hogy az imolai püspököt a római egyház lierczegei közé szándékozik iktatni és 1840. decz. 14-én csakugyan ki is nevezte. Az imolai püspök és bibornok kétszeres jövedelme mellett sem volt gazdagabb, mint spoletoi érsek korában, sőt házmesterét a teljesen üres pénztár nem egyszer hozta zavarba, midőn az étlapot akarta megállapítani.

1846. jun. 1-én XVI. Gergely pága meghalt, utódjáról megkezdődtek a találgatások, csak kevesek figyelme fordult a még alig 55 éves imolai püspökre, mégis nehány napi conclave után,} melyben sors által rá a szavazatok felolvasásának kötelessége esett, 33, a szükséges kétharmadnál kettővel több szavazattal pápává ő választatott.

Azon idő, mely 1846. jun. 17-tól 1878. febr. 7-ig lefolyt, mindenki előtt elég ismeretes; a Gondviselés, mely a gyermek és ifjú életpoliarát annyi ürömmel keserítette meg, a pápának sem adott más osztályrészt, mint a keresztet; melyet különben az úgy nevezett Malachias-féle jóslatok is kilátásba helyeztek, de adott egyszersmind annak elviselésére elég erős férfiúi vállakat is. Alapjellemvonását az erélyt sem a kor, sem a szenvedések meg nem törték; a méltatlanságok világ- és embergyülölővé nem tették; az üldözés töviskoronája alatt ép úgy megőrizte lelke nyugodtságát, mint alázatosságát a hármas korona vakító fényében. Midőn ellenei tomboltak ellene, villogtatta ugyan a vallás- és lelki hatalom fegyverét oly erélylyel, amilyent csak az igazság és teljes jogérzet képes nyújtani, de szivétől a gyűlölet és bosszú érzete távolmaradt, özép jelét adta ennek 1867. okt. 19-én meglátogatván az angyalvárban fogva tartott 200 garibaldistát. Egyetlen íeddő szó nem jött a nagy férfiú ajkára, nyájasan beszélt velők, mintha csak mellette és nem is ellene harczol- tak volna, mitöbb, felruházta őket és kellő útiköltséggel ellátva bocsátotta családi tűzhelyeikhez. Nem kisebb nagylelkűséget tanúsított anuak családja