Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1878-10-27 / 43. szám
ség, a nevelés, a haladás, mi egyebet eredményez mindez, mint, hogy mázzal vonja be vadságunkat, mely aztán port hint a védtelen áldozatnak szemei közé, hogy az ne lássa, legalább első tekintetre ne, mi lappang eljárásunk hátterében? mit rejt utógondulatunk? mi tetteink titkos rugója? — Örök béke, általános lefegyverkezés, agyrém, semmi más! Szegény apostolai ti a civilisationak, kik hiszitek, hogy képesek lesztek az emberekből a vadságot kiirtani, töltögessétek a Danaidák hordáját, csak töltögessétek tovább, hisz talán lesz idő, mikor az tele lesz és ti fáradozástoknak ha jutalmát nem is, de legalább sikerét láthatjátok! Végzetszerűen húzódik az emberiség történetén egy vérpiros szalag keresztül, melyre véres betűkkel fel van jegyezve, hogy ti, hogy ti szegények hiába fáradtok, az emberiség az marad, ami voltA közelgő halottak napja e sötét gondolatokat támasztja agyunkban, melyekkel meg akarunk küzdeni. Bármennyi jogtiprást, bármennyi erőszakoskodást bármennyi kima- gyarázbatlan következetlenséget mutatott is fel a közelmúlt, nem lehet, nem szabad az emberi nem, a társadalom fejlődése, művelődése fölött kétségbe esnünk. Ködőzzék el még- annyira a civilisatiót egyes vad barbár tettek; fojtsák el ideig óráig a humanismust a felszabadított állati ösztönök; kaczagja ki még, úgy a nyers erőszak a jogot és igazságot: azért hitünk erős, hogy a haladásnak, a műveltségnek, a civilisationak meglesz, meg kell, hogy legyen az az ereje, az a hatalma, mely az embereket mint testvéreket közelebb hozza egymáshoz és megtanítja, hogy nemesebb valamit is tehetnének, mint egymást pusztítani, egymást leölni, csúfosan megejteni; megtanítja, hogy földünk még elég nagy, hogy rajta megférjünk; megtanítja, hogy rombolni vágyó hajlamunknak elég tér nyílik a nagy természetben, mely örökös küzdelemre provokál. Nem szabad tehát csüggednünk, nem szabad nemünk felett kétségbe esnünk, de kezeinket sem szabad ölünkben pihentetnünk, hanem minden útat és módot megragadnunk, hogy az általános műveltséget terjeszszük és az emberiség szeretetét úgy magunkbau mint másokban felébreszszük és tettre gerjeszszük. Neveljük az embert magunkban, neveljük azt másokban is, mert csak ez által tőrjük meg úgy fenn, mint lenn azon cynismust, mely a szánandó emberiség nyomora és szenvedése iránt szélűben uralg. Emberszeretet, az az a varázsszó, mely a véres háborúkkal sikereseu szembeszállhat! Ahol emberszeretet uralg, ott a háború megszűnt; de viszont, ahol a háború dühöng, ott az emberszeretet ravatalon fekszik! Es ti, szeretett véreink, kik a messze- íávulban, idegen hantok alatt pihenitek hosszú, hosszú és véres fáradalmaitokat; ti, kik kötelességérzeteteknek estetek szánandóan áldó. zatul; ti, kik, fájdalom, holt tanúi vagytok nemünk vadságának, ti — nyugodjatok békében ! A halottak estéjén a nemzeti kegyelet fel fogja, gondolatban bár, keresni sírhantjaito- kat és lerója irántatok hálaadóját. Nyugodjatok ! Azon rögökből, melyeket ti drága véretekkel áztattatok, termő talaja lesz azon tudatnak, hogy művelődnünk, civilizálodnunk kell még sokat, sokáig, hogy nemünknek mennél kevesebb oly áldozatot kelljen hoznia, mint amilyent hozni ti nektek végzetes sorsotok volt. Nyugodjatok! Nyugodjatok ! Nyugodjatok békében! Jegyzetek a párizsi világkiállításról. (Vége.) A hátulsó részt elhagyva a palota jobb oldali részébe érünk, melyet bőr-, szövet-, porczellán-, üveg és más iparágak szekrényei töltik be. De a helyett, hogy itt hosszasabban időzuénk, tekintsük meg legalább futólagosán a keresztutczákat, hol az egyes nemzetek főbb ipartárgyai vannak kiállítva. A főhomlokzathoz legközelebb találjuk Francziaországot, mint a kiállítás tulajdonosát, mely több utczát, illetőleg keresztfolyosót foglal el. Különösen ki kell itt emelnünk a bútoripart, mely tekintetben Francziaország az egész világon első. A kiállított tárgyak közűi bennünket legközelebbről érdekel, nemcsak mivel az első rendű kitüntetést nyerte el, hanem különösen mivel Francziaországban tartózkodó magyarok, névszerint Csery Pál és Benor Lajos készítették, — két szekrény és egy Íróasztal. A butorművek ezen valódi remekei ébenfából készítvék, és elefántcsonttal a leggyönyőrüeb- ben vannak kirakva; az egyik szekrény ára 70,000 a másiké 25,000, az iraósztalé 12,000 franc. A kiállító mesterrel szerencsém volt találkozhatni, ki dicsérőleg mondá, hogy 35 évi önállósága alatt üzlete nemcsak hogy sohasem volt magyar segédek nélkül, hanem legkitűnőbb munkásait is többnyire ezek képezték. A franczia kiállítási tárgyak között a butornemüeket követik gyönyörű kocsik, szövetek, bőrök és különösen az üvegipar készítményei, mely tekintetben Francziaország ve- télytársát, Csehországot, már talán túlszárnyalta. Láthatni itt 5 m. széles 8 m. magas bársonykeretekbe foglalt tükörüvegeket, üveghasábokat a világító tornyokhoz, reflectorokat stb. és mindezt, talán mondani is fölösleges, legnagyobb alakban ritka tisztaság- és ele- gancziával készítve. Francziaországot Anglia követi, mely nagyszerű gépei mellett a fonó- és szövőiparban tűnik ki a többi nemzetek közűi, bőripara pedig már csaknem a legnagyobb tökélyt érte el; láthatni itt e nemű oly finom czikkeket, mint a legszebb gyapjúszövetek. Ezt követi a két Amerika, melynek szintén gépei mellett bányatermékei, gyapot- indigó- és czukor-productumai tűnnek ki. Erre következik a kis Belgium páratlan brüszeli csipkéi-, gyönyörű vásznai- és finom szöveteivel, továbbá gazdag érez- és kőszén- bányáinak termékeivel. Oroszország leginkább érezmunkákat és roppant mennyiségű nyers érczet állított ki, mi érczbáuyáiaak kifogyhatatlan gazdagságáról tanúskodik; kitűnik még bőripara is. Olaszország szobrászatéval tündöklik. — Feltűnők Olaszország nevezetesebb épületeinek gipszmintázatai is, ezek között a római sz. Péter templomé is, mely az eredetit két részre osztva igen nagy alakban úgy tünteti elénk, hogy belsejéről is tiszta fogalmakat szerezhetünk. Mielőtt az egyes nemzetek kiállítási csoportjaitól búcsút vennénk, melyekről akár egész köteteket lehetne összeírni, emlékezzünk meg röviden saját hazánkról. Magyarország kiállított tárgyaival az iparcsarnok közepe táján foglal helyet, s habár egyes iparczikkeivel, melyeket ott szívesen láttunk volua, egészen elmaradt, mindazonáltal más fejlettebb iparú nemzetekhez viszonyítva elég szépen van képviselve; úgy, hogy iparBittó István ellenében. Első alelnökké Várady Gábor választatott meg 67 szótöbbséggel Mo- csáry Lajos ellenében, második alelnökké pedig b. Kemény János 78 szótöbbséggel Királyi Pál ellenében. Jegyzők lettek: Antal Gyula, Beöthy Algernon, Baross Gábor, Horváth Gyula, Molnár Aladár és Loncsarics Mark. Háznagyul Visoutai Kovács László lön megválasztva. A ház 28-án fog ülést tartani, mely alkalommal kisorsoltatnak az osztályok a következő napon pedig megválasztatnak a bizottságok. Szerdán fogják másodszor felolvasni a trónbeszédet. A delegátiók a jövő hó 7-én fognak egybehivatni. A porta a legújabb hírek szerint a legjobb akarattal szándékozik végrehajtani a berlini szerződést különösen Szerbiával és Montenegróval szemben. — A krétai conventiót szentesítette a szultán. — A porta elvben elfogadta Anglia reform-tervezetét, az angol functionáriusok beavatkozása nélkül, a kiknek csak ellenőrző jogot enged. — A maczedouiai és ruméliai bolgárok újabb lázadása nagyon nyugtalanítja a portát. A bolgárok lázadását orosz befolyásnak tulajdonítják. — A porta és az albán liga kibékült. Ez utóbbi egyik előkelő emberét Konstantinápolyba küldötte, aki elmondta, hogy a liga nagyon sajnálja, hogy az arnauták meggyilkolták Mehetned Alit s az albánok törhetlen hűségéről biztosította a szultánt, ha ősrégi előjogaiktól nem akarja megfosztani őket. Az olasz miniszter-válság véget ért. Cairoli átvette a külügyi tárczát, Bonelli hadügy, Acton tengerészeti és Speciale földművelési miniszterré lettek. Az új minisztérium jelenti a radicalismus diadalát otthon s az actió politikáját kifelé. Az emir válasza sem nem engesztelé- keny, sem nem kielégítő. Ebből azt következtetik, hogy az Afganisztánnal való háború kikerülhetlen; e tény egyúttal a keleti viszonyok feszültségének jele. Monarchiánk külképviseletében változás állott be, amennyiben Beust gr. párisi, Károlyi alajos gr. pedig londoni nagykövetté neveztett ki. Halottak napja. Sokan vagyunk, a föld nem bir bennünket eltartani, mi meg szintén képtelenek vagyunk magunk magunkat saját emberségünkből eltartani; kell egy kis érvágás, mely megcsappantja az emberiség számát, hogy az tovább élhessen, tovább nyomoroghasson. Ezen érvágás az emberiségen a — háború, mely életet rabol el, hogy életet adhasson, eiisten- tiákat zúz össze, hogy mások existentiáját biztosítsa. Mi különös van ebben ? Nem így jár-e el maga az anyatermészet is, mely létre hozza gyermekeit, hogy azokat megsemmisítse? Vagy nem engedi-e meg, hogy egyik azért semmisüljön meg, hogy a másik megélhessen. Nem dobja-e vajmi sokszor a legártatlanabbat, a legvédtelenebbet épen a legvérengzőbbnek oda, hogy az jól lakhassák ? Nem látjuk-e ezt naponkint szemeink előtt történni? Hűk vagyunk mi is anyánkhoz a természethez, mely jogot soha nem, csak erőszakot ismer; mi is meghozzuk, megállapítjuk kinek-kinek a jogát, de azért csak erőszak uralkodik mi köztünk is ép úgy, mint a vadállatok közt. A művelt S ha az ilyen gondolkodás még csak gondolat maradt volna, hagyján; de a gyakorlati életben ebből elvek, következtek, melyek nem maradtak csupán Ázsia határai közt, hanem áttelepedtek azok Európába is, hol a nők sorsa századokon át alkalmazkodott azokhoz. Gát lett ezen gondolkodás, mely magukra a nőkre vonatkozólag szellemi képességöknek ki nem fejleszthetését vonta maga után, másokra való kihatásuk tekintetében pedig azon érzelmi nemesítést tette lehetetlenné, mit eszközölni egyedül a nők hivatvák. A mi az elsőt illeti, most már mint eivitázhatlan s az idők telje által megérielt tény áll előttünk, hogy a nők szellemi képesség tekintetében nem állnak hátrább a férfiaknál, sőt a szellemi világ dolgai a női lélekben már a nemnél fogva is valanogy szebben veszik ki magukat. Valamikor sem alkalom, sem lehetség nem volt egyes nagyon ritka kivételeken kívül ez igazságnak tényleges kimutatására. A hajdankornak azon női egyénei, kiket a történelem mégis lapjaira jegyzett, mind valami egyéb okért kerültek oda, mint a szellemi műveltségért. A régi görögök, kikkel már a természetnél fogva velők született a szép iránti érzék, úgy elvben elismerni látszottak azt, hogy a női lélek nemcsak képes a szellemi dolgok elsajátítására hanem azoknak még megnyerő szépséget is bir kölcsönözni. Bizonyosan ezen gondolatból származhatott az, hogy a szellemi kincsek, illetőleg a tudományok minden ágazatát egy-egy igen szép női alakban állították elevenen képzelődő lelkűk elé, kiket — múzsáknak neveztek. De a gyakorlati téren alig találkozunk a klassikus nemzeteknél női nevekkel, melyek szellemi képzettségük miatt lettek volna nevezetesekké. A rómaiaknál ilyen ritka kivétel a Grachusok anyja Cornelia; a görögöknél Sapphó vagy épen Aspasia, jóllehet ez utóbbiak is inkább bűvös szépségöknek, mint avval egybekötött szellemi képzettségöknek köszönhetik fönmaradt emléküket. A nők szellemi értéktelenségére vonatkozó ázsiai fölfogásnak némi oszladozása a kereszténység korával esik egybe. A kolostor és az egyház, a kereszténység szellemi életének e két kútforrása, bármint vélekedjék is felőle némely történetiró, azon intézvény, mely hatalmasan oszlatni kezdte a nők értéktelensége- és szellemi képtelenségéről való ázsiai gondolkodást. Midőn p. o. a magyar földön épen- séggel nem volt szokás még a férfiaknál sem a szellemi miveltségnek a legkezdetlegesebb elemét, az Írást, megtanulni, a veszprémi dömés apáczáknál már akkor a gondolkodásnak azon tisztult fokán álltak, hogy a leánykákat Írni és olvasni tanították. Ide vonatkozólag a Margit legendában ezt olvashatjuk: „Ezen időben kezde Szent Margit tanulni a, b, ezét, ave Máriát és kevés időnek utánaa igen jól kezde tanulni ás énekelni az egyéb kisded leányokkal.“ „A tizenhatodik században pedig, midőn még oly főrendü assonyság is,mint Tuürzó Nádorué, Czobor Erzsébet Írástudás nélkül nőtt föl, .Pázmány Péter, a nagy pap, egyik alkalommal igy prédikált: „Tudom a községnek nagy része azt ítéli, hogy nem jó Írnia és olvasni tanulni a leánynak, mert félő, hogy az olvasásból gonoszt tanuljon és olyakat ne Írjon, a miket nem kellene. De én üdvösséges dolognak ítélem, hogy a keresztyén leány mindjárt kisded korában vagy értelmes öreg asszonytól, vagy éle- metes jámbor istenfélő embertül olvasni tanuljon és a szép dolgok olvasásából tekélletes erkölcsöket vegyen.“ A keresztény szellem képviselői más országban más nyelven, de ugyané gondolatot hirdethették már több századdal előttünk, mig mi megérthettük az időt, hogy az ázsiai gondolkodás a nők szellemére vonatkozólag legalább is Európa főidén nem tartozik a gyakorlati életben szereplők közé. A szellemképzettség, s annak a társadalmi életben az erkölcsök finomítására való értékesíthetése jellemvonása már mai napság az európai nők egy részének. Egyik franczia írónak azon megjegyzése: „Les üommes font les lois, les femmes font les mocurs vagyis a férfiak hozzák a törvényeket, a nők alkotják az erkölcsöket, sok tekintetben igaz már Európa vagy Amerika földén, de nem Ázsiában. A keleti nő mindössze is csak nő, de nem birtokosa azon szellemi műveltségnek, mely az európai nőt a társadalmi élet finomítójává avatja. Az európai nő szelleme gyöngye a társas életnek, kiben mindenkinek lelke gyönyörködhetik, a keleti nő pedig az előítéletek tömkelegébe eltemetett ékszer, kit a legközelebb környező világ sem ösmerhet. Igaz, hogy a szellemi képzettség szép vonása a nő-nemnek, de egyszersmind oly dolog, melynek minél nagyobb térben való érvénye- sülhetése egy más tényezőtől függ. Értjük ez alatt a munkát vagyis azon tevékenységet, melyet a nőknek is úgy, mint a férfiaknak az élettöutartás érdekében ki kell fejteni. Köztapasztalás az, hogy a szellemi világ ügyével czikkeink- és gazdasági terményeinkkel minden irántunk nem roszakaratú látogatót meggyőzhettünk versenyképességünkről. Mihez, ha hozzá adjuk, hogy Magyarországból, a nagy távolság és a mindenki által eléggé ismert szomorú viszonyok daczára, elég számosán látogatták a köztárlatot, — miről a párizsi magyaregylet vendégkönyve fényes bizonyítékot szolgáltat, — bátrau elmondhatjuk, hogy hazánkban a haladni akarás komoly elhatározása mély gyökereket vert. Ennél pedig többet, legalább jelenleg, még senki sem kíván tőlünk. Most elhagyva az iparcsarnokot induljunk a Szajna felé, és tekintsük meg a túlparton levő imposans Trokaderot. Már útközben meglep mindenkit a folyó két partját összekötő hid, mely a jelen kiállítás alkalmából annyira ki van szélesítve, hogy rajta sétautak és pihenő rátosok is megférnek, az egész ezen kívül szépen ki van padolatolva és virágokkal ékesítve. Amint a hídról lelépünk jobbra, balra egyes kiállítók magánépületeit találjuk; mig szemközt velünk a Trocadero, a párizsi világ- kiállítás diszépülete, — milyen a bécsinek a rotundája volt, — áll. A Trocadero félhold alakban van építve, közepén félköralakban domborodik ki kupolás központi palota, melynek két oldalán két magas torony büszkélkedik; az épület legmagasabb pontjára viz- nyomásos emelő gép szállít fel honnan nemcsak a kiállítás összes épületeire, de az egész város minden részére kiterjedő nagyszerűen megragadó kilátás busásan megjutalmazza a felszállításért fizetett egy franknyi díjat. Az épülelet középpontjából a Szajna felé mesterséges vizzuhatag törtet le, melyből tömérdek vizsugár szökik fel a légbe és enyhíti ennek tikkasztó hevét. — A zuhatagot mindkét oldalon virágágyak kisérik, melyek a középpalota folyosójáról tekintve az egész kiállítás legszebb képét nyújtják. A Trocadero a régészeti tárgyak befogadására építtetett. Az itt felhalmazott, illetőleg a legszebb rendben elhelyezett óriási kincsekről némi forgalmunk lehet, ha elgondoljuk, hogy mig az épület jobb szárnyán belépve és folytonosan tovább haladva a balszárny végére jutunk, teljes */, órába kerül es ezen roppant térség egészen be van töltve. — Vannak ott kincsek, melyek talán évezredeken keresztül voltak a földgyomrában elrejtve, és csak nem rég napvilágra hozva, hogy tanúságot tegyenek az emberi szellem fokozatos fejlődéséről. A régészeti tárlat a munka és az ipar történetét minden írott könyvnél érthetőbben tárja elénk, melynek szemlélete által vagyunk igazán képesek az emberiség lefolyt életének mozzanatait és fejlődésének főbb korszakait áttekinteni. Látjuk itt a kő-, bronz- és rézkor ezer meg ezerféle maradványait különféle fejlettségi fokaikon, mig szerepöket a vas váltotta fel. A különféle kezdetleges eszközök után, részben ezek között, annál jobban lep meg egy-egy művészi kivitelű tárgy, mennél nagyobb ellentétet képez környezetével. Különben a kiállított tárgyaknak csak futólagos ismertetése is hosszú időt és a régészet, mint szaktudomány, beláthatlan mezején teljes tájékozottságot igényelne, mértis csak egy-két tárgyat említek meg, mint amely bármi oknál fogva különösen lekötötte figyelmemet. Ilyen az egyiptomi régiségek között egy óriási egyetlen granitkődarabből faragott Sphinx. — Egy asztalon látható a XVI. Lajos király által készített zár, mely eléggé tanúsvaló foglalkozás annál sikeresebb lehet, minél mentesebb valaki a kézi munkával járó terhektől. Innét származott, hogy a régibb időkben az országok törvényei a szellemi dolgokkal foglalkozó egyéneket egy és más polgári kötelezettség alól fölmentették. Nagyon természetes, hogy a szellemi tekintetben való fejlődés a nőkre nézve is csak úgy lehetséges, ha a mely arányban ölt ez nagyobb terjedelmet, ugyanolyan arányban fogyatkozik azon teher, mely a munka képében a nőkre, mint a társadalomnak egyik felére háromlik. A mennyiben a legrégibb történeti föl- jegyzések rendelkezésünkre állnak, azokból a nőknek a munkához való viszonyára nézve azt olvashatjuk ki, hogy valamikor a nők vállaira nehezedett a család ruháinak előállítása, az ételek készítése, a tűzről és vízről való gondoskodás, a mosás, sütés meg más efféle. A régi germánoknál még a szántás is asszonyi munka volt. A vad népeknél meg még mostanában is ami munka, az mind az asszonyé, mig a férfinak egyedüli rendeltetése a naplopás. Mindezekre vouatkozólak a görög-római irók műveiben elég adatra találunk. A Homérosz Iliásza nem egy képet ecsetel, a hol látjuk, hogy a fejedelmi nők is épen úgy főztek vagy szőtték a ruhának való kelmét évről évre, mint a legegyszerűbb asszonyok, Hektor a nagy trójai hős mondja, hogy mily kínos érzés azt ő neki elgondolni, ha az ő felesége még valaha kénytelen lesz az ellenség számára a vizet hordani. (Vége kiSv.) Vdry Gellirt.
