Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1878-09-15 / 37. szám
V. évfolyam. 1878. 37-ik szám. Veszprém, Szeptember 15. r és „Hív. Értesítő“ ■ígjel.n alBin minap. Előfizetési dij: Egén évre . - 6 frt — kr. Félévre ... 3 frt - kr. Negyedévre . 1 frt 50 kr. Svs= Egyes példány ára IS kr. KÖZGAZDASÁG!, HELYI «BfC ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY.-sí Szerkesztőség és kiadóhivatal : Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is, elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN künyrtsreíkedés« Vesiprémlst. HIRDETÉSEK egytiasábos petitsor 6 kr. NYILTTÉR jjetitsoruukint 15 kr. a külön minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. Tűzoltó-egyletünk. A szeptember 1-én megtartott tűzoltó-egyleti közgyűlés tizenkéttagu választmányra bízta az egylet érdekében teendő további intézkedéseket. E választmány feladatát helyesen fogta fel, amiről tanúskodik a lapunkban, de még külön falragaszokon is megjelent felhivás, mely férfiasait szerkesztve minden hímezés-hámozás nélkül rámutat azon hiányok,- fogyatkozások- és hibákra, melyek a tűzoltó-egyletet működésében akadályozták és kevésbe múlt, hogy végkép meg nem akasztották. Szóljunk nyíltan. Nekünk is megvolt és még ma is megvan azon meggyőződésünk, hogy a tűzoltó-egylet oly széles alapokra fektetve és oly szétágazó szervezettel városunkra nézve igen-igen korai volt. Az eszme akkor divatos volt, felszínen úszott és mi minden komolyabb megfontolás nélkül megragadtuk, hévvel megvalósítottuk, kezdetben lelkesedtünk is mellette, de amint lelkesedésünk lángja lelohadt, vettük észre, hogy az a nagy apparatus mégsem egészen nekünk való. Az akadályok, melyek a nagy testnek összhangzó működését gátolták, napról napra szaporodtak; belviszá- lyok ütöttek ki, melyeket mi már akkor kicsinyes érzékenykedésre vittünk vissza, miuek következtében a vezérerők kezdtek az egyletből ki-kifogyni; a kibontott zászlóhoz hű maradt kis sereg pedig erőtlennek látta magát városunk sajátságos talaj minőségével A „VESZPRÉM“ TAROZÁS. A szép ember. Amerikában történt az egész. San-Franciskóban, Amerikának e népes, s tág kikötőjénél fogva nagy kereskedeimü városában, a legszebb téren, mit valaha emberi ész és erő teremtett, egy magas, kétemeletes ház tágas termében, őszbeborult 70 éves aggastyán üldögélt karszékében. A gazdag ‘Dondley William. Egyike tían- Francisco, sőt mondhatni, az egyesült államok leggazdagabb bankárainak. Ugyanazon teremben, hol az ősz, kösz- vényben sinlődő bankár szundikált, az ablaknál bájos, mintegy 18 éves leányka olvasott. Gyönyörű gyermek volt. Ábrándos, sötét tüzü fekete szemekkel, varázszsal ajakán, mely képes a legfásultabb szívet magáüoz csábítani. — Ella volt, a bankár unokája; korán árva teremtés, kit az öreg Dondley a bálványozásig szeretett. — Ella, kedves gyermekem, — szólt az agg halkan, jer ide. Mit dolgozol? Olvassz? Mit? Regényt, mindig csak regényt? Egészen elbolondítanak azok a könyvek, melyeket én szeretnék mind az ablakon kidobálni mert elvonnak tőlem é3 ábrándossá teszik fiatal lelkedet. — De hát mit tegyek egyebet kedves nagyatyus ? — Igaz, igaz. Unod magadat melettem. Nem csodálkozom rajta. Én már vén köszszemben; szóval az egylet elkezdett sorvadni és élete tengődés volt inkább, mint valódi élet. Ma az egylet végvonaglásánál vagyunk. A szép eszme, a sok jó akarat, a tetemes áldozat majdnem mind füstbe ment kezeink között és mi a sikertelenséggel állunk szemben. Mi most a feladat? — Korántsem az, hogy az egyletet megszüntessük vagy megszűnni engedjük, hanem, hogy azt újra életre híjuk és megalakítsuk uj, városunk és eddig tett tapasztalataink igényeinek megtelelő alapokon, mert most már Veszprémnek tűzoltó-egyletre szüksége van. Sokak előtt feltűnő lesz ezen állításunk, de vannak érveink, melyekkel annak helyességét bebizonyíthatjuk. Az a városunkban székében elterjedt állítás, bogy a tűzoltó- egylet előtt a veszprémiek úgyis ügyesen oltottak és így nem volt szükség tűzoltó-egyletre, édes-keveset mond. A jónál mindig van jobb és az okos ezt fogadja el. Mégis csak jobb, ha a veszély perczében vannak, kik az oltást értelemmel és hivatásból teljesítik, hozzá még rendszeresen, mint ha az egész város felzaklattatik és a sok száz meg száz dilletans oltó minden rend és egyöntetűség nélkül működik, amint esetleg kinek-kinek kénye és kedve tartja. Ez oly világos valami, hogy a fölött vitatkozni teljesen fölösleges. A második és elég hathatós érv tűzoltó-egyletünk fenntartására az, hogy oltó-szereink oly szép mennyiségben vannak és oly jó minőségűek, hogy azokat czéljaiktól elvonni és használatlanul hevertetni, egy lenne min- magunkat, városunkat érzékennyen megkárosítani, mint kik annak beszerzésére oly tetemes összeget áldoztunk. Végre a polgárok nyugodtsága kívánja, hogy legyen egy testület, mely vagyona felett őrködik és amennyire lehet, nem engedi, hogy a romboló elemnek egy könnyen martalékul essék. A józan haladás és társadalmi fejlődés ezt ma már kívánja. Szívesen áldozunk, szívesen összerakjuk filléreinket, csakhogy nyugodtságot, békés viszonyokat szerezhessünk munkakörünknek. Azért tehát, akik e szent ügyet most ismét kezükbe vették, ne csüggedjenek, járják sorra a tehetősb polgártársakat, szólítsák fel őket a további pártolásra és biztosítsák, hogy most már az uj egylet uj alapokra lesz fektetve, amelyek természetesebbek és czélszerüebbek lesznek, mint voltak a régiek és így az eredmény, a siker is bizonyosabb lesz, mint eddig. De azután amit megígérnek, azt váltsák is be az által, hogy az egylet alaplerakásánál higgadtan és okosan járnak el az által, hogy tovább nem nyújtóznak, mint ameddig takarójok ér és holmi czifra ürességek után nem kapkodnak, hanem mindent a szép és nemes eszméért tesznek, mely szemeik előtt lebeg. Városunk gazdagabbjait pedig kérjük, ne zárják el magukat az életre való intézmény elől, ne viseltessenek az iránt előítélettel vagy ellenszenvvel, hanem tegyék az ügyet ők is a magukévá és ha sikerül csak egy pár esetben a romboló elemet az egyletnek megfékeznie, már jutalmazva van az oda fordított költség és áldozat. Akiknek meg körülményeik a tettleges részvétet megengedik, ne vonakodjanak oly testület soraiba lépni, mely a leghumánusabb czélt tűzi maga elé. Sere- geljenek a kitűzött zászló alá; nem szégyen ott küzdeni, hol mások életének és vagyonának megóvásáról, megmentéséről van szó. Most már vége lesz annak a merev katonásdiságnak, vége a nem tűzoltó polgárokkal szemben elfoglalt ellenszenvnek, vége az egyenruhára való szorításnak, vége több nyűgöző körülménynek, melyek miatt az előbbi egyletnek nem lehetett életképessége. Tisztább, szabadabb légáramlat kedvez az újjáalakulásnak; hibáztunk sokat, sokban, de tanultunk is sokat sokban és igy nincs mitől tartanunk. A hadsereg számára Boszniába és Her- czegovinába küldendő adakozások díjmentes szállítása. Az osztrák-magyar vasutak elhatározták, hogy badcsapataink számára Boszniába és Herczegoviuába küldendő adományokat, u. m. fehérruba, kötőszerek, tépés, kórházi szerek stb., ha azok kül- vagy4belföldrőí jőve, az osztrák hazafias segélyegyletbez Bécsbe, vagy annak fiókjaihoz és más ilynemű egyletekhez, vagy továbbá közvetlenül a hadsereg főparancsno- kainoz, egyes hadtestekhez vagy a tábori kórházakra czimezvék, díjmentesen szállítják. Vasúti igazgatók értekezlete. Az osztrákmagyar vasutak igazgatóinak múlt hó 29-én Krakóban tartott értekezletén következő határozatok hozattak: A sebesültek javára történt adakozások az illetékes helyre miuden vasúti vonalon ingyen szállíttatnak. — Minthogy az osztrák vasúti igazgatóságok elvileg kimondták, hogy technikus egyetemeken az államvizsgák letétele behozattassék, az észak-keleti vasi vényes öreg vagyok s rósz mulattató. Nem is bánnám én, ha örökké olvasnál is, csak ne tettek volna azok a könyvek oly ábráudozóvá. Egy év óta alig ismerek rád. Hova tűnt el pajkos kedved, a játszi gyermekség, melyekben én annyit gyönyörködtem ? Képeket alkotsz magadnak azokból az ostoba könyvekből, melyek soha megvalósulni nem fognak, s csak megmérgezik ártatlan szivedet. Ugyan mit olvassz újra? — Monte Christót nagyatyus. — No az szép munka; magam is olvastam valamikor. Fogadni mernék, hogy találtál már benn valami ábráudképet, valami ideált; például minő a szép, nemes rejtélyes Monte Christo maga. Ella pirulva suté le szemeit a nyájasan feddő szavakra. — Nagyatyus kegyetlen. — No nem beszélek róla többet kedves gyermekem. Elhallgatok. Hanem most csak tedd félre azt a könyvet, aztán ülj ide mellém s csevegjünk egyébről. Nem is gondolod, miről akarok néked beszélni. — Nem nagyatyus. — Hát arról kedves leányom, hogy meguntam már azt, hogy te ide melléin vagy lánczolva, mint egy rabszolga, s semmi mulatságot, semmi élvet nem találsz körömben. Ennek végére keli járni mihamarább. Férjhez adlak. — Már megint — suttogta Ella. — Megint hát, válaszolt az öreg kissé íelhevülten. Tudod, hogy itt az ideje— De mikor mondtam már, hogy nem megyek férjhez. Gyűlölök minden férfit. — Gyűlölöd, szólt az öreg némi haraggal, s miért gyűlölöd, ha szabad kérdenem? Azért, mert azok a könyvek holmi bolond fantáziára tanítottak meg. Azokból alkotsz te magadnak férfit, valami ideális tündér szépet, ábrándozó íekete szemekkel s hosszú, le- omló fürtökkel, minők a iovagkorban voltak, de most már nem léteznek. Egy ilyen majd meg tudná mozdítani szivedet, csakhogy fájdalom, ez megvalósulni nem fog soha. Különben most egészen uj dologról fogok veled beszélni. Van nekem New-Yorkban egy ügyes, eszes szellemes csinos unokaöcsém. . . — Nem ismerem nagyatyus. — Meg fogod ismerni. Egészen hozzád méltó térj lenne. — Gyülöiui fognám, mihelyt férjemmé lesz. — Szeretni fogod, rósz gyermek, szólt az öreg, most már valódi haraggal, úgy akarom. Ki akarom verni fejedből azt a sok ábráudképet s ki is fogom verni. Azért férjhez mész unokatestvéredhez .... Úgy akarom . . . Ella lehajtotta fejét s nem felelt. E percz- ben az inas lépett a terembe, tálczán név- jegygyel és ura elé tartá. Az elolvasván megrázkódott s hevesen feleié. — Bocsásd be. Te pedig távozzál gyermekem. Majd hívni foglak. Ella szótlanul kelt fel helyébóT és távozott Azon perczben mig lassú léptekkel az ajtóhoz ért, magas 28 — 30 éves fiatal ember lépett a terembe, rövidre nyirt szőke hajjal, egyenes tartással, nyílt tekintettel, széles és mély sebhelylyel homlokán. Ella futó pillantást vetett a látogatóra és eltűnt. Az öreg bankár az iíju felé fordult. — Isten hozott öcsém — szólt hozzá, jer ölelj meg és ülj mellém. Jó hogy megjöttél. — Parancsára jó nagybátyám. — Most távozott ép unokatestvéred, minőnek találod? — Bájosabbnak mint valaha nagybátyám. — Se szeriut megmaradsz határozatod mellett, hogy nőül vedd? — Visszavonhatlanul. — Szereted őt ? — Szenvedélyesen. — Fájdalom — szólt az agg sóhajjal, ő nem fog szeretni téged. — Mit mond? — Szólt az ifjú megütközéssel. — Sem téged, sem senkit a világon. A regények, melyekben éjjel — nappal bujkál elboiondították fejét s képeket alkot magának. Oly férfit, ki szép, tündéri miut Adonis és bátor, mint Alcibiades. Pedig ezt találni nem fog soha. ügy szeretnék valamennyi regényt a tüzbe dobálni miatta, hogy kigyógyífchatnám e végzetes betegségből. — S bizonyos róla bátyám, hogy utálni fog daczára annak, hogy nem is ismer. — Előre tudom, miről magad is meg- győződhetel. Az ifjú gondterhesen hajtá le fejét és elmélázott. Egy egész élet volt e szavak által semmivé téve lelkében. Ellát már rég szerette. Viharteljes életének — mit alább hallanduuk — egyedüli czélpoutja Ella kezének és szivLapunk mai számához egy félív „Hiv. Ért.“ és egy külön melléklet van csatolva.^Rg
