Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1878-01-27 / 4. szám

Melléklet a „VESZPRÉM“ 4. számához.

győződhetik, szíveskedjék az adókivetési lajstromokat a kir. adófelügyelőségnél megnézni, a mit az elöljáróság aláirt; mert, ha a jegyző az adókivetést igazságtalanul tenné, úgy annak aláírását az elöljáróság mindenkor bizonyosan megtagadná, így tehát ebből a végrehajtások nem gyérülhetnek, s hogy pedig a községi jegyzők a fizetni képeseket adójuk fizetésére nem figyelmeztetnék, illetve nem szorítanák, azt is tagadom s tagadja minden jegyző, mert mindenkor többször vannak az adófizetők a fizetésre felszólítva, mint azt az adó-ügy körüli eljárási utasításunk kimondja. Egyébiránt én az egész vezérczikkből magamra egy szót sem veszek, s nem is vehetek, de miután a jegyzői kar, különösen a vezérczikk utolsó pontjaiban nagyon sértve van, ennélfogva voltam bátor szerény toliammal úgy a hogy tudtam, nagyon tisztelt kartársaim és magam becsületét ezen igazságtalan vád alól kivonni és azt egyszerűen visszautasítani

Honfiúi üdvözletem nyilvánítása után maradtam, t. szerkesztő úrnak alázatos szolgája Fonyó Gyula körjegyző.

Kádárta, 1878. jan. 22-én.

T. szerkesztő úr! Községünkből minden bevezetés nélkül csak úgy dióhéjba szorítva a következőkről bátorkodom értesíteni.

A múlt év nov. 11-én az úgynevezett „roncsoló toroklobb“, népnyelven torokgyík a gyermekek közt kiütött, s 13-án egy kis iskolás lányka lett első áldozata. Ez időig

18-an haltak el benne. A mely családba beütött, onnan a gyermekek 16 — 17 évesig elhaltak.

Az iskolázás az elébb említett betegség miatt szünetel.

A töröksebesültek részére pénzt, ruhaneműt és tépést gyűjtünk, mely ha készen s együtt lesz. a t. szerkesztőséghez folyamodunk közvetítés, illetőleg az adománynak rendeltetése helyére való küldése végett.

Még egy esetet. A múlt héten két egyén házról házra járt, azt mondva, hogy ők a sz....i templom részére segély-adományt szednek, melyből templomukat akarják átalakítani. Adott is tehetsége szerint e czélra ki többet, ki kevesebbet. En nagyon elhiszem, hogy az illetők — már élénk kinézésük tisztességes jó módú polgárt mutató ruházatjuk után Ítélve is — igaz járatban vannak, (megjegyzendő én azonosságukról bizonyítványt nem kértem), de az kétséget támaszt bennem, hogy az az őket kiküldő egyház utasításul adta volna nekik, hogy 30—50 kr. alúli adományt az egyház részére a gyűjtő könyvecskébe ne írjanak be; mert ők, mint nekem két adakozó család mondta; 10—10 krnyi adományt beakarván a könyvbe Írni — nem mutatták, nem vették elő könyvüket — a pénzt ugyan elvették — az adakozók megnyugtatására pedig a főnnebbiekkel feleltek.

Már kérem, ha az a segélyt kérő egyház a kiküldötteknek ezt utasitásúl adta; nem hiszem, hogy a begyülendő adományból templomot építhessenek; elmehetnek négy öt falut is segélyadásra szólítva a családokat — hogy 50 kron fölül minden áldozatkézség mellett is nem fognak fizetni.

Ha ez több községben, s a községekben házanként igy megy: akkor ez egy új neme a kéregetésnek; mert az az egyház evvel nem

fog nyerni, a kiküldött segélyt szedők meg mint rendesen az egyházban előkelő jómódú emberek nincsenek épen arra szorúlva, hogy mások után éljenek, mégis csak 3, 4 községben nálunknál szegényebbektől 7, 8 forintot összeszednek. Ez nem volna rendén. Ilyen esetben a községi elöljáróság határozottan tiltsa meg a kéregetést, s vegye tudomásul, hogy az illetőknek a segélygyűjtésre van en gedélyök a minisztérium s járási szolgabirói hivataltól, s ha van, folyamodjanak az elöljárósághoz, hogy engedné meg a gyűjtést, könyvecskéjükbe pedig a község pecsétjét üssék rá, s a biró Írja alá nevét, s csak azután mehetnek ki pénzt szedni; mert ha ez nem így történik: az őket kiküldő egyház hogyan veheti számon, mely községekben gyűjtöttek. Elmondhatják, itt se voltunk, meg ott se, pedig dehogy nem. Azt is megengedem, hogy e részben föltevésemben csalódom, de ha következtetésem valónak bizonyul: a íönnebbi figyelmeztetéssel a közügynek némi szolgálatot tettem. — Tisztelettel N. Gerő.

Mezőlak, 1878. január hóban

T. szerkesztő úr! Becses lapja multévi legutolsó számában olvastam, az 1877. év szeptember 19-én Lajos-Komáromban felvett jegyzőkönyvet, mely szerint az előttem oly igen hasznos takarék-magtár eszméje lön testté nevezett községben. De minden helyeslésem mellett is bátor vagyok egy szerény megjegyzést tenni, a takarék-magtárt illetőleg.

Végig nézem az adakozók névsorát, önként az a gondolat támad fel bennem, hogy talán ott még e mai napig is itczével és mérővel mérnek akármit is ?

Mert hiszen a magtár fennállása a jövőben fogja még áldásos gyümölcsét teremni, nem tudhatom okát, vajon miért kellett egy hosszú időkre tervezett intézménynek alapját mégis a már jelenleg törvényellenes s a forgalomból már ki is tiltott mértékekkel letenni? Sőt még hirlapilag is vele mintegy kérkedni, miszerint ők máig is a régi szokásaiknál maradnak, nem is törődve a métermértékekről szóló törvény- s rendeletekkel Valóban különös is az édes polgártársaink nagy többségénél, ! hogy sokan világért sem akarják megszokni, sem a dekagramm, kilogramm, méter stb. mértékneveket. Egyre csak verdung és font szerint kérnek a kereskedésben akármit. Saj- j nálattal volt alkalmam tapasztalai, hogy a kereskedők (tisztelet a kivételeknek) elég j ügyesek felhasználni a nép e gyengéjét. Szépen oda rakván a kilogramm mellé a régi latokat dekagrammok helyett a gabna átvételkor, és így drágán fizeti meg a boldogtalan az üzérnek azt a fáradságát, melylyel ismereteit megszerezte, szemben a megrövidített termelővel, ki látva járatlanságának káros következményeit, mégsem határozza el magát megtanulni az új mértéket, hanem a helyett örökösen szidja a kormányt és még a kigon- dolóját is a métermértékeknek. Sok, igen sok í mondani, sőt panaszolkodni valóm volna még az ily ferde szokásaink ellenében, de félek, hogy gyakorlatlan toliam művét, oly igen szeretett s tisztelt szerkesztő ur hiányosnak találandja; de vigasztal az a remény, hogy í tisztelt szerkesztő ur jó hazafiságos érzettel teljes szíve át fogja látni őszinte szándékom,

és miut szegény falusi polgártól mégis elfogadja ezen igénytelen sorokat.

Maradok t. szerkesztő úrnak alázatos szolgája s őszinte tisztelője

Bolla Sándor.

(Nézeteinket ez ügyben ismerik olvasóink lapunk 2-ik számának szerkesztői üzeneteiből Szerk.)

I R O D A L O M.

A „Petöfi-Társaság Lapja“ 3-ik számának tartalma : „Az anya“, költem. Szász Gerőtöl. — „Pinkesz, a tengeri pók“, elbeszélés Margitay Dezsőtől — ,‘Mi - kés Kelemen költeményei“, közli Abafi Lajos. — „Le meilleur chocolat de Plantkeur“ tárcsa Balázs Gábortól. — „Daudet Alfons legújabb regénye“ Sümegi Kálmántól — Irodalom. — Színházi szemle. — Vegyes.

*

A „Délibáb“ 3 ik számának tartalma : 1) „Mi volt benned“, költem. Vay Sarolta. 2) „A lapuváriak“, beszély Csengey Gusztáv. 3) „Mysterium és moralitás.“ Bayer Ferencz 4) „A boldogságról.1 Erdélyi Mikes Róza. 5) „A zárdaszüz“, költem. Aradi József. 6) „Az én történetem“, beszély. Kenessey Gizella. 7) „Dongi János költeményei“. Szombati János. 8) „Giardinetto.“ B. A. 9) Színház. K. 10) Irodalmi és művészeti hirek. 11) Egy hét története. W. G. 12) A jogászbál 13) Harcztéri galambposta. 14) Külföld. 15) Rómából 16) Fővárosi hirek. 17) Vidéki hirek 18) Helyi tárogató. Boríték • Heti naptár. Sakktalány. Szórejtvény. Helyesen megfejtők nevei. Szerkesztői üzenet. Vegyes. Tréfák és adomák. Kiadói üzenet Hirdetés.

*

A „Földmivelési Érdekeink“ 3-ik számának tartalma : Gabonatermési statistikánk érdekében. III. — A hússertés kérdéséhez II. Békessy László. — A bor gondozásáról. — A marhavészről. Krausz Károly. — Waite, Burnell és társa széna-sajtója. 1 ábrával — Haszonbéri kalamitás. Báró Nyáry Gyula. — Selyemtermésünk érdekében Grubiczy Géyza. — Nehány adat a californiai és az utahi öntözésről. 1 ábrával, Türr István. — Az erdélyi gazdasági egyesület a marhavészről. — Irodalom. — Személyi hirek. — Szakegyletek működése. (Az állat- és növényhonositó társaság. Az erdélyi gazdasági egyesület.) Hivatalos — közlemények. (A katasteri igazgatóság. A kereskedelmi miniszter.) — Bérletárverés. — Közlemények az ipar, kereskedelem és forgalom köréből — Különfélék. (Franeziaország 1377-ki bortermelése. Kenyérsütés öröletlen búzából Az őszi burgonya A newyorkiak — Nyilttér. — Hirdetések.

*

A „Központi vasúti és közlekedési közlöny“ 4. számának tartalma : A m. kir. államvasutak igazgatóságának reformja. — Am. kir. államvasutak és azok gépgyárának 1878. évi költségvetése. Vége. — A vasutak háborúban. — A száraz-tömösvölgyi alagút áttörése — Törvényjavaslat a Lloyd gőzhajózási társasággal kötött szerződésről. — A távirdaigazgatás és a hazai vasutak igazgatóságai között létrejött egyezmények. Vége. — Vasúti hirek. — Távírdái hirek. — Kormányrendeletek I. II. — Igazgatási és forgalmi hivatalos értesítések - Hirdetések.

*

Előfizetési felhívás a »Borászati Lapok“ 1878. évi folyamára. A .Borászati Lapok“ ez évben az 5-ik-, illetőleg elődjével a Borászati

Tudós embernek szánt az apám, s értésemre adta, hogy elég volt a falusi iskolából, most már komolyan kell tanulnom, diák leszek, s olyan iskolába megyek, ahol csupa papok tanítanak deáknyelvre, németszóra, gyeometri- kára — s mindenféle szépre, jóra. Elmondta, hogy K ... re visz tanulni s Laczi bácsihoz ad .kosztba“, ahoz a magyaros emberhez, aki a mi falunkban a S-zy földesúr birtokát árendálja. — Elindultunk hát, s az áldott homok-buezkákon majdnem egy napi keserves utazás után elvergődtünk abba a „nagyterjedelmű* városba, melyről a szíulaposztó is mindig azt mondta a versében, hogy „nyáron poros, télen sáros.“ De mikor odaértünk, a város végén azt sem tudtuk, hogy jobbra-e, vagy balra ? — mig aztán egy atyafitól megkérdezte az apám, nem tudja-e ennek meg ennek a házát ? Hogyne tudta volna, mikor Laczi bácsit az egész város ismerte; meg is magyarázta nyomban, hogy ebből a kis utczából amabba a nagyba köll menni, onnan egy kanyargósba s aztán egy egyenesbe ,fölfordulni*, s ott lesz ,az ű háza“ egy másik ház mellett. Megértettük s oda találtunk. — Szép nagy, úri ház volt a Laczi bácsi háza, pedig ő maga nem is volt úr, csak olyan jómódú gazdaember, a cselédei is csak „gazd- uramnak“ hítták, s azt a házat sem örökölte, hanem úgy építtette abból a nagy összeg pénzből, melyet a gazdálkodás útján szerzett össze.

Mikor megérkeztünk, Laczi bácsi nem volt otthon, csak a felesége, az fogadott bennünket, egy testes matróna, szigorú arczczal, de bizalmat gerjesztő vonásokkal; apámmal

kezet szorított, arezomat megsimogatta s én tiszteletteljesen, de némi gyermekes félénkséggel csókoltam neki kezet. Alighanem sejtettem már ez első látásnál,, hogy ez lesz az, aki engem kordában fog tartani; amint hogy úgyis lett. Áldom érte emlékét, amig élek.

Másnap apám, azon üdvös sententiát kötve szívemre, hogy „magadnak szántasz, magadnak boronálsz... és a többi*, haza utazott falunkba, hol én szerető testvéreimtől, játszó pajtásaimtól s annyi boldog perczemtőí vettem búcsút -- s ott hagyott abba a nagy városba, idegen emberek között. Mii csináljak én itt, mikor felejtem el az édes .otthont“ ? Pityeregve néztem a kocsi után, szerettem volna utánna szaladni, de a „néni“ megfogta a kezemet, bevezetett a szobába, s azzal vigasztalt, hogy most már az ő fia leszek. Néháuy nap múlva már eszembe sem jutott, hogy más házánál vagyok; úgy éreztem, mintha mindig ez lett volna az én tűzhelyem; mert — dicsekvés nélkül mondva — jó gyerek, engedelmes fiú voltam, s a két öreg, gyermekük nem lévén, azzal jutalmazott meg, hogy egyetlen gyermekükké tett. — A hét végén Laczi bácsi is haza érkezett a tanyáról; rendesen csak három napot töltött otthon, azután a gazdaság után nézett s vasárnapig haza sem jött; no de hiszen volt is ott mit aprítani a tejbe. A néni sokszor elbeszélte, hogy Laczi bácsi fiatalabb korában ha néha-néha elment egyet mulatni a jóbarátokkal — akik a város legelőkelő ferliai voltak — ha éjiéi után jött is haza a muia- tásból, kocsira ült s akkor nem látták 8—10 napig sem. Kipótolta tízszeresen, amit egyszer

elmulatott. Soha sem beszéltem azelőtt vele, csak látásból ismertem, de jó hire már megelőzte s én úgy futottam eléje, mint kedves ismerős elé. Mosolyogva kiáltott reám azzal a lekötelező, barátságos hangjával: „Ni ni, hát az én fiam is itt van már! Hozott Isten, öcsém, csapj a markomba!“ Kezet adtam neki, s abban a pillanatban szeretetem egész erejével véstem szívembe képét, hogy soha el ne feledjem.

Elkezdődtek az iskolák, s én épen úgy beleszoktam a komolyabb diákéletbe, mint otthon a hauezurozásba (Adtakölyke! Szerk)

Csillogó reményű, zománezos diákélet! Lefessem-e képed, kiszínezzem-e pompás alakod ? Gondtalanul élűi, egyik ártatlan öröm után a másikat élvezni, szerető pajtásokkal bírni, s olyan helyre jutni, ahol csak kedvünket keresik miudeuben, de azért éber szeretettel őrködnek még gondolataink felett is — ennyi az, mit rólad elmondhatok, a többi az emlékezeté, mely úgy őrzi a kincset, hogy nincs toll, mely tőle elrabolhatná.

Jóságod melyik nyilváuulásáról emlékezzem meg, édes Laczi bátyám, hiszen egy egész kötetet tesznek azok ki gyermekkorom történetében! Hányszor átlapoztam már e könyvet, háuyszor elolvastam ragyogó betűit! — Tudod-e, Laczi bátyám, mikor azt a kis ócska hegedűt — melyet az apám két véka árpáu vett a falubeli bauda koutrásától — a kezembe vettem s csiuczogtattam, te milyen ragyogó szemekkel néztél akkor engem.

— Hát te ehhez is értesz fiam ?

— Értek bizon László bácsi.

Füzetek-kel a 10-ik évfolyamatba lépnek Oly idő ez, melyet ily specialis szaklapok közül kevés szokott megérni. Ezen körülmény arról tesz tanúságot, miszerint a „Borászati Lapok“ csakugyan szükséget — és pedig tekintve hazánk óriási bortermelését, s kezdetleges szőllő- és borkezelését, valamint a csekélynek sem nevezhető kivitelt — égető szükséget pótolnak. Hoznak a „Borászati Lapok* eredeti és fordított szakezikkeket a szőllőmivelós és pinczekezelés köréből; figyelmeztetni fogják a

t. bortermelő közönséget minden újabb mozza natra, mely őket érdekelheti. — Újabb találmányok akár a chemiai-, akár a physicai téren azonnal ismertetnek, s világos rajzokkal illus- tráltatnak. A „Borászati Lapok* megjelennek minden hó 10-én és 25-éu, egy-, a szükséghez képest másfél tömött ivén. — Előfizetési ára egész évre 3 frt, mely egyszerre küldendő be. — Félévi előfizetések nem fogadtatnak el. — Az előfizetési összeg legjobban postautalványnyal alólirotthoz, mint a budai orsz. borászati intézet igazgató tanárához intézendő Budapestre (vízivárosi posta ) A „Borászati Lapok* külön is meg íoguak jelenni év végén; de 4 frt bolti áron, s ily bolti példány kevés fog készletben tartatni. Budapesten, 1878. januárhó 15-én. Molnár István, szerkesztő és kiadó- tulajdonos.

*

Pósa Lajos versben hirdet előfizetést február hó végén 9—10 ívre terjedő kötetben megjelenendő költői művére. Az előfizetések és megrendelések febr. 15-ig Budapest IV. kér. zöldfa utcza 37. sz. alá küldendők. Gyűjtőknek tíz előfizető után egy tisztelet példány jár.

*

„Kritikai Szemle.* — őrömmel üdvözöljük a Kőpesdi Sándor tanár által Zilahy Sámuel kiadásában megjelenendő valóban hiányt, még pedig érzékeny hiányt pótló fo lyóiratot a „Kritikai Szemlét.“ Ideje már, hogy létesüljön oly vállalat, mely nem az elfogultság, vagy a pajtáskodás szemüvegén keresztül nézi az irodalmi termékeket, hanem tiszta tárgyilagossággal mond ítéletet jó, rósz felett. Oda jutottunk, hogy irodalmunkban nincs irodalmi itélőszék, nincs magyar kritika; ami van, az klikk-szerű, az megbízhatatlan. Ha az ember tudja, ki fog egy művet kritizálni, azt is tudja, elitélőleg fog-e a kritika hangzani vagy kiemelőleg, annyira kiveszett már belőlünk a tiszta tárgyilagosság és így az igazság érzéke. Ha a világirodalom legkiválóbb termékeit szerzöjök nevének elhallgatásával adnók a mai kritikusok kezébe, fogadjuk, mind elítéltetnének, mint férezmuvek. Minél műveletlenebb valamely korszakban a kritika, annál elitélőbb szokott az lenni. Korunkant, fájdalom, ez jellemzi; a valóban jót felismerni képtelenek vagyunk, brillírozunk a fogyatkozások, a hibák feltüntetésével, mert a mai megvesztegetett Ízlés mellett csak az a rettegett és így jó (?) kritikus, aki mindent elitéi. Tiszta szívből óhajtjuk, hogy Köpesdi Sándor úr vállalata legyen az, mely e tekintetben jó fordulatot jelezzen a magyar kritika történetében. Mitőlünk telhetőleg erkölcsileg és auyagilag is pártolni fogjuk e vállalatot. A .Kritikai Szemle“ előfizetési díja egész évre 3 frt félévre 1 frt 50 kr.

Akkor én még úgy szólítottam, mert csak az idősbeknek volt „Laczi bácsi“-ja.

— Ki tanított erre a mesterségre?

— Hanyicz bácsi, a kontrás.

Közbevetőleg mondva ez a Hanyicz

bácsi egy töpörödött vén ember volt, ki teljeséletében a kontrásságnál főlebb nem vitte, s mi pajkos gyerekek ráfogtuk a hegedűjére, hogy mindig csak azt dúdolja: „kenyérért, dohányért...“ s ennél többet nem tud. Ő tanított meg, szegény, a hegedfílés első elemeire. Nagyra is volt vele, mert mikor ötödik iskolás koromban hazakerültem, dicsekedve, hogy a diákbandában én is prímás vagyok, azt mondta büszkén, hogy ő tanított hegedülni !...

— Tudsz-e hát sok nótát, fiam, tudod-e az én nótámat ?

— Tanítson meg rá, László bácsi!

Megtanított, s én olyan kedvvel nyikorogtam el azt a régi, öreges, de magyaros nótát:

„Jó szeretni, de titkosan,

Nem mindenkor világosan.

Aki szeret, az mindig fél,

Reszket, mint a nyárfalevól.“

— Isten éltessen, kis öcsém — kiáltott fel Laczi bácsi vidáman — majd neveltetek én belőled muzsikust! Ismerem a kappel- majsztert, aki az oskolátokban tanít; jóravaló kis németember, mindig magyar nadrágban jár s magyarul beszél, pedig nem sokat tud szegény, de annál inkább böcsülöm érte. Majd a gondjaira bizlak, ne félj!