Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1877-05-06 / 18. szám

ezen határozatát török szultán o Felségének tudomására juttassa.

*

,

Az orosz hadak előnyomulása lassan halad előre. Moldva- és Oláhország nagy részét víz borítja s a végtelen sártengerben az oroszok nem képesek előre hatolni.

Május 3-án három török monitor nyomult Braila dunaparti román város közelébe s az orosz ütegek heves tüzelése daczára bombázni kezdte a várost. A bombázásnak sok emberélet esett áldozatul. Számos ház gyűlt ki és romboltatott szét. Két órai tüzelés után a török hajók visszavonultak.

Az ázsiai csatatéren az orosz hadak előnyomulása a Feketetenger partjaitól a j perzsa határig terjed.

Az orosz előőrsök már Batum közelében állanak. Az achalesiki hadoszlop szintén előre hatolt. Az alexandropoli sereg pedig Kars alatt áll. ;

Már a legközelebbi napokban nagyobb ütközetek hírét fogjuk hallani.

T. Szerkesztő úr!

Nem egy üdvös eszme hal meg mielőtt élt volna, nem egy hasznos terv dűl dugába, mielőtt valósíttatott volna, mivel életképessé tételére a kellő intézkedések elhanyagoltattak. — Szerény véleményem szerint az eszmék érlelésének legtermészetesebb légköre a nyilványosság, hol, hogy korunk kedvencz kifejezésével éljek, a létérti küzdelemben az életképes, habár még gyenge csemete is, megerősbül, míg sok nagy fa, mintegy fölöslegessé válva a nagy miudeuségben, kidül, részeire bomlik. Ez mindennek, tehát az eszmének is sorsa. — Ezen oknál fogva, történjék bármi, teljes megnyugvással bocsátom T. Szerkesztő úr és a nyilványosság Ítéletére azon nézetem szerint igenis életrevaló tervet, mely a napokban egy díszes társaságban komoly 'megbeszélés tárgyát képezte. — Szóba került ugyanis az Esztergomban a jelen tanév folyamában hazánk minden nemesért lelkesülő biboros főpapja, az esztergomi hazafias káptalan és áldozatkész polgárság bőkezű támogatása mellett létesült deáksegélyző egylet: midőn a kedves házi gazda, nevét egy ideig titokban akarja tartatni, de akit mindenki úgy ismer mint a tanügy nemes és áldozatkész barátját, óhaját fejezte ki, bárha sikerülne városunkban is egy ilyen egyletet alakítani, egyszersmind késznek nyilatkozott ezen esetben az alakítandó egylet alaptőkéjéhez 200 írttal járulni. — A kezdet igy meglenne, az első nehézségeken átestünk volna, nincs tehát véleményem szerint más hátra, mint hogy Szerkesztő úr lapjának hasábjain az ügyet felkarolja és megvalósúlás- hoz segítse, mi, hiszem, nagyobb akadályokba nálunk nem fitközhetik, hol a humanisticus intézmények létrehozásához szükséges tényezők oly nagy mérheti megvannak, mint kevés helyen. — A viszontlátásig

Veszprém, 1877. máj. 1.

tisztelettel

Philaletes.

folyamodni ide, — s elvenni az árva leányt, hogy legyen neki otthona. — Szerelem kevés lehetett a dologban, mert mint látta is, a kis asszony egyszerű jó teremtés, ki férjének soha nem lesz élettársa; de azért látszólag boldogan és elégedetten élnek.

Feltűnhetett volna, hogy Lilla egy szóval sem vegyült beszélgetésünkbe, de a legkifo- gástalanabb gondoskodással ellenőrizte az ebéd felszolgálását s a legapróbb részletekig figyelmes volt irányunkban.

Emlékek Amerikából.

Kilenczedik közlemény.

Egy hírneves iró, Jean Paul állításaként egyedül a tevékenység az, mi vidámmá és boldoggá teszen. Tökéletesen igaz. Ez azonban épen nem zárja ki, sőt egyenest megköveteli, hogy a munkát nyugalom, a fáradozást pihenés, a szellemi megerőtetést szórakozás, a komoly foglalkozást vidám időtöltés váltsa fel, mert ha a húr túlfeszíti étik, elpattan; szakadatlan működés még a gépet is elkoptatja, noha az vasból van, hát az emberi erőt, mi pedig nincs vasból, hogyne tenné idővel munkaképtelenné ? de már a legbölcsebb Teremtő is úgy alkotta az embert, hogy természeténél fogva hajlandó és fogékony a mulatságra, s meg is kivánja azt; mindazáltal mennél inkább igénybe vette a munka az ember testi és szellemi erejét, annál kevesebb kedve, kisebb hajlama van idegeit és szellemi rugékonyságát megfeszítenie akkor, midőn azoknak rendes állapotba való hozásáról van szó. És ez eset alkalmazható az amerikaiakra, kiknek amily jellemző tulajdonuk, megkülönböztető sajátságuk a megfeszített tevékenység, oly kevéssé lehet szemökre vetni az élvhajhászat, örömvadászat túlságos keresését. Nem feledve ugyanis

Veszprém, 1877. május 2-án.

T. Szerkesztő úr! A „Veszprém“ legutóbbi számának hírei között olvashattuk, hogy Esztergom, ezen majdnem legkisebb megye orvosai átlátva a kor intő szózatát, mely annyit jelent mint egyesült erővel haladni előre, összegyűltek, hogy egymást megértve egyesüljenek egy testületté, melyből haszon háramlik a tudományra, az egyes tagokra, de mi fő a betegekre. — Alakítottak orvosi egyletet.

A nevezett sorok olvastakor fájdalmas szívvel gondolák szülő megyémre, mely területi nagyságához mértem szép számú, a tudomány színvonalán álló egészségügyi személyzettel bir, de működésükben bizonyos elszigeteltség vehető észre, még az ugyanazon helyben működők között is bizonyos feszesség uralg, melynek árát többnyire a társadalom adja meg. Az ügyszerető orvosok előtt még sok megoldandó kérdés van, csak egyet említek: hazánk rósz közegészségügyi viszonyai.

Vagy bízzuk ennek javítását is a kormányra és mi ne tegyünk semmit? Veszve van az ember, veszve a nép, ha önmaga is nem segít magán. E téren ki volna hivatottabb valamit tenni, mint az ilyen orvos-egylet.

Teljesítse kiki saját kis körében hazája, a társadalom, családja iránt kötelmeit és a haza virulni fog. Egyesülnének az egyes megyék orvosai külön-külön egyletekké, a haszon belőle hazánk népére, egyesülnének Veszprém megye orvosai, a haszon megyénk népére nem maradna el. Ne éljünk visszavonásban, tanuljuk egymást becsülni, egymást becsülve a világ minket is becsülni fog.

Vannak a megyében — városunkban szakférfiak, kik társadalmi állásuknál, tudományuknál fogva, ez ügyet kezükbe véve nagyot alkothatnának. Az együttélők és az utókor hálásan fogna róluk megemlékezni. Ám szóljanak hozzá a hivatottak!

Maradva a tekintetes szerkesztő úrnak.

Őszinte tisztelője

Dr. Sándorfy Miksa.

Az ügy fontosságától áthatva lapunk hasábjait a legnagyobb készséggel felajánljuk az eszme tüzetes megvitatására. Szerk.

A VIDÉK.

Selmeczbánya 1877. május I én.

T. Szerkesztő úr! A török nemzet iránti rokonszenv- és lelkesültségnek tüze, melyet mondhatni, a budapesti egyetemi ifjúság élesztett, nem most és nem kis mértékben gyúlt városunkban, de főleg az itteni academiai magyar hallgatók keblében is élénk lángra. Midőn e rokonszenv Pesten nyilvánult, melegségének sugárai hazánk egész területét elárasztották, nálunk sem talált az hidegségre; de sőt az ez irányban megpendült legelső eszme, tőlünk is melegen üdvözölve lön. — A Konstantinápolyba ment magyar küldöttséget a mi szerencse-kivánatunk is kísérte! Egy szóval a hazánk területén létező felsőbb tanintézetek hallgatóinak s minden magyar

érzelmű egyénnek a török nemzet iránti szívélyes érzelmét mi magunkénak vallottuk. Ezen rokonszenvet és vonzalmat, még magasabb fokra emelte azon hír, mely a török szófiáknak hazánk fővárosába való jövetelét hozta.

— Ekkor mint majd minden felsőbb tanintézet, úgy a selmeczi bányász- és erdészaca- démia is mulhatlau kötelességének tartotta, magát a szofták fogadtatásánál képviseltetni.

— E végből, a 12 tagból álló küldöttség, ápril hó 29-én d. u. eget verdeső lelkesült éljenek: „Éljen a török nemzet“, „Éljen Abdul Kerim“, „Éljenek a török ifjak“ stb. elhangzása után, a mintegy 37 tagból álló acad. zenekar által a török-induló húzása közben, az egész acad. ifjúság s a városi részvéttől kísérve, az acad. társaság helyiségétől indult meg a vaspályái állomáshoz. — Valóban megható és felemelő volt e vonulás!.. A zene elhallgatása után, az egész kíséret dalra zendült s lélek-emelőleg énekelte a több ismeretes honfi dalok közül:

„Abdul Kerim azt izente,

Elfogyott a regementje, stb.“

E török nemzet iránti lelkesültségnek hosszas éljenzésekben nyilvánult kifejezése tartott egész addig, míg küldötteink fehér kendők lobogtatása közben a láttérről el nem tűntek. — Küldötteink visszajövételét kétségkívül az egész acad. ifjúság a városi intelli- geutiával karöltve üdvkiáltások közt fogadja s török jelvények kitűzése mellett, miknek elkészítését városi hölgyeink vették kezeikbe, azon helyre vezetendjük, hol társasestély vau visszaérkeztökre tervezve.

Jákói Gé\a,

erdész-academiku.s.

Siófok, 1877. május I.

T. szerkesztő úr! Haladás! — Mint azon időben, melyben szabadságharczunk lefolyt, a „szabadság, testvériség s egyenlőség“ jelszavát, melyre az igaz érzelmű magyar még most is oly büszke önérzettel emlékezik vissza, — hangoztatja hazánk minden része ezen korszerű üdvös eszmét, hosannát kiált ennek minden józanul ítélni képes lélek; hisz ebben reméljük eljönni üdvözítőnket, ettől várjuk hazánk virágzóvá tételét, anyagi és szellemi jólétünket, s ha ezen üdvös eszme valódi horderejét megértjük, én hiszem, hogy várakozásainkat majdan eredmény koronázza. Csakhogy azon aggály merül fel ez értelemben, miszerint nem együttesen, egyetértve karoljuk fel, s ez által róla is mint bármiről, az egyéni nézetek eltérők, ellentétesek, mert első látszatra nem is hiszi az ember, hogy még olyanok is vannak, különösen nőink közöl (bocsánat ezen merész feltevésért), kik a haladást a divat teljes uralmának való hódolatban vélik lelhetni.

Sok ily téves magyarázatot hozhatnék még fel erre vonatkozólag, mely leginkább a nagyravágyás s rangkórság betegségében sín- lődők, következéskép hölgyeink (tisztelet a kivételeknek) ellen irányulna; de elhallgatom, miután, megvallva az igazat, nézeteikben nem mindenkor, de személyeiket illetőleg a nőknek én is, mint sok más halandó bajtársam hódolójuk vagyok; tehát nem akarom e nemnek,

de különösen azoknak, kiket nem illet, haragját magamra vonni.

Minél fogva, ha már is túlmentem volna az illem határán, t. kedves olvasónőim elnézését kérem. Hisz nem is más, mint bevezetés akart a fennebbi érintés lenni arra nézve, hogy a haladás szomorúbb kinövései ellen fájólag, de komolyan felszólaljak, miután ilynemű bajaink orvoslására leghatványosabb- nak tartom a nyilvánosság útját.

Felettébb roszul esik nekem az, hogy a legújabban keletkezett s Félix Mihály községi jegyző által szerkesztett „Jegyzők Lapja“ iránti közönyösség ellenében kell felszólalnom. A jegyző, kiknek testületé mintegy 10,000 egyént számlál, ma már nem a régi szabású nótárius, hanem a községek rendezéséről szóló törvények alapján okleveles községi tisztviselő, kiben az államgépezet csaknem legfőbb rugója van alkalmazva, ki ennél fogva tekintélyre méltó, s csaknem absurdum, ezen 10,000 qualificált egyén nem képes egy a jegyzőkre vonatkozólag a haladás eszméjét képviselő szaklapot, mely irodalmilag sem esik kifogás alá, anyagilag és szellemileg táplálva fenntartani, pedig oly égető szüksége van rá! Ébredjünk a nagy napra, melyen egyesülni ás egyesült erővel küzdeni fogunk, hogy a vészes fellegeket elháríthassuk. Összetartás vezéreljen bennünket az élet ösvényén, akkor nem lesz okunk elleneinktől rettenni.

Ne vádoljanak t, olvasóim dicsek vési vágygyal, hogy tartózkodási helyemről kedve- zőleg emlékezem meg; mert elvitázhatlan tény az, hogy kis provincziánkon az intelligens osztály mindent elkövet, hogy kis helyünk lehető legkedélyesebb nyári mulatóhelylyé va- rázsoltassék, s a haladás megtestesüljön. Van fürdőnk, sétányunk, lámpáink, lövöldénk; azonkívül most alakulóban a szervezendő zártkörű „teke-egylet“, mely, ha alkalmas helyen fog leiállíttatni, igen nagy élvet ád mindenkinek, mind nekünjr, mind a fürdő-közönségnek. — Erről azonban határozottabban esak később szólhatok.

A Balaton folyton árad, elannyira, hogy már a vaspálya-útvonalat is fenyegeti, mit is a források gazdagságának tulajdoníthatni,

Ami időjárásunkat illeti, igen mostohának nevezhető; a múlt hetekben előfordult fagyok a szőlőben tetemes károkat okoztak; más növényekben azonban kárt nem észlelhetni.

Fogadja tekintetes szerkesztő úr őszinte üdvözletem nyilvánítását. r. I.

Tudomány és művészet.

Alkalomszerűleg a „Vasmegyei Közlöny® 17-ik számának a Corvináról szóló jeles czik- kéből átveszszük a következőket:

„Hogy melyik évben alapította Mátyás király Budán a róla elnevezett világhírű könyvtárt, erre történészeink nem tudnak határozott feleletet adni; valószínűleg 1476-ban. Mások tíz évvel előbbre teszik eredetét. De bármint legyen is, annyi bizonyos, hogy Fer- dinánd siciliai királynak leányával, a hires szépségű és finom műveltségű Beatrixxal kötött házassága után Mátyásban elhatározássá lett a szándék: összegyűjteni — bármily áron is

az amerikaiak rideg jellemét s tépelődő puritán szellemét, főleg a kicsinyt és nagyot egyaránt magával ragadó folytonos munka, a csontot és velőt megrázó szakadatlan foglalkozás az, mi nem csak időt nem enged nekik testet és lelket gyötrő mulatságokra, hanem még a vágyat is kiöli belőlük, azokban keresni szórakozást.

Mig nálunk légió azoknak száma, kiket a tétlenség — mert hiába! a természet nem ismer nyugalmat, tespedést — izgalmas mulatságokra utal, addig az amerikaiaknál ennek épen ellenkezője áll, azért a pikánsabb kedvtöltéseknek, kicsapongó saturnáliáknak nem is igazi talaja az ő földjük, melyet ez okból az európai nagy városok élvsovár közönsége igen is kopárnak tart.

Azonban az ember csak ember, legyen bár amerikai; az életörömek rája is íidítőleg hatnak, a kedély felvidítása nála is nélkülöz- hetlen kellék. Amerikában is majd mind megvannak ama mulatóhelyek, színházak, zenecsarnokok, báltermek, italmérő helyiségek, melyek nélkül nagy tömegben együtt élő embereket képzelni sem lehet, mindazáltal ezek inkább szükséges rosznak, mint nélkülözhetlen kivánalmaknak tekintetnek. A kissé zajosabb közhelyek, nyilvános bálok leginkább csak a csőcselék által látogattatnak, a jobb osztályhoz tartozóknak azokon megjelenni valóságos botrányt szülne. A fősúlyt ők a házi mulatságokra fektetik, s egész szeretetreméltóságukat a meeting-eknél, clubbokban, zártkörű tánczes- télyeken fejtik ki. Minden főrangú, más szóval, jómódú családban tartanak évenkint egy-egy tánczmulatságot, mely alkalommal a különben szűkmarkú amerikai is szórja a pénzt, és sokszor erején fölüli költekezésbe dönti magát, csak hogy versenytársát a fényűzésben fölülmúlhassa. Mintha csak tőled tanúlta volna, édes magyarom! — — A vendéglők, boar- ding-house-ok állandó lakói az év minden

szakában keresnek és találnak alkalmat egy- | egy rögtönzött tánczmulatságra, mert hát az amerikai miss-efcet is könnyű tánczra vinni.

E karcsú, finom kis légies teremtéseknek szintén szenvedélyök a táncz, s talán nem is annyira a városokban uralgó kiállhatatlan nyári hőség, bűz, por, mint inkább e szenvedélyök csalja őket Saratoga, Newport s egyéb erősen látogatott fürdőhelyekre, hol semmi más nem foglalkoztatja őket, mint önös fejecskéik bohó- kás eszméit megtestesíteni és gondtalan napjaikat mennél vidámabban, derültebben tölteni, no meg a naponkinti három-négyszeri toilette nehéz gondja. Az idény (már én inkább e barbár szónál maradok, mintsem „vad“-ságával még kérkedő ellenfeléhez szegődjem) alatt szenvedélylyel űzött lovaglást, kocsikázást télen a jégsport, a nagyon kedvelt korcsolyázás és szánkózás váltja fel. A new-yorki Central Park és a philadelphiai Fairmount Park naponkint tanúja amaz érdekes látványnak, midőn e fiatal hölgyek kocsis, sőt minden férfíkiséret nélkül kettenkint, négyenkint avagy magányosan villámsebességgel repülnek hihetlen köny- nyű kocsijaikkal vagy annak idejében lehel- letszerű szánjaikkal a síma úton vagy ropogós havon tova.

De nem erről akarok én itt szólni, mi természetesen inkább csak a vagyonosabbak mulatságát képezi; valamint a már nálunk is eléggé ismeretes jótékony bazárok, pique- nique-ek rajzolása sem czélom, noha ez utóbbiak, különösen a bucsújáráshoz hasonlítható vallásos színezetűek egészen más fogalmat rejtenek magokban, mint amit mi alattok érteni szoktunk, amennyiben ott főképen a kirándulások szerepelnek e néven, hanem azon, több-kevesebb mulatsággal összekötött ünnepélyekkel szándékozom a t. olvasót röviden megismertetni, melyek az ünnepszegény Amerika hidegkeblű lakóit is képesek felvillanyozni.

Az idők folyamában négy nemzeti ünnep képződött Amerikában. Legrégibb, legnagyobb és legnépszerűbb ez ünnepek között a julius negyediké, mint évfordulója az Egyesült- Államok függetlenségi nyilatkozatának, mely 1776-ban e napon hirdettetett ki a philadelphiai Independence-Hallban. A szegény barátnak, Schwarz Bertholdnak, kinek 1330-iki nevezetes fölfedezése után szerencsére nem szükséges a puskaport újra feltalálni, nagy lelki öröme telnék ez ünnepben, melyet bátran el lehetne nevezni lőpor-ünnepnek, mert több lőport talán még a harminczéves háború egész tartama alatt sem puffogattak el, mint ez egyetlen napon. Városokon, falukon, pusztákon, fürdő-helyeken, ünnnepi díszben sűrűn száguldó hajókon, kora reggeltől késő estig nem hallani egyebet, mint taraczkdurrogást, pisztolypattogást, puskaropogást, ágyúdörgést. Pitteg-pattog, csetteg,-csattog, ripeg-ropog, dirreg-durrog jobbról, balról, elül, hátul, künn, benn, szobában, utczán; a puffogatási düh mindenkit magával ragad, lődöznek a kis gyermekek, leányok, kisasszonyok, hölgyek, sőt minden korú, minden rangú legkomolyabb férfiak is. Egy angol statistikus. ki is lehetne más ? Kiszámította, hogy e napon Amerika minden lakosára átlag ötszáz harminczöt lövés esik. Hogy holmi önkénytelen kivilágítások, nem tervezett tűzijátékok is történnek ez alkalommal, ki ütköznék meg azon Amerikában, hol a tűzesetek oly megszokottak, mint nálunk például a holdvilág. Nem is lenne ünnep, ha a tűzoltók, kik festői egyenruhájok által különben is minden ünnepélynek fődíszei szoktak lenni, díszesnél díszest) tűzoltó szereikkel, melyekre ők talán még büszkébbek, mint a magyar huszár toporzékoló tüzes paripájára, — ki nem vonulhatnak.

(Folyt, kör.)

Nagy József.