Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-01-28 / 4. szám
III. évfolyam. 1877. 4-ik szám. Veszprém, január 28. po=r= &-GW és „Hív. Értesítő“ aejjeles aicdea mim;. Előfizetési dij: i Egész évre • • 6 frt - kr Fél évre . • - 3 frt — kr. ; Negyedévre . 1 frt 50 kr. Epj'es példány ára 15 líi-. —=gA KÖZGAZDASÁGI, HELYI fi SS* ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. 6 Kiad ó-hlv atal: KRAUSZ ARMIN jj kBnyvkeresiedése Veszprémben, jj hova miuden előfizetés hirde- I testiij s postai reklamáció küldendő. HIRDETÉSEK jj egyhasábos petitsor 6 kr. NYILTTÉR j potitsoronkiiit 15 kr. s I külön minden beigtatisért 30 kr. bélyeg. Szerkesztőség: ^kegyesr.nagy-gymnasium., &Q= ............ oJt A divat és a luxus. A valódi szépség ép úgy, mint a valódi igazság egyszerű alakban szokott megjelenni; minél inkább eltérünk az egyszerűségtől, annál inkább eltértünk magától a valódi szépségtől, az igazságtól. A műveletlen népek a szivárvány minden színét önmagukra és ruháikra kenik, míg a régi müveit görög vagy római egy egyszerű öltönyt vet j a vállára és előttünk, mint eszmény — ideál — áll, mely mellett amazokat még bohóczoknak sem igen fogadnók el. Régi mondás, hogy a szélsőségek találkoznak. Napjainkban a tiilmtívelt- j ség, a túlcivilisatio épen azt eredmé- | nyezi, amit a mtíveletlenség, hogy min- j den kigondolható csecsebecsével feldíszítjük magunkat és azt hiszszlik, Isten tudja, mily finom, mily művelt ízlést árulunk el ez által. E megvesztegetett ízlés, jobban mondva ízléstelenség, kiragadja alólunk az egyszerűség talaját és így nincs egyéb hátra, mint a szeszélyes divat uszályába kapaszkodnunk, mely kalei- doskop szerint minden perczben újabb meg újabb alakokkal csábít és inger- kedik és mi akarva nem akarva ezeknek rabjai leszünk. Ha farkasok közt vagyunk, tartja a magyar, ordítanunk kell és hol van az az ember, ki sikerrel az ár ellen úszni merne? Meghódolunk mindannyian a divat és luxus bálványának és véres verejtékkel szerzett filléreinket lerakjuk annak telhetetlen oltárára. Első sorban — látszólag legalább — a nőket éri e vád, kik a divatnak mind megannyi papnői, ahhoz örök eskü által lánczolva; és csakugyan, ha divatról van szó, a nőnem jut eszünkbe; ha a divat ellen emeljük panaszra ajkainkat, intéseinket a nőkhöz intézzük. Mi, kik a nőnemnek nagy tisztelői vagyunk, mi, ki társadalmunk egyik Achilles-sarkát, a nőnek socialis helyzetét, különös tanulmányunk tárgyává tettük és arról önálló műben is írni szándékunk, mi, megvalljuknyíltan, a divat és luxus által okozott bajoknak főokát nem a nőkben, hanem a férfiakban látjuk. Megmondjuk, miért. Szokás-e pusztán, vagy a dolog természetében rejlik, nem kutatjuk, az, hogy mindig a férfi választ magának nőt és nem a nő magának férfit. E körülmény, eltekintve minden mellékes okoktól, azon kötelezettséget rója a nőre, hogy az, egész modora, viselete úgy, mint öltözete által iparkodjék egy férfi figyelmét magára vonni és esetleg annak szívét lebilincselni, s így társadalmi rendeltetésének megfelelni. A nő tehát a férfi kedvéért öltözködik úgy, ahogy öltözködik és meg lehetünk győződve, ha a nő tudja, hogy ezzel vagy azzal egy férfi tetszését sem nyerheti meg. azonnal a garderobe hátsó fogára akasztja azon ruhát, mely atyjának vagy férjének, meglehet, talán egy pár százasába is került. Igen, mi férfiak vagyunk azok, kik a nőknél a lelki szépségre és az egyszerűségre édes keveset adva a mázolt arez és a legújabb divatú ruha után nyargalunk, ezt halmozzuk el dicséreteinkkel, ennek mondunk ezer bókot, szóval, tetteinkkel épen azt emeljük egekig, amit higgadt perczeinkben szavainkkal nem győzünk eléggé kárhoztatni. Csodálhatjuk-e azután, ha a családatya nem képes a mama és a kedves kisasszony ostrom- kérésének ellenállni, hogy csak a legújabb divatú ruhát vegye meg nekik, mert különben lenézik itt, lenézik ott? Es vajon nem helyes-e. nem észszerű e ezen törekvés a nők részéről, ki meri tagadni? — A divat, tudjuk, szeszélyes; ma ezt, holnap azt rántja elő, vagy a meglevőt így vagy amúgy változtatja, mi természetesebb tehát, mint, hogy a becsületes munka a legnagyobb erőfeszítés mellett sem kereshetvén eleget félre áll és helyét a szédelgés foglalja el, mely pénzt teremt, ahogy épen pénzt teremteni képes. A férfiakon áll tehát a mármár elviselhetetlen luxust a nők öltözeteiben a természetesre leszállítani és ezzel fölös kiadásainknak egyik bő csatornáját elrekeszteni. Azon nőket keressék fel és emeljék ki a férfiak mulattatásuk által, kik egyszerű, de tisztességes mezben jelennek meg; azokat ellenben mellőzzék, kik luxus-öltözeteik által akarnak feltűnni. Ha ezt teszik, meg fognak fogyni a divatnak szánandó áldozatai és a fiatal embereknek sem lesz okuk, mint most — félni a házasságtól. A közoktatási miniszter a következő körrendeletét bocsátotta ki: A miniszteri tanács ra. évi deczember hó 14-én tartott üléséből 4. sz. a. hozott határozatával kimondotta, hogy részint az 1876. évi VI. ez. határozott kijelentése, részint a törvény egyes rendelkezéseinek analógiája szerint, a kir. adófelügyelőt kivéve, ki a törvény kivételes intézkedése folytán maga gondoskodik helyetteséről, a közigazgatási bizottság többi állami hivatalnok tagjainak, u. m. a kir. állam építészeti hivatalt vezető mérnöknek, a tanfelügyelőnek, a kir. ügyésznek, a posta- és távirdaigazgatónak helyettesítéséről csakis az illető szakminiszter intézkedhetik és nevezheti ki az említett bizottsági tagok helyetteseit, kiknek, azonban szólási és szavazati joguk a közigazgatási bizottságban csak is azon bizottsági tagoknak, kiket helyettesíteni hivatvák, távollétében — és csak a saját szakköreikhez tartozó ügyekben van, amelyekben mint előadók szerepelnek; épségben maradván természetesen a fegyelmi eljárást illetőleg a törvénynek a kir. ügyészek és helyetteseikre vonatkozó külön rendelkezése. Miről is a czímet tudomás és mihez tartás j végett azzal értesítem, hogy a fennebbi mi- niszt. tauácsi határozatra való figyelemmel, a tanfelügyelők számára m. évi szept. 2-áu kibocsátott min. utasítás 8. §-át ezennel hatályon kívül helyezem. Budapest, 1877. évi jan. hó 3-án. Trefort Ágoston, s. kA közös hadügyminiszter előterjesztése alapján a király elrendelte, hogy ha mozgósítás esetén vagy háborúban a tiszthelyettesek előirt száma a csapatoknál nem volna fedezhető hadapródok s a katonai akadémiák magasb tanfolyamainak növendékei által, a még hiányzó szám erejéig alkalmas altisztek alkalmaztassanak tiszthelyettesi szolgálatban. A p. ü. miniszter ingóságok kijátszása, valamint jótékonyczélu magántárgy sorsjátékok rendezésére szükséges engedély kinyerése ügyében körrendeletét bocsátott ki: mely szerint a folyamodó felek felvilágosítólag figyelmez- tetendők, hogy az ingóságok kijátszására, valamint a jótékony czélokra rendezendő tárgysorsjátékok megtarthatása, illetőleg a kincstárt megillető játékdíj egészbeni vagy részbeni kivételes elengedése iránti beadványukat, még pedig a játék-tervvel, továbbá a kibocsátandó sorsjegyek száma, ára, a húzás helye és napja kitüntetésével és a nyereménytárgyak jegyzé- I kével felszerelve, oly időben nyújtsák be, hogy azok a kitűzött húzás napja előtt legalább 30 nappal a magy. kir. pénzügyminisztériumhoz, illetőleg a budapesti magy. kir. lottoigazgaA „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Megtört lélekkel. Ezt érdemlém hát én tetőled, Ki oly forrón szerettelek Cserébe híí szerelmemért, hogy Izekre téped el lelkemet? Balvégzetes perez súgta tán ezt Rémes éji órán neked? S ten-szerelmed is megtagadva Szertezúzta üdvöm kezed. E gyöngéd, szép fehér kezecske, Mely kezemben annyit pihent, Midőn édes kéjtől remegve, Ajkad mondott egy hő „igen“-t. Bűvös mámor, ti lázas órák, Csak ábránd volt, csak képzelet; Hisz aki igy tudott sebezni, Az soha sem szerethetett, Vay Sarolta. Egy pipa dohány. (Humoreazk.) .... Önök nem fogják fel, uraim, mennyi rejlik « három szóban; önök nem tudnak felemelkedni oda, arra a magas polezra, ahol ennek a három szónak nagyszerű érteménye tündököl; önök nem látják azt a dicskört, melyet ennek az eszmének hősei képeznek merő liistgomoly, s mondhatom, a legfinomabb, leg- szíízebb magyardohány-füstgomoly nimbussze- rü tömkelegébe burkolózva; önök, [mikor azt mondják, hogy „ez vagy az egy pipadohányt sem ér!“ — önök akkor semmit, az az hogy i nagyon sokat mondanak; szóval, ha azt nem tudják önök, hogy mit jelent „egy pipa dohány“, akkor önök semmit, ismétlem önök, uraim, semmit sem tudnak! Egy pipa dohány magasra törő, mámo- rító bodor füstgomolyai között megfejtem hát én, miért mondanak önök semmit sem, és mégis nagyon sokat, mikor azt mondják, hogy ez vagy az „egy pipa dohányt sem ér!* — Mennyi élvezet, mennyi gyönyör, mennyi honmentő gondolat, mennyi búfelejtés, mennyi ha- zafiság, mennyi mindenféle rejlik egy pipa dohányban! Künn a természet kétségbeejtő rémképet öltve magára, pusztító kedvében van, i rombol, dühöng; a rémes orkán szűnni nem akaró vad baczajjal száguld végig a puszta tájon, majd a magasan kóválygó hófellegek közé ront, felmarkol mérgesen egy nagy csomó havat, s szétszórva azt hegyen, völgyön, rémesen sikolt: „reszkess, gyáva föld, s félelmedben őszülj meg!“ — Eu meg erre a rémes süvöl- tésre fölkelek a meleg kályha mellől, előveszem a pipát, édes egykedvűséggel megtörnöm, rágyújtok, s azután az ablakhoz állva, kedves pipám bodor fellegébe burkoltan, mosolyogva nézem, hogy mi lesz már most abból a nagy erőlködésből, melylyel az a rakonczátlan szél a szomszéd ház tetejét szeretné megezibálui, amelynek pedig esze ágában sincs még csak PfTLapunk mai számához egy iv észrevenni is. Hát —‘ mondják meg önök — nem valódi élvezet, nem igazi gyönyör-e ez? S van-e valami nagyobb kincs, nóta bene pi- pás embernek, mint egy pipa dohány ebéd után ? Ezsau csak egy tál lencséért adta oda örökségét; vajon ha akkor már ismeretes lett volna az élvezetek e maximuma, mit adott volna egy pipa dohányért a lencse után ! Nem moudok sokat, uraim, ha azt mondom, hogy sok ember csak azért siet enni, hogy minél elébb rágyújthasson; s tán akkor sem vetem el a súlykot, ha azt merem állítani, hogy nagyon soknál az evés hátterét egy pipa dohány elszívása képezi, sőt mi több, [[sokan meglehet csak azért esznek, hogy evés után annál élvezetesebben füstölhessenek. Ne nevessenek önök, még tovább is megyek. Láttak-e már önök beteg embert ? No, ha láttak, akkor tapasztalhatták, hogy nem esett az addig kétségbe, míg a pipa „jól esett“ neki ; s én ismertem egy jó öreg urat, ki halálos ágyán miuden bizodalmát Isten után a pipába helyezte.... No lássák, kérem, mily nagy jelentősége van egy pipa dohánynak! Ha tehát azt mondják valamiről, hogy egy pipa dohányt sem ér, ne gondolják, hogy azt a valamit nagyon kis értékűre szállították le; korántsem, hiszen ki tudná egy élvezettel elszítt pipa dohány igazi becsét meghatározni? — Hanem igenis nagyot hibáznak önök akkor, mikor valami igazán csekély értékű dolgot „egy pipa dohánynyal* merészelnek viszonyba hozni. Ez aztán csakugyan nagy tévedés! Volt egy jó barátom — nem íudom, él-e még vagy meghalt, de ka meg nem halt, ,.Hiv. értesítő“ van csatolva. úgy bizonyosan él, — kinek annyira kedves élete párja volt a pipa, hogy ha halálra akarták volna Ítélni, amire különben senkinek semmi oka sem lehetett, csak ettől a kedves szerszámtól kellett volna őt megfosztani. — Még most is előttem van pirók arcza, amint valóságos vulkánná változva, gyönyörteljes odaadással gomolyítá ki száján a „szűz dohány“ ámbraillatú füstoszlopát, mely mosolygó arczát olyaténképen vévé körül, mint sűrű köd a teli hold képét. Ezzel a jó barátommal történt egyszer egy kriminális esetnél s ennél a kriminális esetnél kezdtem én arról elmélkedni, hogy egy pipa dohány nem csak annyit jelent, a mennyit, hanemnagyon sokat, sőt még ennél is többet. Tisztán emlékszem a pillanatra; kemény téli idő volt, a szél csak úgy hordta a havat, s csupa enyelgésből egy-egy csomót oda teremtett ablakomhoz is, melynek különben is megvolt az a jó természete, hogy a szél nógatásaira hangokat adott, amely körülmény éjente nem valami altató zeneként hangzott füleimbe. Elég az hozzá, hogy ilyen csúnya idő volt akkor, mikor az én jó barátom hozzám nem is annyira jött, mint iukább berohant, össze-visszakúszált hajjal, borzasztó karikákban forgó szemekkel, iszonyú taglej-' téssel, egyenesen nekem tartva, mintha szán*; déka lett volna árva magamból még csak egy harapást se hagyni. Hogy roszul áll a világ, azt gyanítám; mert meglepetve tekintvén imént említett „pirók“ arczára, azt szokatlan' halványnak találtam, noha most még pirosabb lehetett volna, mert, miként ablakomból a
