Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-06-03 / 22. szám
III. évfolyam. 1877. 22-ik szám. Veszprém, junius 3. aro és „Hív. Értesítő“ megjelen minden vasárnap. Előfizetési dij : Egész évre • ■ S frt kr. Fél évre ... 3 frt kr. Negyedévre . 1 frt 50 kr. KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS Egjres példány ára ls"> líi*. Q^t VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. WQ-----6 || Kiad ó-h 1 v a t a 1: KRAUSZ ÁRMIN könyvkereskedése Veszprémben, hova minden előfizetés hirde- tésdij s postai reklamáczió küldendő. mRDETÉSEK egyhasábospetitsor 6kr. NYILTTÉR |j petitsoronkint 15 kr. s j| külön minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. Szerkesztőség: ^kegyesr.nagy gymnasium.^----- ' - ~=Qii9 IX . PIUS. Ha az ős erdő' százados tölgyéhez jut a vándor, önkéntelen is kalapjához nyúl és nem titkolhatja el keblének azon érzetét, melyet tiszteletérzetnek nevezünk. Elgondolja ugyanis., mennyi viharral, mennyi veszélylyel kellett e fának megküzdenie, míg azon magas kort elérte, melyhez az övé oly csekélynek, oly törpének, oly semminek tűnik fel és elszégyeníílve a százados tapasztalatok ezen néma tanúja előtt el-elmereng az idó'k villámgyors röpte felett. Ily százados tölgy előtt áll ma a világ, midőn IX. Pins pápa püspökségének ötvenedik évfordulóját ünnepli. ütvén év a püspökség díszes, de veszélylyel járó polczán, melynek jóval több, mint fele az emberi méltóságok legszédítőbb magaslatán, a pápaságban lettek eltöltve, oly szép idő, hogy az előtt még a legádázabb ellenség dühének is el kell némulnia és akarva nem akarva le kell a tisztelet adóját rónia. Azon fő, mely körül a társadalmi áramlatok felkorbácsolt hullámai félszázadon keresztül szakadatlant csapkodtak anélkül, hogy azt elszédíteni, annál kevésbbé meghajtani képesek lettek volna, az a fő méltó a tiszteletre, méltó a baráttól ép úgy, mint az ellentől; innen van, hogy azon elveknek, melyeket IX. Pius képvisel, vannak ellenségei, de magának IX. Piusnak nincsenek. Azon hódolat, melylyel ma katholikus, nem katholikus, keresztény, nem keresztény, barát *és ellenség, egyaránt, IX. Pius l trónja zsámolyához járul, fényes tanúbizonysága azon tiszteletnek, melylyel ő szentsége magas személye iránt a j keblek a világ minden részében eltelvék. Úgy áll az ő egyénisége előttünk, mint egy letűnt szebb kornak emléke, mely csak azért maradt fenn az utódok számára, hogy a törpe nemzedéket elődeinek erényére emlékeztesse és megfogyatkozottságaiért korholja. Az ő magas személye egy ma az elvhtíség, az elvszilárdság, a szigorú következetesség magasztos eszméjével, melynek, fájdalom, ma már majdnem hűlt helye van a társadalom legmagasabb rétegében úgy, mint a legalacsonyabban. A szavak ma csakugyan azért látszanak lenni, hogy gondolatainkat eltakarják; és ha társaink mindannak, amit mondunk, ép az ellenkezőjét tartják, talán megközelítik titkos terveinket, talán sejthetik való szándékainkat, szóval, mi mindannak ellenkezői vagyunk, mint aminek valóban lenni látszunk. Ez az oka azután, hogy jellemtörpeségiinknek kínos tudata a szégyenpírt arczunkra borítja, valahányszor jellemes tettekben megőszült aggastyánok jubilaeumát vagyunk kénytelenek megünnepelni. Alig hinnők, hogy a tizenkilencze- dik század, mely pedig a felvilágo- súltság hírében tetszeleg önmagának, színtere legyen a kicsinyes felekezeti szútyongatásoknak és a nagyobb vallási villongásoknak; de csalódunk, nagyon csalódunk. Minél műveltebb valaki, annál érzékenyebb is és így műveltségűnk fejlődtével felekezeti érzékenységünk is nőttön nő, míg alkalom adtán lángra nem lobban. Ezt tudva IX. Piusnak sem jósolhatunk egyebet, még hátralevő éveire sem, mint küzdelmet és újra csak küzdelmet és így püspökségének ötvenedik évfordulója alkalmából nem kívánhatunk mást, mint erőt, magas kora daczára és kitartást, hogy a feje fölé tornyosúlt veszélyekkel és bajokkal férfiasán megküzdve fényes példáját adja a valódi nagy jellemnek, mely abban áll, hogy az egyszer igaznak vallott elv mellett vas-következetességgel és szívós kitartással megmaradjon, ha mindjárt az egész világ torzsalkodnék is ellene. Ezt téve fényesebb dicskoszorút fog tiszteletre méltó halántéka köré fűzni, mintha népek- és nemzeteknek letiprása által aratna a csatatéren csak törpe nagyságokat gyönyörködtető véres diadalokat. A népek milliói, melyek ma az örök város falai közt ujjongnak örömükben, tegyenek, tanúbizonyságot arról, hogy az ember lelkesedhetik akkor is, ha lelkesedésének okai közé nem vegyülnek a halomra lőtt ártatlan emberek halálhör- gései, nem meredeznek füstölgő városok és falvak kopár falai, nem sorolhatók letarolt vetések és földönfutó árvák és özvegyek jajai. Minden vér nélküli diadal egyegy fokkal tovább viszi az emberiséget a valódi műveltség felé, míg a véres győzelem a vadság bizonyos bélyegét nyomja magának a győzőnek is homlokára. Ezen gondolatokat és érzeménye- ket hozzuk mi a messze-távolból IX. Pius jubilaeumának örömünnepére hódolatunk jeleül; csekély adomány ez, de ha a gondviselés mérlegében bír némi súlylyal az őszinte kebel szívdobbanása, akkor kívánságunk teljesült. Az igazságügyminiszter a következő körrendeletét intézte az összes e. f. kir. törvényszékek elnökeihez: A magyar minisztertanács elhatározván, hogy oly állami vagy törvény- hatósági nyugalmazott hivatalnokok, kik az e. f. bíróságok mellett rendszeresített végrehajtói állomásokért folyamodnak, ily állomásokra alkalmazhatók legyenek, a nélkül, hogy ez által már élvezett nyugdíjokat elveszítsék, felhívom elnök urat, hogy a mennyiben a vezetése alatt álló kir. törvényszék területén jövőre nézve üresedésbe jövendő bir. végrehajtói állomásra ily egyének pályáznának, azokat az 1871. LI. t. ez. rendelkezésének fentartása mellett, javaslata megtételénél mindenkor előnyben részesítse. Az adófelügyelők hivatalos leveleinek kézbesítése tárgyában a pénzügyminiszter kijelenté, hogy az adófelügyelők által magánfelekhez intézett s hivatalos pecséttel ellátott levelekért, melyek, mint hivatalos levelek bérmentesítve nincsenek, a felek által csakis egyszerű postadij lesz fizetendő. De ha magánfelek ily hivatalos leveleket vonakodnának elfogadni, azokat a postahivatal a czimzett fél lakhelyén illetékes községi elöljáróságnak adják át, mely azt kézbesítő közegével a fél lakására küldi; s ha a fél akkor is vonakodnék az elfogadástól, a kézbesítő azt a levél czimén feljegyzettnél hagyja s arról, hogy ez megtörtént, két példányban bizonyítványt állít ki, melyek egyike a postahivatalnál marad, másik a posta- hivatal által az adófelügyelőnek megküldetik, s ez eljárás folytán az irat kézbesítettnek lesz tekintendő. Heti szemle. — jun. 2. A tőrök fővárosbél az orosz érzelmű sajtó rémhíreket terjeszt, mintha ott már minden A „VESZPRÉM“ TÁRCSÁJA. Barangolok egymagámban ... Barangolok egymagámban, Hegyre föl és völgybe le, Míg fölöttem gyorsan tova Száll az égnek föllege. Meg-megállok egy nyílásnál, Hol a szem szabadra lel, És elnézek messze, hol a Tájék ködbe tűnik el. Erdők, völgyek, sík mezó'ség, Elszórt falvak és lakok, Messze lenn a tó ezüstje, Mely az égre fölragyog; Itt mögöttem erdő-zúgás, Lenn az élet árja zajg; Nem tudom, de úgy szeretek Mélán elmerengni rajt. Elmerengni csöndes mélán, Gondolatban gondtalan, És nem tudni, hogy lelkemnek Most mi gondolatja van; Az eszméknek világába Némán úgy olvadni át, Mint a táj, mely messze távol Ködbe rejti el magát! ERÖDI DÁNIEL. A szép menyasszony. (Elbeszélés.) — Rajta, gyerekek, vígan! Mulassatok, pengjen a sarkantyú taktusra, mint ahogy az a dagadt képű klárinétos fújja; karolja át kiki párját s pörgesse meg amúgy magyarosan, hiszen úgy talp alá szól az a szép nóta, hogy még magam is szinte szeretnék egyet ugrani rajta, ha parancsolni tudnék ezeknek a vén lábaknak. Hej, hogy az életet nem lehet úgy megfejelui, mint a rósz csizmát! De hiába, egyszer fiatal az ember s egyszer meg is kell öregedni. .. Igyunk egyet, nászuram, hadd mulassanak a fiatalok, övék a világ, mienk már csak a boros kancsó, meg a búbánat. Rajta gyerekok, vígan! Pál János uram, a falu derék birája mondta ezeket a biztató szavakat vendégeihez, utólsó farsangkor. Derék magyar ember volt az öreg, a javából való. Szerette is a faluban mindenki egyaránt, a tisztelendő úrtól kezdve az utólsó emberig. Háromszor egymás után választották meg falu bitójának közfelkiáltással. — De meg is látszott családján az Isten áldása, mert egész Kőtelek falujában nem volt boldogabb háznép a Pál Jánosénál. Két fiát ezelőtt három esztendővel házasította ki, nagyobbik leányát pedig épen most adta férjhez. Annak a lakodalmán volt ez a jókedv. Mulattak is a .gyerekek“ igazán, volt módjuk benne; mert Pál János uram azt tartotta, hogy ha lakodalom, hát legyen igazi lakodalom! — Olyan gyönyör volt nézui azt a szép lassút, melyet a legények büszke magatartással lejtettek, egyet-egyet mosolyogva, kacsintva a piruló leányra, — s utánna azt a szilaj csárdást, melyben elvész a bú, baj, bánat, s csak a jelen öröme, a csapongó kedv, az ártatlan könnyelműség foglalja el a lelket, — s aztán látni azt a sok titkos érzéstől piruló arezot, hallani vélni azt a sok dobogó szívet! — De nem volt olyan jó kedve a legények közt egynek sem, mint Bódi Pistának, sem a lányok közt olyan piruló rózsabimbó arcza senkinek, mint Örzsikének, a Pál János uram kisebbik leányának. Nem is volt ilyen összeteremtett szép pár nem csak egész Kőtelken, de körülbelül hat faluban sem. — Tudta ezt az a két öreg, ki a borozó asztal mellől olyan gyönyörteljesen szemlélgette a két szép gyereket, hol egyet mosolyogva egymásra, hol egy-egy örömkönyet törölve ki a vén szemekből. — Hej, nászuram, ha még azt megérhetném, hogy ezt a két gyereket egy párrá teremtsük, de sokkal tartoznám annak a jó Istennek! — Bizon nekem sincs több óhajtásom ebben az életben; csak még ezt az egyet adja meg a teremtő, s akkor azt mondhatom, nem volt boldogabb élete senkinek e világon, mint nekem! — No de, bál1 Istennek, elég erőben vagyunk még mind a ketten, s azon fölül meg az a két gyerek is úgy szereti egymást, mint egy falat kenyeret, — bátran remélhetjük hát ez utólsó óhajunk teljesedését is. — Majd meglátjuk, mit hoz a jövő, nászuram. — Csak olyan fiatalok ne volnának még: Orzsike alig tizennégy esztendős, Pista meg épen most van a katonasorban. — Hej, az a katonaság is fúrja az én fejemet! Hiszen szép, szép a katonaélet, de én mégis csak jobb szeretném, ha itthon maradhatna az a Pista gyerek a gazdaság mellett! így beszélgetett a két öreg: Pál János uram, meg Bódi Mihály, a falu tútora s Pistának az atyja. Régi jóbarátok voltak, gyermekkoruktól fogva, mindketten derék jó apák, jó gazdák s kőzbecsülésben álló polgárok. — Bódi Mihálynak csak egyetlen egy gyermeke volt, Pista. Erre fordította minden gondját, ami a tútorság és gazdaság után fenmaradt, s előre is elképzelte magának azt a szép időt, mikor majd az öreg asszonynyal együtt nyugalmat fognak élvezni s Pista lesz a .gazda a háznál, Pál János uram gyönyörű Orzsikéje meg a gazdaasszony. Régen egymásnak szánták már ők a két szép gyereket, s azért a biró urammal nemis szólították egymást máskép, mint .nászuramnak.“ — De hát miért is ne lett volna ez így, mikor minden legkisebb körülmény is csak így kívánta ? Együtt nőtt fel a két gyermek, szerették egymást, módosak voltak mindketten, s azon fölül olyan szép, olyan csinos s olyan jónevelésű mind a kettő, hogy az irigység sem szólhatott ellenök. Vétek lett volna még csak gondolni is arra, hogy ez a két szép cseléd valamikor ne lehessen egy pár. A faluban is így gondolkodott mindenki, s még a vén asszonyok pletykája sem tett ellenök semmi kifogást, pedig azok a legjobb embert is úgy megszokták rostálni, mint a szemetes búzát. — Nemis beszéltek róluk a faluban anélkül, hogy mind a kettőt egyszerre ne említették volna; ha
