Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-05-27 / 21. szám
Klapka tábornok. Skutariban tartózkodik Aziz pasa házában, hol a külvilágtól elzárva egészen a munkának él. Jelenleg egy terv kidolgozásával foglalkozik, mint kellene ugyanis a csapatokat az ázsiai csatatéren úgy elosztani, hogy sikeresen működhessenek. Egy roppant szerencsétlenségnek volt színhelye e hó 14 én Siegfridsdorf. Egy asszony az udvaron levő kutból vizet akart meríteni, de a veder beleütődvén a kút falához, véletlenül a lánczról leszakadt és a kutfenókro esett. Az asszony fölkért egy szomszédot, hogy húzná fel a vedret a kutból. Az a rúdon le is bocsátkozott, de sem ember, sem veder nem mutatkozott. Az asszony erre megijedt és segélyért kiáltott; e kiáltásra több szomszéd elő is sietett. Egy fiatal ember azonnal vállalkozott az embert is, meg a vedért a kutból felhozni. Leszállott a kútba, de az is lent maradt. Erre egy harmadik bocsátkozott le és ép úgy maradt a kút mélyében, mint az előbbi kettő. Mégcsak most jutott eszükben, hogy a kutban fejlődő mérges gázak ölhették meg a három embert. — Erre még egy negyedik is beszállóit a kútba, hogy a három szerencsétlent, ha lehet megmentse. De alig haladt le egy félölnyire, midőn már segítségért kiáltott. — Azonnal felhúzták a kutból, de az ember teljesen eszméleten kívül volt. Most a hatóságnál tétetett jelentés. Ez azonnal búvárokkal és más eszközökkel ellátott embereket küldött a kútba. A három szerencsétlent, mint holtakat hozták ki a kutból. Mindhárom családos ember és kiskorú gyermekek atyja volt. Vajon ki fogja most e családokat oltalma alá venni? lovas laktanya elégett. — Ismét uj vendége van fővárosunknak, Ahmed Hariri sheik Mekkából, ki két párduczot hozott magával, s azokat az állatkertnek adományozta. — A. quitói érseket, misézése közben, egy fiatal tiszt 30000 frank vérpénzért strichninnel megmérgezte- — Hudolf trónörökös külön udvartartást kap. — A svajczi szállodatulajdonosok kijelentették, hogy szállodáikban minden borravalók eltöröltettek. Méltó példa az utánzásra. KÖZGAZDASÁG, Rövid hírek. JVIaros és Temes folyók kiöntötték. Arad és Uj Szeged viz alatt állnak. — ,Me- dea‘ nevű magyar hajó a biscayai öbölben elsülyedt. — A budapesti egyetemi ifjúság egyenruhát szándékozik viselni. —A kalocsai A gabnaüzlet s a háború. A nagy áremelkedés ma már tetőpontját érte el, midőn is finom malomliszt 17 írttal fizettetik 100 klgrammkint. Az emelkedés első tényezőjét Amerika nyujtá, ép 3 hete, hogy New-York- ban a kedvezőtlen kaliforniai vetési tudósítások következtében az árak felszökkentek. A végre bekövetkezett oros »háború-izenet joggal akadályokat támasztott, hogy az onnan való gabonaszállítás igen reducáltatni fog s ez aggály szintén indította az árak emelkedését. Éhez járul még, hogy Magyarországban a készlet igen csekély, s ezen három tényező képezte az itteni áremelkedés okát. Az orosz szállítás eleste, úgy a dunai közlekedés beszüntetése oly viszonyokat idéztek elő, melyek lehetősége közönséges exportban alig lenne hihető. A jövő árakra nézve ily körülmények közt, hozzá járalváu a vetések igen kielégítő állása, alig képzelhetni konjek- turákat. Tény az, hogy gazdáink fényes idény elébe nézhetnek, miután az őszibuza oly állást ért el, mely a termelést igen jutalma- zónak tünteti fel. Az áremelkedés nagy mérvét mutatják következő számok: New-Yorkban 20 nap alatt 1*54 dollárról 2.03 dollárra, Londonban ugyan ennyi idő alatt 52 schilling- ről 62 schillingre, Bécsben 14 frt 50 krról 17 forintra emelkedett. R. A tojás mint kereskedelmi czikk főleg azért nem vergődhetik nagyobb jelentőségre, mert hosszabb utón nemcsak a csomagolás és szállítás nehézsége, de törékenysége mellett a megromlás veszélye is fenyegeti. E bajon Angliában és újabban Amerikában is tojás- liszt-gyárak alakítása által iparkodnak segíteni, hol a fris tojás tartalma nagy hőmérsék által teljesen kiszárítva, finom lisztté őröltetik, mely ezután, egyszerű csomaglás mellett akár tengerentúl is szállítható. Legközelebb St. Louisban, Amerika e jelentékeny kereskedelmi városában, alakult egy nagy terjedelmű tojásliszt-gyár, mely gyártmányának átvételére londoni kereskedőkkel kötött szállítási szerződéseket. E gyárban a tojás frisseségének megítélésére a következő gyakorlati módszert alkalmazzák. Egy sóoldatban mely 1 quart vízből és 4 uncia konyhasóból áll, beteszik a megvizsgálandó tojásokat; s tapasztalatilag azon eredményre jutnak, hogy az egy napos tojás a sósvíz fenekére alámerül, a három napos a víz alján úszik s minél régibb a tojás, annál inkább a felszínén marad. (Földm. Érd.) ^Veszprémi piacz.J Az eleséf/nek folyó ára a hetivásáron: Eddig az átszámítás szerint legjobb nemű tiszta-buza nehézsége 78 kilogr. ára 15 frt 50 kr. rozs 72 kilogr. 11.—, árpa 64 kilogr. 8. —, zab 41 kilogr. 8. 80, kukoricza 74 kilogr. 8. 20. Középszerű: tiszta-buza nehézsége 76 kilogr. ára 15 frt — kr. rozs 71 kilogr. 10. 50. árpa 62 kilogr. 7. 60, zab 40 kilogr. 8. 50. kukoricza 73 kilogr. 7.80. Legaiábbvaló: tiszta- buza 74 kilogr. 14. 30, rozs 70 kilogr. 10.20. árpa 61 kilogr. 7 30, zab 38 kilogr. 8. 30. kukoricza 72 kilogr. 7. 60. Egy métermázsa dara-liszt 30 frt egy kilogram 30 kr. egy métermázsa zsemlye-liszt 26 frt egy kilogram 26 kr. egy m.mázsafehér-kenyér-liszt 22 frt egy kilogr. 22 kr. egy m.mázsa tekete-kenyér-liszt 18 frt egy kilogram 18 kr. egy métermázsa kukoricza-liszt 11 frt — kr. egy kilogram 11 kr. egy m.-mázsa rizskása 30 frt — kr. egy kilogram 32 kr. egy m.-mázsa buza-dara 28 frt — kr. egy kilogram 28 kr. egy m.-mázsa árpa-kása 28 frt — kr. egy kilogram 30 kr. egy m.-mázsa borsó 11 frt — kr. egy kilogr. 12 kr. egy m.-mázsa lencse 11 frt — kr. egy kilogr. 12 kr. egy m.-mázsa bab 12 frt — kr. egy kilogr. 13kr egy m.-mázsa köles-kása 12 frt — kr. egy kilogr. 12 kr. egy m.-mázsa széna 3 frt 80 kr. egy m.-mázsa ágy-szalma 2 frt 10 kr. egy m.-mázsa takarmány-szalma 2 frt 50 kr. egymétermázsa alom-szalma' 1 frt 60 kr. egy köb méter cserfa 3 frt 50 kr. egy köb méter bükkfa 3 frt 50 kr. egy köb meter tölgyfa 3 frt — kr. egy métermázsa kő-szén 1 frt 40 kr. egy hektoliter fa szén 48 kr. egy kilogram lámpa-olaj 56—60 kr. egv kilogram stearin-gyertya 1.12 kr. egy kilogram öntött gyertya 72 kr. egy kilogram petroleum 32 kr. egy méter lámpabél 1 és 5/10. kr. egy kilogram szappan 48 kr. egy kilogram nyers-fagygyú 34 kr. egy kilogram tisztított fagy gyű 60 kr. egy kilogram marhahús 48 kr. egy kilogram disznó-zsir 69 frt egy kilogram sertés-hús 56 ki-, egy kilogram birká-hús 23 kr. egy kilogram marha-zsir 1. — kr. egy hektoliter burgonya 3.— kr. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. V. S. gr. Budapest. — Vettük, köszönjük. W. J. Veszprém. — Tárgyhalmaz miatt nem vehettük fel. R. I. Veszprém. — „Örömhangok“ ha csak lehet, a nevezett napon közölni fogjuk; vezérczikkünk is alkalmi lesz akkor. G A. Budapest. — „Vak koldus“ szíves türelmét kérjük addig is, míg felvehetjük. M, Sz. K. Máramaros-Sziget. — Lapunkat megindítjuk; magánlevelünk a sok teendő miatt egy kissé később megy. Felelős szerkesztő: L É V A Y IMRE. I 511 ti>11 II SVANYVIZEK kitűnő és fris minőségben folyton kaphatók, §■ a hires és igen ked veit (OTTO) forrás giesshübli viz (Mattoni Henriktől) főraktára; V eszprémben Tuszkau M. és Társánál. I 51 6-2 MattOlll-féle KIRÁLYKESERÜVIZ BUDAI szétküldik MATTONI és WILLE, BUDAPESTEN budai keserüsósforrásoknak tulajdonosai. álll Veszprémben a föpiaczon. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát, melyben mindennemű legdivatosb és legizlésesebb szalma- és nemezKALAPOK valamint uorinbergi- díszmű- és rövidárú czikkek, továbbá keztyfík. nyakkendők, sétabotok és különféle gyermekjátékok nagy választékban kaphatók úgy itt 'V'eszpr-ém- ben mint a nyári idényen át 13.-Füveden is. 49 3-1 Friss töltésű ásványvizek. Czukor, kávé és minden fűszer czik folyton a régi árban kapható VIZNER JÁNOSNÁL Veszprémben. 43 ’ I HIRDETÉS 8-3 A nemzetközi árú-kiállitás Bécsben, feloszlatás miatt az alábbi árú-tömegekot a következő mesés olcsósága áron adja : csak 5 frt 65 kr. o. értékben és pedig : 1 igen jól járó pontossági Óra, aranyozott lánczczal, jól járásáért kezesség vállaltatik. 2 valódi japáni virágváza, legfinomabb festéssel, melyek minden teremn. dísz. válnak. 1 pompás fénykép-album, gazdagon aranynyal díszítve. 1 pár elegáns keleti pon- gyola-czipö, elpusztít- hatlan börtalppal, urak és hölgyek számára. 1 szép asztali C8engetyü, jeles új arany hói. 1 teljes japáni dohány- ZÍ-készlet, mindent tartalmazva, mi egy dohányzónak szükséges. 2 kis olajfestmény, hires mesterek másolatai, elegáns keretekben. Valamennyi itt elősorolt 38, szolid kivitelű, tárgynak összesen, ára: csalt frt 65 kr. Czím: Nemzetközi árú-kiállítás, Bécs, Burgring 3. Vidéki megrendelé^k pontosan utánvét mellett teljesíttetnek. NB. Miután a kiállítás nemsokára bezáratik, a vidéki megrendeléseket szíveskedjenek lehetőleg gyorsan beküldeni. 1 zene-hangszer, melyen mindenki a legszebb darabokat játszhatja. 1 teljes kis porczellán- készlet, 6 személyre, ajándékra igen alkalmas. 2 jellem-fej, egész új, igen eredeti tréfa. 1 elegáns Victoria sétakosárka, színgazdag mühimzéssel. 6 jeles, cs. k. szab. evőkanál. 6 jeles cs. k. szab. kávéskanál. 6 jap. Csésze, kitűnő minőség. 6 db Dr. Dupont-féle egészségi szappan. 38 darab. 45 4-3 Sírkövek 47 3-3 RAKTARAK: A váczi utón 63. sz. a. Budán: a Marokkói ház átellenében. a halász- és Vízivárosban. Minden gyászoló fél s általában mindenkinek, kinek és szüksógök van, ajánlom dús választékú raktáramat a legjutányosabb árak mellett. Tisztelettel XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX Hírlap olvasóknak fg^Tnélkülözhetlen !~^8Süf Az orosz-török háború TT ^ 1“ i*L épe Európa és Ázsiában gondosan készített s\ine\ett kiadás; ára <30 lír. Az orosz-török határtartományok TÉRKÉPE; vázolta és szerkesztette: KIEPERT ARNOLD, rajzolta : KÖNIG- GUSZTÁV. A) egészen színezett kiadás; ára : 60 kr. B) félig szinezett kiadás.; ára: 40 kr. Az ázsiai hareztér külön térképe; egészen szin. kiadás, ára 40 kr. Az egész orosz-török hareztérnek átnézeti térképe Europa, és Ázsiában rajzolta SCHEDA J. 3 lapon szinezett határokkal ára 1 frt 50 kr. MäeSKS** Vidékről történő megrendeléseket postai utalványon az összeg előre beküldése mellett legegyszerűbben tehetni, a térképek ez esetben- keresztkötés alatt küldetnek meg és ennek bérmentesítésére külön 5 krt kérek szinte egyúttal megküldeni. KRATJSIZ ARMIN könyvkereskedő Veszprémben. Veszprémben, 1877. Nyomatott a kiadótulajdonos Krausz Armin könyvnyomdájában