Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-05-20 / 20. szám
becses lapok márczius 6-diki számában közzétettem, átalános érdeklődést keltett országszerte a közönség minden rétegében, amit főleg a hazai sajtó buzgó közreműködésének köszönök, mely bölcsen fölismerve azon jelentőseget, mely Balaton-Füred emelkedésében rejlik, tervemet magáévá s így a hazai közönség tulajdonává tette. Ilyennek kellvén azt immár tekintenem, kötelességem kellő figyelemben részesíteni mindazon fölszólalásokat, melyek a t. hazai közönség köréből hozzám mindig nagyobb és nagyobb számban érkeznek, s melyeknek lényeges tartalma úgy foglalható össze, hogy az eddigi kedvezőtlen időjárás sokakat megakadályozván abban, hogy a helyszínen. megjelenve, maguknak közvetlen megszemlélés útján szerezhettek volna tájékozást, a közgyűlést május 15-dikéről későbbre kívánják halasztani. Mint fönebb mondám, az úgy most már a t. hazai közönségé lévén, parancsnak veszem a fölszólalásokban nyilatkozó óhajtást s ezennel átteszem a Balaton- Fiireden tartandó közgyűlés napját augusztus 18-dikára. További tudakozódásokat lakásomon (Pozsony, Sipek-palota) szívesen fogadok és válaszolok. Az utóbbi határnapig alkalmasint a háborús viszonyok is határozottan kör- vonalozva lépnek elénk s megezáfolhatlanul fogják indokolni a t. közönség azon nézetét, mely szerént épen a nehéz viszonyok között tartja kötelességének a nagyobb szabású társadalmi tevékenységet, épen a nehéz viszonyok között tartja azt mindenkire nézve elutasítha- tatlan kötelességnek, hogy hasson, és gyara- pítson, mert a sötét napokban kell leginkább a haza fényre derítésén fáradoznunk. Az ügy közérdekűségénél fogva bátorkodom a hazai összes lapok t. szerkesztőségeit jelen értesítésem szíves közlésére fölkérni. Pozsony, 1877. május 3. Id. Halassy ‘Béla. *Elemi csapás. — Folyó hó 9-én d. u. a padragi (Veszprém m.) róm. kath. templomba a villám beütvén valamennyi ablakot összetörte, az orgonát teljesen hasznaveket- lenué tette, a stukatúrt és a falakat igen megrongálta, kívül pedig a torony oldalából a köveket és téglákat 200 lépésnyire is eldobta. »Karácsony János, ösii lakos és gyám, Ladányba ment egy birtokra alkudni; az alkú, úgy látszik, a vendéglőben történt, hol kijelentette, hogy felét a pénznek azonnal ki fogja fizetni. Este Ladányból eltávozott és azóta eltűnt, sem híre, sem hamva. * Jó lesi megnézni, kit vesz fel az ember útközben kocsijára. — György Mihály, rá- tóthi lakos, Enyingről jővén a papvásári szőlőknél kocsijára felvett egy idegen férfit és nőt s velők szépen Literig jött. Itt az idegen még bort is fizetett, és a késő éj daczára nógatta Györgyöt, hogy folytassák utjokat. Alig jutottak az úgynevezett disznó dombig, midőn az idegen, György Mihályt, ki a lovakat hajtotta, hátra lökte, a nő segítségével agyba-főbe verte, a kocsiról ledobta és a lovakkal tova hajtott. A tettesek erélyesen nyomoztatnak. »Közegészség. — Az egészségi állapot a lefolyt héten városunk területén kedvezőbb volt, mint a legközelebb lefolyt két héten át. Az uralkodó kórállapotok között ezúttal is a váltólázak, mint legelterjedettebbek érdemelnek említést. ‘Dr.Jischer ‘Béla. Elhaltak máj. 12. - 17. Máj. 12-én Brenner Józsefné, 71 éves, tüdősorvadásban; máj. 13-án Kohn Katalin leánya, 5 napos, kereszteletlen, veleszületett gyengeségben; máj. 13-án Bőhmer János, 30 éves, tüdőgümőkórban; máj. 13-án özv. Fleischmann Róza 64 éves, tüdőhártya- és szívburok- lobban; máj. 15-én Tóth Karolin, 1% éves, toroklobban; máj. 16-án Berger Adolf, 48 éves, szívgutaütésben; máj. 16-án Hiter Katalin, 4 hónapos, hörglobban; máj. 16-áu Horváth György, 66 éves, gutaütésben; máj. 17-én Kovács Zoltán, 3 éves, agyvelővizenyben. — Született 2 fiú és 2 leány. »Házasságra lépett: Horváth Antal Czé- gényi Erzsébettel. Időjárásunk május 12 -19. Máj. 12. Sz. r. — dél. — este tiszta 14° R. Máj. 13. V. r. napos 13° R., dél. vak nap 19° R. este enyhe borús 15° R. Máj. 14. H. r. napos 10° R., dél. napos 189 R. este tiszta 12° R. Máj. 15. K. r. borongó 12° R., dél. borongó I 17° R., este enyhe borús 12° R. Máj. 16. Sz. r. felhős 10° R., dél. esős széllel 11° R„ este felhős széllel 11° R. Máj. 17. Cs. r. felhős széllel 9° R., dél. felhős 11° R., este szeles 9° R. Máj. 18. P. r. napos 9° R., dél. napos 16° R., este borús 12° R. Máj. 19. Sz. r. borús széllel 9° R., dél. borús széllel 10° R. KÖZGAZ DA SÁG. (Veszprémi piacz.^ Az eleségnelc folyó ára a hetivásáron: Eddig az átszámítás szerint legjobb nemű tiszta-buza nehézsége 78 kilogr. ára löfrt 50 kr. rozs 72 kilogr. 11.—, árpa 64 kilogr. 8. —, zab 41 kilogr. 8. 80, kukoricza 74 kilogr. 8. 20. Középszerű: tiszta-buza nehézsége 76 kilogr. ára 15 frfc — kr. rozs 71 kilogr. 10. 50. árpa 62 kilogr. 7. 60, zab 40 kilogr. 8. 50. kukoricza 73 kilogr. 7.80. Legalábbvaló: tiszta- buza 74 kilogr. 14. 30, rozs 70 kilogr. 10.20. árpa 61 kilogr. 7. 30, zab 38 kilogr. 8. 30. kukoricza 72 kilogr. 7. 60. Egy métermázsa dara-liszt 30 frt egy kilogram 30 kr. egy métermázsa zsemlye-liszt 26 frt egy kilogram 26 kr. egy m.mázsafehér-kenyér-liszt 22 frt egy kilogr. 22 kr. egy m.mázsa fekete-kenyér-liszt 18 frt egy kilogram 18 kr. egy métermázsa kukoricza-liszt 11 frt — kr. egy kilogram 11 kr. egy m.-mázsa rizskása 30 frt — kr. egy kilogram 32 kr. egy m.-mázsa buza-dara 28 frt — kr. egy kilogram 28 kr. egy m.-mázsa árpa-kása 28 frt — kr. egy kilogram 30 kr. egy m.-mázsa borsó 11 frt — kr. egy kilogr. 12 kr. egy m.-mázsa lencse 11 frt — kr. egy kilogr. 12 kr. egy m.-mázsa bab 12 frt — kr. egy kilogr. 13 kr. egy m.-mázsa köles-kása 12 frt — kr. egy kilogr. 12 kr. egy m.-mázsa széna 3 frt 80 kr. egy m.-mázsa ágy-szalma 2 frt 10 kr. egy m.-mázsa takarmány-szalma 2 frt 50 kr. egymétermázsa alom-szalma 1 frt 60 kr. egy köb méter cserfa 3 frt 50 kr. egy köb méter bükkfa 3 frt 50 kr. egy köb meter tölgyfa 3 frt — kr. egy métermázsa kő-szén 1 frt 40 kr. egy hektoliter fa szén 48 kr. egy kilogram lámpa-olaj 56—60 kr. egy kilogram stearin-gyertya 1.12 kr. egy kilogram öntött gyertya 72 kr. egy kilogram petroleum 32 kr. egy méter lámpabél 1 és 5/10. kr. egy kilogram szappan 48 kr. egy kilogram nyers-fagygyú 34 kr. egy kilogram tisztított fagygyú 60 kr. egy kilogram marha hús 48 kr. egy kilogram disznó-zsir 69 frt egy kilogram sertés-hús 56 kr. egy kilogram birká-hús 23 kr. egy kilogram marha-zsir 1. — kr. egy hektoliter burgonya 3.— kr. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. St. K. Bakony M. Szombathely. — Pünkösd után magánlevélben válaszolunk. G. J. Halimba. - Tárgylialmaz miatt felét kihagytuk. V. G. VáCZ. — A „Jó nap“-nak nines megnevezve a szerzője; kiadatott 1874-ben. Dr. H. A. Vár-Palota. — Pünkösd után válaszunk megy. Sz. L. Ajka. — Nem tért a lapba; jövőre. R. Gy. Denta. — Vettük, felhasználjuk. Cs. J. E. Budapest. — Sajnáljuk, de legjobb szándékunk mellett sem szoríthattuk e számba. NYÍLT tér. TEINER jJ ÜLI A Veszprém AMBURGER jőÁMUEL N.-Vázsony jegyesek. Felelős szerkesztő: LÉVAY IMRE. 43 3-3 Veszprémmegyébe kebelezett enyingi járáshoz tartozó Fokszabadi nagy község és Siómaros kis község körorvosi képviselő testületé által ezennel pályázat hirdettetik, a fokszabadi és Siómaros körorvosi állomásra. A körorvosi állomás évi 600 forint kész pénz, 150 forint fuvar átalány, és a képviselő testület s orvos között kölcsönösen megállapítandó látogatási díjjal van egybekötve. A pályázni óhajtók szabályszerű okmányokkal felszerelt folyamodásaikat az alulírott képviselő testülethez f. évi május hó 31-ig benyújthatják. Kelt Fokszabadiu 1877. május 1. Fokszabadi és Siómaros községek körorvosi képviselő testületé. 44 8 -2 SVÁN Y V IZEK|SI kitűnő és fris minőségben folyton? sf 1 kaphatók, jn a hires és igen ked-Pwl veit (OTTO) forrás MM giesshübli vizjf! (Mattoni Henriktől) főraktára : V eszprémben Tuszkau M. és Társánál.l#! 51 6-1 UAattoni-féle KIRÁLYKESERÜVIl BUDAI szétküldik MATTONI és WILLE, BUDAPESTEN budai Jeeserüsósforrásoknak tulajdonosai. 50 10-1. álll Veszprémben a föpiaczon. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát, melyben mindennemű legdivatosb és legizlésesebb szalma- és nemezKALAPOK valamint norinbergi- díszmű- és rövidárú czikkek, továbbá keztyűk, nyakkendők, sétabotok és különféle gyermekjátékok nagy választékban kaphatók úgy itt VKeszprémben mint a nyári idényen át B.-Füreden is. 52 1-1 Bozsok községben a volt Stojanovits-féle birtok u. in. 151 hold szántóföld, lakház mellék épületek és kert folyó évi Szt-Mihály naptól kezdve több évre bérbe adandó. Bővebb értesítést ad Fromm Miklós Győrött. Városház utcza 87. szám. 48 8-2 HIRDETÉS ! A nemzetközi árú-kiállitás Bécsben, feloszlatás miatt az alábbi árú-tömegeket a következő mesés ol- csóságú úron adja : csak 5 frt 65 kr. o. értékben és pedig: 1 igen jól járó pontOS' Sági Óra, aranyozott lánczczal, jól járásáért kezesség vállaltatik. 2 valódi japáni virágváza, legfinomabb festéssel, melyek minden teremn. dísz. válnak. 1 pompás fénykép-album, gazdagon aranynyal díszítve. 1 pár elegáns keleti pon- gyola-czipö, elpusztít- hatlan bőrtalppal, urak és hölgyek számára. 1 szép asztali csengetyü, jeles újaranyból. 1 teljes japáni dohányZÓ-kéSZlet, mindent tartalmazva, mi egy dohányzónak szükséges. 2 kis olajfestmény, hires mesterek másolatai, elegáns keretekben. Valamennyi itt eló'sorolt 38, szolid kivitelű, tárgynak összesen, ára: csali 5 frt 65 kr. Czím: Nemzetközi árú-kiállítás, Bécs, Burgring 3. Vidéki megrendelések pontosan utánvét mellett teljesíttetnek. NB Miután a kiállítás nemsokára bezáratik, a vidéki megren- deléseket szíveskedjenek lehetőleg gyorsan beküldeni. 1 zene-hangszer, melyen mindenki í a legszebb darabokat játszbatja. 1 teljes kis porczellán- készlet, 6 személyre, ajándékra igen alkalmas. 2 jellem-fej, egész új, igen eredeti tréfa. 1 elegáns Victoria sétakosárka, színgazdag mühimzéssel. 6 jeles, cs. k. szab. evőkanál. 6 jeles cs. k. szab. kávéskanál. 6 jap. csésze, kitűnő mi- nó'ség. 6 db Dr. Dapont-féle egészségi szappan. 38 darab. 45 4 -2 47 3-2 Sírkövek fiS emlékek Hírlap olvasóknak nélkülözhetlen ! A váczi utón 63. sz. a, Budán: a Marokkói ház átellenében. a halász- és Vízivárosban. Minden gyászoló fél s általában mindenkinek, kinek és szükségük van, ajánlom dús választékú raktáramat a legjutányosabb árak mellett. Tisztelettel VVeiss A.doIf. XXXXXXXXXXXXXXXHX xxxxxxxxxxxxxxx Veszprémben, 1877. Nyomatott a kiadótulajdonos Krausz Armin könyvnyomdájában. Az orosz-török háború T é r Ml é x> e Európa és Ázsiában gondosan készített s\ine\ett kiadás; ára 60 kr. Az orosz-török határtartományok TÉRKÉPE; vázolta és szerkesztette: KIEPERT ARNOLD, rajzolta: KONia GUSZTÁV. A) egészen színezett kiadás ; ára : 60 kr. B) félig színezett kiadás ; ára: 40 kr. Az ázsiai harcztér külön térképe; egészen szin. kiadás, ára 40 kr. Az egész orosz-török kareztérnek átnézeti térképe Europa, és Ázsiában rajzolta SCHEDA J. 3 lapon szinezett határokkal ára 1 frt 50 kr. Vidékről történő megrendeléseket posta PMT utalványon az összeg előre beküldése mellett legegyszerűbben tehetni, a térképek ez esetben- keresztkötés, alatt küldetnek meg és ennek bé rmen- tesítésére külön 5 krt kérek szinte egyúttal m egkül- deni. KRAUSZ ARMIN könyvkereskedő Veszprémben.