Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-04-15 / 15. szám
hogy az orsz. tanítói nyugdíj és gyámintézet tagjaivá azon tanítók is felvétessenek, kik az 1875. évi 32. t. ez. életbe léptéig, — egyház hatóságaik által az eddigi gyakorlat szerint lettek alkalmazva, habár a népoktatási törvény 133. §-nak nem is tettek volna eleget. Midőn erről a néptanító urakat, a jövőre nézve miheztartás végett értesíteném, egyszersmind felhívom azon néptanító urakat, kik a nyugdíjintézet tagjai eddig a tanképesítő okmány hiánya miatt nem lehettek, hogy az egyház hatóság részéről nyert kinevezési okmányukat, hozzám pótlólag küldjék be. Veszprémben 1877. ápril 12-én. Stáhly György kir. tan- felügyelő. — Felsőbb hatósági rendelet folytán ezután vasúti gyakornokul a polgári iskolát jó sikerrel végzett növendékek is felvétetnek. - Stiasny Nándor, temesvári főgymn. IV. oszt. tanuló, a tanári kar ellen elkövetett sértés és erkölcsi romlottság miatt az ország valamennyi középtanodájából kizáratott. »Értesítés. — Egy müveit nö, 37 éves, rom. kath. vallásit, özvegy, ki a magyar és német nyelvet egyaránt jól beszéli és írja, minden házi teendőben és könnyebb kezelési munkában jártas: vagy egy magánosán álló úrnál gazdaasszonyi, vagy valamely uraságnál kulcsárnéi, vagy valamely üzletben eladói vagy kezelői állomást keres. Igényei szerények. Fedd- hetlensége, megbízhatósága és pontosságáért kezesség vállaltatik. Bővebbet a szerkesztőségben. ♦Hetipiaezunk ápril 13-án. — Tekintve a kellemes időjárást nagyobb közönséget vártunk volna, mint amilyen érkezett. Minden egyéb terményből elég volt, csak búzából nem; a búza, hihetőleg a háborús hírek miatt, igen keresett czikk volt, miértis a budapesti gabna- tőzsde tudósítása nyomán az ára egy forinttal magasabbra szökött. Burgonya, sertés, széna, szalma és fanemű elég volt. »Házasságra lépett: Pap István Lipták Juliánnával. »Közegészség. — Az egészségi állapot a lefolyt héten a múlt hetiéhez képest semmiféle változást sem tüntetett föl. Alhártyás toroklob tudtommal a lefolyt héten sem merült föl városunkban. rDr. Jischer ‘Béla. Elhaltak ápril. 5. — 13. Ápr. 5-én özv. Scheiber Ignáczné, 86 eves, fuladásban; ápr. 6-án Siki József, 1 j éves, nyavalyatörésben; ápr. 8-án Hauser Julia, 4 hónapos, hörglobban; ápr. 9-én Bo- | gáts Katalin, 5 hónapos, sorvadásban; ápr. 9-én Vágner János, 6 hetes, veleszül. gyengeségben; ápr. 9-én Róka József, 1 éves, fogzási görcsben; ápr. 13-án Horváth Terézia, 19 éves hagymázban. — Született 8 fiú és 3 leány. Időjárásunk ápr. 7. — ápr. 14. Ápr. 7. Sz. r. — dél. — este borúit 9° B. Ápr. 8. V. r. napos 7° R., dél. napos 16° R. este derűit 9°R. Apr. 9. H. r. tiszta 4°R. dél. napos 17° R., este derült 11° B. Ápr. 10. K. r. napos 6° R., dél. napos széllel 17° R., este borús 12° R. Ápr. 11. Sz. r. felhős 9° R., dél. napos 19° R., este tiszta 10° B. Ápr. 12. Cs. r. borús 8° R., dél. esős 9°B., este borús 9°R. Ápr. 13. P. r. tiszta 5°R., dél. napos 13° R., este tiszta 7°R. Ápr. 14. Sz. r. borúit 6° R., dél. vaknapos 13° R. A „Koronádban szállva volt vendégek névsora: Tóth Lajos birtokos, Pápa. Fischel Károly utazó, Budapest. Ludvig Antal utazó, Bécs. Krzyván Lajos utazó, Budapest. Stern Samű utazó, Fehérvár. Gobliz János utazó, Bécs. Frank Ignácz utazó, Budapest. Kropf Károly utazó, Budapest. Sándor kereskedő, Budapest. Wertheim birtokos, Nagy-Vázsony. Boscovitz Herman utazó, Budapest. Laken- bacher János utazó, Budapest. Kroneter János utazó, Budapest. Rövid hírek. Dr. Smith a babiloni régiségek között „Egibi és fia“ czímű ezég táblájára akadt, mi eléggé bizonyítja, hogy a banküzlet már akkor is virágzott. — Ausztriában az őrültek száma annyira megszaporodott, hogy a tébolydák nem elegendők befogadásukra. — IPalmieri tanár jelenti, hogy Vezúv belsejében folyton öregbedik a moraj és mindinkább valószínűbbé válik a kitörés eshetősége. — Jelenleg Bécs- ben 11000 munkás van foglalkozás nélkül, 18000-en pedig félnapszámért dolgoznak. — A fővárosban igen terjed a hagymáz. — A mezopotámiai pestis foglalkoztatja monarchiánk egészségügyőreit s Bécsben tartják értekezleteiket az óvintézkedések ügyében. _ NAinecke strassburgi tanár múlt hó 9-én új üstököst fedezett fel. — A világ legmélyebb kútja a przibrami bányákban van Csehországban, mélysége 1000 méter. — Lipcsében nyilvános intézet alakult az emberi tápszerek vegytani megvizsgálására, mely csekély díjért minden hozzá küldött tápszert és italt megbízhatóan itél. — Pozsonyban a kir. gymnasium egyetlen nőnövendéke, Révfy Ör- zsike, múlt napokban tette le az ötödik osztályról a vizsgálatot. KÖZGAZDASÁG. A békésmegyei gazdasági egylet a nemes fűz mivelése és a finomabb fűzfonás iparának lendítése érdekében a megyének körösmenti községeihez felhívást intézett, minthogy azon vidéken úgy a durva (kerítés, kocsioldal, kosár, kas sat.), mint a finomabb (ruha, kötő, papírkosár, gyermek- és uri-kocsikasok sat.) meglehetős keletnek örvendenek, hogy e tekintetben is a szükséglet hazai ipar és ne az élelmes külföld által fedeztessék. Ezen iparág fejlesztését a nevezett egylet úgy véli előmozdíthatónak, ha azt a hatóság gyámolításában részesíti. E gyámolítás alatt érti, ha a mostani durvább fűzfajok mellett a finomabb fajok is termeltetnének. melyek mindenike a kolozsmonostori gazdasági intézetnél kapható. * ( Veszprémi piacz.j Az eleséynele folyó ára a hetivásáron: Eddig az átszámítás szerint legjobb nemű tiszta-buza nehézsége 78 kilogr. ára 13 frt 30 kr. rozs 72 kilogr. 9. 60, árpa 62 kilogr. 7. 20, zab 41 kilogr. 7. 30, kukoricza 75 kilogr. 6. 20. Középszerű: tiszta-buza nehézsége 76 kilogr. ára 12 frt 80 kr. rozs 71 kilogr. 9.30. árpa 61 kilogr. 6. 60, zab 40 kilogr. 7. 20. kukoricza 74 kilogr. 5.90. Legalábbvaló: tiszta- buza 74 kilogr. 12. 40, rozs 70 kilogr. 9. 10. árpa 60 kilogr. 6. 30, zab 38 kilogr. 7. 10. kukoricza 73 kilogr. 5. 80. Egy métermázsa dara-liszt 24 frt egy kilogram 24 kr. egy mé- terraázsa zsemlye-liszt 20 frt egy kilogram 20 kr. egy m.mázsa fehér-kenyér-liszt 18 frt egy kilogr. 18 kr. egy m.mázsa fekete-kenyér-liszt 14 frt egy kilogram 14 kr. egy métermázsa kukoricza-liszt 10 frt — kr- egy kilogram 10 kr. egy m.-mázsa rizskása 30 frt — kr. egy kilogram 30 kr. egy m.-mázsa buza-dara 24 frt — kr. egy kilogram 24 kr. egy m.-mázsa árpa-kása 28 frt — kr. egy kilogram 28 kr. egy m.-mázsa borsó 9 frt — kr. egy kilogr. 9 kr. egy m.-mázsa lencse 10 frt — kr. egy kilogr. 10 kr. egy m.-mázsa bab 11 frt -— kr. egy kilogr. 11 kr. egy m.-mázsa köles-kása 10 frt — kr. egy kilogr. 10 kr. egy m.-mázsa széna 3 frt 60 kr. egy m.-mázsa ágy-szalma 2 frt — kr. egy m.-mázsa takarmány-szalma 2 frt 60 kr. egy métermázsa alom-szalma l frt 60 kr. egy köb méter cserfa 3 frt 50 kr. egy köb méter bükkfa 3 frt 50 kr. egy köb meter tölgyfa 3 frt — kr. egy métermázsa kő-szén 1 frt 40 kr. egy hektoliter fa szén 48 kr. egy kilogram lámpa-olaj 56—60 kr. egy kilogram stearin-gyertya 1. 8 kr. egy kilogram öntött gyertya 72 kr. egy kilogram petroleum 32 kr. egy méter lámpabél 1 és s/10> kr. egy kilogram szappan 48 kr. egy kilogram nyers-fagygyú 36 kr. egy kilogram tisztított fagygyú 60 kr. egy kilogram marha hús 48 kr. egy kilogram disznó-zsir 1 frt egy kilogram sertés-hús 56 kr. egy kilogram birká-hús 23 kr. egy kilogram marha-zsir 1.10 kr. egy hektoliter burgonya 1.60 kr. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Sch. S. Enying. — A lap bezárása után vettük • a vád súlyos, egy kissé utána fogunk kérdezősködni, A- Á. Szeged. — Hatalmas eszme; de nem fog-s a „nincsetlenség--en hajótörést szenvedni ? H. A. Tüskevár. — A felirat eredeti kiírására nyomdánk nem rendelkezik betűkkel. R. P. Enying. — Levele személyes támadás miatt nem közölhető. E. M Veszprém. — Néma nyilvánosságjeló való. Dr. Sz. J. Győr. — A beérkezett müvek sokasága irodalmi rovatunkat nagyon igénybe vette és így jeles művének ismertetésével késnünk kellett. Sz. F. Kisbér. - A czímszalagokon helyjavítást tetettünk; ha hiányoznának számok, tessék írni, megküldjük. A. Gy.-né Zircz. — A folytatást e számra elkésve vettük. J. G. Seimeczbánya - Tárgyhalmaz miatt nein fért a lapba. Felelős szerkesztő: LÉVAY IMRE. 29 10- 3 WW l.evélbeli fmegrendelések^ pontos eszközlése. Gyönyörű szép női ruhakelmék í a legdúsabb választékban bámulatos olcsón megszerezhetők divatáru-raktárából koronaherczeg-utcza 8. l Minták ingyen és, Sk bérmentve. Á r • 1» / iw / jó karban, jutányos áron eladó. Bővebb értesítést ad e lap 21 10-6 KIADÓHIVATALA. 23 10-6 Bárminő rangú egyének, különösen nyugdíjasok, minden szakbeli tisztviselők, biztosítótársulati ügynökök, jószágkezelők, könyvvivők vagy állásnélküli egyének áílandó és jövedelmező mellékkeresetre tehetnek szert, mely már a legcsekélyebb alkalmazottság mellett is évenkint 1000—1500 forint föjövedelemmé válhatik. Feltételek: jó ajánlat ismert egyének részéről, vagy csekély összegű biztosíték. — Levelezézeket K. C. 2494. jel alatt közvetít G. L. Daube & Co. hirdetési irodája, Singerstrassa 8. Bécsben. Van szerencsém a tisztelt közönség tudomására juttatni, miszerint a Gizella-téren a kereskedelmi bank-épületben paszomány-, zsinór-, rövid- és béllés-árú 1'nlLtiii't nyitottam, főtörekvésem leend, tisztelt vevőim, valamint a t. közönséget minden tekintetben kielégíteni. Mély tisztelettel KRANZ EMIL, Budapesten, a Gizella-téren a keresk. bank-épületben. Megrendelések paszomány árúkra elvállaltatnak és a legrövidebb idő alatt a megrendelő legnagyobb megelégedésére eszközöltetnek. 28 3-3 „Hirdelés“ Zalamegyében a szigligeti határban az Eger vagyis Kapolcs vizen fekvő három kerekű felülcsapós malom az 1878-ik évi január hó 1-étől kezdve 12 egymás után következő évre haszonbérbe adandó. A kibérelni szándékozók ajánlataikat f. évi junius hó 15-ig levélileg báró PUTEÁNI GÉZA úrhoz Szigligetre utolsó pósta Keszthely, beküldhetik. 34 DULLER DA czipőgyáros Budapesten Sándor-utcza 3-ik szám. Ajánlja legjobb és legolcsóbb lábbeli gyártmányait nagyban és kicsinybeni eladás mellett a következő igen olcsó árakon: Hölgyek részére: Papucs, szövet- vagy ripsböl — .70 Komótczipő Eberlasting- vagy bőrből sarok- és csokorral —-90 Ugyanez sarok- és csokorral i-80 Magas czipő Eberlastingböl, fűzővel 2.60 Ugyanez gummival és szögeit talppal 3.— Ugyanez Chagrin- vagy zergebőbröl, legfinomabb 3.20 Férfiak részére: Czipő, Iefínomabb vikszbőrből, csavarral erősített dupla talppal; igen tartós készítmény 3.80 Ugyanez Chagrinbörböl lackfejjel 3.80 Ugyanez dupla talppal 4.20 Salon- lackbőrczipő máinzi, szegélyezve vagy anélkül 4.— Párisi félezipö, Chagrin- kitt- vagy lackbőrből 3.90 Czipő, bagariabőrből, orosz lackirozással 4.80 Csizma, Chagrinbörböl • 8.50 Ugyanez vikszbőrből 9.— Levélbeli megrendelések a pénz előre beküldése vagy postai utánvét mellett, pontosan teljesítetnek • Nemtetsző czikkek, készséggel kicseréltetnek. Bészletes árjegyzékeket kívánatra ingyen és bérmentve megküldetnek. 31 1-1 Hirdetmény. Lovas községben Zalamegyében a t. veszprémi káptalan tulajdonához tartozó úgynevezett Hidi malom f. évi Szent-György naptól kezdve három évre haszonbérbe kiadandó lévén, bérleni szándékozók a feltételekre nézve a jószágfelügyelői hivatalban Veszprémben tudomást szerezhetnek s a lépések megtételére útbaigazítást nyerhetnek. Veszprém, 1877. april 6. NAGY KÁROLY felügyelő. Veszprémben, 1877. Nyomatott a kiadótulajdonos Kraus* Armin köayvnyomdájában. 30 Könyvnyomdámban egy jó házból való ílu tanulóul felvétetik előnyös feltételek mellett. Krausz Ármin Veszprémben. sQOQOOdXDOCDOOOOCV 32 1—1 g HIRDETÉS. X X Zalamegyében Miudszent- X kál-Kisfalud község liatáráX X X X 8 X X ban a t. veszprémi káptalan tulajdonához tartozó 54 hold szántóföld, 57 hold rét és 130 hold legelőből álló tagbirtok 1200 n. öllel számítva a 1877. évi október 24-től számított 6 egymásután követ- kező évre haszonbérbe adan- ^ dó lévén, bérleni szándékozók a feltételekre nézve az ura- X dalmi felügyelői hivatalban X Veszprémben, tudomást sze- X rezhetnek, és ugyanott lepe- X csételt Írásbeli ajánlatok is X elfogadtatnak. ^ Veszprém, 1877. april 10. X NAGY KÁROLY, joszágfelügyelö. :xxxxixxixi