Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-03-04 / 9. szám
III. évfolyam. 1877. 9-ik szám. Veszprém, márczius 4. arc 6 A r és „Hív, Értesítő“ nesí?l;s niidsa Tssánaí. Előfizetési dij : Egész évre ■ • S írt krFél évre 3 frt - kr. ITegyeáévre . 1 frt 50 kr. Eg}'es példán\y ára KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MI7ELÖDSI ÉS VESZPRÉM ÍÁO-= 1Í5 liiKiadó-hivatal KRAÜSZ ARMIN : iöaTvksreskedése Veszprémtes, j! hova minden előfizetés hirde- i || tésdíj ß postai reklaináczió jj’ küldendő. HIRDETÉSEK egyhasábos petitsor 6kr. NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr. í , külön minden beiktatásért I 30 kr. bélyeg1. MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. £ Szerkesztőség: kegyesr.nagy gymnasium.,------qM A munkásnyonior. Ha a szomszédban kigyulad, nem tanácsos egymásba font karokkal nézni a tüzet, hanem körűi kell tekintenünk, vajon házunk fedele mely oldalról foghat legkönnyebben szikrát és oltósze- rekrol kell gondoskodnunk, hogy a pusztító elem készületlenül ne találjon. Nehány hét óta telvék a lapok hírekkel, hogy a külföldön a munkások között a nyomor a munkahiány folytán oly fenyegető fokra hágott, hogy már nyílt lázadásban is kitört és a társadalmi rend felforgatásával belfor- radalmat helyezett kilátásba. E veszély még elég távol van tőlünk; de ha a külföld, mely pedig sok tekintetben rendezettebb anyagi viszonyok közt van, mint mi, színtere lehet e mozgalmaknak, nem kell-e nekünk ezektől százszorta jobban tartanunk? Nekünk, kik nemzetgazdászati és egyéb tekintetekben már csak a koldusbottal és a koldústarisznyával rendelkezünk, melyekkel elindulhatunk, hogy betevő falat kenyerünket ajtóról ajtóra összenak kisebb gondja is nagyobb, mint hogy munkáról és így jövedelemforrásról gondoskodjék a szegény munkásosztály számára; neki csak adó kell, behajtva drákói szigorral, ha mindjárt az executió után éhen vesz is a szegény ember, vagy ha elkeseredésében kétségbe esve lázadás- és forradalomra tör. A percznyi érdek, a perczm i szükség fedezése elfeled tot i a közeljövő lappangó veszélyeit, innen azon közöny, mondhatni, fatalisinus vezérférfiainknál, mely semmi mást nem ismer, csak a vakmerő rohanást — az örvény felé. Pedig, nem először mondjuk, a nyomor, a szegénység nagy tényező az államtestben *és a kétség- beesés rósz tanácsadó. A politikai láthatár el van bo- lúlva; a keleti kérdés Damokles kardjaként függ fejünk felett, — egy háború és mi künn is, benn is forrongunk, a nyomor forradalma pedig valameny- nyi forradalom közt a legveszedelmesebb, a legpusztítóbb, mert az elkeseredés szüleménye. A természet és maga az ember is igen kevéssel beéri, csak ezen kevés is adassék czél- és alkalomszerűen. De ép az a mi hibánk, hogy akkor kapkodunk jobb- ra-balra, mikor már minden későn van; akkor fogunk a lázadás elfojtásához, mikor annak lángjai már összecsaptak fejeink felett. Nem lehetne-e az elégedetlenségnek elejét venni az által, hogy a munkás erőket, melyek pedig I a szorult napokban a legolcsóbbak, középítkezésre, közjavításokra, szóval közmunkára fogjuk, hogy lássa a nép, hogy a hatalomnak nemcsak az adó kivetése- és behajtására van gondja, hanem arra is, hogy a szegény nép egy kis keresethez jusson. Ha egy-két Ínséges év látogat meg bennünket, ha aratásunk végeredménye üres magtár, felsóhajtunk; ekkor törjük marj uk magunkat a legszebb és leghumánusabb intézmények felett; ekkor feszegetjük a takarékmagtárak czélszerü voltát, hogy milyen jó az. ha a nép olcsó pénzen élelemre és vetésre magot kaphat. Ha azonban a láthatár kitisztúl, ha egy-két év termése megembereli magát: mi vagyunk az elsők, kik a takarékmagtárak eszméjét úgy elfelejtjük, mintha soha meg nem villant volna agyunkban és ilyenkor hegyen-völgyön lakodalom. Télen nyakig úszuuk igavonó barmainkkal együtt útezáink- és úta- ; inkon a feneketlen sárban; duzzogunk, káromkodunk mint a jégeső, de ha a tavasz szelei felszikkasztják a sarat, ha mi ismét poros útra kaphatunk, senkinek sem jut eszébe, hogy a jövő télig kevés közköltségen sok közerővel megjavíthatnék útainkat úgy, hogy azok télen át is türhetők és járhatók lennének és ez által egy pár ezer munkásnak a közerszény megerőltetése nélkül kenyeret adhatnánk. Nyáron kinek jutna eszébe egy lehető áradás ellen védgátakat, töltéseket készíttetni, hogy a megáradt vizek szépen és ártalmatlanéi lefolyhatnának medrükben? Hisz elég, La a veszély perezében nyakrafőre fellármázzuk a népet és a nagy világot, amazt, hogy eszeveszetten dolgozzék, emezt, hogy szánjon meg bennünket és egykét fillért liullajtson esdő markunkba. — Koldús-nemzet, melynek jövedelmei közt az alamizsna, mint főtétel szerepel! A nemesebb érteményben vett dologházakról, melyeket minden nagyobb városban szeretnénk látni, szót sem teszünk; hisz kinek jutna eszébe azon szegény férfiak- és nőkről gondoskodni, leiket a. társadalmi ferde nézet, álszej mérem, mások gonoszsága stb. a becsületes keresetmódtól megfosztott és a becstelenségnek, az erkölcsi elalja- sodásnak szánandó áldozatul odadobott? A mondottak után magától érthető. hogy az államnak kötelessége oly viszonyokról gondoskodni, melyek közt becsülettel meg lehessen élni; ha ezek nincsenek meg, akkor az állam kötelességet mulasztott és nincs mit csodálkoznia, ha az általános nyomor következtében napról napra közelebb- közelebb jutunk a belforradalomhoz. Az alapok- és alapítványokat ellenőrző bizottság minapi ülésében két albizottságot küldött ki Az elsőnek, melynek tagjai Hay- nald érsek, Muzslay képviselő és b. Weukheim László, feladata a vallási alap javainak kezelését, az Ordódy b. Bánliidy és Marsovszky Jenő urakból álló második albizottság, teendője pedig a tanulmányi alapok javai kezelését megvizsgálni. Az albizottságok jelentést fognak tenni a teljes ülésnek, mely eskető leg a főhivatalnokokat is meg fogja hívni, hogy jelentést tétessen velők a kezelésről. A korvát bán a jelen tartomáuygyülés ! számára szerkesztett megnyitási leirat alap- 1 ján ismételten folyamodott a határvidéki kor- ! inányzafc főnökéhez hogy kieszközölje a határvidéki kormányzat főtörvéuyszókei egyesítését az auyaország főtörvényszékeivel; ezen a törvényben kimondott egyesítéssel megtörténnék a határvidék teljes egyesítése az anyaországgal. A magyar kormány a legelőzéke- nyebb helyeslést fejezte ki a horvát kormánynak ez irányban tett lépéseire nézve. Heti szemle. márcz. 3. A képviselőháznak febr. 27-én tartott ülésében, melyet az elnök 20 képviselő kivá- | uatára hivott össze, jelent meg első ízben a ! megiíjult, de meg nem ujult minisztérium. Ezen j ülésen Tisza Kálmán miniszterelnök tette meg | a kormán]' nyilatkozatát. Utána az egyes pártok vezérei mondották el megjegyzéseiket a A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Himfy dalok. i. Keresem a boldogságot S ha megjön, elkergetem; Csodálom a nagy világot S ha felkarol, megvetem; Szüntelen derűre vágyom S ha beborul, jól esik; Csak remélek a világon S ha megcsalnak, jól teszik. Qhajtom, hogy a szerelem Éjjel nappal legyen velem S ha velem van, eldobom .. .Pedig nincsen rá okom! H. Sírva járok és kesergek, Amíg őt megláthatom S ha meglátom, visszakerget, Újra száműz bánatom. Nappal óhajtóm, hogy éjjel... Éjjel meg, hogy nap legyen ... S csak bolyongok szerteszéjjel Völgyön, rónán és hegyen. Keblem czél után sóvárog S czéltalanul egyre járok Tiszta és gazos utón... S mit keresek ?.. nem tudom. DENGI JÁNOS. A franczia műveltség fővonásai. Alig iüntek el azon sötét föllegek, melyeket a népvándorlás mozgalmai borítottak Európa egére; alig kezdtek a betelepült népek a mindenfélekép összekúszált viszonyok közűi kissé határozottabb vonásokkal kialakulni; a franczia nemzet már is mint vezér- szerepviyő kezdett világrészünk talaján föltűnni. Még midőn egyéb népeknek ügyei se- hogysem álltak, a frankok uralkodója Nagy- Károly hatalmával úgy, mint hírnevével úgyszólván egész Európa fölött intézkedett. A keresztes hadjáratok, melyek az egész középkor alatt Európa népeinek figyelmét annyira igénybe vették, tulajdonkép franczia mozgalmak voltak. Nemcsak franczia földön kezdődtek meg azok, hanem leszámítva azok vallási oldalát, czéljok sem egyéb vaia, mint Fran- cziaországnak fönhatóságot szerezni a középtengeren s ,annak minden partvidéki tartományában. Ámbár az új-kor elején a germán népek kezdtek Európa történetének meuetébe befolyást gyakorolni s a franczia elsőséget iparkodtak alább szállítaui, a tizenuyolczadik század végén oly erősen íöllángolt a franczia fönhatóság eszméje, hogy annak áramlata egész Európa legészakibb vidékéig elhatott. Napóleonnal élt és omlott össze a franczia kihatásnak ez óriási művelete is. Amily bámulatosak e tények taláu a hadi téren, ép oly értéktelenek azok a műveltség szempontjából. S ha Francziaország sok százados fönállása óta ezeken kívül semmi egyebet nem tudna fölmutatni, úgy aligha volna a nemzetekben azon ragaszkodás iránta, SMF*Lapunk mai számához egy iv melyet tapasztalunk. Ez már nem a franczia fegyvernek, hanem a szellemnek a vívmánya. Valóban mig anyagilag sem a közép- sem az új-korban nem sikerült Európa tartományait maradandólag a franczia uralom alá hajtani, addig a műveltség ügyeit illetőleg már sok század óta úgy szokásunk a fraueziákra tekinteni, mint vezetőkre és irányadókra. — Kétségkívül már előbb nagy szellemi befolyást kellett e nemzetnek a többire gyakorolni, mert máskép alig történik, hogy a latin nyelvnek a diplomátiai körökben való megszüntetése után épen- a franczia nyelv lett az, mely annak helyét mai napig pótolja. De ezen körön kívül is a franczia nyelv Európa minden országában a magasabb műveltségnek nem kevésbbé kelléke, mint a franczia táplálék, öltözék, vagy egyéb társadalmi szokás. Hazánk épen nem kivétel ezen többi ország sorából. Nemzeti műveltségünk folyamában annyi-mennyi nyomára találunk a franczia szellem kihatásának. Azon három pont közül, melyre megújuló irodalmunk a múlt század alatt erő-nyerés tekintetéből támaszkodott, egyik a franczia irodalom vala. Egyik fél magából a magyar nemzet szelleméből iparkodott irodalmat előteremteni; a másik a régi latin irók nyomán, a harmadik pedig az élő franczia nemzet írott műveinek utánzásával. Ezt az irányzatot nevezték el irodalomtörténészeink franczia iskolának.De már ennél sokkal régebben is találunk hazai művelődésünk jelenetei közt a franczia befolyás nyomaira. Most már csak a népnek hajlékaiban látunk úgynevezett tornyos nyoszolyákat, meg a nép asszonyainak viseleHiv. értesítő“ van csatQÍva.~^pgI tében olyan „réklit,“ melynek újjá a kézfejnél szűk, a ráfiaknál pedig föl van fújódva, mig a tizenhatodik században ez előkelő franczia divat volt. Vajon lesz-e idő, midőn azon táplálékok, öltözködési módok, táuczok és egyéb társalgási szokások, melyek most még a magyar nemzet feusőbb köreiben mint franczia műveltségi vívmányok élnek, szintúgy a nép tulajdonai leszuek, mint az előbb említettek, azt nehéz volna megmondani. Annyi áll, hogy hazai műveltebb osztályunk csakúgy hemzseg a különféle franczia holmiktól. Asztalainkon nem ritkák a franczia nevű és modorú étkek; a chateau-k, a torták, az as pique-ok, a pezsgők elég bizonyságai ennek. A cylinder kalap, a frakk, a kaput, a kieresztett nadrág, topán stb. francziáskodásunknak jelei az öltözetben. A -- jó napot — féle köszöntés, vagy az — alázatos szolgája — s az udvariasságnak egyéb tényei, mind ugyanannyi nálunk is meghonosodott tranczia szokások. Nem szükség nagy történettudósoknak leunünk, hogy annak igazságát belássuk, miszerint a nemzeteknek is épen úgy megvan a maguk hivatása, mint az egyes embernek. Niucs ember, kinek érett korra jutásával állást és tevékenységi tért ne kellene válaszr tania, amelyen nemcsak öulétét akarja főn- tartani, hanem annak közvetítése által a társadalomnak is valami szolgálatot tenni. Ez a sorsa nagyban a nemzeteknek is. Midőn még valamely nép csecsemő-korát éli, semmi eszmét ki nem fejező s határozatlan irányú tevékenység közepette tölti napjait. Ha megjön a nyelvben és gondolkodásban a
