Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-12-16 / 50. szám
III. évfolyam. 1877. 50-ik szám. Veszprém, Deczember 16. —1 ,¥ES»EEM‘ és „Hív. Értesítő“ oeejelen minden rtsirnap. Előfizetési dij : Egész évre ■ - 6 írt kr. Félévre . . . 3 frt — kr. Negyedévre . 1 frt 50 kr. í Egj-es példány ára 15 lii*. KÖZGAZDASÁGI, HELYI r~ ÉRDEKŰ, MIVELŐDÉSI ÉS W£>== VESZPRÉM i MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Szerkesztőség és kiadó- j[ hivatal: Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli ! előfizetéseket Is, elfogad és ! nyugtán KRAUSZ ARMIN könyvkereskedése Veszprémien. HIRDETÉSEK egyhasábos petitsor 6 kr. NYILTTÉR ‘ petitsoronkint 15 kr. s külön minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. *ko= -oil Előfizetési felhívás! A „Veszprém“ néhány hét mulva létezésének negyedik évfolyamába lép. Hű maradt-e a programmczikkben kifejtett elvekhez vagy sem, Ítélje meg a nagyérdemű olvasó közönség. Én nyugodtan nézek az Ítélet elé, mert lelkiismeretem azt súgja, bogy szavamat tőlem telhetőleg beváltottam. Az xíj év és új negyed küszöbén tisztelettel kérem t. előfizetőimet, ha méltónak találnak, ajándékozzanak meg továbbra is nagybecsű rokonszenvükkel és részesítsenek szíves pártfogásukba, hogy a magam elé tűzött nagy czélt, mely nem más, mint a közügynek használni, mennél inkább megközelíthessem. Én amint egyrészt azon leszek, bogy a t. közönséget megkíméljem oly czikkektől, melyek a személyeskedés terén mozogva csak ízetlen elkeseredést és megliasonlást szülnek, úgy másrészt kötelességemnek fogom tartani a lehető leghitelesebb forrásból merített hírekről értesítést közölni. Lapom nem politikai lap és így a politikai pártok felett áll, tehát sem párttekintetek, sem egyéb indokok nem befolyásozzák, mint egyedül csak a közügy előmozdítását czélzók. E tudatban ismételve kérem szíves rokonszenvüket és pártfogásukat. A „Veszprém“ és a „Hivatalos Értesítőelőfizetési díja: Egész évre . . 6 frt Félévre . . . 3 frt Negyedévre . I frt 50 kr. Veszprém, 1877. decz. 13-án. Lévay Imre, szerkesztő és kiadó. Plevna után. Törpe-jellemek tulajdona addig lelkesülni valaki mellett, míg azt a i szerencse környezi és hátat fordítani annak, lia a szerencsétlenség hullámai összecsaptak teje fölött. Mi ránk magyarokra még nem alkalmazható ez, mert mi szerencsétlenségében kezdtünk lelkesedni a vitéz török nemzet mellett és lelkesedésünk fokozódott, midőn az győzelemről győzelemre hágott és óriási ellenfelét hallatlan hősiességgel a földre teperte. A jövő a nemzetek és népek sorsában ép oly bizonytalan, mint az egyesek életében: a minden anyagi és erkölcsi támogatástól megfosztott török nem- I zet óriási sebet kapott — Plevna el- j esett; de bitünk erős, hogy e sebben j nem fog elvérzeni és mi magyarok ; nem fogunk sem rokonszenvünkben, sem lelkesedésünkben a török iránt csüggedni és fogyatkozni csak egy pillanatig sem. Amily nagy volt a török nemzet diadalaiban, hiszszük, oly nagy lesz még bukásában is és nem kevesbbé méltó rokonszenvünkre most, mint akkor. Európának és vele a világnak megmutattuk, hogy a magyar nyílt jellem, mely meg meri a legválságo- sabb pillanatban mutatni rokonszen- vét az iránt, akit arra érdemesnek tart, de ellenszenvét is ki képes tüntetni az ellen, aki ok nélkül megsértette. Nemzeti becsületünk forog e válságos pillanatban kérdésben és nekünk nem szabad másoknak, mint minmagunk- lioz következeteseknek lennünk, akik úgy éreznek most. mint éreztek előbb. Ne kutassuk, mi, mi nem történt, hogy a katasztrófa beállott, más nemzetnél bizonynyal korábban és gyalázatosabb módon állott volna az be, ; mint a töröknél, ki a véginségnek engedve önfeláldozólag tette meg azt, mire a kétségbeejtő helyzet vaskény- szertísége vitte. A száz meg száz babérral feldíszített plevnai hős is csak ember volt, kinek sem mindenhatóság, sem kimerüllietetlenség nem volt, nem lehetett tulajdona; az ő tevékenységének is nem saját akaratja, hanem a körülmények szabták meg a határt; ő megtette azt, amit józanúl embertől várhatunk és így barát és ellenség becsülésére egyaránt érdemes. Az ellenségnek nincs nagy oka diadalával büszkélkedni, nem vitézsége, nem bátorsága ejtette meg Plevnát, hanem ennek mostoha sorsa, az éhség, mely most a törökök elleneihez szegődött. A győzelemittas napokban üdvözlő táviratokat menesztettünk rokonainkhoz, most ne habozzunk a gyász napjaiban részvevő sürgönyeinkkel erőt és bátorságot önteni a méltatlanul sújtott nemzet ereibe, higyiik meg, rokon- szenvünk most sem fogja jó hatását eltéveszteni és mi most is segítünk azon ügynek, mely egyszersmind a mienk is. Az öldöklő háborúnak ezzel még nincs vége, a hős török katona még ezután is fog szerencsétlen Lazájáért vérzeni, ezután is lesz szüksége szerető és ápoló karokra, melyek elviselhetővé teszik szeretetteljes ápolásukkal sajgó sebeinek metsző fájdalmát. Ránk magyarokra nézve sem szűnt meg a kötelesség, rokonszenvünknek továbbra is kifejezést adni. A gyöngéd női kezek ne szűnjenek meg továbbra is tépést és sebkötőt készíteni, hogy enyhítve legyen ez által is a csata véres iszonyán ; a férfiak ne szűnjenek meg továbbra is filléreikkel adózni, hogy az óriási terhek, melyeket a rémítő háború a szegény török nemzetre ró, elviselhetek legyenek. Ne csüggedjünk! Legyünk min- magunklioz következetesek! Legyünk magyarok, kik egyaránt bátrak a szerencsében lelkesedésüknek, a szerencsétlenségben részvétüknek az egész világ előtt kifejezést adni! A törvényhozás elé terjesztett indemni- tás következtében a kormány valamennyi hatóságot arra utasította, hogy lehetőleg takarékosan jáijanak el, úgy, hogy az első' két hónap kiadásai mindenesetre az ezen időre előirányzott kiadásokon alul maradjanak. Messzeszóló hivatalok Németországban. A német birodalmi pósta és távirda-igazgatás hivatalos lapja a birodalmi főpóstamesternek egy az eddig máris berendezett vagy ezután berendezésre kerülő messzeszóló hivatalokra vonatkozó intézkedését közli. E hivatalok számára ugyanis már egy szolgálati utasítás is lett kiadva, s a német birodalmi forgalmi intézetek hivatalnokai most ez utasítás hatá- rozmányainak kellő tanulmányozására s az uj forgalmi eszköz teljes figyelembe vételére uta- síttatnak. ügy látszik ezekből, hogy Németországban már komolyan törekszenek a telephon gyakorlati alkalmazása- és meghonosítására. Heti szemle. — decz. 15. A képviselőház tegnap kezdte meg a provisoriumról szóló törvényjavaslat általános tárgyalását; ugyanezen ülésen több rendbeli interpellátió intéztetett a miniszterelnökhöz a keleti ügyben. A delegátió működését befejezte. A „VESZPRÉM“ TÁRCZAJA. „Ez a világ...‘ Hagyjátok ezt a régi dalt, Többé nem édes ez; Varázsa már nekem kihalt, Bfíbája csak sebez. Hangjára pezsdűl érzetem, — Még visszacseng a múlt; És csillagát fenn képzelem, — Ahonnan rég lehullt. Mit érne hát ámítani ? Mást mond a fájdalom! Vigyék ó't büszke vágyai, És haljon el dalom.. . A bimbó dísze volt enyém, Emléknek ez elég: Hamv, mely marad, hol a remény Kígyói,... lobog,... leég. Hagyjátok hát a régi dalt, Többé nem édes ez; Varázsa már nekem kihalt, Bűbája csak sebez. S. |! Fábián Gábor. f 1877. decz. 10. Mikor egy-egy ismert alak tűnik el ama veterán bajnokok közöl, kik nemzeti irodalmunknak annyi fényt vívtak ki a közelmúltban, s kiket édes szeretettel, büszke önérzettel szoktunk szemlélni, mert szép időkre, dicső korra vezérlik vissza a múltban tétovázó gondolatot: önkénytelen érezzük a megilletődést, mely mindig lehangolttá teszi bizonyos időre lelkünket; s ha az eltűnt alak utolsó- bármily szerény-tag is volt azok sorából, kik fényessé tették a múltat, e megilletődés annál nagyobb. Az irodalmunk történetében oly díszes helyet elfoglaló Aurora-körnek, mely nemze- ties irányt, költői nyelvet, szép ízlést hozott költészetünkbe s váratlan fordulattal magasra emelte azt, — utolsó tagja, Fábián Gábor, megyénk szülötte, az ötven évnél tovább működő, fáradhatlanul munkás iró, a tiszteletre méltó aggastyán, a napokban hunyt el Aradon. — Nevét nem övezi oly vakító fény, mint társai közül egy Vörösmatyét, Kisfaludyét, Bajza-, Czuczor- vagy Horváth Endréét, de nemes buzgalma, önzetlen munkássága, mely kiválóan a műfordítás terén nyilvánult nem közönséges sikerrel, méltó helyet biztosítanak számára az irodalomtörténet késő lapjain is. Fábián Gábor 1795-ben született Vőrös- berényben. Atyja, szintén jó nevű iró, ugyanott református lelkész volt, anyja, Somogyi Zsuzsámba hírhedt „Mondolat- Írójának, Somogyi Gedeonnak nénje. Tanult Pozsonyban, Pápán és Pesten, hol a jogot végezte s 1821-ben ügyvédi vizsgát tett. Pápai theologus korában. 1817-ben jelent meg első költeménye, melyet tanárához írt. 1824-ben a világosvári uradalom ügyésze lett s e hivatalban tizenhét évig működött, mely időre esik irodalmi komolyabb törekvése is. Fordításait Hafiz perzsa költő Gházeláival s Töredékeivel kezdte meg; 1825-ben a Felsőmagyarországi Minervában több arab és perzsa költeményt ismertetett; aután Frithiof svéd költőből fordított, majd a borongó Ossiánra iráuyozta figyelmét s az eredeti gael mérték szerint alkalmazta azt magyarra 1833-ban. Az Aurórában alkalmi költeményei jelentek meg, költött név alatt. — Pesten ismerkedett meg Vörösmartyval, ki „Zalán futásá“-t barátai előtt felolvasván, különösen Toldyt s Fábiánt ragadta el; ez utóbbi tanácsára írta Vörösmarty eposza elé, mely mindjárt a cselekvényen kezdődött, a karmincz sorra terjedő bevezetést. 1835-ben az akadémia Fábiánt rendes tagjává választotta, ki is székfoglalóul „A próza és kifejtésének föltételei“ ez. értekezést tartotta. — A politikában is, mint aradmegyei táblabiró, nagy szerepet játszott s a szabadelvűekhez csatlakozván, Toqueville hires munkáját „A demokraczia Amerikában“ fordította le. 1848- ban Arad városát képviselte a nemzetgyűlésen s mint ilyen, élénk részt vett a szabadság- harezban. Vukovics Sebő igazságügyminiszter által pedig 1849-ben a hétszemélyes tábla birájává neveztetvén ki, e miatt a catastropha után elfogatott, s hadi törvényszék elé került; de Haynau „elmozdíttatása fölötti dühében“ többek közi. neki kegyelmet adott. Ekkor a politikai élettől ' szavonulván, a nagy Cicero példájaként ír« a almi s tudományos foglalkozásokban keresett lelkének enyhületet, s a római classicusok tanulmányozásához fogott. Először Ovid szerelmi költeményeit fordította ; de csakhamar egész lélekkel Ciceróhoz fogott, leveleit gonddal forditgatá, jegyzetekkel ellátta, s 1863-ban »tizenkét év nappali s éjjeli gondjainak emléke készen állt“ bét vaskos kötetben. E munkájáért, mely „a tudomány és művészet becses emléke egyszersmind s nemzetünk büszkén teheti azt azon másolatok közé, melyeket az újkor első népei bírnak“ (Toldy) — a Kisfaludytársaság tagjai sorába iktatta őt. Jellemzőleg mondá e művére Toldy F. bevezető beszédében: „A te Ciceród magyarban is rómaiul szól!“ — Lefordította azután Ciceró bölcsészeti munkáit, majd más classicusokat, különösen C. Val. Flaccus , Argonauticon“-ját, Tibull elegiáját stb. Végül 1875-ben, 80 éves korában, Horác levelét a Pisókhoz (De arte poetica) melyet Gyulai Pál, Székács József és Zichy Antal barátainak következő versekben ajánlott: „Első újholdján a kilenczedik évtizedemnek Küldöm, drága feleim, nektek ez új müvemet. Ha többet nem irok : jele, hogy nyughatlan öregtek Már hova Ancusz ment s Irusz is, ott nyugszik.“ A 60-as években újólag a politikai pályára lépett, mint Arad városának képviselője s hű és derék tagja volt a Deák-pártnak; ez idő alatt az akadémiában is nagy munkásságot fejtett ki. A lelkiismeretesen folytatott hosszú élet buzgalma, melynek a halál f. évi deczember hó 10 én, 82 év után vetett véget, megérLapunk mai számához egy iv .„Hiv Ért.“ 4 egy külön melléklet van csatolva
