Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1877-11-25 / 47. szám

A pósta-galamb.*

Hazánkban, annak gazdasági és természeti kedvező viszonyait tekintetbe véve, a pósta-galamb-tenyésztés nagy hasznát érvényesíteni nem nagy megerőltetésbe kerülne, gazdáink és a műkedvelők, nem csak tetemes anyagi előnyben részesülhetnének, hanem a posta-galamb-tenyésztés által egy valóban nemes és kiválóan szórakoztató élvezetre is tehetnénk szert, mely mindig felér a lóversenyek, vadászattal, de talán sokat is megmentene a kávéházi is korcsmái élet káros következményeitől.

Volt már szó e lapokban a pósta-galam- bokról, e czikk írója lapunk derék szerkesztője által buzdítva, a posta-galambok hazájában Belgiumban, e tárgygyal körülményesen megismerkedett, minek folytán hivatva érzi magát, néhány komoly szól koczkáztatni, azon reményben, hogy városunkban a haladást kedvelő barátok, fontolóra veszik és kinek körülményei • engedik e különben kevés áldozattal egybekötött, de nagy anyagi és morális előnyökkel járó foglalkozást megkísérlendi.

Francziaországban La Perr de Roo volt kezdeményezője a posa-galambok meghonosításának és a nagyszerű eredményt, mit különösen a 70—71-es háború idejében az ellenség által körülvett Parisnak, a pósta- galambok által a külvilággal való corre- spondentiájával elért, jeles munkájában — le Pigeon messager megírta. Ennek következtében a franczia hadügyminisztérium egy- szersmindenkorra elrendelte a posta-galambok rendszeresítését. Nem mondhatni azonban, hogy a posta-galamb tenyésztés valódi hazája Francziaország volna, semhogy annak talán leghívebb ápolói a francziák volnának, bizony sok elfogultság és félreismeréssel kellett küzdeni a műkedvelőknek míg az államszolgálat körében a pősta-galambok nagyon czélszerű alkalmazhatását bebizonyíthatták. Belgiumban megelőzőleg már 50 év óta, sokkal nagyobb sikerrel és enthusiasmussal foglalkoznak e téren, alig van itt kisebb város is, hol pósta- galamb társaság ne létezzék jelenleg, melyek egymással szoros kapocsban élnek foederatiókat alkotva ezek élén rendszerezett administratiók elnök, titkár, ellenőr stb állanak. E társaságok éven át és különösen a nyári és őszi hónapokban vasárnap és ünnepeken, versenyeket rendeznek, vasutakon szállítva a galambokat közel s távol vidékre s az első visszatértnek jutalom s kitüntetés, taps a része, ezen czélra szolgáló eszközök itt a legteljesebb fejlettségben állanak.

A legelső belga-verseny alkalmával Anversben az első visszatért galamb a városban nyilvános zeneszó mellett mutattatott be, valóságos diadalmenetet rendeztettek számára, tulajdonosa medáliát kapott. A versenyeken győztes galambok magas árakon kelnek el, legközelebb Brüsselben saját szemünk láttára 150 frankért adtak el egy árverés alkalmával egy pósta-galambot és a különböző árak között legkisebb csak 20 frank volt. De volt már Angliában eset rá, hogy 1000 frankon vettek meg egy-egy galambot.

Németorszában, mint a Columbia legutóbbi számában olvastuk, a kereskedelmi minisztérium egy rendelete következtében a Borkumi világító toronyra helyezett galamb• Örömmel engedünk azon szíve* felsrólításnak, hogy a „Pápai Lapok“ múlt vasárnapi siámából vegyük át e csikket és ismertessük meg azt olvaióközön- ségünkkel is. Szerk.

házba 25 pár pósta-galamb állíttatot be a sziget és a távozó hajó közötti közlekedhetés czéljából, különben a socialis élet itt is megindult már e téren, Aachen, Berlin, Crefeld stb helyeken, a belgákat utánozva szintén társulatok léteznek, a legközelebbi aacheni verseny alkalmával egy-egy résztvevő tag összes költsége (szállítás, tag és egyleti díj) 7 márka és 50 pfenningre rúgott, úgylászik tehát, hogy ily potom áron nagyon is megérdemli a fáradságot a posta-galambok kezelése, de egyébként is nagyon csekély kiadásokkal van összekötve.

Olaszországban is érdeklődnek az ügy iránt, mint a 1’ Epervier a belga pósta-galamb társaságok hetilap szerkesztője nekünk személyesen möndá, alig győz a felhívások és megrendeléseknek eleget tenni

Oroszországba legközelebb szállított ő 120 galambot, talán az oroszok is alkalmazzák stratégiájukba ?

De nagyon érdekes Chapius munkája is, melyben a pósta-galamb történetét írja és amit különösen Chináról ír e részben, mily különös gond és figyelem tárgya ott a galamb, a chinaiak, hogy megvédjék a pósta-galambot a ragadozó madaraktól, a fiatal galambok farkára egy kis és véghetetlen könnyű sípocskát illesztenek oly módon, hogy az a galamb örökös és elválaszthatlan tulajdona marad, e kis eszköz, mely nagyon különös, leírása kezünkben van, a repülés alkalmával, a legkisebb szél érintésére sivító hangot ad és midőn a galambok csapatját az orv madár, gyanús szemmel kíséri s netáu közeledni is bátorkodnék, a félénk állatocskák gyorsan tovarepülnek, miközben egy sivító lárma kíséri nyomukat, az ellenség e szokatlan hangtól megrezzen s tova száll, a galambok útja tiszta a légkörben, minden madár messze elkerüli azokat. Ily eszközt a bécsi kiállítás chinai osztályában látni is lehetett.

íme egy új dolog, egy új foglalkozás, melynek története azanban már Nóé bárkájánál veszi kezdetét, vájjon nem tehetnénk-e mi is valamit e tárgyban, ugyan ne nézzük tétlenül összetett kézzel, mivel foglalkozik a művelt Európa, használjuk fel azt a szép földet, melyre az Isten minket megteremtett, lépjünk azok sorába, kik az emberinem üdvös feladatát helyesen megértették, ki tudja minek, mikor vesszük hasznát, a kísérletből kifog tűnni, hogy alig találunk édesb gyönyört, mint e kedves állatokkal való foglakozásban. Kinek kedve volna, jöjjön hozzánk, minden szükséges tanácscsal készen szolgálunk és alkossunk társulatokat, lépjünk relatióba a kis, de el öve haladt Belgiummal, az út előttünk nyitva áll, a pósta-galambok még sok jót és czélszerfít hozhatnak onnan minekünk. Ede lény i.

A VIDÉK.

Balaton-Füred, nov. 20. 1877.

Novembér 15-én, verőfényes napon, 11 órakor, Savanyúvízen egy urak és hölgyekből álló kis intelligens társaság, élénk társalgás közt, sétált az új liget utczán végig az angolkertbe — midőn abból kiért a szabad térre, mely nemzeti lobogókkal volt díszítve, megdördültek az ágyúk s az ott össze-sereglett köznép hangos éljenzéssel fogadta a társaságot. Mit jelentsen mindez? Ünnepély tartatott itt: főt. Simon Zsigmónd apát űr ő nagysága sajátkezüleg ülteté el az első fényűt ott, hol a jövő nyáron már a fenyvek ezrei fogják üdvözölni a szenvedő és szórakozást kereső vendégeket. Écsy László igazgató úr ünnepélyes beszéddel fogadá az apát urat és hálás szavakban fejezé ki köszönetét a közönség nevében ezen új kegyességért. Lelkes szavakban válaszolt az apát úr, azon forró óhajának adván kifejezést, miszerint sokan találjanak enyhülést és vigaszt ezen fa árnyékában, melyet örömsugárzó arczczal ültetett el — s mely munkához az egész társaság mindegyik tagja örömmel járult, ágyudörgés és éljenzés közt.

Bármily csekély jelentőségűnek látszik is ezen kis ünnepély, még is következetességében nagy horderejű jövőnek néz elébe. Amaz első örökzöld fényű, mint hamvaiból feléledt új phoenix jelképe áll ott és visszavarázsolja amaz ős kort, midőn a szenvedő ember csak azért jött a Balaton partjához, hogy gyógyvizet igyék és beteg testét a Balaton jótékony habjaiban üdítse és gyógyítsa. Ez első fényű szál a fürdőgyógyintézetnek mintegy czégje, mely hivja a szenvedőt, a beteget; enyhítő, gyógyító italra, fürdőre és balzsamos illatú levegőre. Ez első fényű szál, mint felkiáltó jelkép mutatja, hogy Balaton- Füred első sorban fürdői gyógyintézet, s ha természete ezen rendeltetésének eddig nem felelt még meg, meg fog — s meg kell, hogy feleljen a jövőben. Ez honfiúi kötelessége mindazoknak, kik itt működnek — s a mint jól tudom, ezen szent kötelességnek teljes űgybuzgósággal is kívánnak megfelelni, melyhez azonban országszerte mindenek előtt az orvosoknak egyenként úgy testüleg kellene első sorban hozzá járulni, s többnyire nem a betegek szeszélyeinek engedni s külföldre küldeni azokat. Tudom erre a külföldi fürdőkedvelők az mondják, Füreden hiányzik a kényelem; — nincs társalgó terem, nincs fedett séta stb. Igenis — ha nem volt de lesz és jövő nyáron már részben készen lesz mind az, mit a vendégek és a kor igényei megkövetelnek. Az országos egészségügyi tanács figyelmét is megérdemelné Balaton- Füred, hol a gyógyerők oly sokaságával rendelkezik az orvos. Ezen sorokat nem „pro domo“ irom. Az orvosi és honfiúi kötelesség késztetett ezek megírására. Jelenleg nem czélom ilyféle elméletek fejtegetése — visszatérek az elsőfenyüszál elültetésének ünnepélyére.

Díszebéd volt Écsy igazgató úrnál, hol a társaság legnagyobb része hivatalos volt. Az első üveg pezsgőnek dugasza durranva repült a légbe. Endrődy Sándor jeles ifjú költőnk felköszönté apát úr ő nagyságát. Válogatott szép szavakban költői gondolat- menetben fejté ki a jótetteket jútalmazó öntudat boldogító érzéseit. Jó kedvvel viszonozta az apát úr a felköszöntést, melyben megemlékezett a jelenlevő 2 orvosról s működésükért szívélyesen élteté őket. Az apátság főorvosa dr. Huray, kartársai nevében köszönetét fejezé ki, úgy szintén Écsy igazgató úr a vendégek nevében mondá el hálás felköszöntő beszédét. Még sokáig csengtek a poharak, a kedves hölgy koszorút is élteté a jó kedvű társaság.

Négy órakor szívélyes bucsuzás közt derék ellenőre kíséretében visszatért az apát úr Tihanyba.

Dr. Engel Gyula.

Olaszfalu, 1877. nov. 20-án.

T. szerkesztő úr! Olaszfalu községben az adomány-gyűjtést a török sebesültek részére Gelesz János, községi biró, Schneider János és Kováts András elöljárók, Regenye András kisbiró közbenjöttével házról házra menve eszközöltem, minek eredménye az idemellékelt 22 írt 2 kr. készpénz és Fodor Emilia k. a. által átadott egy csomag tépés lön. Tisztelettel kérem, legyen szives ezen felajánlott csekélységet rendeltetése helyére eljuttatni. Nem mulaszthatom el azonban ft. Hodoly Béla olaszfalusi plébános úrnak a nyilvánosság útján köszönetét mondani, azon nemes tette- s jóakaratáért, miszerint a mellett, hogy e czélra 7 frtot adományozott, híveit adakozásra buzdítani szíves volt.

Fogadja kiváló tiszteletemet és maradtam alázatos szolgája

Fodor Sándor

körjegyző.

Törvényszéki csarnok.

Noy. 28. Emberöléssel vádolt Varga János, vizsg. fogoly és verekedéssel vádolt öreg Csordás Sándor elleni ügyben végtár- gyalás.

Csalással vádolt Kis (Klein) Ferencz és Kis (Klein) Ferencznének kir. táblai Ítélethirdetés.

Tolvajlással vádolt Bálái Simon Péter elleni ügyben kir. táblai ítélethirdetés.

Minősített tolvajlással vádolt Vathi Mihálynak kir. táblai Ítélethirdetés.

Csalással vádolt Reiner Mária és társa elleni ügyben végtárgyalás.

Nov. 29. Súlyos testi sértéssel vádolt Dávid Lajos és társai elleni ügyben vég. tárgyalás.

Tolvajlással vádolt Berke Ferencz és társai elleni ügyben végtárgyalás.

HÍREINK.

Tisztelt előfizetőinket, kik még hátralékban vannak, kérjük, méltóitassanak előfizetési összegüket kiadó-hivatalunkhoz mennél előbb beküldeni.

^Királyné Ö Felségének magas névünnepe alkalmából nov. 19-én ünnepélyes hála- istenitisztelet tartatott a székesegyházban. Pribék István felszentelt püspök pontificált fényes

segédlettel, jelenvolt, a honvédségi, a mogyoi és városi tisztikar. Több kanonok díszebédet adott, egyebek közt Palotay Ferencz ő nagysága is, Jri emelkedett köszöntést mondott királyné 0 Felségére, különösen hangsúlyozva azt, hogy a magyar királynék közöl egy sem beszélte oly tisztán és csengőn a magyar nyelvet, mint Ő Felsége. A jelenvoltak állva hallgatták a felköszöntőt végig és hódoló tiszteletüknek a magas nő iránt lelkes éljenekben adtak kifejezést.

*Megyei bizottsági tagokul megválasztattak f. hó 17-én, 1. A veszprémi választó kerületben: Veszprém városában 1. lapunk legutóbbi számát, Várpalotán Bisztricsány József és Magyary Antal; Rátóton Nagy József és Eipel Ferencz; Márkón Stahly György; Vörös-Berényben ifj. Hetessy Sándor. — 2. A pápa-városi és ugodi választó kerületben: Pápán az I. alválasztó kerületben Vécsey

hű kutyám, Mentor, ez mindig velem volt, szobámban aludt, s ha nagy vadra mentem is vadászni, velem vittem, mert zavart soha sem okozott, sokszor pedig nagy segítségemre volt, a meglőtt vadat megfogta, vagy megállította, vagy a véres nyomon utána vezetett. Mielőtt kocsira ültünk, szobámba bezártam; 5 óra után már sötéttel érkeztünk Moórra, engem felvezettek Antal nagybátyámhoz, ki átvezetett nejéhez Tante Nánihoz, ott volt Taute Judithe, Tante Betty s egy olasz főtiszt Foscolo, kit akkor láttam először, később megismerkedtem vele, mert éveken át hozzánk is kijárt. — Uzsonna után ezt felkérték a hölgyek, hogy énekeljen, Tante Betty zongorán kisérte, kellemetlen volt hangja, de a mély hangok ritka teljeséggel bírtak; utána engemet kértek fel. s igy felváltva énekeltünk, többnyire olasz dalművekből hangunkhoz mért dallamokat.

Foscolo még nem hallott magyar dalt, s így nagyon kért, hogy énekeljek magyarul; engedtem kérésének s a nyilvánult közkívánatnak, leültem a zongorához és énekeltem: „Ha nap felkel minden éled, minden fűszál felvirul“ — ezt jó, szeretett nagynénémtől Klárától tanultam, saját hangom terjéhez idomítva, igen szerettem énekelni; Tante Klára, később gróf Stahrenbergnó, gyönyörű sopran hanggal s iskolával birt, sok éven át Bécsben a legjobb dilettansnőnek s a zenében tekintélynek ismerte a társaság. Ezen igazi „Coeur d’Ange“ még pár évvel ezelőtt igen szépen énekelt, ámbár régóta már csak a betegeknek s szegényeknek él. Tőle tanultam e magyar dallamot; ki szerezte? nem tudom. A hölgyeket, kik ezt már Klára nénémtől tökéletesben hallották, nem lepte meg, de annál inkább elragadta Antal bátyámat s az olaszt. Megnyertem dédbátyám és néném kegyét s ezután minden alkalommal szívesek voltak irányomban.

Vacsora után 10 órakor elbúcsúztam s az öreg Jánni lámpásával szállásomra kisért, hol még nem voltam, mert megérkezésem után egyenesen nagybátyámhoz mentem, tudva azt, hogy az öreg Jakab ki fog mindent csomagolni s rendhen találandok mindent. Egy ki nem világított, hirtelen kanyarodó mellék lép- csőzeten lemenve, zárt folyosón értühk a felső kapú alá, azon részére a kastélynak, hol nagy atyám lakott; a kastély ezen részében nagyatyám temetése óta soha sem voltam, befordultunk a kapu alá, az öreg Jánni az első balra eső ajtón koczogott s „hier“ vol a felelet. Jakab kilépett, Jánni megfordította a második ajtó csikorgó kulcsát, lámpájánál meggyuj tóttá a szoba közepén álló faggyugyer- tyát s ekkor tájékoztam magamat, hogy ez ugyanazon nagy szoba, melyben nagyatyám annyi évvel ezelőtt ravatalán feküdt. A gyertya csak gyéren világította a szobát, láttam, hogy batyum, fegyverem, vadásztarisznyám s köpenyem a kályha mellé van helyezve; — vissza emlékeztem élénken nagyatyám ravatalára s nem éreztem magamat kedélyesen, de nem is féltem még.

Lefeküdtem, a gyertyát ágyamhoz vettem s eloltottam, de aludni nem tudtam, a fal felé fordultam, jó reám húztam a paplant, behunytam szemeimet, de azért mindig a rég elfelejtett ravatalt láttam egész pompájában, — kellemetlenül éreztem magamat, de még nem féltem; — egyszerre szuszogást hallok! most már félni s izzadni kezdettem, a szuszogás majd tiszta hortyogássá fajult, ez több perczig tartott, lelki erőm már kimerült, — végre meggondoltam, hogy nem bántottam nagyatyámat, s hogy ennek árnya sem lehet ellenségem; feltekintettem, de a már megbetegedett képzelődő tehetség folytán, az egész szoba úgy kivilágítva, mint 12 év előtt, a fényes ravatallal, benne nagyatyám hosszú bajuszával, egyenruhával, rendjelekkel tűnt fel előttem. Görcsösen összehúztam magamat a talán egyideig eszméleten kívül lehettem. Rettenetes lelki állapot! végre eszembe jutott, hogy az öreg Jakabtól csak közfal választ s hogy ő kiáltásomat meghallhatja, elkiáltottam magamat „Jakab“ — erre a kályha táján zörej támadt s valami az ágyamra ugrott, én eszméletemet elvesztettem, mert a vén Jakab többször kérdé „mi a baj urfi“? én nem bírtam felelni — oda néztem a hol éreztem, hogy valami ágyamba ugrott — s megláttam hű „Mentor“ kutyámat; csak soká tértem tiszta eszméletre. — Megengedtem Jakabnak, hogy reá gyújtson s beszélgettem véle, mig végre azon tudatra jutottam, hogy kutyámat valaki otthon kieresztette, ez pedig utánam jött Moórra s észre- revétlenül batyum mögé feküdt, a meleg kályhához.

Ha kutyám észrevétlenül kiszökött volna, midőn kiáltásomra Jakab bejött, — én egész életemben félékeny, kísérteteket látó, gyáva egyéniség leszek vala, mert valónak hittem volna azt, mit félelmemben képzelődésem teremtett ; úgy tapasztaltam később, hogy e szerencsés esemény jó leczke volt reám nézve,

mert nem hittem többé saját s mások képzelődésének.

A költészet tárgyai._

(Folytatás.)

Jóllehet oly fontos és hatalmas tényező a szerelem az ember világában, mégsem oly- szeríí, hogy az életnek egész terjedelmét elfoglalná. A gyermekkorban ismeretlen, az öreg korban eltűnt kincs gyanánt szerepel; sőt még az ifjú és férfikorbau is sok egyéb tevékenységnek ad helyet.

A tevékenység már az emberi természetben rejlik. A titkos éltető erő, mely áthatja az egész testet, sarkalja és ösztönzi az embert, hogy teret keressen, a hol tehetségét érvényesítheti. A kit fölkapnak a kedvező körülmények, a kire mosolygó képpel tekint a szerencse, kit előnyös anyagi és társodalmi állapotok közé helyez a gondviselés, annak tevékenységi ereje okvetlenül kifelé irányul, az a külső nagyságot hajhászsza,'abban leli örömét és kielégíttetését. Másnak csakhamar tönkre jutnak legszebb reményei, füstbe mennek legnemesebb vágyai, kicsúfolva látja magát a sorstól és a viszonyoktól egyaránt. Mi marad az ilyennek egyéb, mint visszahúzódni ön lelke mélyébe, a hol mentve van a kajánság sas körmei ellen; hová be nem hatolhat a viszontagságnak hervasztó szele; a hol egy szebb világnak csodás ihlete hí és édesget magához. A költőnek, ki a léleknek e mélyébe nyúl, angyali szárnyakra van szüksége, melyeknek segélyével messze-messze elszállhasson