Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-09-30 / 39. szám
Kálmán kormányéinak űr hosszabb beszédben felelt a keleti ügyben hozzá intézett inter- pellátiókra. * A sofia-plevnai út teljesen a törökök birtokában van s Osman pasa ezen az úton kapta meg a segélycsapatokat az élelmi és lőszerszállítmányt. Ekként a plevnai török haderő valószínűleg elég erős lett arra, hogy a plevnai-bielai úton megkísértse az előnyomulást. Magánhirek szerint 25-éu az összes orosz sereg megtámadta Osmant kelet felől de kilencz órai heves küzdelem után az oroszok rendetlen futásnak eredtek s több ágyút vesztettek. * Mehemed Aliról azon hír szárnyal, hogy hadseregével 24-én visszaindult az előbbi positiókba a fekete Lomhoz, állítólag jelentékeny orosz haderő összetömörűlése s az élelmezés nehézségei miatt. * Szulejman jelenti, hogy nehány száz bolgár felkelő megszállta a Teka-szorost, kik onnét operatióit zavarni törekedtek; azonban rövid harcz után Szulejman szétszórta teljesen a felkelőket. * f Ázsiából nincs fontosb hír. — Szerbia actiója ez évre dugába dűlt; azonban előkészületeket tesz, hogy tavaszszal segítségére siethessen Oroszországnak, ha ugyan nem lesz késő. — Montenegro egyre aratja a babérokat; Goranszkot elfoglalta, Pivát megszállotta s megszállva tartja Focsáig az egész területet. A polgári társas- és iparos olvasókör. Soha sem valami épületes dolog, ha két jó barát, kik még a mellett saját és a közérdek által is arra utalvák, hogy egymással belső viszonyban éljenek, nehány évi békés együttlét után egymásnak hátat fordít és állását csak akkor változtatja, ha támadni akar. Ilyen két jó barát városunkban részben az iparos* és kereskedelmi osztály, ha helyes azon felfogásunk, hogy a tagok túlnyomó száma után a czimben jelzett két kört a két osztály képviselőjéül tekintjük. Hosszú évek során át jó viszonyban voltak egymással, megfértek egy társaskörben, mely minden tekintetben virágzott. Egyszerre azonban megkezdődtek a súrlódások, elváltak egymástól, lett egy virágzó körből két, mondjuk ki nyíltan, tengődő. Nem akarjuk itt bővebben fejtegetni az okokat, melyek a sajnos szakadást eredményezték, mivel nem ismerjük, a találgatást pedig nem szeretjük; erős meggyőződésünk azonban, hogy mindazok, melyek felszoktak hozatni, csak ürügyül szolgáltak mint alkalmas takarójuk a valódi, egyesek által érzett, de bevallani szégyelt okoknak. De különben sem jó békéltető az, ki szemrehányásokkal fog feladatához. — A kibékülés első föltétele a múltak feledése. — Feledjük azért mi is és lássuk a jelent, mely annyiban mondható kedvezőnek, amennyiben mindkét részen mutatkoznak egyes örvendetes jelenségek; sőt van — már megkezdette a vendégszerepeltetést Gardininéval, — kit tavai premierfellépése alkalmával Gerster Etelka kisasszony néven tapsoltunk meg. A szép jövőt, mit neki az e takintetben nagyon is bőkezű kritikusok jósoltak, ugylátszik csakugyan eléri. A napilapok hűségesen meghozták abban az időben külföldi diadalai hirét s ő e diadalkoszorúba két fellépésével ismét két levelet fűzött. Még nincs ugyan azon a lépcsőn, mely egy Pattit, Trebellit vagy Luccát feledhetetlenné tesz mindazok előtt, kik valaha látták őket játszani — de azok már bevégzett tehetségek, kik elértek művészetük tetőpontjára, honnét már csak lefelé van ut — ő még haladó, rá még egy fényes jövő várhat, csak előre- Ha iparunk s szellemi munkánkkal még eddig nem igen tűntünk fel a külföld előtt — azt nemes önérzettel mondhatjuk magunkról, hogy a képzőművészeti téren már elsőrendű tehetségeket adtunk a világnak. Különben nagyon csendes napokat élünk. A harcztéri tudósítások hallgatnak, vagy ha megszólalnak is hébe-korba, olyan dolgokat beszélnek el, mit már napokkal előbb tudtunk, legfeljebb a turcophil tüntetések viszhangjá- ban gyönyörködünk. Mert hogy e tények nagy port fognak fölverni az európai sajtóban, azt előre is tudtuk, azt azonban még jobban, hogy melyik helyen, milyen leend e por. De mit törődünk mi avval?! Hogy a mi kedves szláv testvéreinknek csak bors lesz az orruk alá, mitől hatalmasan fognak prüszkölni: az régi dolog. Ki is öntötték mérgüket ellenünk, csakhogy minekünk annyit árt az egész, mint a holdnak, mikor megugatja a kutya, legfeljebb mosolygunk egyet. Nagyon türelmes állat a papiros, megszenved a hátán mindent, a mit rányomtatnak s ha épen nem akarjuk végighallgatni, még a fülünket sem kell bedugni; egyszerűen keresztül ugorja az ember, mintha az egyik kör, mint biztos forrásból értesültünk, már megtette, habár nem hivatalos, de mégis eléggé számba vehető módon, az első lépést a kibékülésre, illetőleg a két kör is- méti egyesülésére. Lássuk egyenkint azon okokat, melyek az egyesülést sürgetik. Nem tagadható, hogy mindkét kör az elválás után is megélt, sőt talán még évekig meg fog élni; csakhogy nagy különbség van abban, hogy valaki krumpli levelessel vagy pedig libapecsenyével tartja-é fel életét. — Van ugyan mindkét körnek eléggé alkalmas helyisége, többé-kevésbbé kielégítő felszerelése ; de még áldozattal sem képes egyik sem mindazon művelődési eszközöket megszerezni, melyek városunk polgári osztályának szükségletét kielégíthetnék és melyeket minden oly nagy város polgári társasköreitől, mint a mienk, joggal elvárhatni. A kétszeres lakbér világítás stb. felemészti az összes jövedelmet és ha 1—2 lapot is járatunk még, az év végével nem sok fölöslegről számol a pénztárnok. A jövödelmet pedig nem fokozhatjuk, minthogy különösen az utóbbi években beállott általános üzleti pangás következtében mi is kénytelenek vagyunk rövidre szabatni takarónkat és nálunk is ép úgy, mint mindenütt széles e hazában csak két krajczár egy garas és nem több. Sokkal fontosabb ennél az, hogy a két kör, mióta fenáll, sem a városi, sem a megyei életben nem képezett valami nagyon számbavehető tényezőt és nem is fog képezni, ha csak a régi állapotokat vissza nem állítja. Különös súlyt akarnánk erre már csak azért is fektetni, minthogy oly idők hajnalán válunk, midőn érdekeink fölött ismét hosszú időre fog eldőlni a koczka. A megyei képviselők választásától, kik hivatva lesznek a megyének hat évre tisztviselőket adni, már csak napok választanak el; az országgyűlési képviselő választásának ideje szintén előbb beköszön, mint vélnők. Ha a polgárság összetartó lesz, övé a győzelem, azokra fogja ruháztatni polgári alkotmányos jogát, kiket nézete és óhaja nemcsak alkalmas, de méltó képviselőjéül fog tartani; míg ellenkező esetben, még rósz néven sem veheti, hisz egyenetlensége által maga okozta, ha minden törekvése füstbe megy, vagy legalább igen kevés eredményt fog feltüntetni. Ne feledjük ki még azon szellemi és anyagi hátrányokat sem, melyek egyes osztályok kasztszerű elzárkozottságából származnak, különösen napjainkban, midőn érdekeink oly sok pontban találkoznak; valamint nem szabad figyelmen kívül hagyni a különböző ál- lásúakkal való társalgásból mindkét félre háramló előnyöket sem. Vegyék tekintetbe továbbá az iparosolvasókör tagjai, miszerint a polg. társaskör hosszú évek során át nagy áldozatokkal szerzett csinos könyvtárral rendelkezik. Könnyen megtörténhetik, hogy a kör tagjai mint egyesek iparos körbe lépvén élni fognak az alapszabályokban nyert jogokkal és az összpolgár- ság által szerzett vagyonról oly módon fognak intézkedni, mely épen nem lesz az alapítók szándékaival megfelelő. Az egyesülést sürgető okokat röviden előadtuk; a nehézségek ezekhez képest még számba sem vehetők, mihelyt rászántuk macsak ott sem volna. Nem lehet olyan könnyen ignorálni, mint a szlávok által ütött zajt, azt a puska- s ágyútüzet, mi már napok óta ráz- kődtatja a főváros környékének levegőjét. Bejöttek a tartalékosok s velők az őszi hadgyakorlatok ideje; igaz ugyan, hogy az emlékezetes kassai és czeglédi táborok már feloszlottak, de egyes kisebb dandárokban még mindig fogyasztják a puskaport, még mindig űzik, hajszolják egymást. Legjobb az egész dologban az, hogy a hadgyakorlatoknál nincs magja a lövésnek, mint volt ama szerencsétlen párbajoknál, miknek a lapok hozták hirét e héten. Ugyanis a vidéken két halálos párbaj volt; mindegyik egy-egy szépreményekkel biztató fiatalembert ragadott magával, tegnap este egy harmadik jött közvetlen a főváros közeléből — Rákos- Palotáról. E szerencsétlen Perczel miniszter 27 éves ügyvéd fia. Aurél volt. A ma reggeli lapok olyan bő leírást hoztak a megdöbbentő esetről, hogy holnapra készen lehetünk egy sereg czifra jeremiádra, fogunk olvasni olyan anathemákat a társadalom eme „ferde kinövése“ ellenében, minőket már régen nem hallottunk, pedig M. Terézia 1752-iki rendelete óta a Bajza-Wesselényi polémián át a „Kelet Népe* múlt évi nevetséges indítványáig ugyan sokszor szőnyegre hozták; anélkül azonban, hogy képesek lettek volna valami eredményt felmutatni. Elnevezték a sötét középkori századok egy még sötétebb maradványának, iparkodtak kimutatni következetlenségét, elmondták a szomorú következményeket, fenyegettek, kértek, magyaráztak — s mindennek daczára a párbaj még mindig dívik és szedi áldozat- jait a társadalom legkiválóbb osztályaiból. E jelenség mindenesetre figyelemre méltó s megérdemelné, hogy bővebben foglalkozzanak vele, de ne oly elfogult irányban mint eddig tevék, kik fogalomzavarba esve, logikai gunkat, hogy saját, helyesen vagy helytelenül lelfogott érdekünket a közérdeknek alárendeljük. Az egyes tagok iránt egyesekben meglevő rokon- és ellenszenv által egy testület sem neveztetheti magát, de különben is megvan annak a módja, hogy azon tagok, kik talán műveltségi állásuknál fogva nem illenének be j az egyesült kör kebelébe, onnan idővel, szép szerével eltávolítassanak. Első és elódázhatlan kötelessége mindkét J körnek az egyesülés érdekében gyűlést tartani, I onnan bizalmi férfiakat küldeni ki, kik a félreértésekre nézve egymást felvilágosítván az egyesülés föltételeit megállapítsák. Csak ebből várhatjuk, hogy derék polgári osztályunk nemcsak számával, de tekintélyével is imponáljon. Philalethes. A VIDÉK. Marczaltö, 1877. szept. 21. T. Szerkesztőség! Tisztelettel és egyidejűleg örömmel van szerencsém a T. Szerkesztőséget arról értesíteni, hogy a török-testvérek fényes győzelmének hire községünk lakosságát is rendkívül felvillanyozván, örömének egyelőre az által adott kifejezést, hogy e hó 19-én este a községet fényesen kivilágította. A község bejáratánál levő Báró Üchtritz Emil és Zsig- mond urak kastélyától kezdve az utolsó kunyhóig minden laknak ablaka fényárban úszott; 9 órakor este egy fáklyás körmenet, élén egy török jelvényekkel ellátott igen nagy nemzeti lobogóval, melynek két bojtját két törökösen öltözött ifjú tartotta, és egy 10 tagból álló jó czigány zenével, — az egész községen végigment; a zenészek felváltva a Rákóczy- és Kossuth-indulókat húzták; a jó hazafisá- gukról ismert Báró Üchtritzek kastélya előtt a körmenet megállapodván, a török-testvérek megéljenzése között mintegy 16 lövés tétetett; egy más megállapodásnál a helybeli valamint több szomszédos községből jelen volt számos népség előtt felolvastatott a „Pesti Napló“- nak e hó 18-án irt a török győzelem és a zsarnok orosznak leveretésére vonatkozó hatalmas vezérczikke; végül az ünnepély T. J. úrnak megható szónoklatával és az intelligen- tiának társas vacsorájával záratott be. Megjegyzendő még az is, hogy több ablakban kivilágított török-jelvények díszelegtek Ezekután soraimnak becses lapjába felvételét kérve, tisztelettel maradtam a t- szerkesztőségnek alázatos szolgája Ömböli cAndrás körjegyző. C8ernye, 1877. szept. 24-én. T. Szerkesztő úr! Ha nálunk Magyar- országon valaki tótúl tud: szokása az ilyent a magyarnak lenézni s pánslávnak tekinteui. Pedig, hogy tót-ajku hazánkfiaiban gyakran igen gyakran több hazafiság, s hazaszeretet van, mint nagyon sok magyar-ajkúban; erről „48,“-ban a felső megyékbeli honvédeink s a jelen esetben községünk is, — melyre csak következtetések utján akarták kiirtani mi a szenvedélyek kifolyása. Az értelem vak vezető az érzelemvilágban, s az ész nem competens biró a szenvedélyek s azok kifolyásainak megítélésére. Én megvallom jelen társadalmi viszonyaink között, bár magam is ferde kinövésnek ismerem, de teljesen jogosultnak tartom a párbajt. Ha azt mondja valaki, nincs az egészben semmi észszerű, mert benne a véletlen dönt — viszont kérdezem, hogy az érzelemvilágban van-e valami észszerű? nem nevetséges-e érzelmeink legszentebbike a szerelem, ha az ész szemüvegén át nézzük s az az ellenvető tapintson oda szivére, nem dobogott-e soha sebesebben? valja meg magának őszintén. Nem nevetséges-e azon temérdek előítélet, melyen jelen társadalmunk részben alapul? — s ha igon, úgy e részben is engedékenyebb leend. Társadalmunkban egy egyénnek legféltettebb tulajdont védő fegyvert csavaijuk ki az illető kezéből, mert törvénykönyveink végtelen paragraph özönében nem találunk e sértések legtöbb nemék pontot. A keresztény morál igaz azt tanítja, a ki kővel dob meg, dobd vissza kenyérrel, igen de napjainkban őszintén megvallva ez már csak írott malaszt; szép, de nem gyakorlati eszme. Ha valaki megsérti jogaimat, elégtételt veszek rajta, ha a törvény előtt lehet, ott; ha nem, más utón módon; ha nincs ily mód, keresek. S hány van ilyen eset. Vegyük ezt a tegnapi szomorú , Wagner-Perczel féle esetet. Az előbbi egy tudományosan képzett ember, elismert tudományos iró, egyetemi tanár tehát tekintélyes társadalmi állású, uyolcz év óta nős ember; hogy mint élt nejével az nem tartozik ránk, elég, hogy a világ elé nem jutott semmi, miből azt lehetne következtetni, hogy nincsenek megelégedve egymással; a férj előzékeny mint a mézes hetekben, a nő teljesíti férje iránti nem régiben nem átallotta egy uradalmi-tiszt rá fogni, hogy orosz-érzelmű és hogy orosz- ügynökökkel gescheftöló's, — fényes tanúbizonyságot tettenek. De álljon itt a példa. Szolgáljon ez ama gazda-tiszt urnák s a hason gondolkodásunknak figyelmeztetésül, hogy a hazafiságot nem szájban, hanem — tettben kell keresni. Tegnap az itteni alakulóban levő » segélyegylet“ gyűlése alkalmával, — melyen, eu- gedelmével megemlítem, elnöknek községünk határtalan tisztelet — s szeretetben álló tanítója Zatkalik János, alelnököknek: Pick Ig- nácz uradalmi-haszonbérlő' és Doming János gépész-mérnök, jegyzőnek pedig Kálmán István urak választattak el, — az elnök említést tőn a török-testvéreknek az oroszok felett kivívott győzelmeiről s az ország lelkesüléséről, mit e hir okozott; és hogy nekünk is kellene valamit tennünk. A szót csak hamar tett követte. Fél óra alatt az egész falu ki volt világítva. Nem volt egyetlen egy ember lakta épület, melynek ablakjában legalább egy szerény mécs ne hirdette volna az örömöt, mit gazdája a hírek hallatára érzett. A boltosok (6 boltunk van) minden gyertya készletükből kifogytak. 8 óra után egyetlenegyet sem lehetett kapni. Egy órával később 3000 lelket megközelítő községünk örege, apraja zeneszó mellett vonúlt a fényárban úszott utczákon végig, éltetve Ozmán pasát, Kossuth Lajost s az összes török-testvéreket. Tervben volt ez alkalomból Ozmán pasának üdvözlő-táviratot is küldeni; de nem lévén képesek franczia nyelvre lefordítani, elmaradt. A kivilágítás bár rögtönzött volt, még is lehető legjobban sikerültnek mondható. Különösen fényesen ki volt világítva a lelkész-, tanító- és orvos-lak, a község-ház földszinti és emeleti ablakai, Doming János, Pick Ignácz urak lakházai, a Löwy-féle kávéház-helyiség stb. stb. Ez utóbbinak ablakai mindegyikében volt valami felirat, például: »Éljen Ozmán pasa a török hős!“ »Éljen Kossúth Lajos a legnagyobb magyar!* stb. Az öröm-ünnepély majd nem kivilágos kivirradtig tartott s a legszebb rendben folyt le. Végül megemlítem, hogy ez alkalommal gyűjtés is lett rendezve, de ennek eredményét-, miután az adakozás még most is folyik — még nem tudhatni. S most azzal zárom be levelem: engedje a magyarok seregének Istene, hogy töröktestvéreink mielőbb végkép megsemmisíthessék elleneiket! Éljenek Csernye község derék hazafias polgárai! Csők jassa! alázatos szolgája: K. J. MŰVÉSZET. A Budapesten évek előtt megkezdett »Képzőművészeti csarnok* megnyitása már küszöbön áll s mint hírlik, gőzerővel dolgoznak a nagyszerű épületen, hogy az a közönség és műértők élvezetes gvönvöre s tanulmánvákötelezettsógeit. Egyszer, hogy, hogynem a férj azonveszi magát észre, hogy családi szentélyébe hívatlan tolakodott be, itt-is, ott-is mendemondákat hall, mik férje becsületét sértik. Hallgat és kutat. Neje viseletében lényeges változást vesz észre, az okot gyanítja, de nem tudja bebizonyítani; mások jobban tudják nála, ha társaságba megy jobbra-balra sugdosnak mellette, talán néha egy-egy czél- zatos mondatot hall — s mindezek az emberi kebel legkinzóbb szörnyét keltik fel - a féltékenységet. S ha ezt a gyötrő kínt éveken át hurczolta magával, mik élete minden pillanatát keserűvé tevék, egyszerre világ derül előtte s egyes vonásokban megvilágítva látja a csábítót. Lépésről lépésre győződik meg gyalázatáról, —• végre minden világossá lesz előtte — kérdezem most mit csináljon ? Eltaszítsa azt a nőt, kinek nevét adá, kivel megosztá éveken át javait, kinek élte legboldogabb óráit köszöni — s a kit most bukása után is szeret, de köztük betölthetetlen űrként tátong a gyalázat, maga pedig boldogsága feldúlójának — s ismerősei gúnykaczaja közt hagyja oda jogát, ezt megteheti egy olyan ember, kinek vér helyett viz foly erében, ki érdekből vette el, vagy már megunta nejét — de egy hű férj soha. Az vagy ellenfele vérében hűti le bosszúját, vagy önvérével mossa le gyalázatát, mindkét esetben eleget tett kötelességének. Wagner ezt tévé — én is úgy tettem volna. * A kik máskép gondolkodnak, az egész érzelem s felfogás dolga lévén, csak annyit ajánlhatok tigyelmökbe: de gustibus non est disputandum. Csetneki Jelenik Elek. * A mi véleményünket a párbajról lásd a „Veszprém“ julius 15-én 28-iki számában. Szerk.
