Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-08-19 / 33. szám
Veszprém, Augusztus 19 III. évfolyam. 1877. 33-ik szám. és „Hív. Értesítő“ . megjelel rnladen usimp. Előfizetési díj : Egész évre ■ • 6 írt kr. Fél évre - -3 frt — kr. Negyedévre . 1 frt 50 kr.; KOZGAZDASAGI. HELYI d ÉRDEKŰ, MIVELŐDÉSI ÉS ro •9= Egj-es példány ára 1£5 ki*. r_ VESZPRÉM i MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Kiad ó-h 1 v at a 1: KRAUSZ ARMIN kSazrkeresledéie Veeiprémten, | hova minden előfizetés Llrde* jtésdlj • postai reklamáció küldendő. HIRDETÉSEK egyhasábos petitsor 6 kr. NYILTTÉR J petitsoronkint 15 kr. 8 I külön minden beiktatásért 30 kr. bélyeg. Szerkesztőség: Jjkegyesr.nagy gymnasium.^ Borkivitelünk. A magyar ember nem panaszkod- hatik, hogy mostohán bánt vele az isten; van mindene, amit szeme szája kíván, hogy mindennek daczára nem boldogul, egyesegyedtíl ö maga az oka. Bortermelésre hazánk a második legnagyobb bortermő ország és mégsem tudunk terményünknek a világpiaczon oly helyet biztosítani, mely egyrészt hírnevünket a meglevőnél nagyobb mérvben fokozná, másrészt pedig anyagi helyzetünk nyomorúságán valamit lendítene. Hol kell e sajnos valónak kút- forrását keresnünk? Sehol egyebütt, mint a magyar ember természetének kényelmességben, mely azt várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön és neki csak le kelljen azt nyelnie; arra, hogy ő egy kissé utána nézne, vajon merre és mily borfogyasztás, merre és mily borszükséglet van, arra ő nem született, de még arra sem, Fogy útakat módokat teremtene, hogy pinczéjében heverő borkészletén előnyösen túladhasson. Természetünk ezen sajnos kényelmességén kívül borkivitelünknek útját állja sok, igen sok tekintetben hitelvesztettségünk. Elismerik a legjelesebb külföldi borászok és borkereskedők, hogy boraink jók, de csak félve tesznek megrendeléseket, mert nincsenek megnyugtatva és biztosítva, vajon nem kapnak-e eredeti bor helyett valami pancsot —• a régi magyar becsületesség nem világítja meg mindig a pinczék sötét rejtekeit, hol sokszor a tudatlanság, sokszor a rafinirt modern borkezelő az úr. Ha eredetit kaphatnak is, vajon gyarló közlekedésünk nem ejthet-e oly hibákat, melyekről sem a küldő, sem a vevő nem tehet, de melyeket azután sem a küldő, sem a vevő nem tehet jókká. Fuvardíjaink, szállítsunk bár tengelyen vagy vasúton, oly magasak, hogy kisebb bortermelők kész vesztességgel fognának készletük továbbításához, azután meg a szállítás oly sok időt vesz igénybe még a vasutakon is, hogy jóhírnevtí kereskedők, kiknél az idő pénz, inkább elállnak a szállítta- tástól, mint hogy más magasabb nemű megrendeléseknek eleget ne tehessenek a hozatal boszantó késedelmei miatt. Mindezen akadályok azonban nem oly óriásiak, hogy azokon a magyar embernek esze és tevékenysége túl nem tudna járni; csak akarni kell és a szétszórt erőket tömöríteni, a siker el- maradliatlan. Örömmel tapasztaljuk, hogy a sajtó is * komolyan kezd borkivitelünkkel foglalkozni, így olvassuk, bogy a svájczi kereskedők lépéseket tesznek, hogy honnan minő magyar bort kaphatnak, hogy aztán magukat a rendes üzleti összeköttetés tekintetében tájékozhassák. Borkivitelünkre nem közönyös dolog, vajon meghódíthatjuk-e a svájczi piaczot, vagy sem. Meghódíthatjuk pedig, ha ellessük a svájczi ízlést és oly edényekben szállítjuk borainkat, melyek a svájczi kereskedő világnak legalkalmasabbak. Most különösen kedvező alkalom nyílik erre, mert Francziaországban, mely * „Alföld“ és „Földinivelési Krdekeink.“ eddig a világ borpiaczait uralta, a phyloxera mind erősebb pusztítást visz véghez, azután meg a vasútak is elhatározták, miszerint a borszállítás * fuvardíját a jelentékenyebb magyar állomásokról Svajczba és Yoralsbergbe tetemesen le fogják szállítani s az illető díjszabások rövid idő múlva hatályba is lépnek. Hasonlólag tervezet ajánltatik, mint lehetne Nagy-Britan- niát megnyerni borainknak. A feladat lényegesen meg van könnyítve az által, hogy a magyar kormány már egyezséget kötött egy angol gőzhajó-társú- lattal, melynek hajói rendesen érintik Fiúmét. Fiume e szerint elsőrendű szerepre van hivatva a magyar borkereskedést illetőleg és ha vállalkozási kedvünk nem állana a helyzet bizonytalansága miatt zérus-fokon, ajánlani lehetne a vállalkozó fiumei közönségnek, hogy ragadják meg a kezdeményezést, készítsenek az ottani sziklákba alkalmas pinczéket, alakítsanak az elsőrendű magyar szőlős vidékek érdekeltjeivel egy nagy borkiviteli társaságot, melynek Fiúméban legyenek a depot- pinczéi és az által mind a magyar borkivitelnek, mind a fiumei kereskedésnek szép lendületet adhatnak. Bortermelő közönségünk láthatja, hogy szép jövedelemforrás nyílik előtte, ha érdekei helyes felfogása mellett nem riad vissza minden legkisebb nehézségtől. Képzeljük el, ha a müveit külföld hangyaszorgalmú népei laknak áldott határainkon, mennyire ki tudnák azok ezen ország kincseit aknázni és mily krőzusi vagyonra tennének szert, míg mi kényelmes tétlenségünkben csak sopánkodunk azon jólét után, melyet megvalósítanunk oly kevés fáradságba kerülne. Az 1878-iki előirányzatok — mint a „B. C.“ írja — a minisztériumban már össze vannak állítva, s megküldettek a pénzügyminiszternek, ügy hogy e hó végével a költség- vetési javaslatok a minisztertanácsban megállapíthatók lesznek. A belügyminiszter következő' körrendeletét intézte a törvényhatóságokhoz: „A közegészségügy rendezéséről szóló 1876. XIV. t. ez. 10. §-a értelmében a hatóság feladata mindannak létesítését eszközölni, mi a közegészségügyet eló'mozdítja. E részben nagy fontosságot kell tulajdonítani annak, hogy részint a közfogyasztásra szánt húsnak, és a melegebb évszakban könnyen romlásnak indulható egyéb táp- és élelmi czikkeknek biztosabb eltartha- tása, részint pedig betegségekben és jelesül nagyobb sérüléseknél való alkalmazbatás czél- jából lehetőleg minden községben elégséges mennyiségű jég mindenkor készletben legyen. A midőn tehát a törvényhatóságot erre figyelmeztetem, felhívom, hogy a megkivántató előkészületeket már most arra nézve tegye meg, hogy jövőre a közegészségi szempontból megkivántató jégkészlet lehetőleg mindenhol meglegyen; oly helyeken pedig, hol ez legyőz- hetlen akadályokba ütközik, az intézkedés arra nézve megtétessék, hogy a szükséges jég a szomszéd vagy közelebb eső helységből köny- nyen kapható legyen. — (Bárki volt legyen az, kinek ajánlata folytán a belügyminiszter e czélszerő intézkedést elrendelte, az az emberiség hálájára elévü'lhetlen érdemet tett. Szerk.) A kereskedelmi miniszter az adás-vevés tárgyát nem képező borral, serrel, vagy szeszszel töltött hordóknak a letartóztatástól való felmentése ügyében körrendeletét intézett a törvényhatóságokhoz, melyben a következőket rendeli: Aki saját termésű, vagy ajándékba nyert bort, sert vagy szeszt (pálinkát, szilvó- riumot) saját szükségletére hitelesítetlen hordókban szállítani akar, köteles abbeli szándékát a küldemény nemének, a termelés és rendeltetés helyének, a hordók számának és A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Élveztem a... Élveztem a boldogságot, Én is egykor, néha napján: Mig számomra mosoly nyílott, Barna kis lány rózsa-ajkán. Élveztem a boldogságot, Mint azt kevés földi ember, Ketten ültünk egy sajkában És szerelmünk volt a tenger. Sajkánkat, mely volt az élet, Vitte a remény szellője, Délibábos láthatáron, Sziget mosolygott feléje. El is jutánk e szigethez, Ki is kötöttünk a partra, Hogy a frigyre a pecsétet Ráütötte rózsa-ajka. Óh de aztán, hogy mi történt! Bár lehetne elfelednem! A csalódás fellegéről Elborúlt az ég felettem, S elvesztém a boldogságot; Oh, hogy szívét másnak adta! É9 azóta, fájdalomnak, Hullámjain ring a sajka. __, __ ___ Soos Lajos. A banketten. Veszprém, aug. 12-én. Nagy gálába csaptam magamat, ma este bankett. Ott kell lennem, legalább egyszer életemben jól kipolitizálhatom magamat. Fel is öltözködtem amúgy kaczkiásan; kabátomat, melyet máskor karomon szoktam a dendik módjára hordani, most felöltöttem. Szegény kabátom, ha a világ tudná, mennyi átalakításon mentél te keresztül, míg legutóbb udvari szabóm által megfordíttattalak, mert láttam, hogy a belsejed szebb a külsejednél ép ellenkezőleg, mint a világ pofongrafiája, mely mindig szebb, mint a belseje — bej, mondom, ha a világ mindezt tudná, bizonynyal juttatna számodra a nemzeti muzeum régiségtárában egy díszes és kiváló helyet. Azt mondják, nem a ruha teszi az embert. Tagadom, kereken tagadom; az új ruha rabszolgává ala- csonyít, az ócska úrrá tesz. Ki nem tapasztalhatta, ha új ruhát vett magára, hogy alig mert megmozdulni benne, nehogy bepiszkolja, míg az ócska, kopott ruhában úgy érzi az ember magát, mint a bal a vízben? Nem csoda tehát, ha magam is oly különös előszeretettel viseltetem minden iránt, ami ócska, legyen az foltos kabát, penészes tallér vagy kopott lázsiás, mindegy. így nagy ügygyel- bajjal bankett-képessé tettem küllememet, gyomrom e közben egyet korgott, mindjárt tudtam, hogy ez is kész a toilettel és alig várja, hogy Raszl fényes vacsorájával megkezdhesse a keleti kérdés feletti politizálást. Pontos szeretek lenni mindenben, de különösen az evés idejét, nincs eset, hogy elfelejtsem. Beállítok tehát a „Koronádba és nagy meglepetésemre arról értesülök, hogy csak három negyedórával jöttem korábban, mint kellett volna. Az étteremben nem maradok, mert azok a furfangos kellnerek még rám találják fogni, hogy olyaa éhes vagyok, mintha három hét óta nem ettem volna. Utat vesztek tehát és kimegyek a sétatérre; mély gondolatokba merülve, ott sétál előttem az öreg Krausz Armin, a sötétben is észrevettem rajta, hogy a „Veszprém“ előfizetőit számlálgatja magában. Istenem! de boldog némely ember; már nekem is fel kell csapnom lapkiadónak, hisz az előfizetési pénzek incassálása csak í nem kerül annyi fejtörésbe, mint egy-egy czikknek az összekörmölése. Ezen életbe vágó nagy sarkigazságot félóráig magyarázgattam neki, míg végre hajlandóvá tettem, hogy a szerkesztőséghez ráadásul a lapkiadóságot is ide adta. E közben gyomrom a másodikat korogta, mi azt jelentette, hogy jó lesz egy kissé fel is nézni az étterem felé. Amint beléptem, szép csoportokra oszolva láttam a már megérkezetteket; itt négyen együtt épen arról beszéltek, mint szorította Gyurkó hazánkfiát a török egy Sipkába, amott vagy hatan ökölbe szorított marokkal nagyban bizonyítgatták, hogy biz ők egy tuczat muszkát elfogyasztanának reggelire, ha az musca domestica alakjában esnék kávéjukba; Dóczy Pál barátunk égre földre esküszik egy sarokban néhány meghitt ember előtt, hogy biz ő, ha Dóczy Pál nem volna, török basa szeretne lenni, így kisebb nagyobb csoportokat lehetett terem- szerte látni, melyekből olykor-olykor sóvár pillantások vettettek a már-már felterített j asztal felé. Végre leültünk, kiki ahol lielyet és széket foghatott. Legkomolyabb volt az egész estélyen Véghely Dezső, ki az asztalnak legvégére ült, hogy, ha szükség lesz, onnan tüzelhessen az egész asztalon végig. Úri magam közel hozzá egy orvos (Sándorffi) és egy szappanos (Szente) közé húztam magamat; sejtettem előre, hogy a toasztokban harcz és háború lesz és így mind szappanra, a muszka- mosdatáshoz, mind medicinára, a plezúrokhoz, szükségem fog lenni. Hiába, az okos ember még evés közben sem veszti el az eszét. Nagysokára néhány markos kellner egymás után görnyed a terembe hozva a párolgó borjúpörköltet, melyet oly apetitussal költöttünk el, mintha a balkáni csatatéren egy pár muszkaezred legyőzése után hasaltuk volna körül tábori bográcsainkat. Ez sikerűit. Nyombau utána jött a pörezös csusza, melyből jócskán be akartam pakolni, de Szente szomszédom figyelmeztetett, hogy még pecsenye is lesz, arra is kell egy kis étvágyat meg egy kis ürességet a gyomorban félretenni, ő arra vár. Engedtem vesztemre a jó tanácsnak és bizony csak villa- és fogbegygyel ettem abból a magyaros csuszából. Ripsz- rapsz, lekapkodják a tányérokat előlünk, mi a pecsenyereménybeu csak diskurálunk, csak diskurálunk, egyszerre csak azon veszszük észre magunkat, hogy pecsenye helyett egy kellner-Góliáth jár-kei a hátunk megett kit- kit közölünk egy szál forintuyi párbajra kihívandó — a köteles bankett-tányérozás volt ez. Rá nézek az én jó Szente szomszédomra, elnevettem magamat, ő meg ősz bajusza alatt kiszalaszt egy pár halk teremtettét és savanyú fl^TLapunk mai számához fél ív melléklet és fél ív „Hiv.-Ért.“ van mellékelve.
