Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-07-01 / 26. szám
III. évfolyam. 1877. 26-ik szám. Veszprém, Julius 1. 6 és „Hív. Értesítő“ megjelel minden vasárnap. Előfizetési dij : Egész évre ■ - 6 frt - kr. Fél évre ... 3 frt — kr. Negyedévre . 1 frt 50 kr. Egj-es példány ára j 1*5 líi■3Ü O' ^i.,Y-f. KÖZGAZDASÁGI, HELYI r <3 ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS mr-oßx VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Kiad ó-b i v a t a 1: KRAUSZ ARMIN könyvkereskedése Veszprémben, j hova minden előfizetés hirde- tésdij s postai reklamáczió küldendő. HIRDETÉSEK egyhasábospetitsor 6kr. NYILTTÉR ! petitsoronkint 15 kr. s külön minden beigtatásévt 30 kr. bélyeg. Szerkesztőség: ^kegyesr.nagy gymnasium éi« Az alkuszok. A természet minden változást megérez, hasonlólag meg kell, hogy érezzen a társadalom is mindent, mi előbbi megszokott állapotából kizavarja és egészen újba, egészen másba helyezi át. Az új mértékek nálunk oly időben hozattak be, mikor anyagi jólétünk lejtőjén rohamosan lefelé kezdtünk hanyatlani és így nincs mit csodálkoznunk, ha óriási zavart, lelketlen visszaélést, indokolt elkeseredést, tetemes fölös kiadásokat okoztak, melyeknek tömkelegéből még ma sem bontakozhatunk ki és jó ideig még kilátásunk sincs arra, hogy egyhamar kibontakozhassunk. A zavar tehát nagy, de azoknak a száma is nagy, akik a zavarosban szeretnek halászni és különösen a szegény föld népének tudatlanságát használják fel arra, hogy szennyes üzelmeik után busás nyeremények birtokába jussanak, Első sorban kell, bogy érje e vádunk az alkuszokat, kik foglalkozásuknál fogva feljogosítottaknak érzik magukat mindarra, ami sem a méltányossággal, sem a jogossággal, sem az igazsággal, sem a becsülettel, meg nem fér. Jellemző az elnevezés, mely alatt maguk közt is ismeretesek: oroszlányok, farkasok és kutyák. Az oroszlányok az alkuszvilág magasabb rétegeiben forogván, a nemes vadnak, egyes kiválóbb jó tulajdonaival is bírnak és így nem oly veszedelmesek, mint a többiek. A kutyák a csúszás-mászás és a nyomor-szülte bajokban süllődnek és így tehetetlenségük miatt nem árthatnak annyit, mint amennyit kedvezőbb körülmények közt árthatnának. Legveszedelmesebbek és így hatósági szemmel tartandók az úgynevezett farkasok, mert ezek csakugyan vért szomjaznak és minden útat módot felhasználnak, hogy az új mérté- i kékből eredt zavart saját előnyükre kizsákmányolják. Az, hogy egyes árú- j czikkekből, teszszük, gabonából jó marokkal többen mutatónak kivesznek, amit vissza sóba nem helyeznek és így a szegény eladót megkárosítják; az, hogy nehány krajczárral kora reggel lefoglalják a szegény gabnaárúst, és dél-, délután vetődnek hozzá vissza kijelentve, hogy ezért és azért a gabnát meg nem vehetik, úgy, hogy a jóhiszemű földmives időt és türelmet vesztve, pótomáron kénytelen odaadni, csakhogy haza vinni ne legyen kénytelen ; az, hogy egyes vidékieket a rendes árúhelyről kicsalva ide meg amoda utasítnak, hogy ott bizonyosan eladhatják, miből egy árva szó sem igaz, mi által tehát bűnös pressiót gyakorolnak az adás-vevésre ; az, hogy az érkező vidékieket megrohanják és minden aljas szidalommal illetik azokat, kik becsületes vevő-szándékkal közelednek az árúsokhoz, az mind csekélység ahhoz képest, ami úgy történik, hogy arról csak nekik, meg a jó Istennek van tudomásuk. Ezek azok, kik ellen a becsületes kereskedők maguk jónak látták, hogy óvintézkedéseket tegyenek. Czélhoz fognak-e vezetni, nem tudjuk, de nem is hiszszük, hisz a főhiba másutt, a köznép tudatlanságában rejlik. Népünk ma is olyan, mint volt évszázadokkal ezelőtt, sem a maga, sem a más kárán nem okúi. Arra nagykésőn érik meg az esze, hogy ahol csalás, rá- szedés, kijátszás stb. czifrábbnál czif- rább dolgok történnek, ott nem egyedül a csaló a hibás, hanem részben az is, aki elég bárgyú és meg hagyja magát csalatni. Népelöljáróink igen helyesen tennék, ha az alkuszok egyes müfogásaira figyelmeztetnék a népet és elméjükhöz mért magyarázattal arra is megtanítanák, miként lehet azokat felismerni és hatálytalanokká tenni. Különösen tanítsák meg az új mértékek mikénti használatára; mert igen szomorú dolog, ha annyi elemi és nem elemi csapás mellett még abban is megrövidíttetik a szegény ember, amit annyi viszontagság után a magáénak nevezhet. A hatalom pedig ne szűnjék meg folyton folyvást résen lenni, hogy egyes lelkiismeretlen emberek szabadalmat ne gyakorolhassanak a becsületesség rovására; az alkuszokat szorítsa az iparhatóságok, iparkamrák morális jogkörébe, hogy így a nagyobb testületek felsősége némileg fékezze túlhajtott kapzsiságukat és hírvágyukat. A nép, bármennyi és bármi fogyatkozásokkal van is ellátva, ezen gondoskodást a hatalom részéről megérdemli. Az országgyűlés, mint több oldalról hallani, e hó 8-án fog elnapoltatni. Az őszi ülésszak szept. 10—15-ke között nyílik meg, az osztrák veichsratk pedig jul. 7-én napoltatik el és szept. 3-án kezdi meg újból ülésezését. A főrendi ház holnap — hétfó'n — kezdi meg a gyámügyi törvényjavaslat tárgyalását. Az erdészeti rendtartás tervezetében közelebb lényeges módosítást állapított meg a kormány. Áz eredeti tervezet szerint az erdei kártételek a szolgabiró hatáskörébe tartoztak, kinek jogában volt 45 napig terjedő' fogságra szóló ítéleteket hozni. Ezen hatáskör annyiban megszoríttaíott, hogy a szolgabiró illetősége kisebb esetekre szoríttatott, s Ítéletei csak pénzbírságra szólhatnak. Az igazságügyminiszter körrendeletét intézett a törvényszékekhez és járásbíróságokhoz, hogy a kincstár érdekeinek megóvása czéljából a bírósági végrehajtók az ingóságokra vezetett végrehajtási eljárás folyamában kibocsátandó igény- és árverési hirdetményt minden esetben az illető kir. adófelügyelő'nek megküldjék; miután többször fordult az elő, hogy a közigazgatásilag eszközölt zálogolás után is a lefoglalt ingóságok bírói utón elárvereztettek. Heti szemle. Jun. 30. A képviseló'házban a somogyi kérvény tárgyalása alkalmából élénk vita fejlődött ki a keleti ügyet illetőleg. A vita legfontosabb mozzauata volt Tisza Kálmán miniszterelnök ur nyilatkozata, mely szerint a kormány feladata leend a török birodalom integritásának feutartása. A ezukortörvény elfogadtatott. * Az oroszok megkezdték az átvonulást a Dunán, legelőbb a Dobruzsába törtek be, hol megszállták Tulcsát, Izakcsát, Macsint és Hirsovát. A Dobrudzsában mintegy 40,000 orosz áll. — A főátkelés is megtörtént Zim- niczánál, Sistow áellenében, Ruscsuktól nyugatra, és most megkezdődik az öldöklő harcz Európában is. * A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Beteg vagyok....* Beteg vagyok, nagyon beteg! Honnan támadt a fergeteg? Honnan jött a nehéz felhő? Honnan hull a sűrű eső ? Nem fuj a szél, nincsen sötét, Mégis érzem az erejét! Talán a szívem nyögése, Vagy a rózsám hűtlensége?! Csak te tudod, én Istenem, Miért beteg az én szívem! Hasgasd meg a fellegeket, S büntesd meg a hűtleneket! TÓTH EDE. N U 8 i. (Egy barátom naplójából.) Kedves olvasóm, ne gondold, hogy a fönt diszlő négy betű valami tatár, török, kirgiz 'agy épen chinai szót jelent, nem, épen nem; „ . ^Mutatvány a szerző sajtó alatt levő összes veiből, melyekre még folyvást lehet eló'fizetni >gner Lajosnál; ára a 3 kötetnek arczképpel fűzve A‘£b Átkötésben 6 frt. s hogy tovább ne is törd a fejedet, folvilágo- | sítlak efelől, mert a hosszú, talányszerű be- | vezetéseket épen én ki nem állhatom, mint a pedáns, minden szót, minden mozdulatot, minden kabáthajlást fül- és szemügyre vevő és latolgató tante-okat. Nusi női név, egy női név beczéző, hízelgő rövidítésére. Egy szép kis szőke fürtű ösmerősömet hívták igy, t. i. igy hívta a papa, a mama, a testvérek, közeli jó ismerősök, és rokonok, no meg később én is! Sokat voltunk együtt, ő énekelt, én meg hallgattam! úgy emlékszem, igen szépen énekelt, különösen a Lorelei dalát s egy édes bús szép magyar nótát, ennek a melódiája magányos estéken még most is vissza-vissza- zeng néha lelkembe és unalomból, szeszélyből, vagy tudja isten, más mi miudenféle érzelemváltozatokból föl-fölnyitom az íróasztalomon heverő albumot s ott, ahol a lapok már mintegy maguktól szétválnak, el-elnézem a kis Nusi arczképét! Valóban csinos, az omlatag szőke fürtök, azok a pajzán sötét szemek, melyeket a photographián ügyesen kezében levő rózsára függeszt, de melyeknek ábrándosán csalfa ragyogásában én hajdanonta in natura is igen sokat gyönyörködtem, a szép keskeny metszetű ajkak, melyek — — — ej de nem jó mindent elmondani, elég annyi, hogy csinos, nagyon csinos kedves kis arcz. A lámpa halvány világa derengő fényt vet rá épen úgy, mint egykor a kis zöld bou- doirbau, ahol a pamlag előtt lábainál ültem s ő játszott fiirteimmel — biz emlékszem, akkor elég költőies lágy fürteim voltak, s nem ritkultak még meg annyira, mint mai napság! Kedvencz pose-om volt az; egész estéket elültem, ugyanis beszélgettünk, isten tudná, mi mindenről, néha, lelkemre mondom, igen üres és mindennapi tárgyakról, de az mind olyan bájos volt, mert ő fecsegte az ő utánozhatlan kedves modorával, az ő piros hamis kis szájával! Kint üvöltött a szél, verte az ablaktáblákat az eső, a gázlángok küzdöttek a sűrű késő őszi köddel s bent a szobában vígan pattogott a tűz, a lámpa bizar árnyat vetett a falon függő »Faust és Gretchen“ képeire, s ő vállamra hajolva dalolta lágy csengésű s szívig ható csalogányszerii hangjával azt a kedves édes lelket sirattató népdalt »Árva vagyok, nincs öröme szivemnek“-----amelyet én azóta is sokszor hallottam zongorán is, czigáuytól is, de soha többé olyan kedvesen, olyan ábrándosán, mint azokon a viharos téli estéken, attól a kis csicsergő madártól. Egyszerre elmúlt a tél, tavasz Ion, minden virult, illatozott, s a csicsergő madárka messze tova röppent fészkéből, egy más, talán puhább, melegebb fészekbe, s magával vitte ábrándjaimat, álmaimat is! s nem maradt az egész bűvös bájos téli jó álomból egyéb, mint nehéz apró illatos kusza vonású levél, egy gyöngéd kezekkel hímzett kendő s talán egy darab ideig tartó kicsi-kicsi moralisch Katzenjammer! Ezt bevallani tartozom az igazságnak, valóban, én hiszem, fájt utána kissé a szívem, bujában csináltam is hirtele- nébe egy nagy csomó bolondságot csapongva jobbra balra, s mikor a paroxismus elmúlt s mostan már hidegen, közönyösen nézek vissza a múltba; vannak perczek — persze esténként, s nagyon magányos, nagyon holdvilágos esténként — mikor előrántom az albumot, s elgondolkozom a világi dolgoknak az ő mu- laudóságos voltok felett, s ügy nagy titokbau bevallom magamnak, hogy mégis szép idők voltak azok az ábrándos, bohó, szerelemmel, dallal, mosolylyal, virággal, napfényes derűvel telt napok! De azért ha nappal véletlenül találkozunk az utczán, arczom az félvilágért sem árulná el, hogy vannak még némelykor ilyen lovagkorbau való unpractikus gondolataim s úgy köszönök neki, akár a vén kifestett pofájú hatvan éves Krántzelhubernénak a Nádor utczából! Vay Sarolta. §jgp Lapunk mai számához egy ív „Hív. értesítő“, van mellékelve.
