Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-01-07 / 1. szám
asszonynyal is találkozunk, ki női munkáért 1 db okmányt és 1 db érmet kapott. A kisasszony jelenleg Budapesten van és így okmányt és érmet a kör elnöksége fogja neki megküldeni. A kiosztás bevégeztével Perlaky József mondott kitüntetett társai nevében az elnöknek köszöuetet, mire Husvéth János emelt buzdító szót különösen a fiatalabb iparosokhoz, hogy azok egyetértve és összetartva a honi ipar fejlesztése körül megtegyenek mindent, mit tőlök a haza megkíván. Végre e lap szerkesztője fejtette ki rövid szavakban a kitüntetés kettős irányát a jutalmazást a már elért haladás eredményéért és a buzdítást a további kitartó és ernyedetlen munkásságra. Ezzel a szép és lélekemelő ünnepély be lön fejezve, vajha ez egy szemét képezné, azon láncznak, mely az iparos olvasó-kört a Polgári társas-körrel és így az iparosokat egymással a haladás nagy eszméje felé egyesítené, hogy az eddig szétforgácsolt erők tömörülnének és tömörülésük által a a magasztos czélt mennél inkább megközelítenék. A VIDÉK. Sümegh, 1877. január hó 3. T. szerkesztő úr! Kis Sándor, sümeghi reáltanár, szerencsétlen kartársunk és jó barátunk kimultát nem akartuk a világ előtt kürtölni, mivel ilyesmi, különösen reánk, mint paedagogusokra rósz fényt vet. Most azonban, miután találkoztak olyanok, kik nem hiteles források után indulva, az esetet a »Fővárosi Lapok“ különösen a „Pester Loyd*-ban tévesen közölték, kényszerítve érzem magamat, ezeket s az egész világot a szerencsétlenség felől fölvilágosítandó, tollat fogni; annál is inkább, mivel én, mint collegája és legőszintébb barátja legközelebb álltam hozzá. Amerikai párbajt rebesgetnek a lapok — igen — ezt a mi sümeghi közönségünk is hiszi, sőt ami az amerikai párbajjal ellenkezik; mondják, hogy én és egy más barátja tudtával történt volna. Igen — az egyik levélből, melyet ismerőseivel kívánt közöltetni, joggal következtethető, mert, ebben az illetőt, kire a párbajvi- vási gyanú van, megátkozta, midőn azt mondja: »deczember 23-ika legyen a fixa ideád — Isten veijen meg.“ A levél folytatásában, midőn minden ismerősének »servust“ mond; engem csalfa állnok barátnak nevez s elmondja, hogy az előtte való este is csak azért mentem hozzá, hogy meglássam, vajon nem bolondult-e meg. Ezeket olvasva csakugyan, a mint előbb említem, következtetni lehetne arra, hogy az illető lett volna oka halálának, és én, a kire, közhiedelem szerint, minden titkát bízta biztos tudomással birtam róla és nem akadályoztattam meg. Nem akarok hosszú lenni — nem akarom az illetőveli összekocczanását, mi nem volt egyébb gyermekies tréfánál, ecsetelni; átmegyek egy más levélre, melyet a szolga- birósaghoz czimzett, hol nyilatkozik, miszerint az öngyilkossági eszmével hét év óta foglalkozott. tündéri varázsában a fölkelő nap, arczán a nyugodt álom okozta üde pírral, s tetszelegve nezegeti magát a tenger tiszta tükrében. Ha szép a nap, midőn a végtelen róna szélén elsőben mutatja bájos aiczát; ha elragadó, midón a bérezek ormait ragyogó sugaraival megaranyozza, valóban kilejezhetlen, képzelhetetien a bűbájos hatás, melyet a tengeren fölkelő nap a szemlélőre gyakorol, aki nem tudja, melyiket nézze, az ezerszíuü leihőket-eV az ugyanannyi színben, vakítóiag csillogó villámokat-e, vagy az aránylag kis fényt, mely e csudás, látványt létrehozáV A nap athatú sugarai mindig mélyebben nyilainak a hullámokba, melyeknek mindenünnen felszökeliő cseppjei meg annyi gyémántgoiyóknak, a fölvert vizsugarak pedig ugyanannyi kristályoknak látszanak. Uly vízmű, tűzijáték ez, minőt csak a nagy Művész képes eleállítani. — Nem kevésbbé szép s talán meghatóbb a nap búcsúzása; mintha nem tudna egyszerre megválni kedveseitől, el-eirejti magát sörü felhők mögé, s ismét és ismét előbúvik, újra íelmosolyog és mosolyogva köszönt meg egyszer — utószor; s mintha erőszakkal rántaná ki magát az ölelő karok közól, egyszerre csak a leiéje repeső hullámok kebeiene rejtőzik. Hiába öltöznek legszebb ruháikba, hiába kettőztetik meg csáberejüket a csipkés felhők, fodros hullámok, nem tehetnek egyebet, mint hosszan, hosszan tekinteni az után, kitől minden ékességüket kölcsönözték. iSelyembársony-ruha a föld minden drágakövével kirakva, a milliard virágtól filmes rét nem szebb, nem eiragadóbb, mint a kép, melyet a fiuliamagyba lenyugvó nap szingazdag sugarai bűvölnek elő. Valóban leTöbb levelet is irt, de ezekben csakis egyes ismerőseitől búcsút vett, hanem ez a kettő elegendő bizonyíték arra, hogy párbaj nem lehetett, hanem ő erre már régóta készült, annál inkább, mivel egy hónapnál tovább iskolába nem jött, okul azt hozva fól, hogy éjjel mindig láza van, minek következtében elgyöngelve reggel nem bir fölkelni. És könnyen hihető volt, mivel különben is gyönge testalkattal bírva — a haláltóli félelem, melyre régen elkészült volt, nem hagyta nyugodni, s így tökéletesen elgyöngült. Hogy erre régebben készült el; onnan is magyarázható, hogy a mint előbb említém hosszabb idő óta iskolai épületben nem lévén, vegytani laboratóriumba nem mehetve; a mérget rég óta magánál tartotta, de nem bírta magát annak megivásához elszánni. Ez szolgáljon röviden azok felvilágosítására kik kevésbé hiteles forrásból merítve a szerencsétlen eset történetét; azt a lapokban közölték. Az elszántságnak okát — daczára annak, hogy mindig vele voltam, — bizonyosan nem tudom, de búskomorsága, melyet rajta minden ismerőse tapasztalt, szülei, rokonai szerencsétlensége és saját egészségtelenségének tudható be. Akár mi vitte ezen szerencsétlen gondolatra; mi csak fájdalommal emlékezhetünk reá, mert benne barátot, jó collegát, a tanügyi pályán fáradhatlan munkást és jó hazafiat vesztettünk el. Béke hamvainak! Egy reáltanár. Bakonyi levél. Vonzó példa. — A mozgás az élet jele. — A „bakonyi apróságok.** — Az álmodó fiúcska. — Salon-képes mécs. — Hyperaestheticus szaglási szervek. — Klumpa-gyár. — Séta falábakon. — Könyörületes karácson. — A kisdedek ünnepe. — A családi életközpontja. — A karácsony keresztény jellege. — Egy különös jelenség. — Kis színészek. — Alabaatrom angyalok. A zirczi árvák. — Országos példa. —- Az éhes Moloch. — Tilos a mértékletesség. — Szabadelvű mulatságok. Tisztelt szerkesztő úr! A példa vonz. Legalább ezt igazolja a bakonyi lakosok eljárása. Míg azelőtt a világtól elfeledve éltünk s magunkról soha életjelt nem adtunk, mintha csak számunkra nem is létezett volna a hírlapirodalom, most — mióta Nemo levele megtörte a jeget — annyi tollforgató ember akad, hogy maholnap e becses lapok legutolsó rovatát — Bakonyba szóló izenetekkel lesz kénytelen a t. szerkesztő úr egészen kitölteni. Egyébiránt ez nagyon jól van így. A mozgás mindig az életnek, a felpezsdülő erőnek jele és semmi sem hat oly jótékonyan a közéletre, mint a nyilvánosság, mely a lappangó visszaélések, a közélet lüktetését megbénító társadalmi kinövések leghathatósabb orvosa és ellenőre. Örömmel üdvözöljük ennél fogva a közügy iránti érdeklődésnek minden újabb jelét; annál is inkább, mert azon reménynyel kecsegtetjük magunkat, hogy a nyilvánosság terén való gyakorlat meg fogja hozni idővel a bátorságot is, hogy ne csak »bakonyi apróságok“ gyűjteményével keressük fel a »Veszprém“ hasábjait, hanem feltárjuk bajainkat is, szellőztessük kissé nyomasztó viszonyainkat, melyek az életerőt elzsibbasztják s a közélet józan és helyes irányban való fejlődését akadályozzák. Most még csak apróságokon kezdjük. Es mivel apróság nem mindig akad, hogy mégis legyen miről Írnunk, gondolunk ki mi magunk olyanokat, amik igazak lehetnének, ha — megtörténtek volna, s mulatságosak is hetetlen volna eldönteni, Páris almája a fölkelő vagy lenyugvó napot illeti-e meg inkább. Azután jő a hold, iparkodik a sűrű felhőkön áttörni, mint azt a távozó naptól elleste, részben sikerül is ez neki, s örömében gyönyörűen világítja meg a tenger ugráló habjait. A láthatár szóién szép fénylő tavat képez, melyből egy széles vonal mint ezűstfolyó hajónkig elhat; azon túl sötét a víz, csak a habok fehérlenek. A csillagok mintegy irigykedve pillantanak le vízben lubicskoló testvéreikre, valószínűleg ők is szeretnének a hűvös habokban megfürödui; le is ugrik egyikmásik az égő magasból, a hullámok körüilog- ják és csókjaikba fojtják. Csak ha sötét este tekint az ember a messze távolba, érez egy kis borzadást; mert úgy tűnik föl előtte, mintha egy széles folyón haladna s körülvéve volna végtelen rónaságtól, melyen egy fa, egy épület, még csak egy karcsú tornyocska sem mutatkozik, hanem csupán egyenes, lapos fekete talaj, melyen a szorgalmas szél rémesen világító üullámbarázdákat szántogat. Valami leverő ennek húzamosb ideig tartó szemlélése; nincs semmi pont, nincs semmi jel, mely mutatná, hogy a sivár pusztaság vege közeledik. Bár a hajó szakadatlan lengése erős mozgást tételez föl, de egész törekvése sisy- phusi munkává válik, mivel mintegy megbűvölve ugyanazon helyhez látszik leszegezve. De mindegy, a tenger ekkor is nagyszerű, mint ezerféle változataiban. A íölséges mindig fölséges. Szép időben, mondhatná valaki, csak megjárja, de csúnya időben, midőn az ég kedvezőtlen s minket mogorva arczczal kucz- kóba kerget, talán az ásítás akkorára nyújtja j lennének, csak az az egy hibájok van, hogy — úgy álmodtuk őket. Ismertem egyszer egy kis fiút, aki oly élénken álmodta azt, hogy katonákat kapott ajándékba s az álom játszi tündére oly híven festé képzelme elé azok szépen felállított sorait, hogy álmából felriadva mindaddig nem akart újólag elaludni, míg meg nem győződött róla, hogy az álmodott ajándék sem ágyacskája körül, sem a másik szobában föl nem lelhető. — A „bakonyi apróságok“ írója is — úgy látszik — ily boldog álmodozóhoz hasonlít. Legalább képzelete oly dolgokat láttatott vele, melyeket mi — képzelet-szegény föld-fiai — a valóságban sehogy sem birunk felfödözni. Néha-néha mi is megfordulunk itt is, ott is; — de még eddig hála Istennek! sehol sem fogadott bennünket avas zsirból készült mécsesnek orrtekerő illata; s habár a petroleum árát illetőleg nem vagyunk is tisztában azon oknál fogva, mert azt vegyesen ó és új mértékkel adják, még azért eddigelé nálunk sem avancirozott a mécses a salon- képes bútorok sorába. — Különben van egy betegség, melyet az orvosok hyperaesthesiának neveznek s melynek következtében a betegesen túlizgatott szervek a valóságban nem létező tüneteket közölnek a lélekkel. Talán ily hyperaestheticus szaglási szerveknek tulajdonítható az is, hogy a t. tudósító a petróleum-lámpát avas mécsesei cserélte föl. Sokkal több figyelmet érdemel azon tudósítás, hogy Zirczen a nagy sár miatt 25 krajezáros faczipőkben járnak. Szorgos kutatásunk utáu sem bírtuk eddig felfödözni a helyet, ahol azokat árulják, vagy az egyéneket, akik azokat viselik. És épen azért azt hiszsziik, hogy nem sokára itt valaki klumpagyárat szándékozik felállítani s a tudósítás csak előre figyelmeztetni akarta a közönséget iparunk ezen újabb vívmányára. Falóban ily nemes vállalat nagy hálára kötelezne bennünket. Köves vidéken lakunk ugyan, de azért utainkra ráillik az alföldi utakat jellemző mondás: „posuerunt lutum supra lutum et dixerunt országút.“ Főleg mi gyalogszerrel járó apró emberkék komolyan kezdtünk már a felett gondolkodni: vajon midőn hazulról ! kimozdulunk, ne vegyük-e elő gyermekkori testgyakordai ügyességünket s ne sétálgassunk-e falábakon az utczák sártengerén keresztül ? Egyébiránt a jótékony karácsony megkönyörül rajtunk. Meghozta nemcsak a havat, de hozott tizennégy foknyi hideget is; és kik eddig sártengerben eveztünk, pihenő korcsolyáinkat szedtük elő, hogy a nemes sportnak egy másik ágában gyakoroljuk magunkat. De nemcsak nekünk felnőtteknek hozott a karácsony sima jégpályát ajándékul, — meghozta az örömeit a kicsinyeknek is. Hisz a karácsony a kisdedek ünnepe! Ekkor született az isteni kisded, ki irántunk való szeretetből emberi testet vön magára, hogy a megváltás nagyszerű munkáját végrehajtva, örökké egy és változatlan tanításában a valódi civilisa- tio és humanismus virágait hagyja számunkra örökségül. A betlehemi istálló fellett megpihent csillag az egész világra szétszórta sugarait s a kereszténység áldásdús világa szét- oszlatá az emberi elmék homályát, szerető kezei széttépték a rabság bilincseit s fölemelték a nőt azon helyre, hol mint a férjjel egyenjogú családanya a családi életnek jótékony központját képezi. A karácsony az anyák szeplőtlen ideálját tünteti fel, a családi életnek szegénységében is megragadó képét tárja fel szájunkat, mekkora annak a halnak van, mely hajónk mellett épen elhaladt? Képzeld magadat egy számosoktól látogatott estélyen, melyen csupán oly egyének vannak jelen, kiket szeretsz s kiktől szerettetel s kiknek társaságából élvet, tanulságot meríthetsz; ha itt unod magadat, akkor mondhatod, unalmas valaha a tenger. Én ilyen embert nem képzelek, ha mégis akadna ilyen csodabogár, annak azt tanácsolnám, menjen barlangba s tegyen úgy, mint a téli álmát alvó medve. A szoros értelemben vett társalgást mindenféle szobamulatság: sakkos-tábla, lutri, kártya, zene, ének, szavalat váltja fel. A mi zongora- művésznőnk, ki hangversenyeket adni ment Amerikába, épen nem volt fukar a szebbnél szebb zenedarabok közrebocsátásábau, a londoni színésznő meg csak úgy szórta a gyújtó couplete-ket. Rám nézve ennél érdekesebb, mert egészen újság volt, az igazi matrózok dala, melyet akkor énekeltek, midőn az óriási vitorlákat a szédítő magasba felhúzták. Két matróz ott lebegett a íőárbocz legtetején, mintha egy magas torony égbe nyúló csúcsán állottak volna, oly törpéknek látszottak, alul húszán belekapaszkodtak a karvastagságú kötélbe ; csak vártam, hogy a szép csendesen, katonásan álló sereg mikor kap az érdekes munkába, egyszerre csak egy érczes bariton hang ütődik fülembe, a festői öltözetű matrózok egyike rákezdett egy melancholikus s mégis tüzes matrózdalra; amint egy versszakot elénekelt, hajrá, mind valamennyien belekapnak az énekbe és munkába, minden erősebb hanghullámra egy-egy rántás történik; vége lévén a versszaknak, az előénekes újra előttünk. Ezért lett a karácsony főleg a család ünnepe: Innen foly az is, hogy annyira szeretjük a fehér karácsonyt. Mert mennél zor- donabb a külső természet, mennél hidegebben süvölt ott künn a vihar: ellentétekben gyönyörködő lelkünk annál kedélyesebbnek találja az otthonos családi kört, annál inkább felüdül a szeretet jótékony melegénél. Ott tíindőklik a világ világosságát a kisded Jézust! jelképező fényes karácsonyfa, s míg gyönyörködve szemléljük a kisdedek őszinte örömét s visszaálmodjuk a gyermekkori ártatlanság édes napjait: mi is ajándékokat nyújtuuk egymásnak ennak emlékéül, hogy az e napon testet öltött Isten önmagát adá nekünk ajándékul s bennünket testvéreivé fogadván a valódi egyenlőség és testvériség magasztos eszméit honosítá meg közöttünk. E szempontokból csak helyeselni tudjuk azt, ha a nevelők már ideje-korán beleoltják a gyermeki szivekbe e magasztos eszmék csiráit s a karácsony keresztény jelentőségét rájok nézve emlékezetessé tenni törekesznek. Épen ezért dicsérettel kell fölemlítenük a zirczi lelkész úr buzgóságát, ki a keresztény érzület élesztőse czéljából már második éve, hogy az iskolás gyermekek által karácson estéjén pásztor-játékokat adat elé. Az idei előadás a tavalyihoz képest több szempontból örvendetes haladást tüntetett fel. Nemcsak a külső kiállítás volt szebb az által, hogy az előadás külön e czélra emelt és díszletekkel fölszerelt színpadon történt, hanem maga a jelenetezés, a kis színészek ügyes, összhangzó játéka, sőt némelyiknél a gyermektől épen Dem várt s ezért meglepő alakítási ügyesség egyiránt tanúskodtak az Ízlésről és fáradságos gondról, melyet a lelkész és főtanító úr a díszletek kiállítása s a szereplő személyek betanítása körül kifejtettek. Jutalmazza meg őket az, kit e pásztori játék oly szépen dicsőített! A kitünően sikerült előadás után, (melyet a szülők kivánatára a két következő ünnepen ismételni is kellett,) a szegényebb és árva gyermekek között apróbb karácsonyi ajándékok osztattak ki, hogy a közös családi örömben legalább némileg ők is részt vehessenek. — Egyébiránt azon szomorú kép,, melyben a „Veszprém“ egyik múlt évi száma a megyei árvák ügyét feltüntette, — örömmel mondhatjuk — a zirczi árvákra épen nem illik. Mert a jelenleg buzgó árvagyám tíz évi gyámkodása óta nemcsak hogy az árvák pénzei teljesen biztosítva kamatoznak, hanem ugyané tíz év alatt tőke és kamat fejében az árváknak nem ócska szűr és törött kocsi, hanem több mint harminczezer forint készpénz fizet tetett ki. — Ha azonban másutt valóban oly szomorúan áll az árvák ügye, mint azt az említett czikk lefestő, azt hiszem, az senkit sem lephet meg. A példa vonz. S miért ne vounák el egyes gyámok az árváktól az őket megillető vagyont, mikor őket erre országos példa bátorítá: az erdélyi katholikus árvaház iránt követett eljárás? Valljuk meg, hogy biz ez a vallás nélküli morál egyik fanyar gyümölcse. Avagy nem ennek tulajdonítandó-e az, hogy a felső megyékben megalakult s szépen virágzó mér- tékletességi egylet hivatalosan betiltatott, mivel ez által a pálinkafogyasztás s ennek folytán az árusok jövedelmi adója csökkent? Pedig hogy magyar népünk közt is mennyire szükségesek volnának a mértékletességi egyletek, eléggé bizonyítja néhány bakonyi magyar falú, hol a lakósok pénze és vagyona lassanként kezdi, míg ő énekel, általános nyugvás, azután újra rágyújt a chorus, és a vitorla minden rántásra egy-egy lábnyira emelkedik. Ha az egyik dalt elvégezték, rákezdenek a másikra, mert az irtóztató vastag árboczok főlebb húzása sok erőbe de sok időbe is kerül, mit én legkevósbbé sem rösteltem, mert annál hosz- szabb ideig gyönyörködhettem a gyönyörű dalokban, és nézhettem az egészségtől majd megcsattanó matrózok izmos karjait, melyek a legkülönbözőbb alakú vörös és kékszínü tä- tovirozásokkal valának ékítve s egész koszorúkat, várakat, hajókat, betűket ábrázoltak, némelyek még újjaikon is hasonló jelvényeket viseltek. A matrózok szívindító dala az utasok némelyikét úgy meghatotta, hogy szinte könyeket facsart szeméből; nem úgy a kapitányt, ő katonás, kemény legény, egy perczig sem engedi a legénységet pihenni, a nehezebb munka után mindenféle aprólékos foglalkozást gondol ki számukra: most épen a hajó karzatát festik hófehérre, úgy hogy bátran vetekedik a tenger gyönyörű habjaival, máskor a hajó oldalait mázolják ébenfeketére, a vitorlákat igazítják, feszítik vagy varrják, mosnak, törülgetnek, söpörnek, szurkoznak, kóczot tömnek a lyukakba, a rezet tisztítják, szép aranyossárga köteleket, ponyvákat, hágcsókat, lánczokat helyeznek ide-oda, levegőt bocsát- nak egyszer itt, másszor ott a hajó gyomrában ékesen elhelyezett tömérdek kereskedelmi czikkekre, majd a csónakokon,* majd az árboczok szédítő tetején akad valami igazítani való, szóval mindig tesznek-vesznek valamit. Nagy József,