Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1866-08-26 / 9. szám
*AA/VÍ\flP 69 jin/VKw lyu polgártól — mi izraeliták pedig csak ezen osztályhoz akarunk számíttatni — közcélokra fordítandó áldozatokat követel. A középosztályu polgár egyedül az Ö maga jólétén, vagyona szaporításán, ártatlan örömök élvezésén s gyermekei becsületes nevelésén munkál s munkáljon, s ha ezt lelki tehetségével, testi erejével becsületesen teszi, akkor hazája legjobb s leghasznosabb polgárának nevezhető. Mert amint a folyam patakokból, a patak csermelyekből, ezek viszont a parányi vizi erekből származnak, úgy az állam közjóléte, gazdagsága s felvirágzása a polgárok egyenkénti jólétükből ered, s ha igy van, akkor soha sem apadhat ki. A brittaniai nép életmódjának leírásában olvastam egyszer, hogy ezer Britt közül alig egy található, a ki közügyekkel egy cseppet törődnék; mindenkinek a maga jóléte az egyetlen célja, mely után törekszik; és mégis ezen nép a leggazdagabbak, a legműveltebbek egyike. A már nevezett vezércikk tisztelt írója is ilyen eszmejárásnak ad velős kifejezést, mondván: „A földműves, ki éjt, napot telkén tölt s munkálkodik ; az iparos, ki tőkéje mellett reggeltől estig szorgalmasan űzi foglalkozását, nagyobb honfi, mint bármely urodalom- tulajdonos, ki bár ezreket áldozzon közcélokra.“ — Cikkem ezen részének záradékául szolgáljon egy hires német bölcs s költő életszabálya, mely igy kangzik: Möge jeder, still beglückt, Seiner Freuden warten ; Wenn die Kose selbst sich schmückt, Schmückt sie auch den Garten. Cikkem bevezetésében mondám, hogy soraimhoz kötött szándékom nem csak a vádak visszautasitása, hanem egy biztosabb útnak kijelölése, mely jobban veze- tend a magasztos célhoz, t. i. az izraelitáknak hazánk nyelve, irodalma, művészete s minden közügye iránt lel- kesitéséhöz, felbuzditásához. Újra hivatkozom a vezércikk tisztelt Írójának egyik mondatára, mely igy hangzik: „Az irodalom a felnőttek iskolája s mi egy jó elemi iskola fundamentomait óhajtanok lerakni.“ Ha az irodalom iskolája a népnek, akkor természetesen következik abból, hogy szerzőinek az az a nép tanítóinak a legjobb s kipróbált tanmódot kell követniök. Ezek ne utánozzák tehát a régi iskolamesternek azon elitéit s kiküszöbölt tanmódját, mely abból állott, hogy az iskolakirály bottal verte be a tanoncba a leckét, minduntalan szidá, piron- gatá a szegény gyermeket, nyájas pillanatot soha sem vetvén rá. Az újabb, józanabb s szebb gyümölcsöket hajtó tanmódnak ellenkező modora van: először elismeréssel van a tanuló iránt, ha a feladott lecke bár legkisebb részét megtanulta, s örömest dicséri azért; másodszor nyájas s felbátorító szavakkal inti a gyermeket a még hátra levő résznek betanulására. A tanuló azon elismeréssel felbátorítva, egész erejével és erős akaratjával adja magát az újabb tanulásra. — A nagyon tisztelt cikkíró vallja, „hogy az izraeliták a magyar nyelvet tökéletesen értik s beszélik“; hát ez nem érdem-e ? avagy az a szerencsének adománya, s nem inkább a fáradság eredménye ? — Továbbá vallja, „hogy a veszprémi izr. iskolai ifjúság ma- gyar-rá alakult uj nemzedékké vált,“ mi is a szó szoros értelmében igaz és semmi túlzás nincs benne; mert az ifjúság nagyobb része már nem érti a német nyelvet, s értse bár, mégis magyar feleletet ád a német kérdésre is. Hát ez nem haladás ? nem simulás a magyar nemzetiséghez? S ha az igen tisztelt cikkíró tudná, milyen küzdelmekbe került ezen egy pár év alatt nyert eredmény?! Avagy illedelmes és célszerű tanmód-e, ha a P. N. 174. számában közlött szarvasi levélben, a toborzásról azt olvassuk: „vannak egyébként kiszolgált, erőteljes katonák, iparos segédek, vannak cigányok, sőt van zsidd is, mely fajnak pedig szintúgy komája a katonaság, mint a cigánynak a paraszt munka.“ Nem akarok példákat előhozni az izr. nemzet hajdani korából, midőn ezen nemzet vitézsége minden más nemzetével kiállotta a versenyt; csak korszakunkra hivatkozom. Midőn az európai összes hadseregben több izraelita szolgál százezernél; midőn az ausztriai seregben 25000—30000 izraelita katona van s eddig nem hallottuk, hogy zászlóikat gyáván elhagynák, vagy társaiktól a vitézségben felülmulatnának — az ilyen tényállással szemközt oly sértőleg s megvető- leg beszélni az izr. katonáról, s pedig egy, udvariasságára oly nagyottartó hírlapban, mint a P. N., ez, véleményem szerint, inkább megérdemelné, hogy a világ nyolcadik csudájának neveztessék, mintsem az, hogy B.-Füreden az izr. vendégek a magyar színházat igy vagy úgy látogatták! — Ha tehát minden törekvésünk dacára, dacára annak, hogy az iskolai ifjúság tökéletesen magyarosítva vagyon, a hazai nyelvtől idegenkedést hánynak szemünkre, jogosultan kéi’dezhetnék az öregek „a héber egyház ügyeit vezető értelmiségtől“: nemde tanácsodra idegenítettük el tőlünk kedves gyermekeinket; mert nyelvük nem a mi nyelvünk; de mit értünk el ezen roppant áldozatokkal? Mi öregek nem tanulhatjuk meg már tökéletesen a magyar nyelvet, ép úgy mint Márké, Bánd lakosai, s a hazánkban lakó több millió más nyelvűek; de mégis mind ezek élvezik az egyenlőséget, tőlünk pedig megtagadják azt, az Isten tudja milyen újra feltalált okok miatt! Mit felelhetne az értelmiség ilyen kérdésre? Lehetne-e rósz néven venni, ha csüggedne törekvésében s abban hagyná az egész munkát? De mi nem csüggedünk, a jelölt utón tovább is haladunk ; mert biztos remény kecsegtet, hogy ezen utón a magasztos célt: az izraeliták magyarosítását, elérendjük, s két-három évtized után, a mi pedig egy nemzet életében csak egy pillanat, utolérjük mindenben a haza ösz- szes polgárait; és csak azon kérésünk van: legyenek a népvezetők is elismeréssel, vagy legalább türelemmel irántunk. Mi magyar izraeliták nem fajultunk el a Francia-, Angol-, Olasz- s Németországban lakó testvéreinktől: ha ezekből jó hazafiak lettek, a mi világszerte elismertetik, mi is azokká leszünk! , Hochmuth Abrahám. helybeli izr. lelkész. Utasítás. A veszprémmegyei inségügyben alakult járási bizottmányok részére : 1. Az inségügyében mai napon megalakított járás bizottmányok elnökei megválasztatásukról folyó augusthó 24-ig mulhatlanul értesitetvén, az értesítés vétele után számítandó 48 óra alatt az összes járási bizottmányi tagok összehívása után bizottmányi ülést tartsanak, ott a járásbeli községeket az egyes bizottmányi tagok között felosztván, a községi bizottmányokat, a községi lelkészek, úgy értelmesebb lakosok és elöljárókból, a mennyiben a községben az ínség fenforgása folytán ily bizottmányok alakítása szükségesnek mutatkoznék, szinte legfeljebb 48 óra alatt megalakítsák; mely megalakítás alkalmával egyszersmind az érdemben is biztos tudomást szerezzenek, váljon az ínség által sújtott lakosság az őszi termények elvetéséhez szükséges vetőmag beszerzésére mely összeget kívánna az e végre az országos alapból Veszprémme- gye javára kölcsönül engedélyezett összegből: a minta
