Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1866-08-05 / 6. szám
"aaaaT 42 jinn*** megye közéletének közlönye akar lenni, vezetését, egyetértve a szerkesztőséggel — elvállaljuk. Azt hisszük, lapunk kifejezése lesz a megye közszellemének, mihelyt — s tán nem sokára — a megyék sorompói megnyilnak. S bár beteljesednék óhajtásunk, hogy helyes eszközei lehetnénk ama nagy célnak, mely nem más, minthogy mielőbb az időszaki sajtó terén is minden helyhatóság közszelleme külön, önálló életet éljen; külön* önálló közlönyben nyilatkozzék. S reméljük, hogy e cél lebegvén szemeink előtt : a fővárosi sajtó részéről is nem kicsinylés, hanem elismerés és lehetőleg segédkezéssel találkozunk. ________Eötvös Károly. Eg y észrevétel. Úgy halljuk , hogy megyénknek egy magasabb rangú hivatalnoka a napokban állásáról lemondott, állítólag azért, mert azt hazafias érzelmeivel most már megegyeztethetőnek nem tartotta. S úgy halljuk, hogy példáját egyéb megyékben is követni szándékolják vagy szándékolták. Tiszteljük az egyéni elhatározások indokait s azokat a közvélemény itélőszéke elé állítani nem bírunk sem az inquisitio jogával, sem a sziveket és veséket vizsgáló képességével. De a tényre van egy észrevételünk. Az indokok, mik a jelen rendszer alatt szolgálni felhivák sőt kényteték az egyeseket, véleményünk szerint ma is állanak. Ha tehát hazafiság volt az őszön állást foglalni: úgy az ma azt megtartani, ha nem volt: a kilépés sem az. Tudjuk, hogy tekintélyes párt van a megyében, mely az őszön nem vállalkozók közszolgálatra s nem helyeslé a vállalkozók eljárását. De meg vagyunk arról győződve, hogy e pártnál is erős visszatetszéssel találkozik azok elhatározása , kik helyöket most akarják üresen hagyni — elismeréssel semmi esetre sem. Ha valamikor: most nézünk bajokkal terhelt, ínséges jövő elé. Ha valamikor: most van szüksége a népnek a kormány és hatósági közegei mindennemű segélyezésére. Tehát a kormányt s a népet a tiszti változás zavarainak is kitenni ma: kétszeres hiba lenne. X. X. Vidéki iparunk hiányai. i. Van a telivér magyar iparosnak egy átkozott rósz ősi szokása, a mitől a mostani szerencsétlen időkben sem tud megválni, vagy azért, mert nem látja be annak az iparra gyakorolt káros befolyását, vagy ha belátja is, követi apjának, nagyapjának példáját, nem akarván sem jobb, sem roszabb lenni azoknál. S e rósz szokás abban áll, hogyha szerét teheti, ipara mellett azonnal földmivelésre vagy szőlőtenyésztésre veti fejét s ha örökségkép nem maradt rá vagy egyébként nem tud szerezni: inkább haszonbérel földet, csakhogy a nélkül ne legyen. Különösen a kiválólag magyar iparosok, mint a csizmadiák, molnárok, szíjgyártók, magyar szabók, takácsok, kalaposok, csapók, kötélgyártók, szűcsök, kádárok, bodnárok, csapók , kovácsok stb. meg nem tudnak élni — legalább magok azt hiszik — ha némi földészettel is egyúttal nem foglalkoznak. Pedig e mellékfoglalkozás egyaránt károsan hat az iparművek minőségére, mennyiségére, az iparosok szorgalmára, a tőkegyűjtésre, végre magára az iparos élet köz szellemére is. Nem kell valami nagyon éles ész belátni, hogy sokkal gyorsabban készítheti a sokkal finomabb, idomosabb , tetszetősebb iparmüvet az az iparos, ki télen úgy mint nyáron folytonosan műhelyében, asztala vagy tőkéje mellett dolgozik, mint a ki a mezei munka idején félbeszakítja rendes foglalkozását s napok, hetek számra nemcsak hogy maga nem űzi tanult mesterségét, hanem még segédjeinek sem nézhet folytonosan utána s az azok fölötti őrködést szakavatatlan nejére vagy gyermekeire bízza. Derekát meghúzza a kasza, kapa, kezét feltöri, eldurvitja a mezei vagy szőlőmunka, | kedélyét, gondolkozását eltölti a természet lassú ! működésének örvendetes , vagy elemi csapások által megszakgatott szomorú szemlélete. Elméjét szórakoztatja s elvonja saját iparának tökéletesítésétől a szántóföld vagy a szőlő, miáltal történik aztán, hogy a kényesebb igényű osztályok sok tagja vidéken nem lelvén kellő, vagy Ízlése szerinti minőségű iparcikkeket, azokat gyakran Pesten, vagy Bécsben, szóval nagyobb városokban rendeli meg. Kell-e kiáltóbbpélda,mint az, hogy hajdanában a magasabb igények által használt csinos magyar csizmákat kizárólag a csizmadiák áiliták elő, most pedig leginkább a nem annyira magyar elemű vargák készítik ? s igy a hasznot is ők teszik el ? Kell-e kiáltóbb példa, mint az, hogy az úgynevezett magyar szabók ez időszerint leginkább a köznép s legföljebb hajdúk, kocsisok számára dolgoznak , nehány, tiszteletreméltó kivétellel, mig a miveit osztály leginkább az ugynevett német szabóknál teszi megrendeléseit? Bizonyára nem más okból, mint, hogy ezek a mezei munkával nem foglalkozván, finomabb, tisztább munkát képesek produkálni?
