Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1866-12-16 / 23. szám
« "tfiAA/VP 185 JlfUvwt le. Barcza Gábor m. k. sámos ügyvédikar a na- áltó ügyvéddel szaporo- aásik Eötvös Károly ur. nem mondhatunk egye- as 6-ik énekében kisfiá- legyenek különbek aplebb múlt hetekben te- tolvajlás vitetett végbe. Egy nő ugyan is közönségesen ismert tekintélyes házak nevében kért boltokban s egyébb kereskedésekben is élelmi, fény űzési s ruhanemű czikkeket, s midőn az illeti! kereskedők az állítólag vásárló házaknál kopogtattak: onnan azon választ nyerték, hogy a vásárlásokról mit sem tudnak. Végre tetemes csalások után Vizner J. kereskedésében, hol épen üzelmeit akará folytatni, lépre került a jómadár, s most a hűvösön elmélkedhetik azon közpéldabeszéd igazsága fölött „addig jár a korsó a kútra míg egyszer eltörik.“ Az eltolvajlott tárgyak úgy halljuk nagyobb részben megkerültek. Románcok. I. Büszke volt .... Temetőben virágos akászfa. Örült ifjú el-eljár alája. Örült ifjú lantot tart kezében. Úgy zeng, úgy bong, oly szomorún, oly szépen. Beatus Tile. Pillangót fogott a sik mezőkön. Üdvözlő a hajnalcsillagot. Koszorút kötött a gyöngyvirágból, S koszorúja homlokán lakott. Fönt magasba! .... font a bércek ormán! — Oda vágyott, szive oda vonzá. Büszke volt .... Hő szérelme gazdag volt szivében. Bánatának széles tengerén Visszatükrözött a nap sugára: Boldog volt a dal szelíd ölén. — Apja, anyja lángra gerjedének, Atokverte messze útra méné .... Büszke volt .... Visszajött az ismerős vidékre. Ismerős vidéken megbotolt. A mi útját állta, a mi szivén Döfte: kedvesének sírja volt. — Elpihent, niuc*ien keresztje, sírján Szellő sóhajt, árva füvet hintái .... Büszke volt. II. Örült dalnok. Temetőben virágos akászfa. Örült ifjú el-eljár alája. Örült ifjú lantot tart kezében. Úgy zeng, úgy bong, oly szomorún, oly szépen. Volt neki egy csalfaszép kedvese. Messze földről eljött, hogy szeresse. Odahagyta erőtlen jó anyját. Jó anyjának meg is ásták a sirját. Jó anyával csalfa lány cserébe, Csalfa lánynyal bubánat fölér-e? Lantja zengett édesbús keservet. Csalfa leány hogy is tudna szerelmet? Szép volt a dal — bánatos szavára Összerendült a hamis leányka. Hosszú is volt, nem csoda, ha végre Olthatatlan bú szállt a lány szivére. Csillag hullott, sötét lön utána. Elszenderült a hamis leányka. A ki látta: köny tolult szemére. Sötét éj szállt ifjú dalnok szivére. Csevegések. — Az én nevem— szólt fontos képpel — az én nevem Szentesi Kis Ferencz, s lakom Szentes városában, Csongrád vármegyében. Ott van nekem egy kis tanyám, harmincz-negyven hold az egész, nem több, azon éldegélek családommal eggyütt, szegényesen, összehuzódva, a mint telik. Van nekem kint a tanyán egy malmom, szél és lóerő hajtja Összekötve, az egészben az a legnevezete1 sebb, hogy saját magam együgyü találmánya. Azért néztem a múzeumban oly soká azt a malommintát; mert az ' enyém sokkal tökéletesebb. Hajh uram — folytatá hatalmas sóhajtással — én | tudom azt csak, meg a jó úristen, mennyi bajom volt e ta- | lálmánynyal. Nem elég, hogy évekig vesződtem vele, napjaimat s legjobb erőmet pazarolva rá, hanem, mig készült j gúnyoltak vele s most, hogy készen áll, legjobb barátim, saját testvéreim, legközelebbi rokonaim ellenségeimmé váltak, puszta irigységből. De az mind nem volna nagy baj, hanem nagyobb az, hogy nagyon szegény vagyok, nagyon szegény. A tavali szárazság miatt, mely a fél országot nyomorba dönté, nem termett egy szem gabonám, az : idénre nem vethettem el íöldeimct s most ismét kenyér I nélkül vagyok szegény családommal. S még ez sem volt í elég. Irtózatos vihar neki jött malmomnak s össze toré azt. ; Most már nincs semmim, miből fölépítsem. Privilégiumot ígért a csongrádmegyei administrator s most azért jöttem ; Pestre, hogy sürgessem a Helytartótanácsnál, talán ha a szabadalmat megkapom : nyerek vele vagy belőle valamit. 1 S azért kérem meg kigyelmedet, jó uram, mint jártas embert: vezetne el engem a Helytartótanácshoz s igazítana engem útba, mert bizony, ha ezt megtenné, nem rósz emberrel tenne jót. — Ez atyámfia mind könnyen megtörténhetik, de pár napba belekerül, van-e pénze magát eddig Pesten fönntartani ? — Nincs nekem uram. Hatvan esztendős ember v£t- gyok s gyalog kellett Szabad-Szállásig jönnöm a vasúthoz, mert épen csak a vasúti dijra való pénzecském volt. Hanem hoztam egy kis élelmet a tarisznyámban elég lesz az mig kell. — Hát éjjel hol szokott hálni? — Vidacsék gyárában. — Honnan ismeri ezeket? — Históriája van annak uram. Röviden csak any-
