Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1866-12-02 / 22. szám
2 kész ur elleni vádomat legtávolabbról is támogatta volna ; s én mégis a legalaptalanabb gyanúsításokat is képes vagyok bebizonyult tények gyanánt a nyilvánosság elé vinni, nem gondolva azzal, bogy másnak becsületét ily módon megtámadni legalább is lovagiatlanság. En a vizsgálati irományokat soha nem olvastam, mi van azokban? nem tudom, de nagyon elhiszem, hogy az eddigi visgálat a lelkész urat nem terheli, sőt, ha terhelné, azon tudnék csodálkozni. De akármint legyenek is az eddigi vizsgálat iratai szerkesztve, a nép szava, mely, ha magára hagyatik, Isten szava, most is a csöglei lelkész urat vádolja, a haldoklókés sebesültekFelső- Iszkázon minden legkisebb erőltetés nélkül csöglei lelkész urra utaltak, ha bár később otthon betanítva máskép vallottak is, a csőszi uradalmi vadász előtt két csöglei ember szinte lelkész ur ellen nyilatkozott, ha bár otthon agyonveréssel fenyegetve, máskint vallottak is későbben, és az a hosszú budás, szakálos ember leírása is, kit némely tanuk emlegetnek, nagyon quadrál lelkész urra. — Mindezek nem mondom, hogy elegendők arra, miszerint pálczát törjünk fölötte, de elegendők arra, hogy a vizsgálat egész szigorral ellene is kiterjesztessék és a törvény korláti közt minden mód megkisértessék, mely ezen iszonyú bűn elkövetőjét világosságra hozhatná, — és pedig annyival inkább, mivel ha sikerül is csöglei lelkész urnák e vád alól magát kitisztitani, de abból, hogy ő papi személy létére a törvény és megyehatósági körrendelet tapodásával fegyveres csapatot vezényelt a választásra, s azzal oly helységen vonult végig, melyre nem is lett volna útja, magát tisztába tenni nem fogja. Hogy pedig az ügy nyilvánosságra hozatott, annak nem én vagyok az oka, hanem K. M. ur, ki ezen a b. törvényszék elé tartozó ügyben hir- lapi tért választani idétlen expectorátiókra jónak látta, én csak akaratom ellenére lettem bele ugratva; s azért elmondhatják róla méltán hitsorsosi: ments meg Uram minket a túlbuzgó ügyetlen baráttól! Azon mosdatlan darabosságok közt, mikkel K. M. urnák utóbbi észrevételei elárasztva vannak, több oly kifejezések fordulnak elő irányomban, melyeknek, úgy látszik, se értelmét, se korderejét fel nem fogta, sem alkalmazhatóságukat meg nem fontolta, hanem valamely hírlapból kikapva, szokott könnyelműséggel papirosra tette, ilyenek a többi közt ezek: „oly ellenféllel van dolgom, ki a fegyvert nem igen válogatja“ — „semmitől vissza nem rettenő bátorsága“ — nagy járatlanság, s még nagyobb fokú rósz akarat sat. Felhívom az olvasó közönséget, Ítéljen köztünk hideg vérrel, a felhozott kifejezések kettőnk közül melyikre alkalmazhatók? Én K. M. ur ellen hivatalbeli visszaélések és tovább már nem tűrhető önkény kedések miatt f. é. apr. 3-ról keltezve adtam be a megyei törvényszékre első vádiratomat, és ellene tiszti vizsgálatot kértem. Nem saját ügyemben tehát, mert ez február végével be végzett ténynyé vált, hanem mások mellett léptem fel ellene, kiknek világos igazságuk melletti elnyomatását ősz vetett, kézzel közönbösen nézni, tőlem gyávaság lett volna. De azért mégis más nevével takaródzni nem akarván, magam nevem alatt nyilt sisakkal léptem fel ellene, a mikor K. M. ur hivatalnoki mindenhatóságának teljes képzeletében és gyakorlatában is benn volt, s vádjaimat szabatosan formuláztam. Ezt elfogulatlan olvasó másnak nem nevezheti, mint férfias nyíltságnak és bátorságnak. Az erre hozott megyei törvényszéki határozatban megnyugvásomat nem találhatván, azt a m. kir. táblára íölebbeztem. Ez nem volt más, mint törvény adta kétségtelen jogom használása. A m. kir. tábla megváltoztatván a törvényszék határozatát, ennek folytán okiratokkal támogatott újabb adatokat szinte szabatosan formu- lázva terjesztettem a megyei törvényszék elé. Ez az első föllépésemnek természetes következménye. Hogy e hirlapnak 16. számában közlött válaszomban keserű igazságokat kellett K. M. urnák olvasni, annak ő maga az oka, ő kezdte meg a hirlapi polémiát, nem én. Tu Tas voulu. Kérdem, hogyan lehet ily tényállás mellett az idézett kifejezéseket reám alkalmazni? Ellenben vizsgáljuk, ha azok ő reá nem-e inkább alkalmazhatók ? a) Első vádiratomra a megyei törvényszékhez beadott nyilatkozatában K. M. ur a hivatalnoki képzelt omnipotentia mögé bújva nagy lármát üt a tisztviselői tekintély aíáásása miatt, nem gondolva meg; hogy a tisztviselői tekintélyt nem az ássa alá, a ki a visszaéléseket feljelenti, hanem az, a ki azokat elköveti, — és ellenem nem kevesebbet, mint bűnvádi eljárást kér. E nyilatkozatát nem olvastam ugyan, mert azt megszerzésre s megolva- sásra érdemesnek nem tartottam, de, hogy az abban felhozott indokok csak nevetségesek lehettek, azt maga a dolog természete mondja, a törvényszéknek és kir. táblának e részben öszve- hangzó elutasitó határozataik pedig constatálják. b) Maga a dolog természete mondja, hogy a törvény előtt fenforgó ügy hirlapi polémia tárgyát nem teheti — s mégis K. M. ur azt a hirlapi térre ránczigálta, és pedig egy még eddig nem nagy olvasó közönséggel biró vidéki hírlapban, melynek én eddig előfizetője nem vagyok, úgy hogy, ha történetesen egy jó barátom vélem nem közli, nem
