Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1866-11-25 / 21. szám
«wxnA/lP 171 JIRAaaw H. E. kisasszony emlékkönyvébe. Kérdezém a lányt, ki azt szerette, A kinek hamis volt szive, lelke: „Lányka! arcodon pír S játszi fény honol: Szótlan mégis mért vagy — Mért szomorkodol ? “ „Újra láttam ötét, Újra lángolok, Újra hütelen lesz S újra meghalok!“ így szállott a lány, ki azt szerette, A kinek hamis volt szive, lelke. Beatus Ille. V. Rafael halála. (Folyt, s vége.) „Es igy, kedves Rafaelem“ végzém be szavamat „tekintsd azon részvétett, melyet a legmagasabb ép úgy, mint a legalacsonyabb egyiránt érez irányodban, mintegy kötelezettségül, bogy még soká, soká maradj köztünk.“ Fájdalmasan mosolygott. „Fogod tenni, kell, bogy tegyed“ szólalt fel ekkor Castiglione. „Gondold meg, hogy azok által, miket már végzél, mély sóvárgást keltettél föl bennünk a jövendőre nézve. Gondolj kedvenc tervedre, bogy a classicus Romát márványpalotáival és templomaival újra fel akarád építeni !“ „Igen, azt akarám,“ válaszola, „és ha isten tovább engedett volna élnem, az nekem sikerült volna.“ „Te úgy beszélsz — mondám neki szelíd szemrehányással — mintha már sohasem akarnál fölgyógyulni.“ „Oh atyám — mondáö — nem válók én el könnyen. Ha én nektek leírhatnám azon sóvárgást, mely néha megragad, hogy az elválás napját késleltessem. Mennyire csüg- gott lelkem az utolsó napsugáron, mely ama dombon rezgeti Oh szép a világ, mily szép az emberi arc. És most azoktól örökre el kell búcsúznom, aludnom, aludnom minden remény nélkül a holnapra!“ „Kedvesem,“ — felelék — ne felejtsd, hogy ma halt meg az Üdvözítő értünk, hogy a földöni küzdelemből örök napra ébredjünk.“ „Hogy tudnék róla megfeledkezni, kinek mindent köszönhetek“ — válaszolt ő — „De — folytatá halkan — a küzdés is szép volt.“ Kis időre csend állott be. Castiglione kezét ragadá meg. De Rafael a nyitott ablakon keresztül a tulnan látható dombokat szemléié; a nap már lealkonyodott volt és csak a csúcsok ragyogtak még enyhe fényben. Azután tekintete — és világosan látható volt, hogy gondolatai is — a földről a violaszinü égre emelkedtek fel, odáig, honnan az esti csillag a túlvilágnak hírnöke gyanánt, feléje köszöngetett. „Látni fogom Danté“-t, mondá egyszerre. E pillanatban a jelenlevők egyike félrevoná a függönyt Rafael utolsó festményéről, mely fekhelyével szemközt a falon függött. Ez, mint tudod, egy oltárkép, mely Kristus megdicsőülését ábrázolja ... A halhatatlan műnek s a haldokló mesternek látása, a festmény tárgya, úgy az összes többi mély jelentőségű történtek oly lélekrázó hatással voltak ránk, hogy hangos sírásra fakadtunk. Rafael vonásai most gyors változásnak indultak; még beszélt, de csak nagy nehezen s összefüggés nélkül, habár ihletten. Kétszer haliám tőle Plato szavait. „Szép a küzdelem jutalma és magasztos a remény.“ Téged is jelenlevőnek képzelt és kért, hogy tennéd kezedet homlokára. Giulio, a festő, leborult ágya előtt és lelki fájdalmában föl-föl jajdult; én pedig a többieket felszólitám, hogy térdelnének le velem s imádkozzanak a haldoklóért. Még egyszer — kettőtől támogatva — emelkedett fel Rafael és szemeit tágan kimeresztve az űrre — „Honnan jő e fényes nap“ — dadogá. „Rafael! — kiálték s mindkét kezemet feléje nyuj- tám. „Ismersz-e még? hogyan érzed magadat?“ Egy időig úgy látszott, mintha nem hallott volna, azután azonban ezt lehellé -— s arcának a halálküzdelem dacára csöndes kifejezése szava mellett tanúskodott : „Boldogan.“ Többet ezután nem beszélt, hanem hallgatag küzdé végig az utolsó küzdelmet.-----Eg észen sötét éj volt már, midőn egy hang, az ünnepélyes .csöndet félbeszakítván, mondá: Rafael megVeszprémmegye írói r XVI. Kárász Adám. r Született Kárász Adám Palotán 1747. novemb. 26-án. Tanulását szülővárosában kezdte s 1760-ig folytatta, a mikor Pozsonyba vitetvén ott két-, Modorban Öt s ismét Pozsonyban öt évet töltött. Felsőbb tanulmányai végeztével Felpécre ment, hol egy évig mint segédtanító foglalkozott; innét a wittenbergi egyetemet kereste fel s szakmájának szorgalmas buvárlata végett két évig tartózkodott annak kebelében. Wittenbergben találta a ba- konyszentlászlói ág. hitv. gyülekezet meghívó levele, s ez okból haza is jött, de itthon örömestebb vette a felpéci ekklézsia ajánlatát, hova 1775-ben1) fel is szenteltetett. 1781-ben II. József engedménye folytán számos prot. egyház nyerte vissza létezhetési jogát s ezek közt volt a kőszegi is, mely első lelkészeid 1783-ban Kárászt hívta meg. li 81-ben egyházkerületi főjegyzővé, 1786-ban középvasi esperessé választatott, 1791 ben a nemzeti zsinatban mint az egyházak küldötte vett részt, 1796-ban püspökségre kandidáltatott, 1800-ban utasításokat vett jegyzői hivatala felöl, mig 1809-ben1 2) be végezte életét. Nyomtatásban megjelent dolgozatai: 1) Egy imája jött ki Egyházi Gyűlés alkalmatosságára Horváth Sámuel Imádságos könyvében (Győr, 1799.) a 309, 310 d. lapon. 2) A jobb részt választó Mária. Halotti Predikátzió, néhai T. N. V. Karcsay Sámuel ur sat. Hitves Társának T. Janeczkay Mária Asszonyságnak eltemettetésére sat. mondatott Kárász Adám által. Posonyban, 1805.8 r. 201.3) 1) Hrabovszky müvében. A dunántúli aug. superint. prédikátorai. Veszprém (1806) 19. 1. sajtóhibából 1773 áll. 2) Id. műnek azon példányában, melyet én a veszprémfelso vidéki ág. egyház megye könyvtárából használtam, kézirati oldaljegyzésbe van téve Síkos István lelkész kezétől, kié egykoron a példány is volt szerző ajándékából. 3) Hrabowszky Gy. id. m. 109. 1.
