Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1866-11-11 / 19. szám
•nnnAflflJ1 150 JIA/Vwv közhöz soha sem folyamodtam, s ez évben Pesten nem is lévén, idézett előadását csak felizgatott képzelő tehetsége által teremtett álomképnek tekinthetem; ily körülmények között pedig higyje el, az ö mesék országába kalandozó, de alacsony röptű phantasiája sokkal bámulatra méltóbb, mint az én általa is csodált phlegmám.3) Veszprémben, 1866. October 26-án. Kenessey Móricz. legyünk elismerők a régészeti búvárok iránt! A régészeti kutatás s hazai történetünkre fényt derítő okmányoknak nyomozása oly mező, melyen az aratásra való gabona sok, de az arató a gabonához aránylag igen kevés. S ez nem csuda, mert daczára e bibliai igazságnak: „ méltó a munkás a maga bérére“ azoktól, kike téren munkálkodnak, meg van tagadva a munkásságnak anyagi jutalma, bére. Nem elég, hogy önhasznot nem leső munkálkodások által lelkileg, szellemfárasztó mőküdéssel áldozatosaknak a közjó oltárára .... hanem anyagilag is nekik kell az áldozatot meghozniok, mert a kutatás, az okmányok után járás az időáldozat mellett pénzáldozatot is igényel, s ha csak oly nagylelkű Moecenások nem találkoznak, minő a győri püspök Simor János ő méltósága — kik a kiadás költségeinek viselése által anyagilag segédkezet nyújtanak — azon esetben még a fölfedezett értékes kincseknek — a nagybecsű okmányoknak — kiadás általi közkincscsé tételétől elválhatlan anyagi terhek egész súlya is a nyomozókra nehezedik, mert fájdalom! az okmánytárakra igen kevés még hazánkban a vevő, — kevesebb, sem mint az eladott példányokboli jövedelemmel fedezni lehetne a kiadási költségeket. Innen magyarázható ki, miért van oly kevés munkás e téren, melyen a hivatott erők — képességek áldást- hozólag, történelmünkre fényt deritőleg működhetnének. Részint a nyomozók kevés volta, részint a régészeti mezőnek — kivált az 1848-ik év előtti korszakban — az aratásra anyagi áldozattal is kész nyomozók előtti elzártsága, a levéltáraknak a tulajdonos családok és testületek általi féltékeny őrizése, s oly szentek szentéül tekintése, melybe csak is a tulajdonosnak volt szabad belépnie . . . okozta azt, hogy sok magas értékű — nagy becsű okmány ha el nem veszett is, de nem is volt értékesíthető, rejtett kincsül hevert a levéltárak zárt szekrényeiben, holott közkincsó tétele esetén nevezetes tényezővel szolgálhatott volna a magyar történet jól megírásához. Most, midőn a levéltárak nyitvák, mert megszűntek azon okok, melyek a tulajdonosok anyagi érdekeinek megtámadhatás elleni biztosításáért idegenek előtti zártságokat szükségessé tették: óhajtandó, hogy szaporodjék azon szakavatott s lelki úgy mint anyagi erejükkel áldozatra képes és kész hazafiak száma, kik a levéltárakbani búvárkodásban, azok rejtett kincseinek napfényre hozatalában és közhasznúvá tételében gyönyörködnek. Ily szakavatott búvár, szenvedélyes okmánynyomozó megyénkben tudtommal csak egy van: Véghely Dezső, ki ifjú kora dacára már is a tudományos világ 3) Ilyetén hang megszokott például az angol közönségnél, nálunk azonban sok vis.-zatetszéssel találkozik. Elégnek tartjuk ezt csak érinteni. Az egészben azt fájlaljuk egyébiránt, hogy nem tekinthetjük egyébnek a vitát, mint a választási ingerültség folytatásának. Szerk. j által országszerte ismert nevet vivott ki magának s érté- ; kés kincsekkel ajándékozván meg a nemzetet, bár nem kívánja, de megérdemli, hogy önzéstelen működése jóakaró elismeréssel találkozzék. Jelenleg a veszprémi káptalan levéltárát — e gazdag kincses bányát buvárolja, s ő ki elismeri mindenkiben az érdemet, a hol csak alkalma nyílik rá, elismerőleg nyilatkozott a veszprémi káptalan levéltárának is úgy gazdagsága mint rendezettsége felöl, s kiemelte azon készséget, melyet a levéltár a tudomány s hazai történelmünk érdekében előtte megnyittatott. E nyilatkozatát a Veszprém t. újdondásza közölte, de a rendezettséget érdeklőleg e megtoldással: „mely egyebütt egyátalán nincs utánozva“. S mert a toldalék az okmány búvárnak dicsérő nyilatkozatával van kapcsolatba hozva, s igy természetesen mindenki tőle eredettnek hihette . . . . s mert ezt a Veszprémből átvették az országos lapok, Véghely Dezső jónak látta a Pesti Naplóban — mint először átvevő országos lapban1) — tenni közé a toldalék tőle eredetisége elleni óvást, mert ha ezt nem teszi, akkor azon levéltárak tulajdonosai, melyeket kibuvárolt, még pedig a Nagy Imre, Páur Iván, Ráth Károly és Véghely Dezső által szerkesztett és kiadott okmánytárból kitünőleg közhasznú eredménnyel buvárolt ki s kik a toldaléknak szó nélkül hagyása esetén azt tőle eredettnek tarthatták — s méltán sértve érez- hetnék magokat .... csak is az országos lapokból értesülhetnek a felöl, hogy a rájok nézve sértő nyilatkozat nem attól eredeti, ki előtt levéltáraikat hazafiui készséggel nyitották meg, s kit méltán hálátlannak — szivessé- gökkel visszaélőnek tekinthettek volna, ha nekik elégtételt szolgáltató óvását közzé nem teszi. Véghely Dezsőnek ez óvást a tudomány érdekében s annyival inkább megkellett tennie, mert elmulasztása esetén igen sok levéltár bezárulhatott volna előtte, hajló lévén természettel az ember kincsgazdag tárházának az előtt bezárására, ki bár a tudományt s hazai történelmet gazdagítva kutat, de azon helyeket — hol kincseit gyűjti — csak azért, hogy egyet annál inkább kiemelhessen, becs- mérelőleg szólja le. Látszólag kis dolog ugyan a toldalék, melynek nem egészen Véghely D. szájából eredetiségét a t. újdondász elismeri — de valósággal igen jelentékeny és nagy horderejű, mert a levéltárakat s igy azon tért zárhatja el az okmány-nyomozó előtt, melyen mint régészeti s történelmi búvár — egyedül értékesítheti munkásságát nemzete javára. Véghely D. csak is helyre igazította a közleményt a toldalék nem tőle eredetiségének kijelentésével, közzétételével, s ezzel tartozott önmagának — hogy a hálátlanság vádja ne sulythassa; tartozott az előtte megnyitott többi levéltár tulajdonosainak — kik elismerést és nem kisebbítést érdemelnek tőle; tartozott az igazságnak — mert sok levéltárt buvárolt már ki, melyek szinte jól rendezettek voltak; tartozott végre a tudománynak, nemzeti történelemnek s ezek általi közvetitettségben nemzetének — melyeket értékes kincsekkel csak úgy gazdagíthat, ha a levéltárak előtte be nem zárulnak. A Veszprém t. újdondásza Véghely Dezsőnek helyreigazítása által — mely nem sértő modorban volt írva — nem érezhette sértve magát, mert tévedni s főleg egyszeri hallás után egyes nyilatkozatokat nem épen a nyilatkozó1) Ez nem áll. A P. N. legutolsó volt a közlemény átvevői közt. Szerk.
