Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1866-09-02 / 10. szám
«wiA/lP 7 6 Jl/lWvuw reite tve, s valamint ezek, úgy a dunántúli részek kereskedésének emelése tekintetében, a balaton- gözhajózást alásülyedt helyzetéből kiemelendők és valódi céljához képest uj életre hivandók a nm. Helytartó Tanácshoz folyamodtak egy a balaton-gőzhajózást célul biró részvény-társulat alakithatása végett; s miután reményük, hogy a kegyes válasz reá rövid idő múlva megérke- zend, már most jókorán hívják fel a t. közönséget, miszerint ezen nemzetgazdászatunk felvirágzására oly nagy befolyású vállalat létesitéséhez annak idején annál is inkább járuljanak; mert: 1- ször említett vállalat gazdászati tekintetben kétségkívül életkérdés Zala és Veszprém megyékre nézve; miután csak ez utón nyílik részökre lehetőség termesztményeiket értékesíthetni, csak ez utón hozathatnak kapcsolatba a vasúthálózattal, melynek egyik fővonala a déli partokon haladván el, Pest és Triest piacaivali összeköttetésüket eszközli; mert 2- szor eltekintve attól, hogy a balaton-melléki részekre nézve nélkülözhetetlen szükség lévén a balaton- gőzhajózás, ezen szükség már magában foglalja a vállalatnak életrevalóságát is, — biztos jövedelmet nyújt a társulatnak, mi kitűnik onnét, hogy az eddigi társaság évi brutto jövedelme 11,000 frt volt, márpedig ebből csekély takarékosság mellett is szép összeget lehet meggazdálkodni ; mert 3- szor a vállalat létrehozása, az alapszabályok alkotása, szóval mindenben a kereskedelmi igényeknek megfelelőleg jártunk el és fogunk jövendőben is eljárni. Ez okból a jármű egész éven át — kivéve a téli hónapokat — fenn fogja tartani az összeköttetést Alsóörs és Siófok között olyképen, hogy nyáron Füredet is érintve, a személyszállítási menetek alkalmával málhákat is vesz fel a kereskedést előmozdítandó, melynek érdekében napoként külön teherszállítási menetek is fognak Alsó-Örs és Siófok közt létesittetni; és igy a mig egyrészt Veszprém és Zalamegyék balaton-parti lakóinak, különösen pedig Veszprém városa közönségének a legrövidebb ut és legkényelmesebb mód nyujtatik naponként akár Pest, akár Kanizsa felé utazhatni, s viszont ez utóbbi helyekről a Balaton éjszaki részeit látogathatni; másrészt a Balaton által elválasztott helyek közt a legsűrűbb kereskedelmi forgalom fog eszközöltetni s nyers termesztményeik, gyümölcsök, boraiknak stb. a legkedvezőbb piacok feléi kivitele közvetítetni. Megnyerve a felsőbb helyen kért engedélyt a balaton-gőzhajózást illető részvény-társulat alakítására nézve, 500 száz forintos részvényeket fogunk kibocsájtani, melyek közül 100 a tartalék alapot fogja képezni, 400 pedig a vállalat létesítésére fordittatik. A részvények után 6% kamat fog járni s évenként belölök kettő sorsolás utján visszaváltatik. A kezelést illetőleg midenben az egyszerűség és józan takarékosság fog uralkodó lenni; s a mig a társaság a szállítások minél tömegesebb eszközölhetése végett ágensről gondoskodand, — a nagyobb szállítmányokra nézve közvetlenül szerződések kötésére is ajánlkozik. A kérdéses vállalat ezen csak főbb vonásokban rajzolt jelentőségének kiemelése és tervezetének rövidleges feltüntetése által, mint fentebb is mondók, egyedül a t. közönség figyelmének elevei felébresztését és ez oly fontos tárgyrai irányzását szándékoltuk, s közelebbről tudatni akartuk törekvésünket, ismertetni célunkat, hogy akkor, ha majd a felsőbb helyröli engedély megérkezik, az elmondottak nyomán úgy, mint az alapszabályok majdani bővebb ismertetése alapján hazánk és mindnyájunk j a vát célozó igyekvésünkröl meggyőződve, azt hazafias buzgósággal és készséggel pártfogolja. A tanácskozmányban ő mlgán, mint elnökön kivül részt vettek t. Késmárky József, megyei Il-od alispán, t. Márton Antal központi főbíró, t. Vermes Illés, Bezerédy Gyula, Cseresnyés Nándor Paál Dénes stb. érdeklett közbirtokos s ügyvéd urak s kiviilök még a helybeli kereskedés néhány jelentékeny képviselője. 0 mlga mindenek előtt részletezé a vállalat létesithetésének alapföltételeit. Tudatá a lépéseket, melyeket ő a Helytartótanácsnál engedélyért, a déli vaspályatársaságnál az ügy felkarolásáért, s több gyártelepnél a jármű előállítása iránt már tett. Kimutatá a forgalmi szükségletek mérvét és irányát s az ez alapon megállapítható költségvetés tervezetét. Felolvasá az általa fogalmazott alap- szabályi pontozatokat, előadá az igazgatás és kezelés legcélszerűbb módozatát, erős világításba helyezé a Kisfaludy-gőzös kezelésének hiányait s előadása minden tételét nagy gonddal és óvatossággal készült előmunkálati okmányokkal s illetőleg írásbeli ajánlatokkal erősité. Nagy szakismeretről s lelkiismeretes utánjárásról tanúskodó érdekes beszédének kivonatát a következőkben közöljük: „A Kisfaludy gőzös évenként, rövid időtartamú járata dacára, kiválólag a B.-Füred és Siófok közötti személy szállitásra szorítkozva, átlagosan 12,000—13,000 frt összes bevételt eredményezett, melyből 10 évi közép számitás szerint az évi tiszta jövédelem 3000 forintot tesz. Teherszállitással csak annyiban foglalkozott, a mennyiben ezt az emlitett két hely közti szűk forgalom engedé, árszabása 20 krral terhelvén a rakományok mázsáját. Veszprémnek keleti irányú tényleges forgalma évenként 100,500 mázsára tehető lelkiismeretes s legalsóbb számitás szerint, e fölvétel mérsékét kellőleg bizonyítván azon körülmény is, mely szerint a fehérvár-veszprémi vasútvonal tervezetében közel egy millió mázsaterjü forgalom van felvéve. Ama számításba azonban nincs föIvévé azon körülmény, hogy Veszprém vidéke s általában a Balaton éjszaki melléke sok gabonát igényel a somogyi oldalról, melynek szállítása most tengelyen történik s csak igen kis mértékben van fölvéve a somogyi résznek csak Veszprém felől kielégíthető nagy mennyiségű kŐszükség- lete, valamint szintén egészen mellőztetett az állatszállítás felvétele is. S mind a mellett 10 krjával számítva mázsáját s egyúttal fölvéve a teher tériméjének különbségét is: az összes bevétel 12,000 frtra bízvást tehető. E számitás annyira biztosnak mutatkozik, hogy mázsánként csak 5 kr. vitelbérre volna alapítható egyelőre az árszabás, tekintetbe véve az eshetőleges személyszállítás jelen- tékenységét is. A tőke 500 drb száz forintos részvényből, — melyből száz a tartalékot képezné — állana. Morgan-féle gé- pezeíü, 40 lóerejü, 90 tonnás gőzösnek 6 hónap alatti kiállítására 42,500 forintért ajánlkozott a lissai csatafolytán legújabban világhírűvé lett „Stabilimento tecnico“ újpesti telepe, de remélhető, hogy a teljes felszerelés s szilárd épitkezés mellett is 40,000 forintért a hajó kiálli-